Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-24 / 221. szám, szombat
Simon Wiesenthal: A történelem szörnyűségeinek nem szabad megismétlődnie - de vajon a fiatal nemzedék érti-e, mi az, aminek nem szabad megismétlődnie? ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 24.________________________________________________SlMON WIESENTHAL (1908- 2005) 9 Kiváló ember, rendkívüli személyiség távozott el A fáradhatatlan antifasiszta harcos, a nácisták üldözője, A Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ és a bécsi Zsidó Dokumentációs Központ megalapítójának halálhíre bejárta a világot. Simon Wiesenthal 2005. szeptember 20-án, életének 97. évében álmában hunyt el bécsi otthonában. FIALA ILONA A világ egyik része megrendülve vette tudomásul Simon Wiesenthal halálhírét azzal a tudattal, hogy egy kiváló ember, közeli történelmünk jelentős alakítója, rendkívüli személyiség távozott erről a világról. Vannak azonban olyanok is, akik nem ismerték el, sőt nem szerették, munkásságát rossz szemmel nézték. Tíz évvel ezelőtt az a szerencse ért, hogy találkozhattam az általam oly nagyra becsült emberrel, akinek munkásságát már évek óta figyelemmel kísértem. Simon Wiesenthalt 1995 novemberében a pozsonyi Comenius Egyetem díszdoktorává avatta. Ebből az alkalomból találkozott néhány újságíróval. A rendhagyó sajtótájékoztató inkább meghitt baráti beszélgetés volt. A professzor akkor 86 éves volt. A megrázó események sodrában mennyire lehetett látni esélyét annak, hogy Hider vereségével ér véget a II. világháború? Mindig is meg voltam róla győződve, hogy a nácik elvesztik a háborút. Gyakran mondogattam barátaimnak a koncentrációs táborban, hogy szeretném legalább 15 perccel túlélni a nácik vereségét. Semmi másra nem vágytam. A háborúban odaveszett az egész családom, s akkor még nem tudtam, hogy a feleségem túlélte a szörnyűségeket. A háború után, amint egészségi állapotom jobbra fordult, együttműködésbe léptem az amerikaiakkal a háborús bűnösök felkutatásának kérdésében. Feleségemmel csak 1945 végén találkoztam. Egy év múlva leány- gyermekünk született. Sosem hagyta abba a háborús bűnösök után való nyomozást, még akkor sem, amikor egyre inkább kiéleződött a hidegháború az USA és a Szovjetunió között, s mindkét fél közömbös lett a háborús bűnösök előállítása és megbüntetése iránt. Sőt a kelet-európai országokban azzal vádolták meg, hogy tevékenységével a németek rehabilitációját szolgálja. Mára sok dokumentum nyitva maradt. Eossz tapasztalataim vannak az egykori NDK-val. 1968-ban közzétettem a keletnémet sajtóban egy dokumentációs anyagot a nácistákról. Sok emberről kiderült, hogy csak az igazolványuk színét és elnevezését változtatták meg, s úgymond antifasisztákká váltak. Egy további tanulmányban a parlament 50 tagját követtem nyomon, akik azelőtt vagy a náci párt vagy az SS tagjai voltak. Figyelemmel kísértem 105 egyetemi professzor életútját is, akik azelőtt szintén nácik voltak. Az eredmény megdöbbentő! Németország egyesítését követően javasoltam az akkori külügyminiszternek, hogy használjuk fel a Stasi nácikról szóló dokumentumait. Mert az NDK sosem felelt egyeden levelemre sem, amelyben erre a kérdésre céloztam. Végül kiderült, mi volt a dolog hátterében: a Stasi ezeket a dokumentumokat arra használta, hogy zsarolhassa az egykori nácistákat, akik jelentős funkciókat töltöttek be, de azokat is, akik nem számítottak fontos embereknek. Sőt, voltak olyan esetek, hogy az elhunyt nácisták gyerekeit is zsarolták. Kitartó kutatásának köszönhető, hogy 1959-ben leleplezték Eichmannt, aki Buenos Ai- re-ben bujkált Ricardo Klement álnéven. Az izraeli bíróság rábizonyította a tömeggyilkosság bűntettét, s 1961. május 31-én kivégezték. Ennek az esetnek az eredményén felbuzdulva folytatta a háború szörnyűségeiért felelősök felkutatását. Minden országban, amelyet elfoglaltak a náci csapatok, folytak a háború után a háborús bűnösök perei és kivégzésekre is sor került. A hidegháborút követően Nyugaton már nem születtek halálos ítéletek, s ezzel veszélybe került az arányos ítélet fogalma. Sokan nevetséges büntetést kaptak súlyos bűntetteikért. Egy idevágó példa a sok közül: Franz Novakról van szó, aki Eichmann transzportjaiért volt felelős. Novak több mint egymillió embert deportált Auschwitzba és más táborokba. Elítélését három hosszantartó per előzte meg, az ítélet: 9 év szabadságvesztés. A büntetés kétharmadának letöltése után szabadon bocsátották. Könnyen kiszámítható, hogy egy- egy áldozatáért 3 percet ült börtönben. Sok per eredménye lett hasonló - az elítélt néhány órát vagy napot kapott egy-egy emberi élet kioltásáért. Csak két országban - Hollandiában és Olaszországban - jelenti az életfogytig tartó szabadságvesztés azt, hogy az elítélt valóban élete végéig lesz börtönben. Minden más országban legfeljebb 20 vagy még kevesebb évre csökHa majd a másvilágon találkozunk, csak annyit mondok: Nem feledkeztem meg rólatok. (Peter Procházka és TASR-felvétel) Eltemették Simon Wiesenthalt - aki a holokauszt élő lelkiismerete volt Tel-Aviv. Családtagok, tisztelők százai, az izraeli és az osztrák kormány, valamint az Izraelbe akkreditált diplomáciai testület képviselőinek jelenlétében temették el tegnap a Tel-Avivtól északra fekvő Herzlijában Simon Wiesenthalt. „Ma a holokauszt lelkiismeretét temetjük - jelentette ki Marin Hier rabbi, a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ alapítója és elöljárója még a gyász- szertartás előtt - Senki sem tett többet azért, hogy életben tartsuk a holokauszt emlékezetét, mint Simon Wiesenthal.” Hier felidézte, hogy Wiesenthal azt kérte, hogy 90. születésnapját a bécsi Hotel Imperialban ünnepeljék meg. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért éppen ott, azt felelte: ez volt Hitler kedvenc szállodája, és szeremé megmutatni, hogy a zsidók túlélték a nácikat. Az izraeli kormány nevében búcsúzó Mikáel Melchior rabbi, oktatási miniszter-helyettes szerint Wiesenthal egy egész nemzedéknek megtanította a holokauszt történetét, hogy a múlt tudásából építsék fel a jövőt. „Ahelyett, hogy megkeseredett volna, a múltból reményt és optimizmust merített a jövőre a zsidó nemzetnek és az egész emberiségnek - méltatta az elhunytat Melchior rabbi. Részvétüzenetet küldött a temetésre Ariel Sáron izraeli kormányfő is, aki azonban biztonsági okokból nem jelent meg a helyszínen, így a gyászolókat nem kellett alávetni a miniszterelnökijelenlétből fakadó hosszú, aprólékos ellenőrzéseknek. Simon Wiesenthal több mint 50 évet töltött a náci háborús bűnösök üldözésével. Ő bukkant a nyomára többek között a már említett, Argentínában bujkáló Eichmannak, a nácik által megszállt területekről, köztük Magyarországról történő deportálások fő szervezőjének, Klaus Barbie-nak, a „lyoni hóhérnak”, ő kutatta fel Karl Silberbauer osztrák rendőrt, aki elfogta a családjával Amszterdamban rejtőző Anna Frankot és küldte a bergen-belseni koncentrációs táborba. Ez utóbbi után Wiesenthal akkor kezdett nyomozni, amikor 1958-ban egy fiatalember kétségbe vonta előtte, hogy Anna Frank valóságos személy lett volna, és csak akkor hiszi el, ha elfogja Anna letartóztatóját. így került horogra Silberbauer. Ugyanakkor élete végéig sajnálta, hogy nem sikerült az igazságszolgáltatás elé vinnie Josef Mengelét, az auschwitzi tábor „halálangyalát”, aki 1979-ben szabad lábon halt meg Brazíliában. (MTI) kentik a háborús bűnösök büntetését. Bizonyára gyakran megkérdezik öntől, miért lett „nácivadász”. Egy volt mauthauseni rabtársamnak, később neves ékszerésznek a kérdésére, miért nem tértem vissza a szakmámhoz, az építészethez, s miért nem lettem ezáltal milliomos, azt feleltem: „Te istenfélő ember vagy, hiszel az Istenben és a túlvilági életben, Az igazság keresése mindennél fontosabb Simon Wiesenhthal a legveszélyesebb időkben sem hallgatott el, s akkor sem hagyta abba a munkát, amikor mások az öregkor nyugalmát élvezik. Tisztelet, köszönet és elismerés jár minden igyekezetéért, amelyet nem a bosszúvágy, hanem az igazság keresése vezérelt mindvégig. Kevesen élnek már sorstársai közül, de az utánuk fennmaradt dokumentumok, visszaemlékezések is hű bizonyítékai Wiesenthal munkája felbecsülheteden értékének. Tevékenységéből nagyon fontos felismerés számunkra, hogy az igazság keresése mindennél fontosabb. Az igazság olyasmi, amire az emberiségnek azért van szüksége, hogy tudatosítsa, mi az agresszivitás következménye. Az igazság az emberi jogok megtartásának alapfeltétele. Wiesenthal meghagyta nekünk, hogy mindenfajta agresszivitást, mindenfajta totalitárius irányulást csak úgy tudunk legyőzni, ha nyilvánosságra hozzuk ezeket a tényeket. Ezenkívül az ifjúság toleranciára, a kölcsönös megértésre való nevelésével és azzal, hogy minden olyan érték iránt tiszteletet ébresztünk benne, ami az embert emberré teszi. Sünön Wiesenthal személyisége a legnagyobb értékekhez - az igazsághoz, az emberi jogokhoz, az emberi méltósághoz, a demokráciához, a humanizmushoz - kötődik. én úgyszintén. Ha majd a másvilágra kerülünk, s találkozunk a zsidók millióival, akik a koncentrációs táborokban haltak meg, s ők megkérdezik tőlünk, mit csináltunk életünk folyamán, sokféle választ kapnak majd. Te azt mondod: Gyönyörű ékszereket készítettem. Másvalaki így felel majd: Házakat építettem. Én pedig csak annyit mondok: Nem feledkeztem meg rólatok. Gyakran találkozik fiatalokkal. Szavai szerint a történelem szörnyűségeinek nem szabad megismétlődniük. De ha a fiatalok nem ismerik a történelmet, nem érthetik, minek nem szabad megismétlődnie. Úgy gondolom, hogy a fiatalok minden országban egyformák - egyformán nyitottak. S reméljük, hogy ha ők veszik kezükbe a dolgokat, jól fognak cselekedni. A szélsőséges szervezetek - legyenek bár neonáci vagy ultranáci szervezetek - mindig arra irányulnak, hogy megnyerjék a fiatalokat, hogy radikalizmusra bírják őket. A radikális szavakat pedig radikális tettek követik. Szlovákiának is nagy szüksége lenne azokra az emberekre, akiket elvesztett. Az orvosokra, mérnökökre, műszakiakra, mindazokra, akik már nincsenek. Szlovákiából 109 153 zsidót hurcoltak el, s körülbelül 90 százalékuk nem élte túl a háborút. Az ő tragédiájuk részét képezi az ország történelmének. Nem ismerem az itteni történelemkönyveket, nem tudom, hogy az a hat-hét szerencsétlen év fontos helyet kapott-e bennük. De ha nem, pótolni kell a hiányt. A német hírügynökségek szerint Németországban 50-60 ezer neonácit tartanak számon. Vajon sok ez vagy nem? Több országban is észlelhetjük a neonáci megnyilvánulásokat. Főleg Németországban, Ausztriában, időnként Franciaországban és Belgiumban, s mostanában az egykori szocialista országokban is. Demokratikus államokról van szó, amelyekben műiden demokratikus pártnak külön programja van az ifjúság számára. Ha a fiatalokat magukra hagyjuk, azzal egyenesen a szélsőséges pártokat és szervezeteket támogatjuk. Minden országnak többet kell tennie a fiatalok munkanélkülisége ellen. Minél többet teszünk e téren, annál többet tettünk a neonácizmus ellen. Tegyük fel, hogy a német hír- ügynökségek állítása igaz. Figyelembe kell azonban venni, hogy elsősorban azok szerint ítélkezünk, akik megrongálják a síremlékeket, bemázolják a falakat. De nem látjuk a komoly fiatalok millióit. Azt szoktam mondani, hogy össze kell hasonlítani ezt a két csoportot, hogy a neonácisták ne gondolják magukról, hogy netán az egész ifjúságot képviselik. Visszatekintve életére van-e valami, amire azt mondja, hogy nem tudta véghezvinni, s szeretné, ha még képes lenne rá? Egyszer Jeruzsálemben a Siratófalnál tett fel nekem hasonló kérdést egy rabbi. Akkor 75 éves voltam. Azt mondtam neki, hogy ha tíz évvel fiatalabb lennék, még sok mindent megtehetnék. A rabbi erre azt válaszolta: Az Isten nem fiatalíthat meg tíz évvel, de adhat neked még tíz évet, s véghezviheted, amit terveztél.
