Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-22 / 195. szám, hétfő

ÍJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 22. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Augusztus 20. Prágában A magyarság jövőjének biz­tosítása érdekében szükség van az országhatároktól füg­getlen magyar-magyar kap­csolatok további kiszélesítésé­re és fejlesztésére, valamint a Kárpát-medencei szomszédsá­gi viszonyokat terhelő problé­mák fokozatos felszámolására - hangzott el a csehországi magyarok Szent István- napi megemlékezésén Prágában. Az ünnepséget az Együttélés ren­dezte a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének együttműködésével. A felszó­lalók hangsúlyozták, hogy a múltból elsősorban a mához szóló tanulságokat kell levon­ni. Akárcsak Szent István korá­ban, jelenleg is rendszerváltó időket él meg a magyarság, amelyek a jelek szerint hosszú időre meghatározzák a nem­zet és az ország sorsát. Csehor­szágban a 2001-es népszámlá­láskor 15 ezren vallották ma­gukat magyarnak, ötezerrel - Jó napot! Meghoztuk a katapultot, a kereszténydemokraták küldik a miniszter úrnak. kevesebben, mint 1991-ben. (Peter Gossányi rajza) V technikai újításokkal, az internet elterjedésével a lexikális tudás egyre inkább háttérbe szorul. Tűzoltó leszel s katona? »ebesen telik a nyári szün­­dő, a szülők, diákok, taná­­ok még néhányat alsza­­íak, és újra meg kell barát­­tozniuk az iskolába indulás eggeli viszontagságaival. V legtöbb diák keserűen 'árja ezt a pillanatot, tgyanakkor jó néhány szü­­ő föllélegzik, hogy végre íem kell azzal törődnie, tol van éppen a gyerek, 'agy mit fog ebédelni. KESZEGH BÉLA Elvégre az iskolában jó helyen ran a gyerek, és amúgy is ráfér, logy egy kis rendet tanuljon, nert akkor majd biztosan elrako­­lik a szobájában, é5 megeszi a penótot is. A nyári szünet nagyon sok szülő­iek az az időszak, amit el kell vi­­elni, túl kell élni. A gyerek kap egy ij számítógépes játékot, jó esetben ilmehet egy hétre Horvátországba i családdal, ahol minden nap be­­alhat egy ötgombócos fagyit. Szá­­nos szülő meghagyja a tanítást az skola számára, ahol majd lexikális udást pumpálnak a kölökbe, az­­án majdcsak talál valami tisztes­­éges szakmát. Ám a tömérdek adathalmaz megtanulásával ko­rántsem biztos, hogy lehetősége lesz tehetségét kibontakoztatni, gyakorlati tudásra szert tenni, esetleg beleszeretni valamelyik tu­dományágba. Persze, az iskolák­ban is dolgoznak talpraesett peda­gógusok, ugyanakkor mindenre nem elég az iskolai környezet, ahol az idő és a lehetőségek egyaránt behatároltak. Minden felsőbbrendűséget fél­retéve megállapíthatjuk, hogy a magyar tehetséges nép, amely sok kutatót, tudóst, elismert szakem­bert adott a világnak. A magyar te­hetséget és szakmai ráter­mettséget sok területen nyugat-európai és ameri­kai egyetemek méltatják, igyekeznek minél több elő­adót, kutatót elcsábítani. Génjeinkben még mindig ezt az információt örököljük őse­inktől, csak sajnos nem hagyjuk igazán kibontakozni. A tehetséget kreatív gondolkodásra serkentő te­vékenységek, odafigyelő beszélge­tések tudnák előcsalni, amire a szülők manapság a legkevesebb fi­gyelmet és pénzt fordítják. A gyer­mekeink boldogulását az idegen­­nyelv-vizsgában látjuk, holott az csak egy akadály leküzdésére elég, hogy a tehetségünket meg tudjuk mutatni. Nyáron Magyarországon és más nyugat-európai országokban járva szemtanúja voltam néhány gyer­mekeknek rendezett foglalkozás­sorozatnak, tábornak, fesztivál­nak. Az ilyen rendezvények kereté­ben számos lehetőség kínálkozott, hogy a gyerekek és a szülők felfe­dezzék a szikrát, amely lehet, hogy nem egy Nobel-díjat, de egy bol­dog, prosperáló életet biztosíthat a csemetének, vagy legalább az isko­lában tanultakat hozza emberkö­zelbe. Sajnos, az ilyen rendezvé­nyekből mifelénk kevés van, s ha akad is egy-egy, az érdeklődők szá­ma a potenciális részvevők arányá­ban nagyon alacsony. A szülők ke­vés energiát és pénzt szánnak az ilyen programokra. Az anyagi ter­hekre panaszkodó szülők nagy ré­sze a számítógépes játékokra talál tartalékokat, egy foglalkozásra vi­szont már nem talál költenivalót. Persze az intézményi háttéren is van mit javítani, de gyermekeink­nek nincs lehetőségük arra, hogy bevárják oktatási rendszerünk fel­zárkózását. A felvidéki magyarság boldogu­lásában jelentős szerepet fog ját­szani az, hogy a következő generá­ciók hogy érvényesülnek. A techni­kai újításokkal, az internet elterje­désével a lexikális tudás egyre in­kább háttérbe szorul. A 21. század­ban azok tudnak talpon maradni, akik látják az összefüggéseket, tudják alkalmazni az ismereteket a hétköznapokban és nem állandó­an felzárkóznak, hanem maguk diktálják az új irányvonalakat. Ezért fontos, hogy áldozzunk gyer­mekeinkre, de ne egy autóra spó­roljunk a 18. születésnapra, ha­nem olyan tehetséget kibontakoz­tató körülményeket biztosítsunk nekik, hogy azt az autót ő maga szerezhesse meg néhány év alatt. A szeptemberi iskolakezdésig még maradt néhány napunk. Szánjunk rá néhány percet, hogy elgondolkozzunk azon, hogyan te­remhetünk ingergazdag környeze­tet a szárnyaikat próbáló nebulók­nak. És ha anyagi lehetőségünk en­gedi, akkor ne higgyünk az ingye­nes oktatás csodájában, mivel a te­hetséggondozás egy halom pénzbe kerül. Ha megtesszük azt, ami tő­lünk telik, és megadjuk a suhan­­coknak a lehetőséget, nyugodtak lehetünk, mert befektetésünk ugyan sokára megtérülő, de fix ka­matozású. A szerző a Selye János Egyete­mi Központ tanára Az idegennyelv-vizsga még csak egy akadály leküzdésére elég. így amerikai műhold a jongbjoni atomerőmű reaktorának újraindítására valló jeleket és egyéb munkálatokat is észlelt Phenjan nem függesztette fel atomprogramját MTI-FIGYELŐ Egy amerikai műhold a jongb­­oni atomerőmű egyik reaktorá­­lak újraindítására valló jeleket iszlelt Észak-Koreában. A kém­­nűhold még júliusban fedezte fel i gyanús jeleket, azelőtt hogyjúli­­is végén felújultak az észak-kore­­d atomprogram leállításával kap­­:solatos hatoldalú tárgyalások - elentette az Aszahi Simbun című apán lap, névtelenül nyilatkozó ímerikai tisztségviselőre hivat­­;ozva. A Phenjantól száz kilométernyi­re északra fekvő jongbjoni atom­ipari létesítmény a kelet-ázsiai kommunista állam atomprogram­jának központja. A szóban forgó reaktor alkalmas nukleáris robba­nófejek készítéséhez szükséges plutónium előállítására. (A régi tí­pusú, grafitmoderátoros reakto­rok fűtőelemeinek újrafeldolgozá­sával plutónium - az atombombák alapanyaga - állítható elő.) Észak- Korea azt állította korábban, hogy már májusban befejezte az öt me­gawattos reaktor 8 ezer fűtőele­mének újrafeldolgozását, és vég­leg lezárta a létesítményt. A műhold útjavítási munkálato­kat is észlelt egy másik, félkész, 50 megawattosra tervezett reak­tor környékén, ami szakértők sze­rint a kilencvenes években félbe­hagyott építkezés felújítására utalhat. Egy dél-koreai kormányilleté­kes azonban tévesnek nevezte a japán lap jelentését. Ilyen értesü­lés egyáltalán nem is vetődött föl a hatoldalú tárgyalások legutóbbi fordulójában - mondta névtelenül adott nyilatkozatában. A két Korea, az Egyesült Álla­mok, Kína, Oroszország és Japán részvételével zajló hatoldalú tár­gyalások várhatólag augusztus 29-én folytatódnak. A tárgyalások előző fordulója, amely július vé­gén és augusztus elején zajlott le Pekingben, eredménytelenül vég­ződött.. Észak-Korea azt állítja, hogy kész feladni (februárban beval­lott) atomfegyvereit, de ragaszko­dik békés célú atomprogramjának megtartásához. Washington azon­ban kitart azon követelése mellett, hogy Phenjan mondjon le a nukle­áris technológiák mindenféle al­kalmazásáról. KOMMENTÁR Templomba, magyar!? BARAK LÁSZLÓ Idén is szervez „országos tanévnyitót” a Szlovákiai Magyar Peda­gógusok Szövetsége. Ezúttal szeptember 3-án, Füleken. Az ünnep­ség a helyi katolikus templomban lesz, az ünnepi köszöntőt pedig Csáky Pál, a szlovák kormány alelnöke mondja. A tervek szerint megszólal Szigeti László oktatásügyi államtitkár is. Van-e ezzel a hír­rel valamilyen problémä, s ha igen, micsoda? Tény, hogy nevezett politikusok a Szlovák Köztársaság alkotmá­nyos képviselői, mondhatni, megtestesítői. Mindaddig, amíg hiva­talban vannak. A hitvesi ágytól kezdve, a sportpályák lelátóin át a templomokig mindig és mindenütt... A templomok egyik lényegi sa­játossága, hogy általában emberek gyülekeznek falaik közt. Csak­úgy, mint a sportpályákon meg az ünnepi nagygyűléseken. A hitvesi ágynak persze ildomos különböznie a spordétesítményektől, az ün­nepi nagygyűlésektől meg a templomoktól... Ezen túl, természetes törekvés, hogy az éppen regnáló politikusok is szívesen mutatkozza­nak olyan helyszíneken, ahol lehetséges választóik, híveik(?) szok­tak volt gyülekezni. Csakhogy közszolgákként éberen disztingválni­­uk kell! Illő például Szlovákia népéről tudniuk, hogy nem csak és ki­zárólag katolikus felekezetű emberek alkotják. Az alkotmány sem rögzíti, hogy Szlovákia holmi klerikális állam lenne! Ha tehát egy ci­vil szervezet katolikus templomba invitálja „országos tanévnyitóra” a köz hivatalos szolgáit, azoknak mérlegelniük kell, hogy jelenlétük­kel és megnyilatkozásaikkal reprezentálják-e vajon az általuk képvi­selni hivatott államot, az ország népének egészét. A reformátusokat, evangélikusokat, a zsidó és egyéb vallásúakat, urambocsá’ az ateis­tákat... E tekintetben egyáltalán nem mellékes tény, hogy a rend­szerváltás előtt épp a pedagógustársadalom volt az, amely a legtöbb „hivatásos ateistát” adta a vallásellenes rezsimnek! Kényszerből vagy dalolva - egyre megy. Az ideológiai kurzusváltást követően az­tán persze hívő kereszténnyé „fejlődött” számos ateista... Méltán el­várható azonban, egy-egy meggyőződéses marxistából egyszeriben vakbuzgó teokratává átvedlett konjunktúralovagtól különösen, hogy most véletlenül se törekedjen lova túlsó oldalára. Mi több, senkit ne ösztönözzön üyesmire! Egy demokratikus államban a tanügynek vallásügyi vonatkozás­ban semleges pozíciót kell betöltenie. Nemkülönben a pedagógus­szövetségeknek. Mert papnak a templomban, tanítónak az iskolában a helye. E két intézménynek ugyanis merőben különbözik a társa­dalmi szerepköre. Az egyik alapja a hit erejének, a másiké a tudás erejének gyarapítása. Ám csak az ideológiai semlegesség garantál­hatja, hogy az oktatásügy ne dogmákkal, hanem gyakorlati tudással vértezze fel a fiatalokat. Ne feledjük, a tudás gyarapítása közügy, a hit viszont lelki szükséglet, azaz magánügy. Enyhén szólva vitatható tehát, hogy Csáky Pál kormányalelnök és Szigeti László államtitkár urak állami tanévnyitó rangjára emeljék-e jelenlétükkel egy civil (gyaníthatóan nemcsak szakmai, hanem ideológiai, politikai ambí­ciókat is tápláló) szervezet magánkezdeményezését, avagy sem. JEGYZET Kollektív ártatlanság GYEPES ARANKA Nemzeti ünnepeinktől ihletve azon morfondíroztam, miért is tép bennünket régen és még mindig a balsors. Belviszályok az anyaországban, ármány és ki­közösítés kicsiben és nagyban, s mi, határon túl, a kollektív bű­nösség ránk sütött bélyegét is hordjuk. A ház elé érve szomszé­dom széles mosolya zökkentett ki a töprengésből. Minden ma­gyartudását összeszedte, hogy közölje: Teja van hazában. Ale csibekebel nincs van. Tehát tej, vaj, mindenféle elemózsia már van otthon, amit vállalkozóként Csehországban vesz olcsóbban, és amiből az ő jóvoltából időn­ként nekem is van szerencsém bespájzolni. De sajnálja, csirke­mell nincs. Nem a mi költőnktől tanulta, annyi biztos, mégis tud­ja, nekem a kérés nagy szégyen, hát ad úgy is, ha nem kérem. A liftben újabb szomszéd fiúba boüottam. Elegáns köszöntését közlékenyen megtoldotta: „Kép­zelje, magyaróráról jövök.” Jó­képű, fiatal tudóspalánta a tudo­mányos akadémia történelem részlegén. Tüdtomra kívánta ad­ni, nem derogál neki a magyar­tanulás, érdekesnek találja a nyelvét, különben se boldogulna nélküle, mert a középkor hazai történelmét kutatja. Z. bácsi régi vágású úriember a harmadikról. Jókora könyvcsomaggal csönget be. Szlovák létére szeretett ma­gyar könyveket olvasni, de szűk a hely a lakásban, ezért felajánl­ja csinos kis gyűjteményét. Kol­lektív bűnösségem ellenére szlo­vák környezetemmel semmi ba­jom, indonéz, orosz és ukrán szomszédaim is túllicitálják egy­mást előzékenységben. Gondo­lom, nem vagyok ezzel egyedül. Ha pedig mindezek ellenére mégis régen és permanensen tép, akkor lehet, hogy mi ma­gunk is jócskán besegítünk a bal­sorsnak. Ünneprontó leszek: Le­het, hogy nem sokkal árt(ott) többet idegen, mint magyar a magyarnak. Esetenként éppen az, akit a legjobban emészt a buzgóság a magyarság jogaiért. Sokszor idegen ártásnak is ma­gyar gőg, intrika, ad (ott) zöldet. A történelem valóban félelmete­sen ismétli önmagát. Ciklikusan és magasabb szinten, az előző generáció „teljesítményét” lekö­rözve. Nem értem, miért nyom többet a latban egy-egy nemzet megítélésekor néhány tucatnyi megtévedt, hatalomkóros gaz­fickó, mint több millió értelmes és józan, szépre-jóra hajló békés polgár? Mi lenne, ha végre vala­mit másként csinálnánk. És paj­kosan keresztbe tennénk a törté­nelem őrült körforgásának, hogyne ismételje többé oly ma­kacsul önmagát. Mi lenne, ha a kollektív bűnösség elve helyett magyar újításként kitalálnánk a kollektív ártatlanság elvét?

Next

/
Thumbnails
Contents