Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-28 / 224. szám, szerda

6 Külföld ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 28. Izrael folytatja a megtorlást, a palesztinok befejezik a rakétatámadásokat Sáron, a nagy túlélő RÖVIDEN Megoldódott az Aranyvonat-ügy Washington. Végleg jóvá­hagyta a magyar holokauszt- túlélők és az amerikai kor­mány között az Aranyvonat ügyében létrejött peren kívüli egyezséget az illetékes kerületi bírónő Floridában. Patricia Seitz ideiglenes jelleggel idén márciusban hitelesítette a megállapodást, amelynek ér­telmében az USA 25,5 millió dollár kártérítést fizet a ma­gyar zsidók javaiért, amelyek egy ausztriai katonai raktárból tűntek el azután, hogy az ame­rikai hadsereg 1945 májusá­ban lefoglalta az elrabolt ingó­ságokat Németországba szállí­tó szerelvényt. A pénzt szét­osztják a magyar holokauszt- túlélőkről gondoskodó izraeli, magyarországi, amerikai, ka­nadai és egyéb karitatív szer­vezetek között. (MTI) Putyin állás után nézhet Moszkva. Nem tartja célsze­rűnek az alkotmány megvál­toztatását, és nem kíván Oroszország elnöke maradni 2008 után Vlagyimir Putyin. Az orosz államfő tegnap élő­ben közvetített televíziós és rá­diós műsorban fejtette ki véle­ményét erről a kérdésről, amely a közvélemény érdeklő­désének homlokterében áll. • „Nem abban látom feladato­mat, hogy az örökkévalóságig a Kremlben üljek, és a televízi­ók folyton ugyanazt az arcot mutassák. Az a feladat, hogy megteremtsük az ország hosz- szú távú fejlődésének lehetősé­geit’ - mondta Putyin. (MTI) Tíz évet kaphat a katonanő Washington. Bűnösnek ta­lálta hét vádpont közül hatban az Abu Graib-i börtönbotrány­ban elhíresült Lynndie Eng­land amerikai katonanőt egy katonai bíróság. England már másodjára áll hadbíróság előtt, az első tárgyalása során kötött peren kívüli egyezséget ugyanis semmisnek nyilvání­tották. *A második eljárásban bűnösnek kimondott 22 éves Lynndie Englandot tíz évre is ítélhetik. England a Bagdad melletti Abu Graib börtönben elkövetett visszaélések egyik jelképes figurája azoknak a felvételeknek a jóvoltából, amelyek az iraki foglyok meg­alázásáról készültek, és ké­sőbb bejárták az egész világot. A texasi Fort Flood támasz­ponton összeült bíróság a vád­lottat összeesküvés, négyrend­beli, foglyokkal való kímélet­len bánásmód, valamint obsz- • cén cselekmény elkövetésében találta bűnösnek. (MTI) Lynndie England, a világ leghírhedtebb katonanője (STTA/AP-felvétel) Jeruzsálem/Washington/ Gáza. Borotvaélen táncoló győzelmet aratott Ariel Sáron izraeli miniszterel­nök Benjamin Netanjahuval szemben a kormányzó Likud központi bizottságá­ban a pártelnöki, egybert kormányfőjelölti választá­sok időpontjáról tartott sza­vazáson. ÖSSZEFOGLALÓ Ezt a tegnapra virradó éjszaka je­lentette az izraeli rádió és a közszol­gálati televízió. Netanjahu elismer­te vereségét. A 3050 fős központi bizottságban alig száz szavazat többséggel támogatták Sáron el­gondolását: áprilisban tart­sák meg a pártban az elővá­lasztást, amely döntést hoz­na arról, ki vezesse a Likudot a jövő évi parla­menti választáson, vagyis ki legyen a párt kormányfő- jelölte. Sáron így időt nyert ahhoz, hogy megszilárdítsa párton belüli bázisát a kivonulás miatt feldühö­dött szélsőjobboldali szárnnyal szemben, amelynek vezéralakja fő ellenlábasa, Netanjahu. A volt pénzügyminiszter azt szorgalmaz­ta, hogy az előválasztást már idén novemberben tartsák meg, a parla­menti választást pedig a jövő év feb­Budapest. A Jobbik Magyaror­szágért Mozgalom egyik tagja hét­főn este néhány másodpercre meg­zavarta a parlament plenáris ülé­sét, amikor a karzatról transzpa­renst lógatott le és röpcédulákat szórt a képviselők közé. „Ne legye­tek hazaárulók!” - volt olvasható a transzparensen, amikor az ülést ve­zető Világosi Gábor bejelentette: a Románia és Bulgária EU-csatlako- zási szerződésének ratifikálásáról szóló -törvényjavaslat elfogadása MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Párizs. Az iszlám terrorizmus a demokráciák, New York, Madrid és London ellen irányul - jelentette ki a hétfő esti televíziós nyilatkozatá­ban Nicolas Sarkozy francia bel­ügyminiszter. De Párizs, Berlin vagy éppen Róma sem jelent kivé­telt, a terrorfenyegetettség ugyanis - mint fogalmazott - rendkívül ma­gas szintet ért el., A kis terrorsejtek tökéletesen integrálódtak, épp ezért a hatóságoknak bizonyítéko­kat kell gyűjteniük ellenük, s be kell avatkozniuk, mielőtt még cse­lekednének.” Sarkozy emlékezte­tett arra, 2003 októbere óta 34 gyűlöletet szító hitszónokot utasí­tottak ki Franciaországból, és az el­következő napokban további tíznek a kiutasítása várható. „Mindenkit kiutasítunk, aki a köztársaság érté­kei ellen uszít.” Kijelentette: Londonnal ellentét­ben Párizs már rég kiutasította vol­na az országból Omar Bakri sejket, a nagy-britanniai muzulmánok ruátjában. Netanjahu azt is mond­ta, bátorítja őt a javaslatára leadott szavazatok nagy száma, ezért abból indul ki, megnyerheti az előválasz­tást, s ő vezetheti a Likudot a no­vemberi parlamenti választásokon. Az izraeli szavazással egy időben Washington felszólította a Saron- kormányt: a szélsőséges palesztin csoportok ellen a Gázai övezetben indított offenzívája során vegye fi­gyelembe annak lehetséges követ­kezményeit az egész közel-keleti békefolyamatra. Saul Mofaz védelmi miniszter tegnap közölte: Izrael folytatja a Hamász és Iszlám Dzsihád szélső­séges palesztin szervezetek tagjai­nak célzott likvidálását. A Hamász és az Iszlám Dzsihád több tucat há­zi készítésű rakétát lőtt ki az elmúlt napokban a Gázai övezetből a dél­izraeli Szderót városára, hat ember sérülését okozva. „A Hamásznak tudnia kell, hogy Izrael folytatja el- rettentési politikáját. Nincs tűzszü­net, a Hamász valami megbocsát- hatadant tett, és új játékszabályo­kat kell rákényszerítenünk. A Hamász izraeli területekre lőtt a gázai kivonulás után, amikor már nem vagyunk ott. Egy pénteki fel­vonuláson pedig ártadan paleszti­egyszerű többséget igényel, nem pedig kétharmados támogatást, mint ahogy egy tévedés folytán a hivatalos meghívóban az korábban szerepelt. A karzatról szórólapok is kerültek az ülésterembe. Ezeken a Jobbik azt fogalmazta meg, hogy Magyarországnak Erdély autonó­miáját kellene a román EU-csat- lakozás feltételéül szabnia. Az ülést megzavaró Novák Elő­döt a teremőrök vezették ki az Or­szágházból. Mint mondta, a Jobbik felháborítónak tartja, hogy még a Fidesz is támogatta az előtetjesz­legradikálisabb hitszónokát, akitől a brit hatóságok húsz év után csak a múlt hónapban vonták meg a tar­tózkodási engedélyt. A jelenleg Li­banonban tartózkodó Bakri ezzel egy időben a France 3 televíziónak nyilatkozva minden muzulmánt arra szólított fel, hogy hagyják el Európát. Bakri, aki már nem térhet vissza Nagy-Britanniába, védelmé­be vette az 52 ártadan áldozatot követelő, júliusi londoni merény­letsorozat elkövetőit. Annak idején hősöknek nevezte a 2001. szep­tember 11-i terrortámadások vég­rehajtóit is. A témával kapcsolatban a tegna­pi francia lapok beszámoltak róla: a párizsi repülőtér, a metró és a kémelhárítás igazgatósága ellen tervezett merényletet az a kilenc feltételezett iszlámista terrorista, akiket hétfőn vett őrizetbe a francia rendőrség. Mindannyian az Algéri­ában tevékenykedő terrorszerve­zet, az Ima és Harc Szaklista Cso­port (GSPC) tagjai. A francia titkos- szolgálat már 2003 februárja óta li­nókat ölt meg, és azzal Izraelt vá­dolta” - fogalmazott. Itt kell megje­gyezni: a Palesztin Hatóság által tegnap délután nyilvánosságra ho­zott hivatalos szakértői jelentés megállapítja: a Hamász házilagos készítésű rakétáiból származnak azok a repeszek, amelyeket a pén­teki nagygyűlésen történt robbanás halálos áldozatainak testében talál­tak. A robbanásban 21 palesztin halt meg, több tucatnyian megsé­rültek. A Hamász azt állította, hogy izraeli légitámadás érte a dzsa- balíjai rendezvényt. Egyébként Mofaz tegnap nem zárt ki egy nagyszabású szárazföl­di hadműveletet sem a Gázai öve­zetben. A palesztin fegyveres csoportok megegyeztek abban, hogy véget vetnek a Gázai övezetből Izrael el­len intézett támadásoknak. Ezt teg­nap közölte a különböző frakciók képviselőit összefogó testület elnö­ke, Ibrahim Abu an-Nadzsa. Az egyezség célja Nadzsa megfogalma­zása szerint az, hogy megvédje a palesztin népet egy katasztrófától. Ezzel a Gázai övezetből indított tá­madásokat követő izraeli megtorló akciókra utalt. A Hamász már va­sárnap jelezte, beszünteti az Izrael elleni támadásokat, s tegnap az Isz­lám Dzsihád egyik képviselője is kö­zölte: a nemzeti érdekek védelmé­ben hasonlóan döntöttek. De hoz­zátette: „nem fogjuk ölbe tett kézzel nézni, ha az ellenség folytatja az ag­ressziót és a gyilkosságokat”. tést. Egyébként az Országgyűlés 257 igen, hat nem és egy tartózko­dás mellett fogadta el a Bulgária és Románia uniós csadakozásáról szó­ló szerződés kihirdetésére vonatko­zó törvényjavaslatot. Román vezetők tegnap méltat­ták és nagyjelentőségűnek nevez­ték a magyar parlamenti döntést. Markó Béla, az RMDSZ elnöke is nagyon fontos lépésnek minősítet­te, viszont Tőkés László reformá­tus püspök szerint még várni lehe­tett volna a téma napirendre tűzé­sével. (m, ú) gyelte a terrorista sejtet, miután an­nak feltételezett vezetőjét, az 1995- ös párizsi merényletsorozat kiter- veléséért 1998-ban elítélt Safé Bouradát büntetésének letöltése után kiengedték a börtönből. A 35 éves terrorista analfabéta szülőktől Franciaországban született, és ere­deti foglalkozása nevelőtanár. Füo- zófia és történelem szakon végzett a dijoni egyetemen, a francia Szoci­alista Párt (PS) aktivistája volt, mi­előtt a kilencvenes évek elején az iszlám felé fordult volna. A nyolc halálos áldozattal és 250 sérüléssel járó párizsi merényletért letöltött hét és fél éves szabadságvesztése után Bourada új csoportot szerve­zett olyan személyekből, akiket a rendőrség már ismert; köztörvé­nyes bűntetetteket követtek el, vagy részt vettek iszlámista szerve­zetekben. A csoport tagjai rendsze­resen utaztak Szíriába, Algériába és Egyiptomba. Bourada 2004-ben fél évet töltött Kairóban, és néhány nappal hétfői őrizetbe vétele előtt tért haza Törökországból. Nem zárható ki egy izraeli szárazföldi hadművelet sem. Jobbik: Erdély autonómiáját kellene a román EU-csatlakozás feltételéül szabni Botrány a magyar parlamentben ÖSSZEFOGLALÓ Nicolas Sarkozy szerint az iszlám terrorizmus a demokráciák ellen irányul Magas szintű a terrorveszély Több társával együtt őrizetbe vették Cindy Sheehant egy háború­ellenes tüntetésen a Fehér Háznál. A 48 éves nő, egy Irakban ta­valy elesett amerikai katona anyja a múlt hónapban vonta ma­gára a világ figyelmét, amikor 26 napra letáborozott George Bush amerikai elnök texasi farmjánál. (ČTK/AP-felvétel) Lech Walesa fia is képviselő lett a szejmben Kaczynski tárgyalni akar ÖSSZEFOGLALÓ Varsó. Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) párt ve­zetője tegnap hangsúlyozta, azon­nal tárgyalásokat kíván kezdeni egy jobbközép kormány létrehozá­sáról, feltehetően a Polgári Plat­form (PO) vezérkarával. Hozzátet­te: „szociális-konzervatív” pártja ragaszkodni fog az igazságügyi tárcához. A kormányfői posztról nem esett szó, valószínűleg ki akaija várni, miként szerepel iker­testvére, Lech Kaczynski az októ­ber 9-i elnökválasztáson. Nem sokkal a Kaczynski-nyi- latkozat előtt hirdette ki a válasz­tási bizottság a szavazatok 100 százalékának összeszámlálása utáni végeredményt, amely alig tér el az előző nap közöltektől. E szerint a PiS a voksok 26,99 száza­lékát kapta, a második helyen a PO végzett 24,14 százalékkal, az eddig kormányzó Baloldali De­mokratikus Szövetség (SLD) mindössze 11,31 százalékot ka­pott. Ez 41 százalékpontos vissza­esést jelent a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest. Egyébként a vasárnapi választá­sok egyik érdekessége: Lech Wale­sa volt lengyel államfő fia is képvi­selő lett. Jaroslaw Walesa a PO je­löltjeként jutott be a 460 tagú alsó­házba, a szejmbe. Mintegy 14 700 szavazatot kapott szülővárosában, Gdanskban. A Balti-tenger partján fekvő kikötővárosban nála több voksot a PO 24 fős listáján csak a szintén gdanski Donald Tusk párt­elnök kapott. Jaroslaw Walesa meglepetésének adott hangot saját jó szereplése miatt. Reményét fe­jezte ki, hogy ezzel háromévi ke­mény munkáját jutalmazták a vá­lasztópolgárok, bár tudatában van annak, a Walesa név varázsa jelen­tősen hozzájárult a sikerhez. Ő Lech Walesa négy fia közül a legfia­talabb. Az USA-ban szerzett diplo­mát, az elmúlt években pedig apja vezette be a politika rejtelmeibe; Jaroslaw gyakran elkísérte őt a vi­lág számos országában rendezett előadó kőrútjaira. (MTI, SITA) Jaroslaw Walesa (CTK/AP) Elfogadhatatlan a halálbüntetés visszaállítása Figyelmeztetés Varsónak MTI-HÍR Brüsszel. Lengyelország egyér­telműen megsértené nemzetközi kötelezettségvállalásait, ha vissza­állítaná a halálbüntetést. Erre fi­gyelmeztettek az Európa Tanács és az Európai Unió illetékesei. Ugyanis a Jog és Igazságosság (PiS) vezetői az elmúlt években a halálbüntetés visszaállítását pro­pagálták, mondván, így lehetne hatékonyan küzdeni a korrupció és a bűnözés ellen. A PiS tavaly - még ellenzékből - be is nyújtott egy parlamenti javas­latot ez ügyben, de kis többséggel leszavazták. A kérdés ugyanakkor a mostani kampányban nem volt ve­zető téma, s a pártot irányító ket­tős, a Kaczynski-ikrek egyik tagja sem jelezte, hogy hatalomra kerül­ve újból kezdeményeznék a tör­vénymódosítást. Lengyelország 1997-ben törölte el a halálbünte­tést, de már évekkel azt megelőző­en sem alkalmazták. A halálbüntetés tilalma az Embe­ri Jogok Európai Egyezményének egyik alaptétele, s egyben előfelté­tel ahhoz, hogy egy ország bekerül­hessen az emberi jogok felügyele­tével, a demokratikus intézmény- rendszer működésével foglalkozó Európa Tanács (ET) tagjai közé. Hétfőn az EU-bizottság egyik szóvi­vője is úgy foglalt állást, a halál- büntetés visszaállítása ellentétes lenne az összes európai ország által vallott alapértékekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents