Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-08 / 233. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszúri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KOR ,/l gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével ” (AranyJános) 2005. október 8., szombat 9. évfolyam 40. szám Molnár Árpád plébános áldozatos szeretete és példája minden jóakaratú ember számára tanúságtétel lehet, és ösztönzés a társadalom által lenézettek iránti szeretetre Árpád atya, aki a szívét is odaadná Molnár Árpád plébános védencei között (A szerző felvételei) A legtöbb ember családi életre vágyik, néhány saját négyzetméteren (Ján Krosálek illusztrációs felvétele) Olyan világban, amikor ok- kal-ok nélkül egyre több vád éri az egyházat, nagy előszeretettel támadják a papokat, jó látni annak bizonyítékát, hogy van, ki valóban Isten szolgája, aki hű a hivatásához, emberi életeket segít, lelkeket ment. KURCZ ILONA Ilyen pap Molnár Árpád is, aki szokatlanul odaadóan szinte mindent megtesz a rászorultakért. Plébániáján, a Vas megyei Kám községben különös vendégek laknak: az alkoholizmus rabságából menekülni akarók és más, saját családjuk által kitaszítottak. Hivatásának kezdetén „Már hétéves koromban pap akartam lenni. Később, mikor ritkán ugyan (mert otthon sokat kellett dolgozni, nyolcán voltunk testvérek), de eljutottam moziba, többnyire emberi sorsokról szóló filmeket néztem meg, s ha egy-egy ilyen személyes tragédia az öngyilkosságig fajult, minden alkalommal azt éreztem, Istenem, ha lenne egy pap a közelében, aki bátorítaná, biztos nem pusztítaná el önmagát. És tudtam, a valóságban még nagyobb tragédiák történnek. Mindez nagyban hozzásegített papi hivatásom alakulásához.” A szeminárium elvégzése után egy kis faluba került, ahol mint mondja, bebizonyosodott Kelemen Vendel tanítása: „Az első kápláni évnek és az első plébánosnak ugyanolyan döntő szerepe van, mint az 5-6 éves szemináriumnak.” „E tekintetben is szerencsés helyzetbe kerültem - a plébánosomnak elég ideje volt rám, káplánjára, sőt a vele élő szülei biztosították számomra a családias légkört is” - mondja szeretettel, s hozzáteszi, hogy ma már három falu papi teendőit látja el, és mellette 1993-tól még életmentéssel is foglalkozik, ami - és ezt hangsúlyozza -, nem az ő érdeme. Életmentő lélekmentés „Az egészet egy hajléktalan indította el, aki megszólított, hogy segítsek neki eljutni a városba. Mondtam, hogy pénzt nem adok, de kifizetem a buszsofőrnek az útiköltséget. Neki pénz kellett. Kérdeztem, éhes-e? Mondta: napok óta útszéli gyümölcsöket lopdos. Örömmel fogadta az ételt, valóban éhes volt. Ebéd után elvittem a nővéréhez, aki jelezte, hogy öccse (mellesleg a börtönt is megjárta), egyeden órát sem maradhat nála. Én mégis otthagytam, és felajánlottam neki, hogy este, amikor a falujukon áthaladva megyünk a Kékkeresztbe (iszákosok mentőegyesülete), velünk jöhet. A buszmegállóban már ketten vártak - ő és az unokaöccse, aki szó szerint csőlakó volt. A városban próbáltam nekik helyet keresni, de mert a hajléktalanszállóra nem akartak menni, elvittem őket magammal a plébániára. Egy-két napról volt szó ideiglenesen. Közben viszont megérkezett a komám, aki politikai fogolyként börtönviselt ember volt, így értett a nyelvükön. Két hétig ő segített, s az egy-két napból hetek-hónapok lettek. Sikerült számukra munkát találni a szövetkezetben. A püspök egy év múlva engedélyt adott arra, hogy a plébániák hivatalosan is befogadhassanak két olyan személyt, aki az alkohol rabságából szabadulni akar. így alakult a Szent József közösség. Az államtól nem kapunk támogatást, igaz, hogy nem is kérünk. Mindennapi közös imánk a reggeli és esti dicséret. Időközben a plébánián többen is kicserélődtek, voltak, akiknek az ital miatt el kellett hagyniuk a házat, volt, aki önként ment el.” Jelenleg négyen laknak a plébánián, a két-két férfi egy-egy szobán osztozik. Volt viszont már a háznak hat-nyolc vendége is. A kosztért és a szállásért fizetnek, maradék pénzüket maguk osztják be ruhára, cigarettára. Persze, vannak szabályok, amelyeket be kell tartani. Aki például részegen jelenik meg, vagy titokban iszik, azt elküldik. Napi másfél óra közösségi munka kötelező (mosás, főzés, kertészet). Van, aki a szomszéd városban, a pulykafeldolgozó üzemben dolgozik, van, aki a helyi téeszben, a többiek pedig a plébániához tartozó épület javításán munkálkodnak szalunai vezetők irányításával, napi 1800 forintért. Önvallomás Fodróci Attila, a plébánia első vendége, a valamikori csőlakó így emlékszik: „Anyám, apám alkoholista volt, de valahogy felnőttünk. Tizenhét éves koromban elkerültem otthonról és egy vállalkozónál dolgoztam. Csináltam egy nagy marhaságot, felgyújtottam a szénatárolót, s emiatt a munkahelyemről elbocsátottak. Szüleim nem fogadtak vissza, így lettem csőlakó. A híd alatt aludtam, és egyfolytában ittam, hogy átvészeljem valahogy azt az időszakot. Unokabátyámmal a kocsmában találkoztam, ő mondta, este fog jönni a pap, menjek vele. így kerültünk hozzá. Még akkor csak úgy próbaképpen megkérdeztük tőle, nem maradhatnánk-e nála egy-két napra. Tizenegy év lett belőle. Mi voltunk az első fecskék. Találtunk itt munkahelyet is, én hét évig a téeszben dolgoztam, majd a szomszéd városban a pulykafeldolgozóban. A plébánián az élet változó, vannak állandó tagok, vannak átmenetiek. Olyanok is vannak, akik nem jöhetnek vissza hosszabb időre az életmódjuk miatt, egy-két napra legfeljebb. Minden igyekezetemmel próbálok leszokni az alkoholról. Kisebb-nagyobb sikerrel. Reggel, este zsolozsmázunk, gyakoroljuk a vallást. Este, amikor tíz után megjövök a munkából, még imádkozunk. A vasárnapi mise kötelező. Itt tértem meg, hiszek Istenben, mert idáig műidig megsegített. Sok rosszon átvezetett. Van a városban egy barátnőm, őt készülök feleségül venni. Persze, van egy kikötése, akkor jön hozzám, ha nem iszom. Én is rendes családi életre vágyom.” Visszakerülni a családba A közösség eredményei jónak mondhatók, hiszen nagyjából minden negyedik vendégnek sikerül jó útra térnie, visszakerülni a családjához. Árpád atya a kitaszítottakat nemcsak a plébániáján pártfogolja, ahogy az egyik vendég mondja: „Az atya a szívét is odaadná, akadnak viszont gyarlók, akik ezt kihasználják.” De arra, hogy munkája nem hiábavaló, bizonyíték a „nyitott plébánia”, ahol még éjjelente is „nyugodtan” csöröghet a telefon, s így nem egy lélek vigaszra lel. Első péntekenként körbejárja a három falut, hogy meggyóntassa, megáldoztassa az időseket, a betegeket. Ilyenkor a legtöbben már a kapuban várják őt. Egyetlen dolog van, amit az atya fájlal, hogy nincs állandó munkatársa, aki krisztusi lélekkel gondoskodna a vendégekről. Ezért örömmel venné, ha egy szerzetesi lélekkel megáldott férfi jelentkezne legalább egy évre kisegítőnek mellé. Molnár Árpád plébános áldozatos szeretete és példája minden jóakaratú ember számára tanúságtétel lehet, és jelentsen ösztönzést is a társadalom által lenézettek iránti szeretetre. Napi másfél óra közösségi munka mindenkinek kötelező Célom, felhívni az olvasók, vásárlótársaim figyelmét, hogy a saját érdekükben legyenek résen, mihelyt beteszik lábukat az általában legjobb árakat ígérő áruházakba Adott szavamat én mindig megtartom FIALA ILONA Megígértem a pozsonyi-lama- csi Tesco nagyáruház információs osztálya dolgozóinak, hogy hamarosan benne lesznek az újságban. S mivel nem szoktam csak úgy a levegőbe beszélni, valóban megírtam azt, ami már egyébként is régóta ingerli az idegeimet. Nemegyszer történt már meg velem, hogy valamelyik áruházban nagyobb összeget számláztak a vásárolt termékért a kasszánál, mint amilyen rajta (mellette, alatta vagy fölötte), az árcédulán állt. Már megtanultam, hogy alaposan oda kell figyelni, s ha eltérést észlelek a hirdetett és a számlázott összeg között, azonnal reklamálok. A pénztáros ilyenkor mindig az információs pulthoz küld, ahol az ott dolgozó alkalmazottak ellenőrzik állításomat, s ha kiderül, hogy igazam volt, visszakapom a különbözetet. Ez teljesen szokványos eljárás, már amennyire szokványos és elfogadható lehet, hogy a polcokon feltüntetett árak nem mindig egyeznek a pénztárgépbe kódoltakkal. De errefelé, Európa középkeleti táján annak is örülhetünk, ha alapos odafigyelésünk és reklamációink eredményeképpen visszakapjuk, ami visszajár. Általában így csinálják a hipermarketekben. Na nem mindegyikben! A Tesco Lamač nagyáruház kivétel. Ott a következőképpen járnak el: ha az átvert vevő odakullog bevásárlásával az információs pulthoz és elmondja felháborodásának okát, az információs alkalmazott telefonon odarendel egy görkor- csolyás suhancot, aki ezután elgördül az átverés tárgyának színhelyére, s onnan telefonon mondja ki a döntő szót: hogy kinek van igaza. Természetesen, mindig az áruháznak. Legutóbb viszont elhatároztam, túljárok a teskósok eszén. A lányommal együtt többek között vettünk egy manikűrollót, amelynek az ára a cédula szerint 39,90 volt. A pénztáros azonban 89,90-et blokkolt érte. Mielőtt az információs pulthoz léptem volna, visszamentem az eladótérre, hogy még egyszer ellenőrizzem, nem tévedtünk-e. Nem, nem tévedtünk, az általunk vásárolt olló valóban 39,90-be kerül. Csak ezután tettük meg bejelentésünket. Következett a szokásos eljárás: a Tesco alkalmazottja magához rendelte a görkorcso- lyást, megmutatta neki az ollót, majd nekünk hátat fordítva, suttogva közölte vele - mégis hallottuk -, hogy 89,90-be „kell” kerülnie. Nem hagytuk annyiban. Lányom azonnal utánaeredt a fiúnak, hogy ő is ott legyen, amikor az igenis 39,90-et hirdető árcédulát fog látni az inkriminált ollók fölött. Csakhogy a görkorcsolyás gyorsabb volt. Mire a lányom utolérte, sikerült levennie a cédulát, s helyére a nagyobb ollók árát, a 89,90-et akasztani. Azok most árcédula nélkül díszelegtek a polcon. A fiú felhívta kolléganőjét, s elmondta, hogy a vevő tévedett, a pénztárnál helyesen számláztak. Közben visszaért a lányom, s közölte, mi történt. De hiába vitatkoztunk - hogy ez csalás, és hogy vüágraszóló disznóság -, azt javasolták, adjam vissza az ollót, akkor megkapom a pénzt. Én azonban meg kívántam vásárolni azt az ollót, mégpedig azon az áron, amelyiken kínálták. És még én akartam túljárni a tescósok eszén? Úgy átvágtak, hogy csak na! És nem először, és nem is csak engem, és nem csak a manikűrollóval... Tehetetlen dühömben nem marad más hátra, minthogy megtartva ígéretemet, megírjam a történteket az újságba. Elsősorban is felhívni vele az olvasók, vásárlótársaim figyelmét, hogy a saját érdekükben legyenek résen, mihelyt beteszik lábukat az általában legjobb árakat ígérő áruházakba. S ha mégis átverés áldozataivá válnak, okuljanak az esetünkből. Mert hibát követtünk el, amikor feladtuk a vitát. Az osztály menedzserét, az áruház igazgatóját kellett volna kéretnünk, s elmondani, milyen aljas átverés tanúi és áldozatai lettünk, s hogy őnáluk számunkra nincs legközelebb! ... elmondani, milyen aljas átverés tanúi és áldozatai lettünk...
