Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-18 / 241. szám, kedd
6 Külföld ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 18. A lakosság egynegyedének azonnali gyógykezeléséhez elegendő vírusellenes anyagot kell a tagországok kormányainak felhalmozniuk A madárkor nem érinti a csatlakozást RÖVIDEN Új norvég kormány Oslo. A szeptemberi norvé- giai választásokon győztes balközép koalíció tegnap megalakította kormányát. Húsz év óta ez az első többségi kormány; 1985-től mindig kisebbségi koalíciók kormányoztak a skandináv országban. Jens Stoltenberg miniszterelnök tegnap terjesztette kormányának névsorát V. Harald király elé. A19 fős kabinetben kilenc női minisztervan. (MTI) Őrizetben egy szíriai gyanúsított Párizs. Őrizetbe vettek egy szíriai férfit Franciaországban az egykori libanoni miniszterelnök, Rafik Hariri halálával kapcsolatos nyomozás során - jelentették be tegnap Párizsban. A francia rendőrség nemzetközi elfogatóparancs alapján vasárnap vette őrizetbe Zuheir Mohammed asz-Szid- dík egykori titkosszolgálati tisztet. A libanoni hatóságok már jelezték, ki akarják hallgatni a szír férfit, a Hariri halálával kapcsolatos ENSZ- vizsgálatot vezető német legfőbb ügyészhez, Detlev Meh- lishez hasonlóan. (MTI) Prodi vezeti az olasz baloldalt Róma. Romano Prodi, az EB volt elnöke győzött az olasz baloldal vasárnapi kor- mányfőjelölt-választásán, így ő lesz a jövő évi parlamenti választásokon Silvio Berlusconi balközép kihívója. Az előválasztásra azonban árnyat vetett egy helyi politikus meggyilkolása. A szavazóhelyiségek bezárása előtt a rendőrség bejelentette, hogy álarcos fegyveresek agyonlőtték Fran- scesco Fortugnót, Calabria tartomány regionális kormányának 54 éves alelnökét, egy balközép párt tagját. A baloldal kormányfőjelölti tisztéért heten versenyeztek. Az előválasztáson országszerte több mint hárommillióan vettek részt. (MTI) Prodi a voksok hetven százalékát szerezte meg (SITA/AP) Rice nem akar elnök lenni Washington. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszternek nem áll szándékában, hogy George Bush elnök utódjaként a Fehér Ház lakója legyen. Rice vasárnap a Fox televíziónak nyüatkozva cáfolta, hogy elnöki ambíciókat táplálna. A cáfolat ellenére ő vezeti a lehetséges republikánus párti elnökjelöltek - a 2008-as választásokra - listáját. (MTI) Brüsszel/ Stockholm/Lon- don/Bécs. Az Európai Bizottság szerint az összes uniós tagállamnak további erőfeszítéseket kell tennie a vírusellenes szerek beszerzésére, felhalmozására, arra az esetre, ha mégis világméretű, s az emberre is át- teijedő járványt okozna a madárinfluenza. ÖSSZEFOGLALÓ „Nem vagyunk elégedettek a készletek szintjével” - mondta az egészségügyi biztos szóvivője, Philip Tod brüsszeli sajtóértekezletén. Mint hozzátette, az EU azt szeremé, ha a tagállamok - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásának megfelelően - akkora mennyiséget halmoznának fel ilyen szerekből, amennyi szükség Bagdad. Dzsalal Talabani iraki elnök december 15-re tűzte ki a parlamenti választásokat. Az új iraki alkotmányról rendezett szombati népszavazás végeredményétől függetlenül az iraki demokratikus átmenet tovább folytatódik. Az előrejelzések szerint mára várható a referendum végeredménye. Mintegy hetven feltételezett kormányellenes fegyveressel végeztek a népszavazást követő napon, vasárnap az amerikai erők az Irak középső részén fekvő Ramádiban és környékén. Ezt tegnap jelentette be az amerikai hadsereg. Ramádi lakosai, illetve helyi orvosok arról számoltak be előzőleg, hogy huszonötén vesztették életüket az amerikai bombázásokban a város területén, más források szerint harminckilenc civil halt meg. Az amerikai közlemény szerint F-18-as amerikai gépek és harci helikopterek légicsapások sorozatát mérték a kormányellenes fegyveresek osztagaira. Az egyik lézervezérlésű bomba egy olyan csoportra hullott, amelyik éppen pokolgépet akart elhelyezni egy út mentén. A légicsapásokkal párhuMTI-ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem. Palesztin szélsőségesek ciszjordániai terrortámadása után Izrael minden kapcsolatot felfüggesztett a palesztin vezetéssel. Ezt tegnap közölték izraeli biztonsági források. A kapcsolatok befagyasztása további rendelkezésig marad érvényben, és a folyamatban lévő érintkezések minden szintjére vonatkozik. Az izraeli hatóságok azután szánták el magukat erre a lépésre, hogy palesztin fegyveresek előző nap három izraelit agyonlőttek, négyet pedig megsebesítettek egy ciszjordániai zsidó település közelében. A felek az elmúlt hetekben vegyes bizottsági szinten tartották a kapcsolatokat. Az egyik bizottság arról tárgyalt, miként adják át ciszjordániai városok biztonsági ellenőrzését a Palesztin Hatóságesetén biztosítaná lakosságuk egynegyedének azonnali gyógykezelését. Megoldásként a szóvivő azt javasolta, hogy a kormányoknak segíteniük kell a vírusellenes szerek gyártásának felfuttatását. Az EU a héten kétszer is magas szintű tanácskozáson vitatja meg a madárinfluenza terjedésének kérdéskörét. Ma a külügyminiszterei tartanak rendkívüli ülést Luxemburgban, csütörtökön-pénteken pedig az egészségügyi miniszterek ülnek össze Nagy-Britanniában. Mindkét találkozón részt vesz majd Markosz Kiprianu, az EU-bizottság egészségügyi biztosa. Egyébként az egyik legtekintélyesebb influenza-szakértő, Albert Osterhaus (az európai influenzaügyi tudományos munkacsoport vezetője) tegnap egy sajtóértekezleten úgy vélekedett, Európa jól fel van készülve a madárinfluenzás esetek elszigetelésére, annak a megakadályozására, hogy azokból egy nagyméretű zamosan összecsapások zajlottak le amerikai szárazföldi erők és iraki fegyveresek között. Amerikai halálos áldozatról vagy sebesültről nem tett említést az amerikai katonai közlemény. Helybeli lakosok beszámolói-szerint a legádázabb harcok Ramádi központjában és keleti részén dúltak, az amerikai nak, míg a másik Ariel Sáron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök - többször elhalasztott - csúcstalálkozóját készítette elő. Az izraeli külügyi szóvivő azt hangoztatta, ideiglenes intézkedésről van szó, amellyel erőteljes üzenetet kívánnak küldeni a palesztinoknak. „Nem szeretnénk, ha ismét naponta támadásokat hajtanának végre izraeli polgári személyek ellen.” A merénylet után Izrael megszigorította a biztonsági intézkedéseket Ciszjordá- niában: ismét korlátozásokat vezetett be a palesztin autóforgalomra és már lebontott ellenőrző pontokat épít újjá. Palesztin részről elítélték az izraeli intézkedéseket. Száeb Erekát palesztin főtárgyaló szerint az izraeli lépés csak tovább szítja az erőszakot, a közlekedési korlátozásokat pedig kollektív büntetésnek minősítette. járvány töijön ki. Az igazi veszélyt szerinte az jelenti, hogy Ázsiában - ahol már évek óta pusztít a madárinfluenza - létrejöhet egy olyan mutáció, amely a vírust emberről emberre is könnyen átterjedő kórokozóvá változtatja. „Ha ez megtörténne, az nagyon veszélyes helyzetet teremtene” - mondta a professzor, aki egyben arra sürgette a kormányokat: adjanak több pénzt a gyógyszeriparnak arra, hogy már előzetesen oltóanyagokat fejlesz- szenek ki a lehetséges mutációkra. Szerinte ehhez 150 millió euróra lenne szükség. Jósé Manuel Barroso, az EB elnöke tegnap Stockholmban kijelentette: nem érinti Törökország és Románia uniós taggá válásának esélyeit, hogy ebben a két országban felbukkant a madárinfluenza. „Nem hiszem, hogy összefüggésbe kellene hoznunk a fertőzéseket és az esetleges tagságot” - fogalmazott újságírók előtt. Arra utalt, közlemény szerint viszont a város környéki harcokban végeztek a legtöbb kormányellenes fegyveressel. Ramádi Anbár tartomány székvárosa, azé a tartományé, amelyben a legerősebb a szunnita arab ellenállás az amerikai csapatokkal és az általuk hatalomra segített iraki kormánnyal szemben. KOKES JÁNOS Prága. Martin Jahn, a cseh balközép kormány gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettese decemberben vagy januárban távozik tisztségéből. Ezt ő maga jelentette be tegnap a Jirí Paroubek kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón. A fiatal, pártonkí- vüli politikus döntését azzal indokolta, hogy a jövőben nem a politikai, hanem a gazdasági szférában kíván tevékenykedni. Cáfolta, hogy azért távozna a kormányból, mert a Paroubek-kabinet egyre jobban balra tolódik, és kezd együttműködni a kommunistákkal. Jahn a jövő évi képviselőházi választásokon sem kíván indulni, márpedig a szociáldemokraták a prágai választási lista élére őt szerették volna jelölni. Nem hivatalos értesülések szerint Jahn legvalóhogy az erősen fertőző, emberre is veszélyes vírust, a H5N1 madárinf- luenzá törzset azonosították a napokban laboratóriumi vizsgálatok a Romániában elhullott barom- fíknál is, ugyanazt, amely előzőleg Törökországban bukkant fel. Ausztriának bő készletei vannak a kór ellen jelenleg leghatékonyabbnak tartott szerből, a Tami- fluból arra az esetre, ha embereket fertőzne meg a kór - közölte Maria Rauch-Kallat osztrák egészségügyi miniszter. A nyolcmilliós országban szükség esetén kétmillió csomag Tamiflu tabletta lenne kéznél. MTI-JELENTÉS Berlin. Pár órával a nagykoalíciós tárgyalások tegnap esti megkezdése előtt a német választásokon győztes konzervatív pártok (CDU, CSU) is nyilvánosságra hozták, kikkel kívánják betölteni miniszteri posztjaikat. Értesülések szerint a lista összeállítását belviszályok előzték meg. Már korábban eldőlt, hogy Edmund Stoiber CSU-elnök vezeti az Európa-politikai kompetenciával kiegészülő gazdasági és műszaki fejlesztési (technológiaügyi) minisztériumot, amelyből kiválik a munkaügyi terület. (Ezt a szociáldemokraták kapták.) Angela Merkel kancelláijelölt (CDU) MTI-HÍR Moszkva. Samil Bászájev radikális csecsen hadúr jelentkezett tegnap a nalcsiki támadás elvi irányítójaként. Közleménye szerint, amelyet a csecsen szakadárok Kavkaz-Center internetes hírportálján adott ki, a fegyveres rajtaütés közvetlen, gyakorlati irányíszínűbb utódja Pavel Telička, az egykori cseh uniós biztos lehet. Paroubek kormányfő kijelentette: „Nem kizárt, hogy az új miniszterelnök-helyettes és a prágai listavezető ugyanaz a személy lesz.” Martin Jahn (ČTK) Bajorországban tegnaptól tilos élő baromfi árusítása a piacokon, s ugyancsak tilalom sújtja a madárpiacokat. Bajorország az első német tartomány, amely a ma- dárinfluenza-vírus európai felbukkanása óta ilyen intézkedést hoz. Holnaptól pedig tilos a baromfi szabadtéri tartása is. Werner Schnappauf bajor környezet- és fogyasztóvédelmi miniszter azzal indokolta az intézkedést, hogy az országon belül Bajorországban található a legtöbb olyan hely, ahol a vándormadarak megpihennek, (m, t, ú) közölte, a belügyminiszteri posztra jelölték Wolfgang Schäublét (CDU), aki egyszer már volt belügyminiszter. A többi név nem olyan közismert. Általános a vélekedés, hogy Merkelnek nem lesz könnyű egy olyan kormányt vezetni, amelyben helyet foglal Stoiber CSU-elnök és Franz Müntefering, a szociáldemokraták (SPD) elnöke. A két pártvezető pár nappal ezelőtt megpróbálta kétségbe vonni, hogy Merkel a tervezett nagykoalícióban a hagyományos módon határozhat meg elvi politikai irányvonalat. A szociáldemokraták már csütörtökön nyilvánosságra hozták listájukat. Az SPD a 14 miniszteri posztból nyolcat kapott. tója Szejfullah, a kaukázusi front kabard-balkárföldi emírje volt, de az általános elvi irányítást ő maga tartotta kézben. Bászájev közleménye szerint 217 muzulmán harcos vett részt a múlt -csütörtöki rajtaütésben. Ő 41 muszlim fegyveres halálát ismerte el az orosz hatóságok által közölt 92-vel szemben. Lengyelországba készül XVI. Benedek II. János Pálról Varsó/Vatikánváros. XVI. Benedek pápa a TVP1 lengyel televízióban vasárnap este sugárzott interjúban bejelentette, 2006 júniusában elődje szülőhazájába, Lengyelországba látogat. A TVN lengyel magántelevízió úgy tudja, a pápai látogatás négy napig tart majd, XVI. Benedek Varsóba, Czestochowába, Krakkóba és várhatóan II. János Pál pápa szülővárosába, Wadowicébe látogat majd. A katolikus egyházfő elődje alakját rajzolja meg az interjúban, és feleleveníti a II. János Pál pápához fűződő kapcsolatát. „A konk- lávén találkoztunk 1978-ban. Azonnal rokonszenvet éreztem iránta. Ő, aki akkor már bíboros volt, már az elején elhalmozott a barátságával” - mondta XVI. Benedek. (MTI) MTI-OSSZEFOGLALO Ramádiban tegnap temették a civil áldozatokat (STTA/AP-félvétél) Izraeli válasz a palesztin merényletekre Befagyasztott kapcsolatok Nem tetszett a kapcsolat a kommunistákkal Jahn távozik a kormányból Ingyenes lesz az oltóanyag Budapest. A madárinfluenza elleni oltóanyag ingyenes lesz minden magyar állampolgár számára - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap a palamentben. „Ha az oltóanyag-kísérletek sikerrel befejeződnek ezekben a napokban (...), és amikor elegendő számú oltóanyaggal fogunk rendelkezni, a magyar kormány valamennyi magyar állampolgárnak fel fogja ajánlani az ingyenes oltást.” (MTI) Merkelnek baja lehet a két pártvezérrel Elkészült a CDU listája is A csecsen hadúr tartotta kézben az elvi irányítást Bászájev vállalta Nalcsikot Mára várható a végeredmény - december 15-én lesz a parlamenti választás Referendum után bombázás