Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-24 / 197. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 24. Gazdaság és fogyasztók 3 Becslések szerint a tavalyinál is jóval több, közel 9 millió külföldi turista látogat el idén Csehországba Fapadoson a száztornyú Prágába Prága. Több mint 8,5 millió turista látogat el idén Csehországba, mintegy 10 százalékkal több, mint 2004-ben - közölte tegnap a cseh utazási irodák szövetsége az első hét hónap adatainak alapján. A rekordszámú külföldi turista várhatóan legalább 110,3 milliárd koronát költ el Csehországban. KOKES JÁNOS „Pontos adatokat az első hét hónap eredménye, illetve a második félévre lefoglalt szállodai kapacitások alapján ugyan még nem mondhatunk, de az már most biztos, hogy az idei év minden szempontból rekordot fog jelenteni” - nyilatkozta újságíróknak Jaromír Bernnek, az idegenforgalommal foglalkozó Mag Consulting tanácsadó ügynökség igazgatója. Hozzátette, hogy az idén várhatóan 6,5 millió külföldi fogja kihasználni a kereskedelmi szálláshelyeket, ami ugyancsak példa nélküli. A szomszédos Németországból 2,1 millió látogató várható, 5 százalékkal több, mint tavaly. Az elsősorban Prágát kedvező brit látogatók száma az idén mintegy 968 ezerre tehető, ami a tavalyi évhez képest 30 százalékos emelkedés. „Ez elsősorban a fapados légitársaságok megjelenésének és Prága népszerűségének köszönhető” - állítja Tomio Okamura, az utazási irodák szövetségének alelnöke. Az amerikai látogatók száma várhatóan 421 ezer lesz, ami 20 százalékos növekedés. A japán turisták száma megközelíti a 150 ezret, 25 százalékkal több, mint 2004-ben. A szlovákiai turisták száma a tavalyi 785 ezerről várhatóan 827 ezerre emelkedik, ami három-négy százalékos növekedés. A Mag Consulting elemzése szerint Csehországnak jó esélyei vannak az idegenforgalmi bevételek további növekedésére, de ehhez elsősorban több luxusszállóra és a szolgáltatások színvonalának a növelésére van szükség. A cseh parlament nemrégiben felülvizsgálta korábbi döntését, s a szállodai szolgáltatásokat nem sorolta át a 19 százalékos adósávba, de meghagyta az ötszázalékosban, így segítve a cseh szállodaipar konkurenciaképességét. A hatóságok ugyanakkor megerősítették az ellenőrzéseket a vendéglőkben, hogy csökkentsék a csalásokat. A külföldi turisták számára továbbra is Prága a legvonzóbb célpont. A turisták száma várhatóan négymillió körül alakul, s mintegy 15 szá- Jó kilátások előtt a cseh idegenforgalom. A külföldi turisták százalékkal lesz több a tavalyinál. mára továbbra is Prága a legvonzóbb célpont. (ČTK-felvétel) A külföldiek ugyan kedvelik Szlovákia természeti szépségeit, azonban a szolgáltatásokkal kevésbé elégedettek Az árak terén máris közeledünk a Nyugathoz zási irodák alelnöke szerint egy egyszerű, 4 személyes apartman Észak-Olaszországban vagy Horvátországban egy hétre legalább 15 ezer koronába kerül, míg nálunk egy tisztességes panzióban A látogatottság terén továbbra is Pozsony és a Magas-Tatra vezet. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyre kevesebb turista érkezik Szlovákiába olcsó szállás és szolgáltatások miatt, hiszen a hazai árak fokozatosan elérik az Európai Unió átlagát - derült ki a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) tegnapi sajtóértekezletén. A turisták többsége leggyakrabban a rossz szolgáltatásokra, és a szállodák személyzetének arrogáns viselkedésére panaszkodik. Kell az idegen nyelv „Már teljes értékű uniós tagországnak tartanak minket, ezért a szolgáltatások máshol megszokott minőségét is várják el” - magyarázta Zuzana Dyrerová, a SACR prágai képviselője. A turisták leggyakrabban a természeti szépségek miatt érkeznek az országba. Minden természeti csapás ellenére a látogatottság terén továbbra is a Magas-Tátra vezet. „Az idelátogató polgárok többsége megérti, hogy kevesen beszélnek Otthon drágább, mint a tengernél? Némi igyekezet árán külföldön, a tenger partján olcsóbban nyaralhatunk, mint otthon - állítják egyesek. Ez azonban csak abban az esetben igaz, ha az olcsóbb külföldi nyaralóhelyeket vetjük egybe a hazai, legdivatosabb központokkal. Pavol Komora, a hazai utakában. A legnagyobb növekedés a légi közlekedés terén történt (49,7%-os), majd a magyar-szlovák határátkelők utasforgalmának növekedése következik (30,4%), Ausztria felől 13,4%-kal, Csehország felől pedig 9,3%-kal jöttek többen, mint 2004 első felében. Ami pedig a szlovák polgárok külföldi útjait illeti 2005 első 6 hónapjában 9,87 milliónyian jártak külföldön, ami 13,1%-kal több, mint 2004 hasonló időszakában. A szlovák polgárok 47%-a Csehországba tartott, ám a második legfontosabb úti cél Magyarország volt 29,3 százalékkal. Az idegenforgalomból származó devizabevételek 2005 első félévében elérték a 17,024 milliárd koronát, ami 42,1%-kal több, mint 2004 első felében, a devizabevételek pozitív egyenlege 4,778 milliárd koronára rúgott, ami egyenesen 183,2%-os növekményt jelent 2004-hez viszonyítva - olvasható a gazdasági minisztérium idegenforgalmi osztályának összegzésében. (dem, shz, hn, t, ú,) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A többség feketén vállal munkát Brüsszel. Az Európai Unió tavalyi bővítését követően máig csak 622-en vállaltak hivatalosan munkát az új tagországok lakói közül Belgiumban. A legtöbben Lengyelországból (297), Magyarországról (132) és Szlovákiából (55) származnak - derül ki a belga idegenrendészet jelentéséből. A nem hivatalos felmérések szerint azonban feketén jóval több külföldi vállal munkát az országban. Csak a lengyelekből több mint 10 ezren dolgoznak engedély nélkül. (TASR) Minőségi tej olcsóbban Pozsony. A tejtermelők az első félévben 495,2 ezer tonna tejet adtak el, ami csaknem 4%-kal több, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az elmúlt egy évben a felvásárlási ár literenként 9,09 koronáról 9,58 koronára nőtt. A feldolgozók az átvett tej 60%-át a legmagasabb osztályba sorolták. Tavaly-az első félévben ez még csak 56% volt. A tej átlagos kereskedelmi ára ennek ellenére 8%-kal csökkent az előző évhez képest, literenként 13,35 koronára. (SITA) Milliárdos büntetés a Cargonak? Pozsony. A hazai vasúti teherforgalmat biztosító Cargo Slovakia egymilliárd koronás büntetésre számíthat, mivel visszaélt a piaci helyzetével. Korábban ugyanis az LTE osztrák vasúttársaság Szlovákiában szeretett volna vállalkozni, a szlovák társaság nyomására azonban elvesztette az ügyfeleit. A versenyhivatal korában nem döntött az ügyben, az LTE ezért az európai uniós fórumokhoz fordult. Ezek az ügyet visszautalták a szlovák versenyhivatalnak, amely már vizsgálja, hogy hibázott-e a társaság. A Cargo Slovakia képviselői minden vádat elutasítanak. (SITA) Adók: csilingel az államkassza Pozsony. Július végéig az állam 136,367 milliárd korona bevételre tett szert, ami az idei évre tervezett bevételek 65%-a. Ebből az adóbevételek 133,104 milliárd koronát tett ki, vagyis 15,294 milliárd koronával haladták meg az első hét hónapra tervezett bevételeket. Az áfából és a különböző jövedéki adókból folyt be a legtöbh pénz, összesen 98,6 milliárd korona. Ez 3,6 milliárddal több, mint amennyire a kormány eredetileg számított. A magánszemélyek a személyi jövedelemadó révén 2,23 milliárd koronát fizettek be az államkaszába, míg a társasági adón keresztül 28,496 milliárd koronát hajtott be az állam. Az adó- és vámhivataloknak idén 207,866 milliárd koronát kellene beszedniük. Tavaly az adó- és vámhivatalok összesen 215,720 milliárd koronát hajtottak be az adókon és vámokon, 8%-kal többet, mint azt eredetileg tervezték, (t, s) Valuta MAI VALUTAARF0LYAM0K Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta_____ Árfolyam EMU - euró 38,649 Lengyel zloty 9,601 Anqolfont 56,813 Magyar forint (100) 15,772 Cseh korona 1,307 Svéd korona 4,122 Horvát kuna 5,210 Szlovén tollár (100) 16,137 Japán jen (100) 28,706 Svájci frank 24,869 Kanadai dollár 26,270 USA-dollár 31,590 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,79-39,79 30,94-32,60 1,28-1,34 15,14-16,44 OTP Bank 37,78-39,75 30,86-32,57 1,28-1,34 15,20-16,36 Postabank 37,68-39,62 30,82-32,36 1,28-1,34 13,97-17,57 Szí. Takarékpénztár 37,76-39,70 30,84-32,45 1,27-1,34 15,07-16,49 Tatra banka 37,82-39,84 30,95-32,61 1,28-1,34 15,18-16,42 UniBanka 37,79-39,77 30,95-32,57 1,27-1,34 15,38-16,19 Általános Hitelbank 37,77-39,79 30,91-32,56 1,27-1,35 15,20-16,37 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS ÉG, NÉHOL ESŐ; 19 - 23 FOK A Nap kel 06.00-kor - nyugszik 19.47-kor A Hold kel 21.48-kor - nyugszik 11.54-kor A Duna vízállása - Pozsony: 610, árad; Medve: 500, árad; Komárom: 390, változatlan; Párkány: 310, árad. KIJEV24 ELŐREJELZÉS Továbbra sem csökken a felhőzet mennyisége, főképpen Közép- és Kelet-Szlovákiában lehet majd esőre, záporokra, helyenként zivatarra számítani. A déli országrészben helyenként kisüthet a nap. A hőmérséklet a nap folyamán 19 és 23 fok között alakul, a hegyekben 12 fokra csökken a hőmérő higanyszála. Az este 11 és 15 fok között váltakozik a hőmérséklet, holnap némileg kevesebb lesz a felhő, csak elvétve várható csapadék. 0RV0SMETE0R0L0GIA Az időjárás főként a szív- és érrendszeri problémákkal, valamint az alacsony vérnyomással küszködök szervezetére van jótékony hatással. Kiújulnak ellenben a mozgásszervi megbetegedésekben szenvedők fájdalmai, főképp a reumatikus eredetű problémák lépnek majd fel gyakrabban. Az időjárásra érzékenyek fejfájással számolhatnak, növekszik a depresszióra való hajlam, kiújulnak a külső eredetű bőrproblémák. TUNISZ 3 I -egy éjszakára 300-400 koronát kérnek, azaz 4 fő egy hétre legfeljebb 10 ezer koronát fizet. Arról nem is szólva, hogy hazai üdülés esetén alacsonyak az utazási költségek. Komora viszont elismerte, hogy jelentősek nálunk a regionális árkülönbségek, a felkapott helyeken akár nyugati árakat is elkérhetnek. Egyre több az idelátogató 2005 első hat hónapjában 11,992 millió külföldi kereste fel Szlovákiát, ez 9,8 százalékkal több, mint 2004 hasonló időszaidegen nyelvet, mivel évekig senki nem tanulta nálunk. De a szállodák és éttermek személyzetétől már ezt elvárnák, sőt jelentős hiányosságnak veszik ha nem tudnak angolul. Egyedül a cseh, a lengyel és az ukrán turistáknak nincs ilyen problémája, hiszen anyanyelvükön is megértetik magukat” - tette hozzá Dyrerová. A másik fontos vonzerőt Pozsony képviseli, amelyet 2004-ben 26 százalékkal többen kerestek fel, mint egy évvel korábban, idén pedig további 10-12 százalékos növekedést regisztrált a főváros.