Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-15 / 239. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 15. Riport - hirdetés 15 A szervezők elsősorban a szerencsétlen sorsúakra akarták felhívni a figyelmet. Valacsay Tamás három napon át a kitaszítottak bőrébe bújhatott. Hajléktalan-valóságshow nem csőlakókkal Pozsony. Hideg, bizonytalanság, szégyen, kiszolgáltatottság. Ezt nyerte az ország első Hajléktalan-való- ságshow-jának győztese. A többmilliós nyeremény helyett három Nota bene magazint vehetett a hóna alá, mobiltelefonját, pénzét és bankkártyáját elvették, majd becsukták az ajtót a háta mögött. DEMECS PÉTER Megtanult koldulni egy templom előtt, megpróbált megélni az eladott újságokért kapott pénzből, éjjel fekhelyet keresett magának, és a szabad ég alatt aludt. Valacsay Tamás 32 éves somorjai vállalkozó 72 óráig volt hajléktalan. A Nota bene magazin, a fővárosi hajléktalanok lapja, valamint az Ár Ellen polgári szervezet október hetedikén indította el a Hajléktalan- valóságshow nevű akciót. Bárki jelentkezhetett, aki ideiglenesen csőlakóvá akart válni. Az eseményeket egy operatőr kézi kamerával rögzítette. A háromnapos megpróbáltatásról készült dokumentumfilmet tegnap este vetítették le a fővárosi V-klubban. A szervezők elsősorban a hajléktalanok sorsára akarták felhívni a figyelmet. Valacsay hasznos tapasztalatnak tartotta az utcán eltöltött három napot. „Teljesen más világba kaptam betekintést, más problémákkal kellett szembesülnöm. Nem a munkával és nem a lakással kellett foglalkoznom, hanem egyszerűen meg kellett élnem valamiből” - mondta érdeklődésünkre Valacsay. Szerinte az emberek többsége nem tudja, milyenek valójában a hajléktalanok. Leggyakrabban a tereken és az utcákon ücsörgő, olcsó gyümölcsbort iszogató emberek jutnak az eszükbe. „Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, talán az érintettek tíz százalékára jellemző. A többiek próbálnak valahogy megélni, árulják az újságot. Ápoltnak tűnnek, néha még az átlagos embereknél is jobban öltözöttek. Általában észre sem vesszük, hogy az illető hajléktalan. Az egyetlen árulkodójel a cipője. Az mindig kopott, piszkos, ugyanis lábbelit szerezni a legnagyobb gond” - tette hozzá az önjelölt csőlakó. Tamás kizárólag három Nota benét tarthatott magánál. Az újságokat sikerült eladnia, noha sokkal nagyobb erőfeszítésébe került, mint ahogy azt eleinte képzelte. Az eladásokból származó 105 koronából újabb újságokat vásárolt, a fennmaradó összeget pedig elemózsiára költötte. Úgy véli: az utcán nincs az embernek olyan késztetése, hogy sok pénzt keressen. Csak mobil- telefon volt nála, hogy egy rádióból bármikor kapcsolatba léphessenek vele. „A hajléktalanok azt ajánlották, mihamarabb adjak túl rajta, hogy legyen pénzem. A szégyennel is meg kellett birkóznom. Állandóan csak az járt a fejemben, mi lesz, ha találkozom valamelyik ismerősömmel. Később ez meg is történt, megismertek és vettek tőlem újságot. Nem mondhattam el nekik, hogy csak ideiglenesen vagyok az utcán. Ezen a furcsa érzésen szerencsére sikerült túltennem magam” - beszélt az élményeiről a vállalkozó fiatalember. Az utcán nem az éhség vagy a szomjúság a legelviselhetetlenebb, mert ételre, italra, sőt még cigarettára is megkereste a pénzt. „Sokkal kevésbé voltam szomjas, mint otthon. Ott másképp gondolkodik az ember, egyszerűen megfeledkezik ezekről a szükségleteiről. A legnehezebb az lehet, ha rossz időben kell az utcán aludni. Ha esik és hideg van. Nekem szerencsém volt, ugyanis aránylag jó időt fogtam ki. Éjjel persze hideg volt, nem is tudtam rendesen aludni. Mindezek ellenére úgy érzem, az utcán könnyebben lehet boldogulni. Lényegesen egyszerűbb az élet, ha az embert senki sem idegesíti, és nyugton hagyják. Csak hát senki nem akar ott maradni” - fűzte hozzá. A három nap alatt megkóstolta a hírhedt almabort is, sőt még a ruháit is a kukákból szedte ösz- sze. Meglepődött, hogy a pulóverektől kezdve a pokrócokon keresztül az édességig minden megtalálható ott, viszont ezeket gyorsan el kell fogyasztani, nehogy mások elorozzák. A hajléktalanok „tévéállomását” is kipróbálta. „Ha este leülnek egy padra a buszmegállóban, a műsor biztosított. Figyeli, ahogy az emberek kiszállnak a buszból, és fel- szállnak rá. Az emberek amúgy rendesen viselkednek a hajléktalannal szemben. Ha nem gorom- báskodik, békén hagyják őt. Még azt sem mondták, hogy menjek inkább dolgozni” - árulta el Valacsay. A fővárosi rendőrség néhány hónappal ezelőtt egy ellentmondásos rendeletet léptetett életbe: a belvárost meg kell tisztítani a hajléktalanoktól, mert a turisták állítólag nem szeretik őket. „A gyakorlatban mindez úgy néz ki, hogy akár naponta kétszer is beültetnek minket a rendőrautóba, és kivisznek a városszéli lakótelepekre. Gyakran szó nélkül elkobozzák a Nota bene-igazolványomat vagy a hálózsákomat. Hiába mondom, hogy nincs joguk hozzá, és beperelem őket, csak nevetnek egyet, beülnek a kocsiba, és elmennek” - mondta az Új Szónak Ján, aki- már több éve árulja az újságot. A hivatalos felmérések szerint csak a főváros több mint 600 hajléktalant számlál; az Ár Ellen képviselői szerint lényegesen többen vannak. Az Ár Ellen és a Nota bene eredményei ♦ 2001 szeptemberétől 1266 személy számára biztosítottak szociális segítséget és rendszeres havi jövedelmet. ♦ Havonta országszerte 140 hajléktalan árulhatja a magazint. ♦ Az árusok több mint felének havonta szociális tanácsadást biztosítanak. ♦ Az aktív árusok 50 százalékának állják az egészségügyi kiadásait (kórházra, szemüvegre, kötszerre, orvosságra). ♦ Az árusok tíz százaléka talál magának munkát. Az emberek többsége általában tart a hajléktalanoktól. A természetkímélő HD SILICA keverékek új generációja a Matador téli gumiabroncsainak rugalmasságot, kisebb gördülési ellenállást és hosszabb élettartamot biztosít alacsony hőmérsékleten is. A maximális úttapadó képességének, tökéletes iránytartásának és kitűnő fékezhetőségének köszönhető, hogy a Matador gumiabroncsok megbízhatóan viszik útjain. Élvezze ki a telet teljes mértékben dicea BP-5-14709 (Jana Čavojská felvételei) Valacsay két arca
