Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-24 / 221. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 24. RÖVIDEN Varnus Xaver hangversenye Gúta. Az I. Meteorit Nemzetközi Művészeti Fesztivál keretében a helyi Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomban ma este nyolc órakor Varnus Xaver ad koncertet. Az öntörvényű orgonaművész egyebek mellett Johann Sebastian Bach és Claude Debussy műveit adja elő. (B. R.) SZÍNHÁZ KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A három sárkány szombat 19 MOZI POZSONY AUPARK - PALACE: Túszdráma (am.) sz., v. 14.40, 17, 19.20 Kényszerzubbony (am.) sz., v. 18.50, 21.10 Dogtown legendái (am.) sz., v. 15,17.20,19.30 Mr. és Mrs. Smith (am.) sz., v. 16.30, 19, 21.30 Egy darabka égbolt (cseh) sz., v. 19.10 A sziget (am.) sz., v. 15.40, 18.20, 21 Az élet egy csoda (jug.-fr.) sz., v. 20.10 A remény bajnoka (am.) sz., v. 17.40, 20.30 A titkok kulcsa (am.) sz., v. 14.10, 16.20, 18.40, 20.50 A manó (cseh) sz., v. 18.20, 20.20 Charlie és a csokigyár (am.-ang.) sz., v. 15.10,17.30 Bársonyos gyilkosok (cseh) sz., v. 19.50 Kávé és cigaretta (am.) sz., v. 15.30.20 KASSA DRUŽBA: Kényszerzubbony (am.) sz., v. 17,19 CAPITOL: Túszdráma (am.) sz., v. 16,18.15,20.30 ÚSMEV: Madagaszkár (am.) sz., v. 16 Mr. és Mrs. Smith (am.) sz., v. 18,20.15 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: Charlie és a csokigyár (am.) sz. 18 80 nap alatt a Föld körül (am.) sz. 18 GALÁNTA - VMK: A bűvös körhinta (ang.-fr.) sz., v. 16,19 NAGYMEGYER - SLOVAN: Én, Pán Péter (am.) sz., v. 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Charlie és a csokigyár (am.) sz., v. 17, 19.30 VÁGSELLYE - VMK: Vad galamb (ang.) sz., v. 17.30 Bársonyos gyilkosok (cseh) sz., v. 20 LÉVA - JUNIOR: Paparazzi (am.) sz., v. 16.30, 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Kicsi kocsi: Tele a tank! (am.) sz., v. 16.30,19 iwwt^^ «y«8«* ' mm PLAZA: Charlie és a csokigyár (am.-ang.) sz., v. 15.30,17.45 Fekete víz (am.) sz., v. 15.30,17.45,20 Földre szállt boszorkány (am.) sz., v. 15.45, 18, 20.15 Négy tesó (am.) sz., v. 15.15, 17.30, 19.45 A remény bajnoka (am.) sz., v. 14.30, 17.15, 20 A szállító 2. (fr.-am.) sz., v. 16, 18, 20 A sziget (am.) sz., v. 15.15, 17.45, 20.15 Két előadás a Meteorit fesztivál programjából Más világok határán BORKA ROLAND A Meteorit Nemzetközi Művészeti Fesztivál versenyprogramjában több előadást láthatott már a közönség. Az alábbiakban két produkciót szeretnék felidézni. Szalay Kriszta az És a nyolcadik napon című drámával érkezett. A nyitóképben meggyötört, harmincas nő ül a színpadon. Kendőzetlenül beszél életéről. Egy futó kaland gyümölcseként Down-kóros gyereknek adott életet. A zaklatott, monológokkal megszakított előadás anya és gyermeke, Titi kapcsolatáról, a mások segítségére szoruló emberekhez való viszonyulásról szól. Titi (Kiss Botond) csak néha tűnik fel a színen, érzékeltetve a gyámoltalanságot és az iszonyatos szeretetéhséget. Az anya egyszer türelmes, gondoskodó, máskor tomboló, erőszakos. Saját anyja szeretetéért viaskodik, miközben megpróbálja az életre nevelni gyermekét. „Jól megnézték? A következő állomáson le- szállunk!” - mondja a közönség felé fordulva. Szalay Kriszta remekül elegyíti a figurában a gyötrődő, elkeseredett édesanyát, az önbizalommal teli asz- szonyt és a férfi után sóvárgó nőt. A darab végén érzelem nélkül, szárazon számol be Titi haláláról: „A down-os szülők között járja egy mondás, mely szerint Isten hat nap alatt megteremtette a világot, a hetedik nap megpihent, a nyolcadik napon pedig megteremtette a down-osokat, hogy szeretetet hozzanak a Földre.” Szalay Kriszta saját élményei és más Down-kóros gyermekek szüleivel való beszélgetések alapján írta meg a darabot. A rendezés Cserna Antal munkája. A Vakrepülés Társaság Donáti István Az éjszaka tapintása című darabjával jött Gutára. Egy olyan előadással, amelyben senki nem lát semmit. Sem a színészek, sem a közönség. A rendhagyó előadás azoknak a látóknak szól, akik szeretnének többet megtudni a vakok különleges világáról. Arról a világról, amelynek csak „hangja, illata, érdessége és íze van”. A közönség csupán a hallás és a szaglás segítségével követheti nyomon a cselekményt. A darab elején erre figyelmeztetik is a nézőket, hogy akit ez zavar, elhagyhassa a helyiséget. Sallai Zoltán rendező szerint erre azért van szükség, mert egyes embereknél a látás adta biztonságból való kizökkenés kiszámíthatatlan reakciókat válthat ki. A hat vak szereplő magabiztosan és nyílt szívvel van jelen az előadásban, és mindenbe bevonja a közönséget. A társas utazás alatt a résztvevők a mélység felé tartanak, s csak miután azt elérték, juthatnak ismét a fény világába, amit a darab végén Ági, Szilvi, Kriszta, Tünde, Leona és Csaba gyertyagyújtással és közös énekléssel érzékeltet. Előadásukkal demisztifikálni szeretnék a fogyatékossággal élők világát. Hatvan esztendeje hunyt el New Yorkban a huszadik század legzseniálisabb magyar muzsikusa Bartók Béla pozsonyi diákévei Bécsen kívül kevés európai város dicsekedhet azzal, hogy utcaköveit olyan zenei géniuszok koptatták, mint Pozsonyéit. És ez a csoda nem ért véget az utolsó koronázással, de még Liszt Ferenc utolsó látogatásával sem, hanem a 20. században is folytatódott. Pozsony éppen a századfordulón ismét valódi géniuszt kapott: Bartók Bélát. VOJTEK KATALIN Nem méltatlan ajándék volt ez. A város rászolgált hagyományaival, élénk zenei életével, kitűnő zenetanáraival. A korán megözvegyült Bartóknénak épp ezért esett rá a választása. Itt nem kisebb pedagógusra bízhatta a kis Bélát, mint Erkel Ferenc fiára, Lászlóra. Maga Erkel Ferenc is itt kezdte zenei tanulmányait, itt írta első szerzeményét. A tizenegy éves Bartók akkor már rég túl volt első kompozícióin, de mégis Erkel Ferenc nyomdokába lépett: azt kapta, amit egykor Erkel kapott a mesterétől, Klein Henriktől, a Pozsonyban letelepedett jeles morva komponistától és pedagógustól. Erkel Ferenc az ő tanítását továbbította a saját fiainak, László pedig továbbadta a tanítványainak, köztük Bartóknak. Egyévi megszakítással, amikor édesanyját áthelyezték Besztercére, Bartók 1892-től 1899-ig a pozsonyi katolikus főgimnázium diákja volt. Az iskola kiváló tanári karral büszkélkedhetett. A minden új iránt nyitott, sokoldalú pedagógus mintaképe volt Dohnányi Frigyes, a gimnázium matematika- és fizikatanára, egy nemzetközi gyorsírási rendszer kidolgozója, kiváló csellista, aki Liszt Ferenccel is kamaramuzsikált. Ő ismertette meg a negyedikes Bartókot három évvel idősebb fiával. A ragyogóan zongorázó Ernő azonnal felismerte a halk szavú, törékeny fiú tehetségét, és sokat foglalkozott vele. Dohnányiéknak különösen megtetszett Bartók A Duna folyása című kompozíciója, az ő kezdeményezésükre mutatta be nagy sikerrel a gimnázium igazgatójának névnapi ünnepségén. Ugyanabban az évben, 1896-ban a városi színházban is fellépett, egy melodráma zongoraszólóját játszotta, ez volt első nyüvános szereplése a nagyközönség előtt. Erkel László még tanúja lehetett sikerének, ez volt utolsó öröme, mert rövidesen meghalt. Bartók Hyrtl zenetanárnál folytatta tanulmányait, és továbbra is sokat gyakorolt Dohnányi Ernővel. Mi sem mutatja jobban a századfordulós Pozsony zeneszerete- tét és tehetségfelkaroló buzgalmát, mint az, hogy színházi szereplésének köszönhetően Bartók kedvezményes áron vásárolhatott jegyet az operaelőadásokra és a hangversenyekre. Gyakran hívták muzsikálni, és már tanítványai is akadtak. Miután Dohnányi leérettségizett, és a pesti Zeneakadémián tanult tovább, vasárnaponként ő orgonáit a klarisszák rendházából lett gimnázium templomában. Átvette Dohnányi tútori szerepét is: most már ő foglalkozott tehetséges fiatalabb diáktársaival, főleg Albrecht Sándorral és Mórotz Károllyal. 1898-ban, a szabadságharc 50. évfordulóján díszhangversenyt rendeztek a megyeháza nagytermében. Bartók Tausig rapszódiáját, majd két hegedűssel és egy gordonkással saját zongorakvartettjét adta elő, Brahms Magyar táncai is az ő hangszerelésében kerültek bemutatásra. Az ifjú muzsikus óriási tapsot kapott. Édesanyja ösztönzésére egy évvel az érettségi előtt bemutatta zongorajátékát és néhány szerzeményét a bécsi konzervatóriumban, ahol nyomban felajánlották, hogy tandíjmentesen felveszik. Bécs zenei hírneve, közelsége Pozsonyhoz, a tandíjmentesség egyértelműen a bécsi konzervatórium mellett szólt. A hazalátogató Dohnányi Ernő hatására Bartók mégis a budapesti Zeneakadémia mellett döntött, miután barátjától megtudta, hogy ott Liszt kedvenc magyar tanítványánál, Thomán Istvánnál tanulhatna, ugyanazon a zongorán, amelyen Liszt játszott. így került Thománhoz zongora szakra és az annak idején még Liszt által Budapestre hívott Hans Koesslerhez zeneszerzés szakra. Döntéséhez hozzájárulhatott a pozsonyi Liszt-kultusz is. A város tele volt Liszt emlékével, még ott járt-kelt Liszt barátja, a levéltáros Batka János, Zichy Géza, a félkarú zongoravirtuóz, akivel Liszt háromkezest játszott, és megannyi pozsonyi, akiknek Liszt élénken élt az emlékezetében. Bartók azt is tudta, hogy aki Liszt tanítványától tanul, rásugárzik valami Beethovenből is, hiszen Lisztnek Beethoven tanítványa, Czerny volt a mestere. Nem véletlen, hogy Bartók Lisztnek szentelte 1936-ban tartott akadémiai székfoglalóját is, ahol rámutatott: „Az újabb magyar zenei művek akárhányában biztonsággal tapinthatók ki a Liszt-örökség nyomai.” Ennek az örökségnek legzseniálisabb folytatója, Liszt zenei végrendeletének végrehajtója épp ő maga volt. Talán nem szerénytelenség a pozsonyiaktól, ha a Bartók-emlék- tábla előtt elhaladva arra gondolnak, hogy ebben az ő városuknak is volt némi szerepe. Az új felállású Ghymes tisztában van a trendekkel, zenéjén már alig érezni a népzenei hagyományt Egyszerre igényes és szórakoztató JUHÁSZ KATALIN Jól megmasszíroztattam hallójárataimat a kassai Ghymes-kon- certen, amelyen legnagyobb meglepetésemre két szaxofonossal, két szintissei és egy komplett dobszerkóval támadott az immár nemzetközivé lett zenekar. Persze tudtam, hogy változott a tagság, de mivel a legújabb, éGHYMESe című lemezt még nem hallottam, ekkora zúzásra nem számítottam. A csapat zenéjén már alig érezni a népzenei hagyományt. Ez engem egyáltalán nem zavar, elvégre a Pogues és a Levellers óta tudjuk, hogy a népi gyökerekből igazi mai zene rügyezhet, olyan, ami akár a tiniknek is bejöhet. A Ghymes ráadásul már rég bebizonyította, hogy az „igényes” és a „szórakoztató” jelzővel ellátott szempontrendszerek egymással szimbiózisban is működhetnek. És a Kassán hallottak alapján úgy tűnt, a Szarka fivérek tisztában vannak az aktuális világzenei történésekkel is. Bár a koncertet a volt Slovan mozi felújított, ám akusztikai szempontból elátkozott termében rendezték, ezen az estén valószínűleg itt volt a legjobb kassainak lenni. A „monó” hangzás ellenére érthetővé vált, miért nyerte el ez a produkció az év legjobb koncertjének járó díjat Magyarországon. Az egésznek van íve, lendülete, sőt huzata, emellett az érzelmek is megmaradtak, a hangszeres virtuozitás pedig már-már kötelező olyan tagoknál, akik dzsessztanulmá- nyokkal a hátuk mögött érkeztek a zenekarba. Az pedig, amikor Szarka Tamás hegedűje „elszabadul”, bonusz-masszázs füleimnek. Egy ponton átfutott az agyamon, hogy itt már felesleges az ének, beiktathatnának instrumentális számokat is. Erre bejelentették, hogy most egy olyan szám következik, amelynek nincs szövege. Varga Bori és Jelasity Péter szaxofonpárbaja csak egy volt a számtalan szólózási lehetőség közül, mindenki villoghatott kedvére. Talán egy kis játékosságot, zenei humort hiányoltam csak a szilaj lendület közepette. Az éGHYMESe-dalai színgazdag, besorolhatatlan számok, nekem a Bárka című jött be leginkább. A régebbi szerzemények pedig új köntösben talán még izgalmasabbak. A legközelebbi felvidéki Ghymes-koncertre decemberig kell várni, és Párkányig kell utazni. Száz kilométeres körzetből mindenképp megéri. Talán százötvenesből is. Kassán mindenki villoghatott kedvére... (Leczo Zoltán felvétele) (Képarchívum) Bartók Béla édesanyjával
