Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-20 / 194. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 20. Régió5 A biztonság érdekében szigorítják a látogatási rendet Száz embertől összesen több mint egymillió koronát csalt ki egy nő azzal, hogy külföldi álláshoz segíti őket Gyorsabb betegfelvétel SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Korszerűsítették a sürgősségi betegfelvételt a helyi kórházban, a műtétre előrejegyzett páciensek betegadminisztrációja pedig egy ideje külön ablaknál zajlik - nekik már nem kell a folyosón várakozniuk. „A sürgősségi betegfelvételi osztályon négy fekhelyet létesítettünk. Itt megfigyelés alatt tarthatjuk az epebántalmakkal, különféle rohamokkal jelentkező betegeket. Ha időközben javul a páciens állapota, és nem szorul további kórházi kezelésre, hazabocsátjuk” - tájékoztatott Marian Karvaj, a kórház igazgatója. Az intézmény dolgozói azért döntöttek úgy, hogy fekvőhelyeket tesznek a sürgősségi osztályra, mert korábban a rövid kezelésre felvett beteg után nem fizetett a betegbiztosító. Néhány héten belül további intézkedések is érvénybe lépnek majd az intézményben. A sürgősségi osztályt és a kórház épületét összekötő folyosót lezárják, az itt található modern ajtón csak csipkártyával közlekedhetnek az egészségügyi alkalmazottak. „Tesszük ezt intézményünk biztonsága érdekében, ugyanis a sürgősségi osztályon keresztül korábban a látogatók a nap bármely szakában feljuthattak egy-egy emeletre és a kórtermekbe. Azt tervezzük, hogy néhány héten belül szigorítjuk a látogatási időt, és a hozzátartozóknak 17, de legkésőbb 18 óráig el kell majd hagyniuk a kórház épületét” - árulta el Karvaj. A szigorított biztonsági intézkedések következtében a nővérek 18 és 19 óra közti váltakozása után a kívülálló számára a kórház ajtaja bezárul. A hozzátartozóknak legkésőbb 18 óráig el kell majd hagyniuk a kórház épületét (Csuport István felvétele) Még van esély a vágsellyei előkészületek leállítására Gyűjtik az aláírásokat a tervezett égetőmű ellen GAÁL LÁSZLÓ Tomóc/Mocsonok. Elméletileg elképzelhető, hogy a Nyitrai Kerületi Önkormányzat figyelembe veszi a lakosság egy részének kinyilvánított akaratát, és leállítja a vágsellyei Duslo vegyi üzem területén megépítendő veszélyeshulladékégető tervezését. Ezt Július Rábek, a Duslo légszennyezése által leginkább veszélyeztetett Vágtomóc község polgármestere nyilatkozta lapunk érdeklődésére. Több érintett község (Vágtomóc, Vághoszszúfalu, Mocsonokés Vágsellye) lakói is tiltakoztak az égetőmű megépítése ellen, és több mint hatezer aláírást gyűjtöttek a petíció alá. A június 25-én megtartott vágtomóci népszavazás ugyancsak megerősítette: a helyiek nem kémek a tervezett létesítményből. A hulladékégető építését a Nyitra megye által létrehozott NISAK Rt. készíti elő, és a kétmilliárd koronás beruházás túlnyomó részét európai uniós forrásból fedeznék. A terv sorsáról a környezetvédelmi minisztériumnak kell döntenie, amelyhez a lakosok július közepéig juttathatták el megjegyzéseiket és tiltakozásukat. „A tárcának két hónapja van arra, hogy véleményt mondjon, vagyis szeptember közepéig kellene állást foglalnia, ám ez még két hónappal elhúzódhat. így megeshet, csak decemberben születik döntés arról, hogy folytathatják-e a tervezést” - nyilatkozta az Új Szónak Július Rábek. Említést tett egy másik megoldási lehetőségről is „Ilyen hulladékégetőt terveztek építem a dubovái Petrochema üzem területén is, ám miután az ottani lakosok ezt népszavazással elutasították, a besztercebányai megyei képviselő-testület elállt eredeti szándékától- emlékeztetett a polgármester. - A vágtornóci referendum eredményét elküldtük a megyei hivatalnak, és a megyei elnök megígérte, a legközelebbi ülésen napirendre tűzi a kérdést.” Az egyik szervezőtől megtudtuk, a környezetvédelmi minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a tervezet értékelése idején is gyűjthetők az aláírások - most például Mocsonokon folyik ilyen tevékenység. Az ottaniak a községi képviselő-testület augusztus végi ülése és a környezetvédelmi minisztérium elé terjesztik majd a petíciós íveket. Tippek, javaslatok, észrevételek régióinkkal kapcsolatban regio@ujszo.com A munkavállalók itthon maradtak, az állásközvetítő Dublinba szökött Nyitra. Az írországi Dublinban találták meg a napokban azt a kislapási (Malý Lapáš, Nyitrai járás) nőt, aki több mint száz személytől vett el közvetítői díjat annak fejében, hogy Olaszországban szerez nekik, állást. ÚJ SZÓ-HÍR Az ügyfelek fejenként 15-20 ezer koronát fizettek. A havi kétezer eurós kereset reményében többen felmondtak itthoni munkahelyükön, ám az ígért konzervgyári munkából nem lett semmi. Elena K.-nak falujában állásközvetítő ügynöksége volt, ezért is tűnt hitelesnek az érdeklődőknek, akiknek azt állította, egy Bolognához közeli konzervgyárba már több száz személyt kiközvetített. Csak azután kezdtek el többen gyanakodni, hogy az eredetileg 2003. július elejére kitűzött indulást többször is elhalasztotta, majd az időközben felmerült költségek miatt újabb kétezer koronát kért tőlük. Később már csak sms-ben tudatta - és minden alkalommal le is mondta - az indulás időpontját, ezért a rászedett ügyfelek közül tavaly nyáron többen a rendőrséghez fordultak. A nyitrai kórházból kapott névsor alapján a rendőrök azokat is megtalálták, akik nem jelentkeztek önként, mert valamennyien átestek a külföldi munkavállalás esetén kötelező orvosi ellenőrzésen. A nyomozás során kiderült, hogy Elena K. ügynöksége csak 2003. november végén kapta meg az őt külföldi munka közvetítésére feljogosító engedélyt, tehát 2003 nyarán semmiképpen sem végezhetett volna ilyen tevékenységet. Ennek ellenére a hiszékeny munkavállalóktól több mint egymillió koronát szedett be, és a rendőrség információi szerint a házát terhelő jelzálogot fizette ki ebből a pénzből. Kliensei közül senkivel sem kötött írásbeli szerződést, és a pénz átvételéről is csak annak adott elismervényt, aki kifejezetten kérte. Az ügy érdekessége, hogy a szóban forgó iroda még az első feljelentések után is hónapokig működött, sőt a közvetítői díjakat 15 ezerről 19 500 koronára emelte. Elena K.-t a rendőrök már tavaly sem találták otthon. Családtagjai azt állították, hogy Németországban próbál munkát szerezni az ügyfeleinek, és amint hazajön, tisztázza a félreértéseket. Erre nem került sor, nemzetközi körözést adtak ki ellene, és néhány nappal ezelőtt Dublinban akadtak a nyomára. Annak ellenére, hogy engedély nélküli vállalkozással és csalással vádolják, a hazahozatalával gond lesz, mert Szlovákia és Írország között nincs kiadatási szerződés. Az üggyel foglalkozó nyomozónak Elena K. e-mailben annyit írt, egy kicsit sem érzi magát bűnösnek. Gond hazahozni a nőt - a két állam között nincs kiadatási szerződés. A tulajdonos nem kezdte el a tervezett felújítást, mert szeretne túladni az ingatianon Ismét eladó a szolcsányi kastély VRABEC MÁRIA Szolcsány. Három hónapja van még a nagytapolcsányi járásbeli kastély tulajdonosának arra, hogy elkezdje az épület felújítását, egyébként százezer koronás büntetést kell fizetnie az önkormányzatnak. Az 1918-ban épült neoklasszicista kastélyban a rendszerváltásig a helyi nemzeti bizottság és a kultúrház működött, 1990 óta nincs lakója, és láthatóan pusztulásnak indult. A falunak csupán arra volt pénze, hogy a tetőt megjavítsa - a teljes rekonstrukció több mint húsz millió koronába kerülne. Éppen ezért tavaly novemberben a szolcsányi önkormányzat úgy döntött, eladja az épületet. „Több érdeklődő is volt, de vagy jelképes egy koronáért szerették volna megszerezni a kastélyt, vagy diszkót akartak berendezni benne. Örültünk hát nagyon, amikor jelentkezett egy orosz vállalkozó, Nikolasz Taurovszkij, és azt ajánlotta, szláv múzeumot hoz létre kulturális központtal és szálláslehetőségekkel” - tudtuk meg Szolcsány alpolgármesterétől, Jozef Manóktól. „Taurovszkij úr azonnal kifizette az általunk megszabott 2,1 millió koronás árat, és úgy tervezte, tavasszal elkezdik a munkát, ám mostanáig nem történt semmi.” A kastélynak 1990 óta nincs lakója, és láthatóan pusztulásnak indult (Jana Beňová felvétele) Az Odescalchiák uradalma A szolcsányi uradalmat 1818-ban szerezte meg a nyitraszerdahelyi és kiczői (Skýcov) birtok ura, az olasz származású Odescalchi Lívius, aki XI. Ince pápa unokaöccse volt. Fia, Ágoston feleségül vette Zichy Annát, és a szolcsányi régi kastélyban telepedtek le, majd nagy családi kastély építésébe kezdtek. Utódaik közül Odescalchi Artúr érdemel említést, aki országgyűlési képviselő, a magyar főrendiház tagja volt; az 1880-as években ő vezette a bukovinai szé-' kelyek hazatelepítését. Szerémi írói néven történelmi tanulmányokat publikált korabeli lapokban. A szolcsányi birtok utolsó ura Odescalchi Lívió a 20. század harmincas éveiben felújíttatta a kastélyt (nagyban csökkentve ezzel az épület történelmi értékét), de már nem lakott benne. 1938-ban halt meg, a szolcsányi temetőben lévő családi kriptában helyezték végső nyugalomra. Egyetlen fia Budapesten élt, az uradalmat az államosításig intéző vezette, (vm) Az új tulajdonos mérnökei tavasszal felmérték az épület állagát, de munkások nem jelentek meg az épület körül. Taurovszkij legutóbb tavasszal járt Szokványban, amikor befizette az ingatlanadót, azóta csak az őt képviselő ingatlanügynökségtől hívták a polgármestert, hogy ügyfelük eladná a kastélyt. „Kértek, az érdeklődőket irányítsam hozzájuk - mondja a falu polgármestere, Pavol Soboňa. - Úgy tudom, a mostani tulajdonos ugyanannyiért adja el az épületet, amennyiért megvette. A közelmúltban hat kastélyt vásárolt Szlovákiában. Valamennyit nem tudja felújítani, ezért hármat elad. Sajnáljuk, hogy így alakult a dolog, már csak azért is, mert abba már nem lesz beleszólásunk, mit kezd az épülettel a következő tulajdonos. Ha a tulajdonos a megvételtől számított egy éven belül nem kezdi el a felújítást, a szerződés szerint a község százezer koronás bírsággal sújthatja őt. Erre azonban valószínűleg nem kerül majd sor, mert a kastély addigra gazdát cserélhet. A következő komoly érdeklődő egy osztrák vállalkozó, aki már vásárolt Szokványban ingatlanokat, és a kastélyban panziót szeretne nyitni. Az épület mögött öthektáros angolpark van, amelyet még Zichy Anna telepíttetett; az továbbra is a község tulajdonában marad. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Több mint hatszáz óráról hiányzott Galánta. Összesen 627 óráról hiányzott a legutóbbi tanévben egy 15 éves fiú a Galántai járás egyik településén. Szülei ellen fiatalkorú erkölcsi nevelésének veszélyeztetése miatt indítottak eljárást. A vádlottak elhanyagolták nevelését, a hivatalos szervek figyelmeztetésére pedig nem reagáltak. (ú) Éjszakai verés az utcán Vágsellye. Úgy megvert egy 19 éves férfit egy másik augusztus 14-én éjjel a városban, hogy az orvosok szerint kéthárom hétig is eltarthat a lábadozása. R. K. hajnali háromkor jelentette a városi rendőröknek, hogy M. H. rátámadt. A városi rendőrök a helyi kórházba szállították a sértettet. Mivel az elszenvedett sérülések súlyossága miatt a bántalmazás már bűncselekménynek számít, az esetet átadták az állami rendőrségnek, (gl) Hárommilliós kár a szeszfőzdében Lipótvár. Továbbra sem ismert, hogy pontosan mi okozta a helyi szeszfőzdében keletkezett tüzet. A tűzvész során 200 ezer liter 96 százalékos alkoholtartalmú ipari szesz kapott lángra, személyi sérülés szerencsére nem történt. A tűz előtt nyílt lánggal dolgoztak a tartály közelében. A károk mértéke a becslések szerint hárommillió korona, (ú) A benzinkúton nótáztak éjjel Vágsellye. A városi rendőrök vetettek véget két férfi danolászásának augusztus 15- én éjszaka. A rendőröket a Vág-hídhoz közeli Shell töltőállomás alkalmazottja éjjeli egy órakor értesítette, hogy a benzinkút mellett két férfi hangosan énekel, és a nótázást nem hajlandó abbahagyni. A két férfi csak a rendőrök felszólítására távozott, (gl)