Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-20 / 194. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZŐ 2005. AUGUSZTUS 20. RÖVIDEN Augusztusi hólavinák a Tátrában Magas-Tátra. Eddig tíz lavináról érkezett bejelentés a Tátrában augusztus hónap folyamán. A hegyi mentőszolgálat dolgozóinak véleménye szerint merőben szokatlan, hogy augusztusban lavina alakuljon ki a hegyekben. A lezúduló hó egyébként nem okozott jelentős károkat, a legnagyobb lavina 450 méter hosszú és 30 méter széles volt. Augusztusban többször is havazott a Magas-Tátrában, egyes csúcsokon 80 centis a hó. (TASR) Egy hete nem tudni a vállalkozóról Pozsony. Egy hete rabolták el Ladislav M. nagyszombati vállalkozót. A nyomozás menetéről a hatóságok nem adnak közelebbi információt. A vállalkozót múlt hét pénteken rabolta el négy rendőrnek öltözött fegyveres egy nagyszombati vendéglőből. (SITA) „Megmentették” az infotörvényt Pozsony. A közhasznú szervezeteknek sikerült megváltoztatniuk az infotörvény tervezett módosításának néhány ellentmondásos pontját. A belügyminisztérium által beterjesztett változtatások értelmében nem számított volna többé kihágásnak az információkhoz való szabad hozzáférés jogának megsértése. További minisztériumijavaslatként szerepelt a kérvényekre adott válaszadási határidő meghosszabbítása, valamint az új törvény nem tette volna lehetővé azt sem, hogy információt kérhessünk a folyamatban lévő hivatali eljárásokról. A törvénymódosítás tervezete várhatóan szerdán kerül a kormány elé. (ú) Évi 17 ezer lakás megépítését tervezik Pozsony. Az építésügyi tárca 14-17 ezer lakás felépítését tervezi 2010-ig. Amennyiben ez megvalósul, a minisztérium statisztikái alapján az ezer lakosra eső lakások aránya meghaladja majd a 375- öt. A lakásépítésre szánt összeg mértéke az elmúlt évben másfél milliárd koronával csökkent. A tervezetet várhatóan a következő héten terjeszti elő Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter. (ČTK) Jozef Bánás még egy esélyt ad az ÚPN igazgatójának Langoš nem tudja, kié lehet a „Lotos” aláírás ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Nemzeti Emlékezet Hivatala (ÚPN) nem tudja, kié a Jozef Bánás (SDKÚ) képviselőnek tulajdonított „Lotos” aláírás a pártállami titkosszolgálat egyik dokumentumán. Ján Langoš, az ÚPN vezetője nyilatkozta ezt tegnap. Hangsúlyozta, a hivatal a törvény értelmében nem cáfolhatja és nem is erősítheti meg, hogy a honatya kézjegye szerepel-e az említett iraton, sőt, azzal kapcsolatban egyáltalán nem foglalhat állást. Bánás 1989 előtt a külügyminisztérium sajtóosztályán külföldi újságírókkal foglalkozott, és állítólag jelentéseket is készített róluk az állambiztonsági szerveknek. A szóban forgó iratban az áll, hogy Lotos honoráriumot vesz fel az ŠtB-nek nyújtott szolgáltatásaiért. Bánás írásszakértőket kért fel, hogy az említett iratot vesse össze két olyan korabeli dokumentummal, amelyen valóban az ő kézírása olvasható. A szakértők ehhez az ŠtB-s dokumentum eredetijét kérik, az ÚPN azonban nem adhatja Ján Langoš (TASR-felvétel) ki azt. Bánás szerint Langoš tegnapi nyüatkozatával az ŠtB védelmezőjévé kezd válni. Mint mondta, még ad egy esélyt Langošnak: személyesen felkeresi, és megkéri az irat kiadására, (korp) A konkurens Markízát próbálják támogatni? Az Endemol perli a JOJ-t valóságshow-ja miatt TASR-HÍR Pozsony. Az Endemol pert indított a JOJ TV ellen a VyVolení valóságshow tervezett sugárzása miatt. A Big Brother szerzői jogát birtokló holland cég véleménye szerint a szlovák műsor nem más, mint a Nagy Testvér koppintása. Hasonló indokkal kezdeményezett bírósági eljárást a cég Csehországban és Magyarországon is, ahol a Való Világ ellen emelt kifogást. A Big Brother szlovákiai jogtulajdonosa, a Markíza televízió természetesen üdvözölte a holland cég lépését. A JOJ visszautasítja a gyanúsítást, szerinte az Endemol a Markíza tévét próbálja ily módon támogatni, amely a Big Brothert fogja sugározni. Éppen arra hivatkozott, hogy Magyarországon két éven át futott az RTL Klubon a Való Világ, mégsem indult per az adó ellen. Az Európai Bizottság büntetéssel fenyegeti az unióhoz tavaly csatlakozott tagországokat Brüsszel egymilliárdot akar vissza Pozsony. A visegrádi országok igazságtalannak tartják az Európai Bizottság döntését, amiért normán felüli árukészletekre hivatkozva eurómilliókat akar visszafizettetni a 2004. május elsején csatlakozott országokkal. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Általános megdöbbenéssel és felháborodással fogadták az Európai Unióhoz másfél éve csatlakozott országok vezetői az Európai Bizottság felszólítását, hogy fizessenek vissza az EU kasszájába mintegy 500 millió eurót. Az EB arra hivatkozik, hogy ezekben az országokban a csatlakozás előtt normán feletti árukészletek halmozódtak fel például fokhagymából, rizsből, vajból, narancsléből, baromfihúsból, dohányból, mandarin- vagy halkonzervből. Tehát Brüsszel olyan árukészleteket is kifogásol, amelyekről a csatlakozási megállapodásokban szó sem esett. Szlovákiának a szétírás szerint 30,390 millió eurót, Magyarországnak 200 milliót, Csehországnak 46 milliót, Lengyelországnak 136, Szlovéniának pedig 5 millió eurót kellene a brüsszeli kasszába visszaadnia. Szlovák kezdeményezésre tegnap Pozsonyban találkozott Simon Zsolt szlovák, Gráf József magyar és Józef Jerzy Pilarczyk lengyel agrárminiszter, valamint Miroslav Toman cseh és Franc But szlovén mezőgazdasági államtitkár. Megállapításuk szerint az Európai Bizottság követelése igazságtalan és minden jogi alapot nélkülöz. Emlékeztettek arra, hogy az EU 1995-ös bővítésekor mindössze két terményt kért számon az akkor csatlakozó Ausztriától és Svédországtól, az olívaolajat és a rizst. A 2004-ben csatlakozók esetében a terménylista lényegesen bővült, méghozzá naponta újabb tételekkel, a csatlakozási dokumentumokban nem említett terményekkel. A visegrádi négyek és Szlovénia ezért követeli Brüsszeltől: adjon magyarázatot, miként számította ki a visszatérítés összegét, s milyen készletezési módszerrel mérte fel a többletet, ha olyan termék is van a kifogásolt listán, amelynek nyoma sincs a korábbi vámstatisztikákban. Nehezményezik továbbá, hogy Brüsszel készletezett, holott ez a csatlakozási szerződésben foglaltak értelmében nemzeti hatáskörnek és feladatnak minősül. - Felmérésünk szerint egyetlen kifogásolt áruféleségből sem alakultak ki norma feletti készletek - jelentette ki Simon Zsolt. Hasonlóan nyilatkozott a lengyel, a magyar, a cseh és a szlovén agrártárca vezetője is. Gráf József kijelentette: Magyarország kitart igaza mellett, s végső esetben kész akár az Európai Bírósághoz is fordulni. Az Új Szónak azt mondta: Budapest egyetlen eurót sem fog visszafizetni. A többiek árnyaltabban fogalmaztak: az EB-döntés Európai Bíróságon történő megtámadása csak a legvégső esetben jöhet számításba. Előbb egyeztetnek Brüsszellel és a többi új tagországgal. Simon Zsolt emlékeztetett arra, hogy Szlovénia és a visegrádi országok több szavazattal bírnak, mint Németország és Franciaország együttvéve, (gyor) Olyan készleteket kifogásolnak, melyekről a csatlakozásnál szó sem esett. Ipolyságon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is segített a mai megemlékezés megrendezésében Bugárt meglepte, hogy ki a társszervező ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ipolyság/Pozsony. Ma este Bugár Béla, az MKP elnöke is beszédet mond az ipolysági Szent István-napi emlékesten, a helyi amfiteátrumban. Az ünnepség egyik szervezője a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). „Most hallom először, hogy ők is részt vesznek a szervezésben - mondta lapunknak tegnap Bugár Béla. - Engem az MKP helyi és járási vezetői hívtak meg, ezért úgy gondolom, ők a szervezők. Lehet, hogy a HVIM is megjelenik, hozzácsapódik a résztvevőkhöz, ahogy ezt már többször megtették. Azt nem tilthatjuk meg senkinek, hogy részt vegyen a mi akciónkon.” Feltehető azonban, hogy Bugár Bélát nem tájékoztatták pontosan. A főszervező szerint ugyanis nem résztvevőként lesznek jelen a mozgalom tagjai. Propagáció, jegyárusítás, szervezés „A HVIM a propagációban, a jegyárusításban segít, és a helyszínen biztosít szervezőket - mondta lapunknak Stugel Tibor, az érsekújvári regionális művelődési központ vezetője, melynek ipolysági kihelyezett részlege felel a rendezvény szervezéséért. - Már a tavalyi rendezvény szervezésében is részt vettek” - tette hozzá. Bűik Tibor, az MKP helyi szervezetének elnöke szerint is igénybe vették a mozgalom tagjainak segítségét, de csak a plakátok terjesztésében. „A főszervező a regionális művelődési központ, a város biztosítja a szabadtéri színpadot” - mondta lapunknak Bűik, aki a város alpolgármestere is. A HVIM képviselői hivatalos honlapjukon a Magyarországtól elszakított országrészek visszacsatolását követelik. A szomszédos országok nemzeteit nem egyszer Magyarország megszállóinak nevezték. A mozgalom idén ötödik alkalommal rendezte meg a magyarországi Verőcén a Magyar Sziget fesztivált, melyről már évekkel ezelőtt kizárták a sajtót, pontosabban a részvételt kerek ötvenezer forint kifizetéséhez kötötték. Az Index.hu internetes lap szerint ezt az intézkedést nem piaci megfontolásból vezették be, inkább azért, hogy távol tartsák a sajtót, amely a korábbi rendezvényeket erősen bírálta. A mozgalom szlovákiai szervezete minden évben hasonló rendezvényt szervez Szlovákiában. Az idei, nádszegi szlovákiai Magyar Szigetre - a szervezők elmondása szerint - közel négyezren látogattak el. Jelen lesznek a titkosszolgálatok is A szervezet elnöke, Toroczkai László a héten bejelentette: a verőcei rendezvény után a helyszínen a magyarországi Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársának személyes okmányait és szolgálati igazolványát találták - így felmerült, a titkosszolgálat megfigyelte a rendezvényt. „A magyarországi titkosszolgálatok közröhej tárgyává váltak. Felháborodásunknak adtunk hangot, amiért a magyar adófizető polgárok pénzéből működő titkosszolgálat egy magyar nemzeti fesztivál és egy törvényesen működő civil szervezet megfigyelésével foglalkozik, ahelyett, hogy a nemzetet fenyegető dolgokra összpontosítana” - közölte Toroczkai a Magyar Sziget honlapján. A magyar hatóságok szerint munkatársuk csupán magánemberként vett részt a rendezvényen, kedvenc együttesét akarta megnézni. Ivan Šimko, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) szóvivője lapunknak azt mondta, a titkosszolgálat bizalmas információiról nem tájékoztathat. A SME napüap értesülése szerint azonban az SIS rendszeresen megfigyeli a hasonló rendezvényeket, (lpj, dem) A szóvivő szerint azért nem lépnek közbe a KIA telepénél, mert törvényt sértenének Az út épül, a rendőrség nem lép közbe ÚJ SZÓ-HÍR Zsolna. Bár bírósági határozat tiltja, a rendőrség tegnap sem akadályozta meg az útépítést azokon a parcellákon, melyeket még mindig nem sikerült felvásárolni a KIA autógyár építéséhez. A parcellák tulajdonosai kérték a rendőrség segítségét, viszont Vladimír Gemela az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak azt mondta: törvényt sértettek volna, ha közbelépnek. „A bíróság csupán előzetes határozatot hozott, ez nem azonos a bírósági döntéssel. A rendőrségről szóló törvény értelmében a hatóságok csupán abban az esetben léphetnek közbe, ha bírósági határozat végrehajtását gátolják, vagy emberek élete kerül veszélybe” - pontosított Gemela. Peter Wilfling, a Polgár és Demokrácia Alapítvány jogásza lapunknak korábban elmondta: a hatóság megtilthatja, hogy bárki magánterületre lépjen. .Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy más vagyonát károsítják, vagyis a rendőröknek lépniük kellene” - magyarázta az ügyvéd. Elmondása szerint ellenkező esetben akár jogkörrel való visszaéléssel is gyanúsíthatóak, amiért tízéves büntetés jár. Miroslav Abelovský, a tulajdonosok ügyvédjének véleménye szerint a bírósági döntés a határozat kézhezvétele után végrehajtható. Abelovský hétfőn személyesen tárgyal ez ügyben Dobroslav Trnka főügyésszel. Ivan Šimko volt belügyminiszter sem ért egyet a rendőrség álláspontjával, véleménye szerint a hatóságok rosszul értelmezik a törvényt. Hozzátette: a rendőrség csak kifogásokat keres, mert fél közbelépni. Az útépítés a parcellák tulajdonosai szerint az állam csendes egyetértésével folytatódik. „Véleményünk szerint az állami szerveknek egyszerűen nem érdekük, hogy a munkát félbeszakítsák. Csak megerősíthetem, hogy az útépítés tovább folyik” - mondta Margita Mravcová, az elégedetlen tulajdonosok képviselője, (dem) Immár rendőri felügyelettel folyik a bíróságilag leállított útépítés (Ján Krošlák felvétele) Vizet a tűzoltónak. Nem mindenki bírta az iramot (SITA-felvétel) Emlékfutás a 24.-re Jót loholtak a tűzoltók Pozsony. Idén már hetedszer rohant fel a 25 kilónál is nehezebb teljes felszerelésben 100 tűzoltó a Szlovák Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának 24. emeletére. Az 1997-ben szolgálatteljesítés közben elhalálozott Vladimír Ružička tiszteletére rendezett emlékversenyen szlovák, magyar, cseh és lengyel tűzoltók is részt vettek. A leggyorsabban, 6 perc 14 másodperc alatt, a besztercebányai tűzoltók mászták meg a lépcsőket, (dem)