Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-05 / 205. szám, hétfő
ÚJ SZŐ 2005. SZEPTEMBER 5. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 FIGYELŐ VASÁRNAPI ÚJSÁG A politikusokat és a kormányoldalt tette felelőssé a két hete „útjára indított” kémtörténetért Kövér László a rádióműsorban. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes elnöke, az Orbán- kormány első titokminisztere elmondta, a kémtörténetként emlegetett ügyben mindenki, akinek tudomást kellett szereznie arról, hogy kivel áll kapcsolatban, az tudomást is Szerzett. Onnantól kezdve pedig a politikusoké a döntés felelőssége, hogy mit kezdenek ezzel az információval. Kövér szerint nem a nemzetbiztonsági szolgálatoknál kell keresni a problémát, hanem azoknál a politikusoknál, akik ebbe a helyzetbe keveredtek. Hangsúlyozta, a kérdés akkor vált erkölcsi problémából politikaivá, amikor a helyzet az érintettek számára nyilvánvalóvá vált és a nyilvánosságra került. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, ő azzal értett volna egyet, hogy az ügy ne kerüljön nyilvánosságra. „A probléma az, hogy ez az ügy nyilvános tárgyalás témájává válhat, pláne, hogy fél Románia rajtunk kacag, mert a román nyelvű lapokban jelennek meg különböző, a magyar Nemzetbiztonsági Hivatalhoz köthető információk, én ezt tartom bajnak és ez a politiku- . sok, a kormányoldal felelőssége” -jelentette ki. Hozzátette: a történtekben talán benne van az is, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok szeretnék végezni normális munkájukat, szeretnének megfelelni a hivatásuknak, azok nem egy esetben - főleg amikor szocialista-liberális kormány van - azt látják, hogy munkájuk értelmetlen, ha hagyják őket egyáltalán dolgozni. A kémtörténetet a jelenlegi kormányt rendszeresen bíráló Magyar Nemzet indította el augusztus 22-én, amikor arról írt, hogy az NBH leleplezte és kiszorította az országból Szátmári Tibort és Ildikót, aki állítólag a román titkosszolgálatnak dolgozott. VASÁRNAPI HÍREK A magyarországi jobboldal felelősségét feltételezi a kémtörténetben a lap. „Az ügy, ahogy a sajtótálalásokból kitűnik, a politikai paletta jobboldalán kapott gellert. A rendelkezésünkre álló részletekből még nem lehet az összképet kirakni, de a már ismert elemek szakértőink szerint sokatmon- dóak” - úja az újság. Emlékeztet arra, hogy kémtörténetet a Magyar Nemzet indította el. „Az újság tendenciózus-szarkasztikus állításokkal próbálta pótolni azt, ami az általa közölt jegyzőkönyvekből hiányzott: sem a Magyar Bálinttal, sem a Hiller Istvánnal folytatott beszélgetésekben egyik fél sem tesz olyan utalást, amely államtitokra vagy intim szexuális kapcsolatra vonatkozna” - állítja a cikk. Az újság szerint a Magyar Nemzet közismerten szoros kapcsolatban áll a nagyobbik ellenzéki párttal, amelynek a képviselője Demeter Ervin, aki sajtójelentések szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában május 3-án olyan kérdéseket tett fel az NBH megbízottjának, amelyek az ügy alapos ismeretéről tanúskodtak. Üzenet a szlovákiai magyar iskolákba, pedagógusoknak, szülőknek, fenntartóknak Kishitűség és hőzöngés nélkül az érvényesülésért Üzenetként komoly, súlyos és jövőt érintő gondolatokat, értékeket kellene egymás felé megfogalmazni. De minden üzenetnek any- nyi értéke van, amennyi erkölcsi, feladat és közösség iránti elkötelezettség szorul az emberekbe. DOKUMENTUM Üzenni lehet, a szép szavakat hallva még könny is szökhet a szemünkbe, boldogsághormonjaink is szakadatlan szabadulhatnak fel, átélhetünk katarzist, megkönnyebbülhetünk. De a szavak lecsengésével, üzenetük el- halványodásával megmarad-e az érintettség bennünk hosszabb időre? Legalább annyira, hogy le tudjunk ülni, és párbeszédet folytatni egymással a közösség jövője érdekében! Legalább annyira, hogy közös feladatainkat számba vegyük, megtervezzük. Mert mindannyian felelősek vagyunk egymásért. Felelősségünk úgy közös, hogy egyéni elkötelezettségekből rakódik össze. Üzenetünk a magyar iskolákba, pedagógusoknak, szülőknek, fenntartónak, közösségeknek az értelmiség üzenete és feladata. Azé az értelmiségé, amelyik közvetlen elkötelezett a közösség boldogulásáért és felemelkedéséért. Azért azt üzenjük a szlovákiai magyar iskolákba, hogy nemzeti identitásunk tudatában, anyanyelvűnk használatának biztos talaján, európai polgári állapotunkban ne a kisebbrendűség és a kishitűség, ne is a fellengzős hőzöngés és hősies, mártír magatartás legyen mindennapjaink meghatározó életvitele, hanem a közös hagyományok, kultúra, közösségi érdekek és értékek mentén megtervezett építő párbeszéd vezesse életünket. Európának okos, művelt polgárokra, büszke, öntudatos, de nem öntelt emberekre és nem alattvalókra van szüksége. Ezért a helyi közösség, a fenntartó, a helyi önkormányzat - élén a polgármesterrel - legyen tudatában annak, hogy az iskola kulturális és szellemi értékeket teremt, javakat, mely a közösség előbbre jutását hivatott szolgálni; legyen fontos a művelődés és a műveltség, legyen fontos az egyéni és intézményi fejlődés és a fejlesztés, ebben álljon a közösség és iskolafenntartó hősiessége. Ezt a harcot elsősorban magunkkal kell megvívnunk a maradiság, a torzsalkodás, a „minden mindegy” közönye ellen gyermekeink érvényesülése érdekében. A szülők bízzanak az iskola emberi, minőségi és szakmai hozzáértésében, a kölcsönös bizalom vezesse együttműködésüket. Az iskolavezetés és a pedagógusok fonják össze munkájuk során a változás, a minőség, az érték és a haladás szálait, mércéjük a sikeres és magabiztos, európai értékű állampolgár legyen. Tervezzenek, művelődjenek, elsősorban önmagukról követeljenek sokat, tevékenykedjenek a gyermekért, vezessenek, legyenek következetesek, nyújtsanak életmintát és értékeket az ifjúságnak, segítsenek okosan a növendékek szellemi és emberi növekedésében, győzzenek meg a jóról, a szépről és az igazról, éljenek is e bölcsességek szerint, folytassanak párbeszédet a társadalmat alakítókkal a gyermek, a nemzeti közösség, a fenntartható, élhető élet és jövő érdekében. A szülő, pedagógus, közösség példával elöljárva tegyen arról, hogy a tanulóifjúság belássa, feladata a munka világába való minél alaposabb felkészülés, s hogy ebben a feladatában az iskola segítsége vitathatatlan. Éppen ezért együtt, nem egymásnak feszülve kell a célnak megfelelni, a feladatra készülni. A közösség kérje számon az iskolán, a pedagóguson, az iskola- vezetőn, a fenntartón az emberségen és a művelődésen esett vélt vagy valós hibákat, ne sértődve, hanem egymást segítve azzal a céllal, hogy minden gyermek fontos a magyar nemzeti közösség jövőjét illetően, azzal a céllal, hogy közösen munkálkodva alakítsuk életünket Európa szívében. Az értelmiség kötelessége és feladata, hogy dolgaink emberi, európai és magyar módra alakuljanak Szlovákia magyarlakta területein, de egész Európában is. Ehhez kívánok mindannyiunknak jó egészséget, alkotó hozzáállást, erőt, okosságot, bölcs belátást, teljes lelki, emberi és szakmai elhivatottságot, hogy a dolgok állásán, melyeken változtatni tudunk, idejében változtassunk. Mert az alakítás vágya bennünk él, a bátorságot és erőt a változtatni akaráshoz meg egymástól kapjuk. Ádám Zita, az SZMPSZ szakmai alelnöke Az országos tanévnyitó résztvevői Fülek, 2005. szeptember 3. Iskolások a füleki országos tanévnyitón Halzl Józseffel, a Rákóczi Szövetség elnökével (Somogyi Tibor felvétele) Együtt, nem egymásnak feszülve kell a célnak megfelelni . KOMMENTÁR Vígan vissza a szociba? BARAK LÁSZLÓ A csak egy kicsit is józan és tárgyilagos szemlélő nehezen tudja megállni némi kesernyés mosoly nélkül, hogy tizenöt évvel a rendszerváltás után is akad Közép-Európában politikus, aki az állami vagyon magánosítása ellen bontott zászlót választási kampányában. Különösen visszatetsző ez egy konzervatív jobboldaliként felkínálkozó politikus esetében. Az sem egészen kóser azonban, ha egy ún. szocdem mezben ágáló baloldali közéleti tényező hajt így legdemagógabb kommunista elődei magántulajdont becsmérlő, annak létjogosultságát megkérdőjelező agendájára. Az előbbi politikus Orbán Viktor. Szlovákiában pedig az ugyancsak ellenzéki, ám önmagát szocdemnek valló Robert Fico követeli az évről évre nagyobb veszteségeket fölhalmozó állami érdekeltségek privatizációjának megállítását, sőt, „visszacsinálását”! Ó például a minap jelentette be, hogy a parlament szeptemberi ülésszakán konkrét, a privatizációs folyamat befagyasztását célzó törvényjavaslattal akarja megbuktatni a jelenlegi kormánykoalíciót. Hogy mivel ijesztgeti Orbán Magyarországon a lehetséges befektetőket, az az ő dolga. Amíg Szlovákia vissza nem csatolódik Magyarországhoz... A mi cipőinkbe viszont Robert Fico csempészi folyvást a kavicsot, amikor hülyeségekkel szédíti a kiszemelt választókat. Egyebek között a magántulajdonnal szemben táplált, kétségkívül létező, a kommunizmusból örökölt vonatkozó ellenszenv parazsának élesztgetésevel. A rendszerváltás utáni politikai, majd gazdasági átrendeződésnek ugyanis tagadhatatlanul ebben az országban is számos vesztese lett. Mert tényleg nem lehetett mindenkiből gyár- tulajdonos...! Szlovákia népességének túlnyomó része tehát, akárcsak a szóéiban, jelenleg is alkalmazotti fizetésből él. A régi rezsimben azonban korántsem juthatott^!) eszébe akárkinek komolyan fenekedni ez ellen. Mert a bölcsőtől a sírig azzal traktált mindenkit a mindenható, szigorú, másrészt viszont a „közöst” kétségkívül gátlástalanul elpazarlóf!) „állam bácsi”, hogy egyenőségvan és kuss...! Ez a „projekt” persze csak addig működhetett így, amíg a tökéletesnek hirdetett „közös állami ló” kehes gebévé nem silányult. Csak azért, mert elvileg, és sajnos gyakorlatilag is, majdnem mindenki rájárhatott az állami zabra... Ennek a tragikomikus helyzetnek vetett véget a rendszerváltás. Megtörténte óta viszont a legkevésbé sem a rendszerváltás levét isszuk. Hanem azon lehetetlen viszonyokét, amelyek következménye maga a mostanában oly sokat kárhoztatott rendszerváltás lett... Jól tudják ezt Orbánék és Ficóék is. Hiszen egészen biztosan ők is képesek elszámolni egytől kettőig... Népbutító szövegeik viszont elsősorban az általuk manipulált naiv célközönségre jelentenek közvetlen veszélyt! Azzal, hogy egyik napról a másikra elriaszthatják a térségből a gazdasági felemelkedés, vagyis a munkahelyteremtés egyetlen letéteményesét, a nyereségorientált magántőkét! Az ő személyes és politikai sorsuk persze akkor sem változik meg most már alapvetően, ha esetleg újfent hanyatlásnak indulna miattuk a gazdaság. Egyértelmű tehát, hogy ki nevet majd a végén... JEGYZET Csúnya lábak védelmében JUHÁSZ KATALIN Sokan fellélegezhettek, amikor a budapesti közgyűlés nem szavazta meg a XII. kerület fideszes polgármesterének szépítő javaslatát, mely szerint a hivatalban csak szép lábú nők viselhetnének miniszoknyát. Az időközben kitört médiabotrány nyomán egész Magyarország, sőt a külföld is megismerhette Mitnyan György nevét. Budapest főpolgármestere a legnézettebb szlovák híradóban is elnézést kért kollégája javaslata miatt, ami nagy dolog, lévén, Demszky Gábor nem sűrűn kerül képernyőre nálunk. De ez még semmi: a tekintélyes Reuters hírügynökség is ezt emelte ki magyarországi vezető hírként a múlt héten. Én mindenesetre annyiszor hallottam idézni a Mitnyan-javaslat- ból, hogy néhány mondatot már fejből tudok: „A szoknya hossza térd fölött maximum 2-3 centivel érhet, ez is csak azoknál, akik olyan szerencsések, hogy tökéletes lábakkal rendelkeznek.” Vagy: „Kényesen figyeljünk ingünk hosszára, főleg a haskivillantósra, amely divatos darabot csak tökéletesen lapos hasú hölgyek viselhetik a hivatalban.” Ezek az egyértelműen szexista idézetek egy rangkórságban szenvedő, alattvalóitól vak alázatot és feltétlen engedelmet követelő vezető agyszüleményei, akinek inkább sürgős orvosi segítségre lenne szüksége, mint közszereplésre. Persze, elismerem, a munkahelyi ruházatnak adekvátnak kell lennie az illető funkciójával, rövidnadrágban és tornacipőben nem lehet ülést vezetni, üzleti tárgyalásra sem atlétatrikóban megy az ember. Az öltözködéskultúrát azonban a környezetnek kell kikényszerí- tenie, s mindenki a maga ízlésének, társadalmi hátterének és a közösség elvárásainak megfelelő viseletét választ egy- egy alkalomra. A magas posztokkal járó öltözködési normákra vonatkozóan pedig ott vannak az illemkódexek, ezeket már csak a karrier szempontjából is érdemes lapozgatni. Direktív módon megszabni viszont ilyesmit nem lehet, legalábbis nem egy demokratikus országban. Ha az illető hölgy reggel nem néz tükörbe, vagy ha ő maga elégedett azzal, amit lát, szíve joga rövid szoknyát és kivágott blúzt viselni. A férfiaktól szintén nem várható el, hogy negyven fokban zakót vegyenek fel, csak azért, mert az államigazgatásban vagy az önkormányzatnál dolgoznak. Remélem, ezzel a témával nem találkozunk többé.
