Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-27 / 249. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 27. RÖVIDEN Mečiar figyelteti Kölesért Pozsony. Már három hete figyelik és lejárató kampányt terveznek ellene, ami mandátumától való megfosztásához is vezethet, mindennek a hátterében pedig Vladimír Mečiar pártvezér áll - nyilatkozta Eduard Kolesár volt HZDS-képviselő. Állítása szerint az információi hitelesek, volt pártja vezető köreiből származnak. A kormánykoalíciót támogató, jelenleg Lintner-párti képviselő aggódik saját és családja biztonságáért. (TASR) Nem drágulnak a személyautó-matricák Pozsony. Akár húsz százalékkal is drágulhat az autópálya-matrica, derül ki a közlekedési minisztérium tervezetéből. Viszont a jövő évre tervezett áremelés nem vonatkozik minden gépjárműre, csak a 3,5 tonnánál nehezebb gépkocsikat érintené, mert ezek veszik leginkább igénybe az utakat. A kamionok esetében tervezett egynapos matrica ára az egyik változat szerint 310, a másik javaslat szerint 800 korona volna. (SITA) A múlt évben meghaladta az egymilliárd koronát Alapítványok bevétele ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A hazai alapítványok bevétele a múlt évben meghaladta az egymilliárd koronát, és mintegy 600 milliót osztottak szét pályázati rendszerben. A működésük hozzávetőleg 400 milliót emésztett fel. A támogatások durván háromnegyedét a tíz legnagyobb alapítvány folyósította, derül ki a nonprofit szervezetek működéséről készített jelentésből. Az összesített adatok tanúsága szerint tavaly a galántai székhelyű Pázmány Péter Alapítvány folyósított aránylag a legnagyobb tételben pályázati támogatást, együttvéve csaknem 192,5 millió koronát osztott szét. Működésére és saját programjaira durván nyolcmilliót fordított. A komáromi Selye János Egyetemért Alapítvány sorrendben másodikként 49 milliót osztott szét, saját tevékenysége 65,7 millió koronát igényelt. Az alapítványok fő bevételi forrását a természetes és a jogi személyek 2%-os adófelajánlásai jelentik. A cégek alapítványai főként az alapító vállalattól kapnak anyagi segítséget. A közhasznúságijelentés és az éves beszámoló elkészítésével a törvényből adódó kötelezettségének tavaly az alapítványok 86%-a tett eleget. A jelentésből kiderül továbbá, hogy az elmúlt három évben lényegesen több alapítványt jegyeztek be, mint a megelőző, 1990-től számított időszakban. Lenka Ifanovská gyermekalapítványi képviselő tájékoztatása szerint a hazai 294 bejegyzett alapítvány közül 150 a Pozsonyi kerületben található; 50 százalékuk nem fejt ki semmilyen tevékenységet. Aránylag a legkevesebb alapítvány (15-16) a Zsolnai, a Trencséni és az Eperjesi kerületben működik, (-cz-e) Vladimír Palkó szerint a szakszervezet nem partner Félrevezetett rendőrök ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nem maradt visszhang nélkül a rendőrök keddi tüntetése: Vladimír Palkó belügyminiszter tegnap azonnali hatály- lyal leváltotta a tudományos-műszaki osztály vezetőjét, Miroslav Litvát, a rendőrszakszervezet elnökét. A tárcavezető szerint Litva a tüntetésen hazudott, s nemcsak a közvéleményt, hanem a rendőröket is félrevezette. A leváltott rendőr azonban ennek ellenkezőjét gondolja. „Litva azt állította, hogy a rendőr kezdő fizetése bruttó 9000 korona. A bérük azonban minimálisan 11 400 korona, és ebbe még nem számítottam bele a 13. és 14. fizetést - jelentette ki Palkó. - A szakszervezet vezetőjének ilyen magatartását nem tűrhetem.” Tájékoztatása szerint Litva fizetése ugyan meghaladta a 28 ezer koronát, a tüntetésen azonban ezt a tényt is elhallgatta. „Palkó hazudik. Leváltásommal nem értek egyet, mivel rendőr vagyok, csak parancsot teljesítek. Hangoztatja, hogy jövőre emelik a rendőrök fizetését, de ezt nem fogja tudni miből kifizetni” - reagált érdeklődésünkre Litva. (D. P.) Alkalomhoz a viselet. A portugáliai látogatáson tartózkodó Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök tegnap borünnepségen vett részt Portóban. (TASR/EPA-felvétel) Készül a Smer bizalmatlansági indítványa Simon Zsolt miniszter ellen Fico tovább kérdezget Pozsony. Már csak idő kérdése, mikor készül el a bizalmatlansági indítvány Simon Zsolt földművelésügyi miniszter ellen - tájékoztatott Robert Fico. ÖSSZEFOGLALÓ A Smer elnöke rámutatott: Simon saját cégét, az Agrotrade-et a Barvik vállalatnak adta el, melynek meghatalmazott képviselője Polóni Péter, a miniszter unokatestvére. „Egyértelmű, hogy Simon a céget közeli rokonának adta el. Feltételezhetjük tehát, hogy a magántulajdon csupán formális átadásáról volt szó, és a miniszter unokatestvérén keresztül tovább irányítja” - tette hozzá Fico. A Smer elnöke úgy tudja, a Barvik vállalat nemrég csaknem ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Jelenleg több önkormányzat és központi hivatal titkolja a fontosabb beosztású személyek fizetését, mondván: az személyes adat. Dániel Lipšic igazságügyi miniszter megpróbálja feloldani e túlzott védelmet a közérdekű adatok nyüvánosságra hozataláról szóló norma módosításával. A parlament az októberi ülésszakon dönt róla, ám kérdéses, akad-e kellő számú igen szavazat, ugyanis a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása intenzív lobbizásba fogott. A szervezet levelet küldött az összes honatyának, s felszólították őket a javaslat elutasítására. Oľga Gáfriková szóvivő szerint nincs ok nyilvánosságra hozni a községi és önkormányzati alkalmazottak bérét. Csaknem 12 ezer emberről - nevelőkről, tanítókról, szociális intézményekben, művelődési házakban, az egészségügyben dolgozókról - van szó, akik nem politikai képviselői a településeknek. A társulás szerint a fizetés kényes téma, ráadásul nincs társadalmi igény a törvény módosítására, az embereket pedig nem érdekli, ki mennyit keres. „Főleg az egyszerű alkalmazottak esetében érvényes a magánélethez és az adatvédelemhez való jog. Az igazságügyi miniszter elő2000 hektárnyi vadászterülethez is hozzájutott Rimaszombat mellett. „A föld korábban az ugyancsak Simon igazgatása alá tartozó Szlovák Földalap és az Állami Erdők tulajdonában volt. A kérdés tehát egyszerű: vajon ki kapta meg a vadász- területet, ha a Barvik cégről van szó, amelynek meghatalmazott képviselője Polóni, aki tulajdonszeretettel hangoztatja, hogy a norma csak a magas beosztásúakra és a politikai posztokra vonatkozna, csakhogy az előterjesztett szöveg bárkire vonatkoztatható” - magyarázta lapunknak Gáfriková. Peter Wilfling, a Polgár és Demokrácia Alapítvány jogásza szerint ez nem igaz, s a társulás mindent elkövet a javaslat megbuktatása érdekében. Gál Gábor, a parlamenti alkotmányjogi bizottság tagja elismerte, a tárcavezető műhelyéből származó tervezet valóban túl általánosan fogalmaz. Elvben egyetért azzal, hogy a vezető tisztségviselők és közszereplők bére legyen nyilvános, ám azokét a nem választott és kinevezett tisztségekben lévő alkalmazottakét nem indokolt nagy dobra verni, akikre a különböző törvényekből kifolyó bértarifa-táblázatok vonatkoznak. Akit érdekel, megnézheti az adott törvényben. „A képviselők viszont saját maguk szavazzák meg a fizetésüket, noha a regionális parlamentek ezt közzéteszik. De vajon mennyit kaphat egy minisztériumi tanácsos? Erre magam is kíváncsi lennék. Csakhogy jelenleg két véglet van: a társulás teljesen ellenzi a törvénymódosítást, Lipšic pedig mindenkire vonatkoztatná. Félő, ugyanaz ismétlődik meg, mint a kandi kamerákra vonatkozó Btk.-cikkellyel: képpen Simon cégének is tulajdonosa?” -jegyezte meg Fico. A Smer továbbra is követeli Simon leváltását. „Itt az ideje, hogy az MKP elnöke és a kormányfő úgy viszonyuljon a korrupcióhoz és a hatalmi jogkörrel való visszaéléshez, ahogy azt hangoztatja” - tette hozzá Fico. A szaktárca vezetője továbbra is élvezi Bugár Béla bizalmát, (dp, t) vagy úgy fogadjuk el, ahogyan a miniszter előterjesztette, vagy a parlament lesöpri az asztalról. Pedig létezhet arany középút is, csakhogy Lipšic ezt nem keresi” - magyarázta lapunknak Gál. Gáfriková szerint a társulás hajlik a kompromisszumra: például megelégedne azzal, ha az infotörvény tételesen felsorolná, mely tisztségviselők fizetését kell közzétenni. Egyébként pedig az ön- kormányzati ülések nyilvánosak, úgyhogy akit érdekel a képviselők fizetése, az infotörvény nélkül is megtudhatja, tette hozzá Gáfriková. Sárközy Klára esete azonban azt mutatja, a gyakorlatban még a képviselők sem mindig tudhatják, főnökük mekkora jutalmat kap. Korábban három megbízatási időszakon keresztül helyi képviselő volt Nagymegyeren, s támogatja az infotörvény módosítását. „Ha a legmagasabb tisztség- viselők - miniszterek, képviselők és az államfő - fizetése nyilvános, miért lenne kivétel az önkormányzat? Őszintén szólva nekem ezzel helyi szinten mindig is gondom volt, ugyanis a költségvetés megszavazásakor rendszeresen igyekeztem megtudni, pontosan mennyi a polgármester fizetése, ám egyszer sem sikerült” - jegyezte meg a közelmúltban, (sza) Radičová a nyugdíjakról Hiba volt a gyorsaság Pozsony. Hiba volt a gyors, szinte átmeneti időszak nélküli változás bevezetése a nyugdíjak kiszámításában, véli Iveta Radičová. „A hiba következtében jelentős különbségek keletkeztek a 2003 végéig és a 2004 elejétől megítélt járadékok között” - mondta az új munka-, szociális és családügyi miniszter. Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy egyes nyugdíjasok, akik a nyugdíjkorhatár betöltése után is dolgoztak, magasabb nyugdíjat kapnak, mint amekkora a fizetésük volt a nyugdíjaztatásuk előtt. „A nyugdíjrendszer a nyugdíjaztatás után is növeli a szociális különbségeket az egyes nyugdíjasok között” -véli Radičová. Szerinte a rendszer alapelvei jók, de a legkirívóbb eseteket orvosolni kell. Megoldásnak azt tartja, hogy a nyugdíj felső határát a nyugdíjaztatás előtti fizetés összegéhez igazítanák. „A nyugdíjnak tükröznie kell a nyugdíjaztatás előtti fizetéskülönbséget, de ennek a különbségnek a nyugdíjaztatás után nem szabad emelkednie” - jelentette ki a miniszter. A parlament jelenleg tárgyalja a szociális biztosításról szóló törvény módosítását, de ez csak a valorizáció módosításával mérsékelné a járadékok közti különbséget. Az átlagbér 70 százalékánál alacsonyabb nyugdíjak ugyanis évente nagyobb mértékben emelkednek majd, mint a magasabbak. A változások várhatóan már csak jövőre kerülhetnek bele a törvénybe. (1-p-j) Szigorúbb normákat Malchárekkel a multikról Pozsony. Tárgyalóasztalhoz ült Simon Zsolt és Jirko Malchárek a hónap közepén tartott ellenőrzés során több üzlethálózatnál is észlelt, lejárt szavatosságú húskészítmények miatt. A mezőgazdasági miniszter úgy véti, elengedhetetlen a multicégekre vonatkozó jogszabályok szigorítása, javaslatot tett 50 milliós pénzbüntetés bevezetésére, és hogy többrendbeli szabály- sértés esetén akár bezárással is lehessen súlytani a vétkeseket. A keddi híreket cáfolandó a Billa üzlethálózat közleményben tájékoztatta vásárlóit, hogy az ellenőrök az árukészlet átvizsgálása során nem találhattak lejárt szavatosságú termékeket, mert nem voltak. (SITA) REAGÁLÁSOK FICO SZAVAIRA ♦ „Természetesen tudatosítom, hogy vadászni fognak a miniszterre, de ennek nap mint nap tanúi lehetünk. Amíg nem lesznek olyan információink, melyek alapján megváltoztatnánk eddigi állásfoglalásunkat, addig nem is fogunk foglalkozni az üggyel” - zárta le az MKP elnöke. ♦ Az agrártárca nem kommentálja a Smer által közölt információkat. „Ahogy már az számtalanszor elhangzott, Simon Zsolt földművelésügy miniszternek nincs köze az említett vállalathoz. Sajnálatra méltó, hogy a Smer közvetlenül a választások előtt üyen módszerekhez folyamodik” - áll a szaktárca nyüatkozatában. (dem, t) Lipšic feloldaná a védelmet a közérdekű adatokról szóló norma módosításával Lobbizás a fizetés titkolása mellett Nem járt sikerrel a parlamentben az igazságügyi miniszter, aki megpróbálta törölni a vitatott cikkelyt a Btk.-ból Rács mögé dugják a kukucskáló riportereket? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Akár öt évre is rács mögé kerülhet az az újságíró, aki kandi kamerát használ vagy titokban vesz fel beszélgetést, s az így szerzett információkat közzéteszi. Az igazságügyi miniszter megpróbálta törölni az erről szóló cikkelyt, ám a parlamentben nem járt sikerrel. Az új büntető törvénykönyv 2006. január 1-jén lép hatályba, s a szóbeli megnyüvánulás bizalmasságáról szóló rész néhány hónapja Roman Vavrík és kollégáinak képviselői indítványaként került a jogszabályba. Dániel Lipšic tárcavezető azonnal jelezte: a paragrafussal gondok lesznek, főleg az újságírók munkáját fogja nehezítem, sőt sajtóperek fenyegetnek. ígéretéhez híven még az új Btk. életbelépése előtt megpróbálta eltörölni, ám kezdeményezését a parlament lesöpörte az asztalról. Miroslav Abe- lovský javasolta, a honatyák ne foglalkozzanak az első olvasató tervezettel, s a többség egyetértett vele. A független honatya szerint a kérdést nem úgy kell megoldani, ahogyan Lipšic előteijesztette, valamint emlékeztetett: az új Btk. bonyolult kompromisszumok eredménye, s egyesek a vitatott paragrafus elfogadásához kötötték az egész törvény megszavazását. A szakminiszter eredetileg két alternatívát dolgozott ki: vagy teljesen eltörlik, vagy ha marad a cikkely, akkor a média kivételt képezhetne. Kérdéses, ez utóbbi megoldásra rábólin- tanának-e a politikusok. Köteles László, a lehallgatásokat ellenőrző bizottság tagja, a kandi kamerát tiltó rész egyik kidolgozója lapunknak többször leszögezte: a dolognak etikai vonatkozása van. „A bizalmas beszélgetések rögzítése mikortól beavatkozás a magánéletbe, s mikor szolgál közérdeket? Szerintem az újságírókkal sem kell kivételezni, hiszen a média jobban vissza tud élni az információkkal” - jegyezte meg néhány hete. A paragrafus védelmezői azzal is érvelnek: a cél az illegális lehallgatások visszaszorítása. Ha pedig valaki megörökít valamilyen törvénysértést, s ezt valamilyen módon - akár az esti híradón keresztül, akár egy újság hasábjain - a hatóságok tudtára adja, azért nem zárnak senkit börtönbe, (sza-) KANDI KAMERA ♦ Olykor sikerül elcsípni olyan magánbeszélgetést is, mely nem derít fényt törvénysértésre, ám sokat elárulhat az egyes közszereplők jelleméről, a politikai viszonyokról. Ilyen volt például, amikor Pavol Rusko ANO-elnök illetlenül beszélt Pavol Hrušovský házelnökről és fordítva; vagy amikor az egyik tévé bejátszotta Monika Murová oktatási szóvivő sértő megjegyzését a diákokról. ♦ Elméletileg biintetőjogüag is felelősségre vonhatták volna azt az adót, amelyik riport-összeállításában felhasználta a korrupt rend- fenntartókról rejtett kamerával készített felvételeit. Ugyancsak egy oknyomozó riporter rejtett felvételei alapján irányult a figyelem arra a fogorvosra, aki szexuálisan zaklatta pácienseit, (-sza)