Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-10 / 210. szám, szombat

28 Egészségünkre ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 10. AMIT TE ESZEL, ABBÓLTE LESZEL Vigyázat a zsírban sült krumplira A túl gyakori sültkrumpli-fogyasztás gyermekkorban megnövel­heti a mellrák kialakulásának veszélyét. Erre a megállapításra ju­tottak az amerikai tudósok. Az eredményt a Journal of Cancer cí­mű folyóiratban hozták nyilvánosságra. Ha a 3-5 éves gyerek he­tente sült krumplit fogyaszt, a mellrák kialakulásának veszélye 27 százalékkal megnő, (čtk, wall) A folyadékfogyasztás segít a tanulásban Régóta ismert, sajnálatos tény, hogy az idősek kevés folyadékot isznak. Kevésbé ismert, hogy már a kisiskolások sem fogyasztanak elegendő folyadékot. Ez pedig kihatással van iskolai teljesítmé­nyükre is. Egy német klinikai vizsgálat szerint a folyadékhiány je­lentős mértékben rontja a rövid távú memória hatékonyságát és csökkenti a tárolt információk mennyiségét. A Német Táplálko- zástudomnyi Intézet a 7-13 éves gyerekeknek legalább napi 1,2 li­ter folyadék elfogyasztását ajánlja. A szakértők szerint nem sza­bad csupán a gyerekek természetes szomjúságára hagyatkozni, tu­datosan meg kell tervezni a naponta elfogyasztandó folyadék­mennyiséget. (t) Kár a pénzért? Úgy tűnhet, hogy az idős ember nem tehet jobbat egészségével mint azt, hogy reggelente bevesz egy multivitamin tablettát. A skót kutatások szerint viszont feleslegeges a nyugdíjat tablettára költeni. Az idős, vitamint fogyasztó emberek ugyanúgy kaphatnak fertőzést, mintha nem szednének semmit, közölte a British Medical Journal lap. (čtk) Miért olyan hatásos a szója a rák ellen? Az Egyesült Államokból szár­mazik az az információ, hogy egy speciális, a szójában talál­ható telített aminosav hatására a ráksejtek elpusztulnak. A fe­hérje az MTD-13 nevű ellen­agyag termelését váltja ki a rák­sejtekben, ez pedig beindítja a programozott sejthalál folya­matát a rákos sejtben. A civilizált világban az érrendszeri megbe­tegedések után a rák a leggyakoribb halálok. Tény, hogy sok beteg az agresszív kemoterápiáknak és a gyengeségnek esik áldozatul. Sok betegnél gyógyulást eredményezetett egy szójából, fermentá­lással előállított ital. Kiderült, hogy a készítmény többet tud, mint amit vártak tőle: a klinikai vizsgálatok szerint a szójában található fitinsav vegyületek gátolják a daganatsejtek szaporodását. Vashiány is okozhat depressziót A depressziós embereknél gyakran megfigyelhető az idegsejtek anyagcserezavara. Míg a nők hajlamosabbak a szomorkodásra, a férfiak inkább nyugtalanok és kockázatvállalóbbak. Az enyhe és középsúlyos depressziók kezelésében bizonyítottan hatásosak az orbáncfű-kivonatot tartalmazó készítmények. A sápadtsággal és fáradtsággal társuló hangulati mélypontok hátterében azonban állhat B12-vitaminhiány is. Az orvosok gyakran rendelnek anti- depresszánsokat, pedig az esetek jelentős részében vitaminhiány váltja ki a hangulati mélypontokat. A rizikócsoportba tartoznak a vegetáriánusok, az alkoholisták és az idősek. A gyomornyálkahár­tya-gyulladáson átesettek, akik a táplálékból nem képesek felven­ni elegendő B12-vitamint, szintén érintettek lehetnek. Sok B12- vitamin található a húsban, halban és a tojásban, (erm) Hitek és tévhitek a tartósított élelmiszerekről, a biztonságos fogyasztás szabályairól Vajon káros-e a konzerv? Gomba, borsó vagy gulyás pléhdobozban - ez valami­féle vastartalék a család­ban. Már gyermekkorunk­ban is azzal tömték a fe­jünket, hogy nem egészsé­ges. Mi a helyzet valójá­ban? ÖSSZEÁLLÍTÁS A tartósított élelmiszerek min­dig fémdobozban vannak. Nem igaz. A hagyományos pléh- dobozon kívül az élelmiszer lehet üvegpohárban is. Közös jellemező­jük, hogy légmentesen zárt és min­den nyersanyagot a tartósítás előtt sterilizáltak. A konzervek esetében soha sem biztos, hogy az élelmiszer romladan. Nem igaz. Az élelmiszerek tartó­sításának ezt a módját Nicolas Appert fedezte fel a múlt század vé­gén. Minden olyan mikroorganiz­mus elpusztul, amely ronthatná az élelmiszer minőségét. Biztosak le­hetünk abban, hogy az élelmiszer nem romlott. Ha a konzervdoboz felpúposo- dott, nem szabad elfogyasztani. Igaz. Ez azt jelenti, hogy minő­sége romlott. Az egész doboznak laposnak kell maradni. Ha vala­melyik része felpúposodik, le­gyünk óvatosak, inkább ne fo­gyasszuk el. A konzerv idődén időkig eláll. Nem igaz. Bizonyos konzerve- ket megfelelő helyen tartva való­ban évek múlva is elfogyasztha­tunk. Ennek ellenére vegyük fi­gyelembe a szavatossági időt, amelyet a gyártó határoz meg. Ugyanis csak addig őrzi meg táp­értékét és ízét az élelem. Felbontás után minél előbb fo­gyasszuk el. Igaz. Ha levegővel érintkezik, ugyanolyan gyorsan elromolhat, mint a szokásos étel. A hűtőben kb. két napig áll el. Az ételt soha ne hagyjuk a konzervdobozban. In­kább tegyük üveg- vagy műanyag edénybe. Amint a neve is sugallja, a kon­zerv konzerváló szereket tartal­maz. Nem igaz. Felesleges lenne. Az élelmiszer csúádanítása és a lég­menetes csomagolás elég garancia arra, hogy tartóssá váljon. A tartósított élelmiszerek sok­kal kevesebb vitamint tartalmaz­nak, mint a friss élelmiszerek. Nem igaz. Vitaminértékük meg­közelíti a friss élelmiszerét. A C-vi- tamin például ugyanolyan mennyi­ségben van benne. A magyarázat egyszerű. A gyártók a termést a be­takarítás után azonnal sterilizálják, tehát nincs idő arra, hogy elpusz­tuljanak a vitaminok. A gyerekek ne fogyasszanak túl sok konzervet. Nem igaz. A tartósított élelmi­szerek szavatolják a minőséget. A gyermektápszerek, amelyeket szi­gorúan ellenőriznek, szintén kon­zervált termékek. A végén még egy tanács: Fel­bontás előtt a konzervet öblítse le vízzel vagy legalább törölje meg, és mindig tiszta konzerv- nyitót használjon. (P. J. ki) Nem kell belőle sok, aromás fűszer a lestyán, emiatt indokolt óvatosan bánni vele Új ízt adó régi fűszer a lestyán CSALÁDI LAP A régi rómaiak hozták Pannóniá­ba, és a középkori magyarok nép­szerű, kedvenc fűszere lett a lestyán (Levisticum officinale). Olyan, akár a gomba: mindenre jó. Mostanság mégis jobbára csak gyógynövényboltokban lehet kap­ni, ott is csupán a gyökerét szárítva. Igaz, egy kis zacskó évekig kitart. A Délnyugat-Ázsiában, Dél-Eu- rópában honos lestyán külsőre a zellerhez hasonlítható, nagy termetű, erőteljes növekedé­sű, ernyős virágzatú nö­vény. Levelét, magját, gyö­kerét használjuk fűszere­zésre. Intenzív illata ugyancsak a zelleréhez hasonlítható, habár egy kicsit más. Úgy képzel­hetjük el, mint a petre­zselyem, a sárgarépa és a zeller illatanyagainak ke­verékét. Antikor még nem a zacs­kós levesek jellemző íze­ként ismerték, hanem lescsihán vagy lóstya néven emlegették, gyakrabban előfor­dult a kiskertekben. Sok nem kel­lett belőle, hiszen aromás íűszer, emiatt indokolt óvatosan bánnunk vele. Egy háztartásban egy tő lestyán tökéletesen elegendő. Nem kell bő­séges locsolással és trágyázással bí­belődnünk, szabad földben szépen virul. Az évelő növény termesztésé­vel kapcsolatban a szakirodalom megemlíti, hogy napos, félárnyé­kos helyen érzi jól magát. Késő nyá­ron magról vethetjük, cserépben, balkonládában is nevelhetjük, akár a konyhaablakban is. A gyökereket három-négyéves növény kiásásával nyeljük. Alapo­san megmossuk, meghámozzuk, szeletel­jük, vagy felkockázzuk, és gyorsan megszárítjuk. A zörgésre szikkadt levél és gyökér jól záró edényben portivá tárolható. Friss, zöld levelét ledarálva, sózva tartósítjuk. Vastag szárát régebben sokfelé cukorol­datban főzve (kandírozva) konzer­válták. Frissen lecsippentett levele­it elsősorban levesek és egytáléte­lek fűszerezésére használhatjuk. Egy kiskörömnyi darabkája új ízt ad a krumplilevesnek, gulyásnak, salátáknak és diétás harapnivalók- nak. Zöld vagy szárított leveleit egyaránt adhatjuk levesekhez, mártásokhoz, salátákhoz, húséte­lekhez, sajtokhoz. Igen jó szolgála­tot tesz a nyers salátákban és zöldséglevesekben éppúgy, mint barna mártásokban, ri- zottóban, rántottában, zöld- fűszer-mártásokban. Magját kenyértészták­hoz, salátákhoz, rizshez, likőrökhöz adhatjuk, to­vábbá pompás ízt ad a va­das mártásoknak és a tél­re eltett savanyúságok­nak. Meghámozott gyö­kerét levesekbe tehetjük. A régi öregek gyógynö­vényként is becsülték. Túdták, hogy a lestyántea gyorsan mérsékli a gyomor­fájdalmakat. Ráadásul mé- regtelemt, ha például túl sok nikotin és alkohol került a szer­vezetünkbe. Gyomorerősítő, emésztést ser­kentő és erős vízhajtó hatású. Puffadtság esetén három-hat csepp lestyánból kivont illóolajat ajánlatos bevenni, amely az aro­maanyagokon kívül kumarino- kat, cukrot, angelika-, alma- és kávésavat tartalmaz. A gyó­gyászatban teakeverékek és tink- túrák készülnek belőle. (J. N. J.) ORVOSI SZÓTÁR Májkapu véna Ez a teijedelmes gyűjtőér a tápcsatorna páratlan szervei­nek a májba vezető vénája, mely a lépvéna és a felső bél- fodri véna összeomláséból ke­letkezik. Kóros jelenség a máj­kapu vénás pangása. Májkólika Ezzel az elavult kifejezéssel epeköves rohamot jelöl a köz­nyelv, mely általában azért kö­vetkezik be, mert az epeveze­tékbe szorult kő elzátja az epe- üriilés útját. A heves, roha­mokban jelentkező fájdalom rendszerint a jobb bordaív alatt, a gyomor kisgörbületi ol­dalán érezhető, mely gyakran a jobb vállba is kisugárzik. Májkrízis E súlyosnak hangzó kifeje­zés egyszerű gyomorrontást jelent. Igen gyakori jelenség, ami kiterjedt hasi panaszok­kal, az étvágy csökkenésével, hányingerrel, hányással jár együtt, a máj tökéletes műkö­dése mellett. Májnagyobbodás A máj térfogatának megnö­vekedése, aminek számos oka lehet. Leggyakoribb okok a szív- vagy májkapui eredetű vénás pangás, az alkohol és olykor egyéb vegyületek okoz­ta májkárosodás.

Next

/
Thumbnails
Contents