Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-05 / 205. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 5. Riport 9 Nyitott kapuk döngetéséről, uszításról, személyes érdekek ütközéséről, egy kormánypárt szerepvállalásáról, valamint a jövőkép elvesztéséről is szól ez a történet Bodrogköz: bizonyíték kell, nem ígéret Ä •'i ‘.tar ť iASk A helyiek hitték is, meg nem is, hogy az ő kis ugarukon, melyre épeszű gazda maximum a kecskéjét hajtja ki, felépülhet egy igazi leszálló- pálya (A szerző felvételei) Nem is hinné az ember, mennyi gondot okoz manapság egy „mezei” leszállópálya és repülőtér megépítése. Kiváltképp akkor, ha annak a mezőnek - vagy inkább ugarnak - egyszerre több tucat tulajdonosa is van. Kiskövesd és Nagykövesd polgárai, talán okulva néhány hasonló „álomkategóriás” esetből, óvatosak. A reklámszlogennel élve: ide bizonyíték kell, nem ígéret! LŐRINCZ ADRIÁN Ne keressék, Kiskövesd és Nagykövesd egyelőre nem szerepel egyik repülési navigációs térképen sem, és az éter erre kijelölt hullámhosszain sem fogható a „Halló, Airport Nagykövesd!” bejelentkezés. Mondom: egyelőre; mert ha a dolgok jó ütemben haladnak, a következő kikeletkor minden másképp lesz a Bodrog és a határvonal találkozásától délkeletre fekvő két községben. Hogy mit kell érteni a ,jó ütem” kifejezés alatt, nézőpont kérdése. Egyesek szerint munkalehetőséget, a térség fellendülését, rövid távon némi aprópénzt, mások szerint meg telekspekulációt, a multik térhódítását, a föld elvesztését, sőt a vég kezdetét. A vita, sőt gyalázkodás tárgyát képező, a Kiskövesd és Nagykövesd határában fekvő, mintegy 250 hektár kiterjedésű terület önmagában megér egy misét. Egyesek legelőnek, sőt szántóföldnek nevezik, mert valamilyen kategóriába csak be kell sorolni, ám az ugar kifejezés többet elárul róla. A Bodrog közelsége, valamint a tény, hogy az ország legalacsonyabban elhelyezkedő térségéről van szó, olykor a terület elingoványosodását eredményezi. Hogy miért épp egy ilyen, a Latorca Tájvédelmi Körzet tőszomszédságában elhelyezkedő helyen akar repülőteret és ipari parkot létrehozni a német befektető, csak találgatni lehet. Meglehet, hogy két-három kilométerrel délebbre, Magyarországon nem szeretik ennyire, vagy a gazdák keményebb kézzel tartják földjeiket? Ki fog derülni; de lehet, hogy akkor már késő lesz. Dudások, ha összejönnek A Rambold Industrie Slovakia a Firmengruppe Wolf - vagy ha úgy tetszik: a Wolf cégcsoport - tagja. Minden hatalom, jog és pénz két tulajdonos kezében összpontosul. Több leányvállalattal rendelkeznek a világ számos pontján, Németországtól egészen Kínáig. Termelésük javát a gépjárműgyártás során felhasznált nagypontosságú alumíniumból és cinkből présöntött alkatrészek előállítása, valamint öntőszerszám és formagyártás teszik ki, a világ számos nagynevű autógyárának beszállítói. A világháló segítségével két kattintással megjeleníthető cégbírósági bejegyzés szerint a korlátolt felelősségű társaságot 2004 decemberében iktatták be, és ezen bejegyzés arról is tanúskodik, hogy tevékenységi körei között többször is szerepel az ingatlankezeléssel és bérlettel összefüggő tevékenység. Úgy tűnik, komolyan gondolják a földdel való bajlódást, hiszen a cég képviselői azonnal munkához - azaz a Nagykövesd és Kiskövesd határában „szunnyadó” földek felvásárlásához - láttak, megelőlegezve a tulajdonosoknak a vételár húsz százalékát. Minthogy a cég alapításával és menedzselésével összefüggő feladatok ellátása során nem árt a hely- és helyzetismeret, a német cég szerződést kötött a királyhel- meci székhelyű HUSK Kft.-vel. A cégbejegyzés szerint társtulajdonosai Fülöp Zoltán, Németh István mérnök, Pásztor István mérnök, valamint a miskolci székhelyű DROP-IN Kft. képviseletében Hu- szág Lajos, magyarországi vállalkozó. Bár a kákán is csomót keresők számára minden bizonnyal érdekes a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőjéből, járási elnökéből és a Regionális Fejlesztési Iroda igazgatójából (Huszág úrról egyelőre hallgatnak a krónikák, mindössze annyi derült ki róla, hogy 1990-től gazdasági tanácsadással foglalkozik) felálló „konstelláció”, szabad jogállamban bárki vállalkozhat, ha eleget tesz a törvényekben foglalt előírásoknak, és bírja a tárcája - meg a gyomra. Semmiképp sem a másik oldalon, hanem inkább egy következő szemként a láncolatban helyezkednek el a kiskövesdi és nagykövesdi földtulajdonosok. Az előbbiekkel nincs is gond, hiszen kilencvenöt százalékuk már korábban megkötötte az adásvételi szerződést, a fennmaradó öt százalék pedig a hagyatéki tárgyalások lefolytatására vár. Nagykövesden sem volna gond megkötni a helyi ismeretek birtokában akár az új évezred üzletének is nevezhető ügyletet, és zsebre vágni a vételárat, ha az úrbéri társulás néhány tagja meg nem maka- csolta volna magát. De megtették, nem riadva vissza attól sem, hogy a feldühödött többség esetleg meglincseli őket; valamennyi társult tag aláírása nélkül ugyanis „ugrik” az üzlet. Nyilvánvaló, hogy ennyi dudás Kis- és Nagykövesd egyik csárdájában sem férhet meg egymással, sőt úgy tűnik, a 250 hektáros terület is szűk arra, hogy leüljenek, és megegyezzenek. A dolgok ilyetén állása mellett a befektető nem tehet mást, mint fenyeget, és határidőket szab... A nagykövesdi D-nap Akár nagy - vagy legalább a bizonyos D-nap horderejével vetekedő - nap is lehetett volna a nagykö- vesdiek számára augusztus 30-a, amikor hosszú idő elteltével újra igazi, hús-vér németet láthattak a dicső múltra visszatekintő vár tövében. Üzent, és valóban ki is szállt Nagykövesd népéhez ezen a napon Thomas Erhard Mergler úr, a Rambold Industries Slovakia, s.r.o. egyik ügyvezetője. Bár az éppen tárgyalt okok miatt nem jöhetett saját külön kis repülőgépén, bízva abban, hogy ez az áldatlan állapot rövidesen sötét emlékezetű múlttá válik, oda-vissza bemutatta egymásnak Nagykövesd népét és nagyléptékű terveit. Semmi új a Nap alatt - vonom le a tanulságot, mert a „falugyűlésen” minden a megszokott forgató- könyv szerint zajlott. Mergler úr magyarázott és képeket, grafikonokat, sőt oszlopdiagramokat vetített, a tolmács igyekezett, a tisztelt egybegyűltek pedig olykor visszafogott tapssal jutalmazták a szónok olyan beszólásait, mint a „több ezer munkahely”, a „környékbeli telkek értékének ugrásszerű növekedése”, az „infrastruktúra-fejlesztés”, vagy éppen az „életszínvonal emelkedése”. Hitték is, meg nem is, hogy az ő kis ugarukon, melyre épeszű gazda maximum a kecskéjét hajtja ki, felépülhet egy igazi leszállópálya, a hozzá tartozó, üveg-acél szerkezetű beszállócsarnokkal, utasellátóval. Ilyen képeket villantott fel előttük a német ügyvezető, nagyon okosan ráérezve arra az örökérvényű igazságra, mely az elektronikus médiát tulajdonképpen életben tartja: hogy a képen- képernyőn megjelenített illúzió már majdnem valóság. Befejezésül annyit tett hozzá: valamennyi úrbéres társaságbeli tag aláírására szükség van ahhoz, hogy a területet megvásárolhassák. Akár egy aláírás híján tárgytalanná válhat az üzlet, és hogy a rendezés lendületet kapjon, a szerződések kézjeggyel való hitelesítésének napját szeptember ötödikében határozta meg. Öt teljes nap - ezen, illetve az érintettek belátásán múlik a kis- és nagykövesdi térség sorsa. Hogy a német cég képviselőjének van-e fogalma arról, mennyit ér a nagykövesdi föld, örök titok marad számomra. Nem feltételezem, hogy tudomása van a föld más, nem piaci- vagy bonitás-árban kifejezett értékéről is; mint ahogy abban sem vagyok biztos, tudja-e, mit ér a négyzet- méterenként megállapított és becsülettel fel is kínált 3,70 koronás ár (alkalmi vétel: hektárja potom harminchétezer korona). Magyarázat persze akad bőven, miért nem akar a cég magasabb árat fizetni a földért. „Cégünk eddig közel félmillió eurót fektetett ebbe a beruházásba - mondta el a gyűléssel egybekötött szemfényvesztést követően, - és további négymillió euróba fog kerülni az első üzemcsarnok felállítása. Az ezt követő öt éven belül több csarnok épülne itt fel, és természetesen a sokat vitatott repülőtér is, mely elsősorban az itt megtelepedő cégek szükségleteit elégítené ki. A teljes infrastruktúrát - beleértve az utakat, csatornahálózatot, villanyvezetékeket is - magunknak kell kiépítenünk, ami nem kis beruházást igényel, és ez visszaveti a kérdéses telkek árát. Célunk egy korszerű ipari park kiépítése; az ezek iránti igényt jellemzi, hogy már el is készült az itt megtelepedni óhajtó vállalatok listája. A kilétüket érintő információ azonban még nem publikus.” Hogy miért nem volt korábban publikus a többi, az ipari park létrehozását érintő információ, nem tudja. Mint ahogy azt sem érti, miféle homályról beszélnek a helybeliek. „Kezdetektől fogva nyílt lapokkal játszunk - tesz pontot az ügy végére -, a ködösítés nem érdekünk. Túl hosszú ideje húzódik ez az ügy, ideje lesz végre lezárni.” A Nagy Etetés „Jó pártgyűlés volt - tette hozzá a végén az egyik helybéli lakos majd húsz éve, hogy nem etettek üyen ábrándokkal.” A hajthatatlansága miatt időközben „közellenséggé” vált Stefán Jánossal és Pallér Attila alpolgármesterrel arról témázunk a helyi vendéglátó-ipari üzemegység teraszán, hogy miféle garanciát várhat el a mai nyereségorientált világban az ember. „Nem is az a legnagyobb gond, hogy 3,70-et adnak a föld négyzet- méteréért-mondja Stefán úr-, bár ez sem túl szívmelengető dolog. Ha ennyi az átlagolt ára, ám legyen! Sokkal rosszabb az a bizonytalanság, amelyben a lakosságot tartják. Az eddigi találkozók során - tavaly decemberben, illetve ez év elején - még sosem nyílt alkalmunk találkozni a német befektetővel, de még csak a képviselőjével sem; mindig a megbízott kft. emberei tárgyaltak velünk, kizárólag a pénzről. Nem láttunk sem egy megvalósíthatási tervet, sem a felmérések vagy vizsgálatok eredményeit. A kérdés most az, ha ki is húzzák az emberek lába alól a földet, ki vállal garanciát azért, hogy az ipari park tényleg megépül, hogy főképp helybeli munkaerőt fognak alkalmazni?” Pallér Attila, lévén alpolgármester, s így a falu második embere, azt nehezményezi, hogy az önkormányzat nem volt képes felvállalni a telekügyletek lebonyolításában járatlan tulajdonosok ügyét, nem nyújtott útmutatást, segítséget. Nehezményezi azt is, hogy bár bekérették a községházára az aláírandó szerződés egy példányát, az mégsem érkezett meg. Végezetül pedig egyfajta gazdasági-társadalmi-po- litdkai potenciál létrejöttétől tart, melyet ha időben nem szorítanak bizonyos keretek közé, az itt élők egy nap azt vehetik észre, .hogy nincs többé beleszólásuk saját jövőjükbe... Megjegyzem: a kezesség vállalása terén nem töri magát egyetlen, tehát igaz magyar pártunk csúcsvezetése sem, pedig „kormányerő” esetében ilyesmi talán elvárható lenne; miképp az is, hogy ne mutatkozzanak a nagy titoktartás miatt „átláthatadannak” is nevezhető beruházások háza táján. A közelmúltban - nem tudni, hogy pártelnökként, kormány-alelnökként, vagy „csak” magánemberként - Bugár Béla és Csáky Pál is megfordult a térségben. Akár ígéreteket is tehettek volna, ám ezúttal nem tettek. Pártunk elnöke a garanciavállalás kapcsán pedig megjegyezte, hogy ma már semmire sincs garancia, „ez az önök rizikója”. Nagy Attila nagykövesdi polgár- mester szerint jobb időket is megélt ez a térség - olyanokat, amikor a ma már ürességtől kongó üzemek, gazdasági udvarok megélhetést biztosítottak a falu lakosságának, amikor még nem költözött el a község egyharmada, nem álltak üresen a házak, és a férfiak nem hagyták el családjaikat, hogy tucatszám vándoroljanak a megélhetés után cseh földre. Mondja: a földtulajdonosok között olyan is akad, aki ingyen a németnek ajándékozza a földjét, ha megbizonyosodik afelől, hogy végre lesz munkalehetőség az országnak ebben az elfeledett szegletében. Mindenestre akkor, ha Kis- és Nagykövesd között sikeresen landol az első gépmadár, tudni fogjuk: egyszer minden bukórepülés valahol véget ér. Thomas Erhard Mergler kijelentette: valamennyi úrbéres társaságbeli tag aláírására szükség van ahhoz, hogy a területet megvásárolhassák Ki vállai garanciát azért, hogy az ipari park tényleg megépül?
