Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-21 / 218. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 21. Kultúra 9 A My zdes című szlovák dokumentumfilm rámutat a „nyugati” társadalmak hiányosságaira Idegenek El Dorádó kapui előtt Megérkeztünk, itt vagyunk! RÖVIDEN Filmezéshez bérelhető brit hadsereg London. Filmforgatáshoz lehet bérelni a jövőben Őfelsége katonáit, katonai létesítményeit és terepeit - közölte a hétvégén a brit védelmi minisztérium. Az e célra felajánlott 192 katonai intézmény egyike a Sandhurst katonai akadémia, ahol jelenleg a trónöröklés sorrendjében harmadik helyen lévő Harry herceg végzi tanulmányait. Az AFP-nek nyilatkozva egy katonai szóvivő kifejtette, hogy a filmesek számára igen előnyös az ajánlat, mivel a katonai létesítményeket jobbára kerítés övezi, így a forgatás biztonsága garantált, és a filmeseket kiváló katonai szakértők segíthetnék a forgatásoknál. A katonaság ugyancsak kész különböző, régi és új felszereléseit erre a célra bérbe adni, sőt időnként önkéntesen jelentkező katonákat is biztosít a felvételekhez - persze azzal, hogy a kiképzési és egyéb katonai feladatoké az elsőbbség, a filmezés nem veszélyeztetheti az ország biztonsági érdekeit. (MTI) Ünneprontók Az igazit megtalálni a legnehezebb. A két jó barát, John (Owen Wilson) és Jeremy (Vince Vaughn) nem is strapálja magát ilyesmivel. Munkaidőben válóperre készülő házastársakat bé- kítenek, szabadidejükben pedig esküvőkre járnak, hogy nőt fogjanak - és ha épp a menyasz- szony akad a horgukra, azt sem bánják. De aki a tűzzel játszik, készüljön nagy melegre. Márpedig Johnt elönti a forróság, amikor egy estélyen találkozik álmai nőjével, aki sajnos az esküvőjére készül. (Amerikai vígjáték) McGregor és Johansson az életéért fut ünnepe A témában jártasak állítják, hogy a világháló megjelenésével számos műfajnak - így a dokumentumfilmnek is - meg vannak számlálva a napjai. A napokban bemutatott, Jaro Vojtek rendezte My zdes viszont arról tanúskodik, hogy vannak még tartalékok ebben a műfajban. LŐRINCZ ADRIÁN A filmre vitt történet gyökerei a másodüt világháború utolsó hónapjaiba nyúlnak vissza, amikor is a Közép-Szlovákiában élő Kmáč család valamüyen megmagyaráz- hatadan okból Kárpátaljára költözik. A területet rövidesen a Szovjetunióhoz csatolják, miáltal Kmáčék mögött végérvényesen lehull a vasfüggöny. A Hruscsov által hozott határozat értelmében Balgarkába, a kazak sztyepp kellős közepére telepítik őket, ahol több mint négy évtizedet élnek le. A szovjetek nagy birodalmának széthullását követően a kitelepültek harmadik generációja úgy dönt, hogy visszaköltözik oda, ahonnan az ősök elindultak - a Kárpát-medencének időközben Szlovákiává lett részébe. Ahol tárt karokkal fogadják a távolba szakadt földit, ahol minden szép, tiszta, az emberek naphosszat talpig fehérben korzóznak, ahol nincsenek részegek, és még a legyek sem röpködnek. Ez minden, amit Dmitrij Kiossyának, az egyik Krnáč- lány férjének a kazak sztyepp elszigeteltségében sikerül megtudnia Szlovákiáról. 2000. decemberében, éppen Miklós napjának reggelén a neves fotográfus, a Veszélyeztetett Ember Polgári Társulás elnöke, Andrej Bán pozsonyi lakásában megcsör- dül a kaputelefon. „My zdes!” - közli vele egy vacogós hang a meg- másíthataüan tényt; hogy megérkeztek kazak földről, és bebocsátást kémek. Nincs ezen a történeten semmi különös, hiszen az Mielőtt behelyeztem a cédét a lejátszóba, arra gondoltam: egy zeneszerzőnek nem kell nagyobb elismerés annál, mint amikor tiszteletére két „ősellenség” közös színpadra lép. Ráadásul ez - ha jól tudom - 1969 óta tavaly december 29-én történt meg először ENSZ adatai szerint világszerte mintegy százhúszmillió ember van állandóan mozgásban, keresve egykori vagy sosemvolt hazáját. A közel nyolcvanperces alkotás ereje megítélésem szerint elsősorban abban rejlik, hogy készítői szépítés nélkül villantanak fel olyan helyzeteket, melyek - minden tiltakozásunk ellenére is - lassan hétköznapiakká válnak. A film görbe tükröt tart például azok elé, akiket a xenofóbia, magyarán az idegenektől való beteges félelem gyötör. „Civilizációs betegség” ez, amely arról tanúskodik: a határok lerombolása csupán újabb indok arra, hogy az emberek vagy a társadalom egésze még jobban magába zárkózzon. Dimitrijt, a családfőt egyetlen cél vezérli - megajándékozni utódait a szabadsággal, a kazak sztyepp küátástalanságát biztatóbb jövőképre cserélni. Mindent felad ezért: munkáját, lakását, hogy néhány hátizsáknyi málhával végre az ígéret Földjére léphessenek. A közép-európai El Dorádóba, amely még nem elég nyugati ahhoz, hogy kivesse őket magából, de már nem annyira keleti, hogy elfogadja őket. Elvégre nem a sztyeppén vagyunk, ahol a „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” az egyik legősibb szabály... Hőseink lassan megszokják, hogy az idegennek a minimálbérért is kétszer annyit kell dolgoznia, mint a hazainak; hogy házat sem vehetnek bármely településen, és a „mudzsiká”-t, a kazakok szemében mindennél szentebb adott szót is elfelejthetik, mert itt még azr írásos szerződést is fel lehet rúgni. „Mi a véleményem a szlovákokról?” - teszi fel Dimitrij a költői kérdést a film egyik jelenetében. - Hazugok, szörnyen hazugok.” Akinek nem inge, persze nem veszi magára. Jaro Vojtek rendező szerint a film elsősorban arról szól, hogy az a Budapest Kongresszusi Központban. Talán Lerch István sem bízott abban, hogy sikerülhet, mindenesetre tett egy próbát. Felhívta Koncz Zsuzsát és Kovács Katit, meginvitálta őket a koncertjére. Mindketten igent mondtak, pedig nem titkolta előlük, hogy a másik is ott lesz. Micsoda este volt! Még ez a életben maradáshoz nem kis adag bátorságra van szükség. Dimitrijt, a főhőst a honvágy három év elteltével visszahajtja Kazahsztánba. Az eredeti lakosságnak csupán töredékét találja meg, házaikban nomádok élnek. Ekkor tudatosítja, hogy nincs többé visszaút, és közel az ötvenedik ikszhez végleg el kell fogadnia azt az „új életed’, melyet a már Szlovákiában felnövő utódok és azok utódai élnek majd tovább. A My zdest bemutatták a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon, és még meg sem volt vágva a mintegy százharminc órányi anyag, amikor a cseh állami televízió már élénken érdeklődött iránta. Itthon pedig...? Teljes csend. A közszolgákis túlzással - zenetörténeti esemény is háttérbe szorult azonban, akárcsak a többi vendégfellépő: Malek Andrea, Charlie és a Cotton Club Singers. Merthogy a koncert fénypontját a Lerch szerzeményeire épülő 35 perces szimfónia adta - a szerző egy Steinway zongorán kísérte a 60 tagú zenekart. Ötvenedik születésnapja után, 2003 őszén fogott neki a komponálásnak, innen a cím. Lerch István alapító tagja és zenei motoija volt a ’77-ben létrejött VMoto-Rocknak. Demjénnel írt szerzeményeinek többsége slágerré vált, néhány közülük a mai napig a rádiók műsorán szerepel, ami óriási érdem, mivel manapság más a tendencia: a dalok jönnek, jó esetben ideig-óráig a köztudatban vannak, majd örökre elfelejtődnek. Sokak szerint köny- nyebb volt a popzene hőskorában örökzöld slágereket alkotni, mint most, zeneileg telített világunkban. Csak részben van igazuk. Mert Lerch mostani szerzelati tévé menedzsmentje meg sem tekintette az alkotást, ám ez nem szeghette a rendező kedvét. „Sok mindenkivel szemben igazságtalan lettem volna, ha csak azért nem folytatom a forgatást, mert valamilyen menedzsment nem fogadott a kegyeibe. Az embereknek ahhoz, hogy megfogalmazhassák és felte- hessék kérdéseiket, szükségük van dokumentumfilmekre” - vallja Jaro Vojtek. Ha a jó dokumentumfilm célja valóban az, hogy kényes kérdéseket feszegessen, úgy a My zdes alkotói kiváló munkát végeztek; sikerült rávenniük az embereket, hogy magukba nézzenek, sőt gondolkodjanak! ményei közül is több fennmarad, gondoljunk csak a Charlie által előadott dalokra, melyeknek szintén bérelt helyük van a rádiók kínálatában, pedig ezt rétegzenének szokás nevezni, ami már eleve nehezebben kap teret a médiában. Az 50. Szimfónia ősbemutatója után léptek színpadra a meghívott művészkollégák, akik egy- egy dallal felidézték Lerch pályájának főbb állomásait. A koncertről a napokban kerül boltokba ez a hiánypótló cédé. Amikor e sorokat írom, az utolsó dal szól a lejátszóból, a szerző által sikerre vitt Tűzvarázsló, Charlie előadásában. Az jutott eszembe, mi lett volna, ha ezt is másnak adja. Biztosan slágerré vált volna bárkitől, de azért jó, hogy meghagyta magának. A sziget MISLAY EDIT Run! Azaz „rohanj”! Ez a mondat gyakran elhangzik A sziget című amerikai sci-fi főhőseinek szájából. Nem edzőtáborban vagyunk természetesen, az életükért fúrnak, a nézőknek pedig a szemüket kell szorgosan „futtatniuk” a vásznon, hogy le ne maradjanak attól a lendületes iramtól, amit Michael Bay legújabb rendezése diktál. A nem is olyan távoli jövőben, 2019-ben vagyunk. Lincoln-6-' Echo (Ewan McGregor) számos sorstársával együtt éli unalmas „egyenéletét”, hermetikusan elzárva a külvilágtól, a Föld ugyanis egy ökológiai katasztrófa után lakhatatlanná vált. A szigorúan ellenőrzött bázis lakóinak életében az egyetlen izgalmas pillanat a sorsolás. A szerencsés nyertes a Szigetre költözhet, amelyet (ki tudja, milyen csoda folytán) a világméretű katasztrófa elkerült. Lincoln több dolgot is furcsának tart, emellett megmagyarázhatatlan rémálmok gyötrik. A szürke, pontosabban fehér hétköznapoknak (kötelező a fehér egyencucc) azonban hamarosan vége szakad, egy nap ugyanis kisorsolják a Szigetre a szőke szépséget, Jordan-2-Deltát (Scarlett Johansson), akihez Lincolnt baráti szálak fűzik (már amennyire a szigorú házirend engedi). De nem az a legnagyobb probléma, hogy a lány elutazik, ő pedig marad, hanem hogy kiderül: a Sziget egyáltalán nem létezik, a kiválasztottak pedig egészen másra vannak kiválasztva, nem az éde- ninek látszó Sziget benépesítésére... A férfi a lánnyal együtt menekülni próbál: megkezdődik a Nagy Rohanás. Nem állítható, hogy a sztori teljesen új. Inkább úgy tűnik, a film készítői „hozott anyagból” dolgoztak: szerintem még a sci-fi műfajában kevésbé járatosaknak is azonnal feltűnik egy-két kultikus darab ihlető hatása. Az sem jelenthető ki, hogy Ewan McGregor és Scarlett Johansson (vagy példának okáért Steve Buscemi) színészi eszköztára legjavát mutatja be. Olyan érzésem volt olykor, hogy azért vállalták el a szerepet, mert szerettek volna egy kicsit a kondijukon javítani. Erre pedig A szigetben bőven volt alkalmuk. Bele lehetne kötni a sztori apró hibáiba, következetlenségeibe is persze, amit azonban nem lehet tagadni: van benne váratlan csavar, és őrületes sebességgel pergő, klipszerű képek, látványos, hatásos jelenetek. Az operatőri munka, a vágás műiden elismerést megérdemel. A sziget olyan film, amely hiányosságai ellenére nem hagyja unatkozni a nézőt. Aki akciódús sci-fire vágyik, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani. Jordan-2-Delta (Scarlett Johansson) és Lincoln-6-Echo (Ewan McGregor) menekül (Képarchívum) Az életben maradáshoz nem kis adag bátorságra van szükség. Ez lenne a boldogabb jövő? (Fotó: Leon Production) „Le vagyok maradva, Haydn 104 szimfóniát írt, nekem az 50. az első” - mondta az énekes-zeneszerző Lerch István: 50. Szimfónia PUHA JÓZSEF A két „ősellenség”, Kovács Kati és Koncz Zsuzsa is fellépett a koncerten.
