Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-18 / 241. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 18. Régió 5 A vágsellyei szakiskola létét veszélyeztetheti a kerülőút A lóversenypályát szelné ketté a 75-ös főút? GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Előfordulhat, hogy a helyi mezőgazdasági szaktanintézet lóversenypályáját szeli majd ketté az 1/75 főút tervezett, a várost elkerülő szakasza. Pavol Prokopovič közlekedési miniszter múlt heti látogatásakor ugyan megígérte, szorgalmazni fogja, hogy készüljön egy olyan tanulmány, amely szerint a kerülőút nem érintené a versenypályát, ám így is három olyan tervezet kerül véleményezésre a környezetvédelmi tárcához, amely közül kettő veszélyeztetné az iskola működését. A két eredeti tanulmány egyike szerint a főút az iskola lóversenypályájának közepén vezetne keresztül, a másik tervezet alapján pedig érintené az iskola területét. A szaktanintézet igazgatója, Magdaléna Birsteinová úgy véli: a pálya felszámolásával járó megoldás nemcsak a lóversenyzést és a versenylovak edzését tenné lehetetlenné, hanem a lovassportág, a díjugratás, a voltízs és egyáltalán: az egész iskola létét is fenyegetné. A Nyitráí Kerületi Önkormányzat által fenntartott iskola egyedülálló az országban, lótenyésztést és lovaglást oktatnak hároméves szakon, valamint lótartásra szakosodó agrárvállalkozókat képeznek; utóbbi szak az oktatási minisztérium kísérleti modellje. Az iskolának 62 saját lova van, ezeket saját istállókban tartják, és saját kifutókon, fedett és nyitott lovardában, valamint a lóversenýpályán foglalkoznak velük. „Mindez komplex tanítást és nevelést tesz lehetővé - állítja az igazgatónő -, hiszen itt nemcsak oktatás folyik, hanem tanítványaink és más érdeklődők a tanítás után is foglalkoznak a lovakkal. Van díjugrató szakkörünk, kitűnő a voltízscsa- patunk, amely idén Európa-bajno- ki címet szerzett. Kassától az Erdőhátig az egész országból, sőt Csehországból is vannak diákjaink.” Az intézmény a pozsonyi lóversenypályát üzemeltető vállalattal közösen azt tervezte, hogy a vágsellyei iskola pályáján a szlovákiai bajnokságban is elismert lóversenyeket rendeznének. Persze, ez bizonyos beruházást, átalakítást is szükségessé tenne. „Úgy nézett ki, a pozsonyi lóversenypálya a föld- művelési minisztériummal közösen anyagüag is támogatná ezt az elképzelést, de amióta szóba került a területünkön áthaladó kerülőút elképzelése, a korábbi terveink megfeneklettek. Ha a harmadik variáns valósulna meg, amit Prokopovič miniszter úr is szorgalmazott, a lóversenyek rendezésével kapcsolatos elképzeléseket mindenképpen szeretnénk továbbvinni.” Ha mégis a versenypályán keresztül vezetnék a főutat, nincs lehetőség a pálya áthelyezésére - erre egyszerűen nincs megfelelő terület. Az egyik elképzelés szerint az országút éppen ott vezetne keresztül, ahol a diákok lovagolnak (Szőcs Hajnalka felvétele) Rusko pártja négy helyet kapott a közös jelöltlistán ANO-Smer-SF-HZD koalíció Nagyszombatban TASR-HÍR Nagyszombat. Kibővült az ANO-val a Smer, a Szabad Fórum és a HZD Nagyszombat megyei koalíciója. A tegnap aláírt megállapodás szerint a Smer húsz, a HZD és az ANO négy-négy, a Szabad Fórum pedig három helyet kap a közös jelöltlistán, amelyen egyébként egy független jelölt neve is szerepel. A megyei elnök posztjára a koalíció Renáta Zmajkovičovát, a megyei hivatal vezetőjét jelölte. Zmajkovičová egyebek mellett elmondta, megválasztása esetén szeretne aktívan együttműködni a szomszédos régiókkal. AJANLO Október 19. (szerda) Komárom - 18.00: a Selye- esték vendége Albert Sándor, a Selye János Egyetem rektora, akivel Batta György író beszélget. Helyszín: a rektori hivatal 404-es terme, (vkm) Október 20. (csütörtök) Szene - 19.00: Szenczi Molnár Albert egykor és ma címmel zenés irodalmi műsor lesz a Nosztalgia étteremben. Előadók: Fejérvári Sándor és Fejérvári Nelly, (ú) Október 22. (szombat) Pozsonypüspöki - 15.00: a Csemadok helyi szervezete a Vetvár Művelődési Házban műsorral egybekötött ünnepi megemlékezést tart az 55 éves a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete című rendezvény keretében. A művelődési ház előterében, a Csemadok-táblánál koszorút helyeznek el az elhunyt tagok emlékére, majd kultúrműsor lesz. Vendégként közreműködik a lukanényei ci- terazenekar. (ú) Ovizsaru. Nagycsoportos óvodásoknak tart megelőző foglalkozásokat a rendőrség a Pozsonyi kerület több mint negyven nevelési intézményében. A beszélgetések során arra próbálják felkészíteni a kicsiket, miként reagáljanak a kockázatos helyzetekben. (Rendőrségi felvétel) Az állami felügyelet szerint érvényes az intézmények átalakításáról szóló határozat Nem kap pénzt az ógyallai nyugdíjasotthon Nyitra. A megye huszonkilenc szociális intézményének lakói most valóban nem tudják, kihez tartoznak. Költségvetési szervezetként megszűntek létezni az intézetek és nyugdíjasotthonok, az új bérlőként fellépő közhasznú szervezetek viszont nem feleltek meg a bejegyzés feltételeinek. VRABEC MÁRIA Erre a patthelyzetre figyelmeztet a megyei elnök, Milan Belica beadványára küldött válaszában Ľudovít Šajgal, a szociális minisztérium állami felügyeletének elnöke is, aki úgy véli: ebben a bizonytalan helyzetben sérülhetnek az intézmények lakóinakjogai. A megyei képviselő-testület az elnöki vétó után júliusban másodszor is jóváhagyta a szociális intézmények átalakításáról szóló határozatot, ám a hivatal azt nem hajtotta végre. Az intézmények igazgatói a költségvetési szervezet megszüntetéséről szóló határozat helyett csak egy állásfoglalást kaptak Müan Belicától, hogy minden marad a régiben, mert szerinte a képviselő-testület határozata érvénytelen. Az igazgatók többsége ehhez tartotta is magát, egyedül az ógyallai nyugdíjasotthon igazgatónője írt alá szerződést az intézményt bérlő Lórántffy Zsuzsannáról elnevezett nonprofit szervezettel. Új számlát is nyitott, amelyre a lakók nyugdíját kellene küldenie a Szociális Biztosítónak. Az intézményvezető lépését a megye elnöke és a szociális minisztérium állami felügyeletének igazgatója is kifogásolja. Šajgal említett levelében azt úja, hogy az érintett nyugdíjasokat erről a lépésről senki nem tájékoztatta. Azt, hogy minek alapján jutott erre a következtetésre, bővebben nem fejti ki, de kilátásba helyezi, hogy az igazgatónő ellen akár bűnvádi eljárás is indulhat. Török Anikót, az ógyallai nyugdíjasotthon igazgatónőjét is szerettük volna megkérdezni az üggyel kapcsolatban, de tegnap nem volt elérhető. A megyei hivatal igazgatója, Ján Kovar- čík mindenestre a saját álláspontja igazolásaként fogja fel az állami felügyelet igazgatójának levelét, és úgy véli, az igazgatónő bűncselekményt követett el, amikor új számlát nyitott. „A többi szociális intézménynek ma küldtük el a költségvetésijárulékot, de az ógyallai intézet csak akkor kapja meg a pénzét - mintegy 860 ezer koronát -, ha újra a megyei hivatal égisze alatt nyit számlát. Az állami felügyelet igazgatója szerint a közhasznú szervezetek július 22-i bejegyzése is érvénytelen, mert az alapítók nem adtak le minden szükséges okiratot. A legfontosabb kérdésben, hogy érvényes-e a szociális intézmények bérbeadásáról szóló határozat, az állami felügyelet igazgatója is a határozat érvényessége mellett foglalt állást. (Az érvényességről már hetek óta folyik a vita a magyar képviselők és a megyei elnök között.) Šajgal pontosan a következőket írja: „Annak ellenére, hogy az ógyallai szociális intézet megszűnt költségvetési intézményként létezni, ügyfelei a mai napig nem kaptak erről szóló végzést, az alapító nem rendezte a jogállásukat, és bár fizikailag a nonprofit szervezet által működtetett intézet lakói, ez a szervezet sem kötött velük ellátási szerződést.” Fehér Miklós megyei alelnök szerint az állásfoglalás ezen része .csak alátámasztja eddigi érvelésüket: a szociális intézmények már nem tartoznak a megye hatáskörébe. , Arról, hogy a nonprofit szervezetek nem tudnak eleget tenni kötelezettségeiknek és szerződést kötni a lakókkal, kizárólag a határozat végrehajtását gátló megyei hivatal tehet” - mondta Fehér. Kovarak : az igazgatónő bűntettet követett el az új számla megnyitásával. Közgyűlést tart a komáromi gimnázium öregdiákjainak és tanárainak köre Biológia és kémia szakosok találkozója v. KRASZNICA MELITTA Komárom. Szombaton két esemény helyszíne lesz a Selye János Gimnázium. Délelőtt 10 órától az intézmény dísztermében tartja első tisztválasztó közgyűlését a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre, amely eseményre minden egykori diákot és tanárt szeretettel várnak a szervezők. A baráti kör 2004 májusában alakult azzal a céllal, hogy erköl- csüeg - és lehetőség szerint anyagilag is - támogassa az egykori alma matert. „Az iskola háború utáni újraindítása óta eltelt időszakban mintegy 5500 diák érettségizett itt, ami óriási szellemi potenciált jelent, és rendkívüli szerepe van a felvidéki magyar közösségépítésben is - véli Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója, az egyik alapító. - Bastrnák Ferenccel, a kör megbízott elnökével együtt szeretnénk, ha minél többen részt vennének szombati közgyűlésünkön, és észrevételeikkel, javaslataikkal hozzájárulnának a társulás sikeres működéséhez.” A baráti kör tagjai egyébként minden hónap harmadik hétfőjén 17 órakor találkoznak a gimnázium épületében. Rendszeresen megjelentetik a Komáromi Öregdiák hírlevelet, amelyhez ingyen juthatnak hozzá az érdeklődők. A másik eseményre - amelynek szintén a gimnázium ad otthont - elsősorban a környék biológia és kémia szakos alap- és középiskolai tanárait várják. Mégpedig abból az alkalomból, hogy a magyarországi kémia és biológia szakos tanárok országos egyesületének 25-30 fős küldöttsége érkezik Komáromba, akik itteni kollégáikkal szeretnének szakmai tanácskozást folytatni. A találkozón képviselteti magát a Selye János Egyetem Comenius Pedagógiai Intézete is. Előzetes bejelentkezésre nincs szükség, 10 órára várják a szaktanárokat a gimnáziumba. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Teherbe esett a kiskorú lány Csallóközaranyos. Szexuális zaklatás vádjával folyik eljárás a gútai P. Tibor (1987) ellen, aki tavaly decemberben, valamint idén januárban és februárban 10-15 alkalommal közösült egy csallóköz- aranyosi családi házban egy kiskorú lánnyal - tudtuk meg Ján Štarktól, a komáromi járási rendőrkapitányság igazgatójától. A fiú tudta, a lány nincs 15 éves. A következmény: a lány szeptember végén a komáromi kórházban szült, (vkm) Tizenévesek verték a roma férfit Pozsony. Három fiatal rátámadt egy 32 éves roma férfira az egyik egészségügyi központ előtt szombaton este. A 17-19 éves elkövetők előbb megrugdosták az áldozatot, majd egyikük egy késsel lábon szúrta a férfit. Az erőszakoskodó- kat nem sokkal később őrizetbe vette a rendőrség. Az elkövetőket akár három év szabadságvesztésre is ítélhetik, vagy hosszabb időre is, ha rasszista motivációra derül fény. (ú) Kamasz rablótámadók Nagyszombat. Elkapta a rendőrség azt az öt fiút, akik júniusban kiraboltak és mégvertek egy 38 éves mezőla- ■ borci férfit. A14-17 évesekből álló banda egy hotel előtt támadta meg a férfit. A támadók a földre döntötték, rugdosni kezdték az áldozatot, majd elvették mobiltelefonját és pénztárcáját, benne négyezer koronával, (ú) Náci jelképek voltak a ruháján Nagyszombat. Náci jelképekkel díszített férfit fogott a rendőrség a hétvégén a város vasútállomásán. A 34 éves pozsonyi illető vérében 2,69 ez- reléknyi alkoholt mértek. Kijózanodása után a férfi azzal védekezett, hogy a tárgyakat régiségboltban vásárolta. A férfit akár három év szabadság- vesztésre is ítélhetik. (SITA) Hamis bankó a j átékautomatában Privigye. Hamis pénzt találtak egy út menti vendéglő nyerőgépében a Privigyei járásban. A két fénymásolatból összeragasztott bankó tönkretette a gépet; a hamisító valószínűleg számítógépen gyártotta a pénzt. (TASR) Háromszor koccant ittasan Vágsellye. Háromszor is koccant egy Škoda Favorit a város utcáin szombaton, mire beérték a rendőrök. A gépkocsi hátulról hajtott bele egy rendőrségi Fabiába, majd az egyértelmű hatósági figyelmeztetések ellenére továbbhajtott. A Favorit az egyik kanyarban belerohant egy Volkswagen Passatba is, és a sofőr ámokfutásának csak egy masszív kerítés vetett véget. A gépkocsi 21 éves sofőré vérében 2,13 ezreléknyi alkoholt mutattak ki. (ú)