Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-24 / 221. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 24. Régió 5 Eddig 75 ezer korona gyűlt össze az árvízkárosultaknak Szeptember végéig várják az adományokat Az akadálypályát csaknem 500 óvodás és iskolás vette birtokba (Vas Gyula felvétele) Komárom először kapcsolódott be a „Kerekeken a rák ellen” rendezvénybe Hitet adnak a betegeknek GAÁL LÁSZLÓ Galánta. „Nem volt hiábavaló a Székelyföldön árvíz sújtotta embe­rek megsegítésére kiírt felhívá­sunk. Eddig több mint 75 ezer ko­rona gyűlt össze, de szeptember 30-ig még várjuk a további adomá­nyokat - mondta Mézes Rudolf, a Csemadok Galántai Területi Vá­lasztmányának titkára, miután a választmány elnöksége a csütörtöki ülésén értékelte az akciót. Több Csemadok-alapszervezet, önkor­mányzat, iskola, sőt iskolai osztá­lyok és magánszemélyek vettek részt az adakozásban. A gyűjtés eredetileg szeptember 20-áig tar­GAÁL LÁSZLÓ Galánta. Fedett piac kialakítá­sát tervezik a járási ügyészség épülete melletti vásártéren. „A szakemberekén kívül a lakosok véleményét is meghallgatjuk, bárki elmondhatja az ötleteit, majd ezeket összegezve dől el, hogyan nézzen ki a fedett piac” - mondta lapunknak Mézes Ale­xander polgármester. Az eddigi elképzelések szerint kb. 16 fedett eladóstandot építenének ki, eset­leg kávéház is épülhetne a piac mellett, de mindez a vállalkozók érdeklődésétől függ majd. A vá­ros ugyanis nem kíván a saját JÓZAN MÓNIKA Dunaszerdahely. Pályaválasz­tóknak tartott ismertető előadást tegnap három dunaszerdahelyi kö­zépiskola a művelődési központ­ban. A Máté Péter-emlékkoncerttel egybekötött délelőtti programot a Kodály Zoltán Társaság szervezte, a járás legnagyobb iskolája, a Ko­dály Zoltán Alapiskola diákjai vet­tek részt rajta. Az Egyesített Középiskola, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, valamint az Egészségügyi Középiskola igazga­tói bemutatták intézményüket. Ezt követte Bacsó Mátyás koncert­je, aki előbb a felső tagozatosokat, majd az alsóbb osztályokat szóra­koztatta Máté Péter örökzöld slá­gereivel. tott volna, a választmány azonban úgy döntött, szeptember végéig meghosszabbítja a határidőt. Az összegyűjtött adományt október 5- én Székelyudvarhelyen szeretnék átnyújtani az illetékeseknek. Szep­tember 30-ig az OTP galántai Fiók­jában a következő külön e célra nyi­tott számlaszámra lehet átutalni a pénzt: 8709700/5200. Munkaidő­ben a Csemadok Galántai Területi Választmányának titkárságán átvé­teli elismervény, pénztári bizonylat ellenében átveszik a pénzadomá­nyokat. (Cím: Csemadok TV, Námestie detí, 924 00 Galanta, Te­lefon: 031-780-23 96, Mobü: 0907/790 669). költségvetéséből beruházni, ha­nem az árusoknak, magánvállal­kozóknak adná bérbe a területet, és feltételeket teremtene ahhoz, hogy saját költségükön felépít­hessék boltjukat. A lakosok szeptember végéig a városi hivatal környezetvédelmi és beruházási osztályára nyújthatják be javaslataikat. A polgármester elmondta, annak ellenére, hogy a felhívást a város internetes honlap­ján is közzétették, eddig nem volt érdeklődés iránta, pedig ha akad­na beruházó, a városi képviselő- testület jóváhagyásával azonnal hozzá lehetne kezdeni a tervek előkészítéséhez. A szervező Kodály Zoltán Társa­ságot 1992-ben hozták létre az ak­kori Komenský úti alapiskola ének­zene tagozatának támogatására. Hangszereket és szaktanárokat biztosítottak a tánckamak, vonós zenekarnak és kórusnak. Jelenleg 240 gyermeket oktatnak a Kodály Zoltán Alapiskola ének-zene tago­zatán, szorosan együttműködnek a helyi zeneiskolával, és önálló kon­certeket is szerveznek. „Szeret­nénk a zene vüágát erősíteni, a ma­gyar nyelvű zenekultúra bemuta­tásával” - mondta Sebő József, a tagozat vezetője, a péntek délelőtti műsor egyik szervezője. Bár a pá­lyaválasztás még hónapokkal előbbre van, már most ismertetik a lehetőségeket a továbbtanuló diá­kokkal, esetükben zenés délelőtt keretén belül. Komárom. Először kapcso­lódott be Komárom városa a Kerekeken a rák ellen el­nevezésű jótékonysági rendezvénybe, amelynek elindítója két évvel ezelőtt a Szlovák Paralimpiai Szö­vetség volt. V. KRASZNICA MELITTA A komáromi programot a városi hivatalhoz tartozó szabadidőköz­pont áhította össze, mégpedig első­sorban a gyerekeket, fiatalokat megszólítva. Délelőtt az óvodások, az óvó nénik és kisgyermekes szü­SZÁZ ILDIKÓ Köbölkút. Két korszerű létesít­ményt adtak át tegnap ünnepé­lyes keretek között Köbölkút köz­pontjában, melyek megvalósítá­sához a település önkormányzata az Európai Unió szociális alapjá­ból 103 230 korona támogatást kapott. Délelőtt Mihálik Gábor, Köböl­kút polgármestere Onódi Csilla, az Érsekújvári Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal igazgatója jelenlétében átadta rendeltetésének a felújított kultúr- házat, kora délután megnyitották az új játszóteret. A település lég­iók vették birtokba az Anglia par­kot, ahol a központ dolgozói aka­dály- és gyorsasági versenypályát alakítottak ki. Mint ahogyan a ren­dezvény neve is jelzi, kerekes jár­művekkel, azaz kerékpárokkal, görkorcsolyával, rollerrel, gördesz­kával és minden más guruló alkal­matossággal lehetett nevezni. Az Eötvös utcai óvodások babakocsi­kat, kistraktorokat is hoztak ma­gukkal. Később az alap- és középis­kolások vették birtokba a pályákat. Amint azt Varga Márta, a szabad­időközpont igazgatója elmondta, majdnem ötszázan vettek részt a rendezvényen. A Marianum Egyhá­zi Alapiskolából Melicher Andrea testnevelő tanár 35 diákot hozott utóbbi választási időszakban nyo­mon követhető átalakulásáról az ünnepség részvevői magyar, majd szlovák nyelvű dokumentumfil­met láthattak. Az aktivációs mun­kákban részvevők számára ezen a napon a falu önkormányzata kö­szönetképpen fogadást rendezett a kultúrház megújult nagytermé­ben. A munkahivatal jóvoltából az aktivációs munkákban tavaly százötvenen vettek részt, a telepü­lés érdekében végzett munkáért összesen 1 millió 800 ezer koronát kaptak. Onódi Csilla köszönetét mondott mindazoknak, akik a Nemzeti projekt kivitelezéséhez hozzájárultak. „Köbölkúton a leg­magával. „Intézményünk szellemi­ségéhez hozzátartozik a jótékony­kodásra, a gyengébbek, a rászorul­tak megsegítésére való nevelés. Nem ez az első eset, hogy részt ve­szünk hasonló rendezvényen” - mondta. Az akció ugyanis gyűjtés­sel párosult, önkéntesek egész nap jojókat árusítottak a városban, a befolyt összeg pedig egy, a rák ko­rai stádiumának felismerésére ké­pes diagnosztikai készülék megvá­sárlására szolgál majd. „Több gye­rek kérdezte a nap folyamán, mit kapnak az egyes versenyek győzte­sei - árulta el Varga Márta. - Azt fe­leltem nekik, most nem ti kaptok, hanem jelenlétetekkel ti adtok hitet a betegeknek.” frissebb adatok szerint, jelenleg 230 munkanélkülit tartanak nyil­ván, (a lakosság 24,7 százalékát), 2002 elején még a településen élők 48 százaléka küzdött komoly elhelyezkedési gondokkal” - tud­tuk meg Mihálik Gábortól. A kul­túrház felújítása 450 ezer koroná­ba került, ebből az elektromos ve­zetékek cseréje és az új megvilágí­tás 100 ezer korona befektetést igényelt, a felső emelet felújított termeiben délutáni foglalkozáso­kat tartanak majd a fiatalok és a felnőttek számára. A tetszetős új játszótér 300 ezer korona befekte­téssel készült, a korszerű játékok­ból jutott az óvoda kertjébe is. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Lefülelték a csempészbandát Nagyszombat. Több ezer li­ter alkoholt, valamint hamisí­tott okmánybélyegek és zárje­gyek ezreit foglalta le a rend­őrség egy több járásra kiterje­dő akció során. A hatóságok egy összehangolt művelet ke­retén belül négy járásban tar­tottak házkutatásokat. Az ak­ció során két pozsonyi férfit őrizetbe vettek az illetékes szervek, további hat személy ellen szintén eljárás indult. A rendőrség már huzamosabb ideje figyelte az illegális alko­holgyártással és csempészés­sel foglalkozó banda tevékeny­ségét. A hamisítók a gyártás­hoz és forgalmazáshoz szüksé­ges minden technikai eszköz­zel rendelkeztek. A banda által okozott kár értéke egymillió korona. (TASR) A traktor alá került Námesztó. Halálos sérülé­seket szenvedett csütörtök dél­után egy 62 éves férfi Záka- menekün (Zakamenné) hatá­rában, mikor ráfordult egy traktor. Az áldozatot azonnal kórházba szállították, de életét az orvosi beavatkozás sem mentette meg. A baleset pon­tos okára eddig nem derült fény, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. (TASR) Megverte az édesanyját Rózsahegy. Saját anyját zsarolta egy 20 éves rózsahe­gyi férfi. Az illető pénzt köve­telt az anyjától, majd mikor az asszony megtagadta, az erőszakoskodó rátámadt és verni kezdte. Mikor az áldo­zat rosszul lett, a támadó egy­szerűen elsétált a lakásból. Az asszony egy héten belül gyógyuló sérüléseket szenve­dett, a fiút akár nyolcéves sza­badságvesztéssel is sújthatja a bíróság. (SITA) AJÁNLÓ Szeptember 24. (szombat) Komárom - 21.00: ha­gyományos Komáromi Ze­nésztalálkozó a RÉV - Ma­gyar Kultúra Házában. Az est sztárvendége a Skuta Mi­ki Trió. A koncert után közös zenélés lesz. A rendezvény fővédnöke Bastrnák Tibor polgármester, (vkm) Szeptember 27. (kedd) Érsekújvár - 18.00: a La­vazza kávézóban Pablo Ur- bányi - Naplemente szimptó- ma címmel író-olvasó találko­zót tartanak a Kanadában élő és alkotó szerzővel és a Nap Kiadó munkatársaival, (száz) Tippek, javaslatok, észrevételek régióinkkal kapcsolatban regio@ujszo.com A bádogtetőket falazott építmények váltanák fel (Szőcs Hajnalka felvétele) Fedett piacot építenének a bódérengeteg helyén Minden lakos hozzászólhat A Kodály Zoltán Társaságról és az ének-zene tagozatról Ismertették a lehetőségeket A tetszetős új játszótér 300 ezer korona befektetéssel készült (Csuport István felvétele) Tegnap ünnepélyesen átadták a felújított kultúrházat és az új játszóteret Százötvenen dolgoztak a faluért

Next

/
Thumbnails
Contents