Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-17 / 191. szám, szerda
UJ SZŐ 2005. AUGUSZTUS 17. Gazdaság és fogyasztók 3 Előrejelzések szerint 2008-ban Szlovákia minden lakosa átlagosan 50 ezer korona bankkölcsönt fog téríteni Bátrabban vesszük fel a hiteleket Az alacsonyabb kamat és a növekvő átlagbér bátorítja a lakossági hitelfelvételt (Ľuboš Pile felvétele) Pozsony. Szlovákia a hitelfelvételben is közelít az Európai Unió országaihoz. Míg korábban a lakosság nagy része irtózott a kölcsöntől, addig mára egyre többen döntenek úgy, hogy a lakásépítést vagy egyéb kiadásaikat banki hitelekből fedezik. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Szlovák Takarékpénztár és a Bank Austria Creditanstalt elemzői szerint az elkövetkező három évben az eladósodottságunk a duplájára nőhet. 2008 végére így Szlovákia minden lakosa átlagosan 50 ezer koronányi hitelt fog téríteni. Ha az elemzők jóslatai valóra válnak, az eladósodottságunk hamarosan a duplája lesz a Közép- és Kelet-Európai országok átlagának. Az eladósodottság tekintetében azonban még így sem leszünk elsők a környező országok közül, hiszen Magyarországon, Csehországban és Szlovéniában még tőlünk is több kölcsönt vesz fel a lakosság. Szlovákiában az elmúlt év végén minden egyes lakos ádagosan 21 ezer koronával tartozott a bankoknak. Idén az év első felében a hitelek összege az ötödével nőtt, a tavalyi első félévhez képest a növekedés elérte a 40%-ot. Mindez nagyrészt a jelzáloghitelek egyre nagyobb népszerűségének köszönhető. Ez utóbbiak a növekedés harmadához járultak hozzá. A gazdasági elemzők többségé azonban arra számít, hogy a jelzáloghitelek masszív növekedése az elkövetkező években lelassul. Az ingatlanhitelek növekedése az elkövetkező években eszerint nem haladja meg a 20-30%-ot. Ennek ellenére a jelzáloghitelek és az egyéb lakáshitelek a hitelpiac legfontosabb termékei maradnak. A banki elemzők szerint a lakáshitelek mellett a bankok számára a legnagyobb bevételekkel a hitelkártyák kecsegtetnek. Mára ez utóbbiakat - a bankok egyre éleződő konkurenciaharca miatt - azok az ügyfelek is megengedhetik maguknak, akik pár évvel ezelőtt nem is álmodhattak róluk. Az elkövetkező időszakban a bankok arra számítanak, hogy a lakosság egyre több hitelt vesz majd fel tőlük, miközben a kamatszint már nem lesz olyan fontos számukra mint korábban. Jelenleg úgy tűnik, hogy a kamatok az elkövetkező időszakban ugyan tovább csökkennek, a jelzáloghitelek esetében azonban ez már nem lesz 0,1 százaléknál nagyobb esés. Ez utóbbiak kamatszintje a gazdasági elemzők egy része szerint a jövőben akár nőhet is. Pénzintézeteink nem félnek attól sem, hogy az ügyfeleik egy része esetleg nem fizetné időben a tartozásait. A jegybank szerint ugyanis a hazai átlagbér 2008-ig 20 280 koronára nőhet. Vagyis 40%-kal lesz magasabb, mint 2003-ban, amikor átlagosan 14 400 koronát kerestünk, (p, mi) Egy főre jutó lakossági hitelek koronában Ország 2004 2008* Lengyelország 26500 41000 Magyarország 45 750 82 600 Csehország 37440 74 500 Szlovákia 24100 53 700 Szlovénia 61 220 95 340 Bulgária 11080 26000 Oroszország 4630 17020 Kelet-Európa 11900 26600 Magyarázat: * előrejelzés, Forrás: Pravda, Bank Austria Creditanstalt Nagyon gyenge termésre számítanak a cseh gazdák Holnap kezdődik a nyitrai Agrokomplex agrárkiállítás Nem sikerül az önellátás Jelentős a cseh érdeklődés KOKES JÁNOS Prága. A rendszerváltás utáni másfél évtized legalacsonyabb mezőgazdasági termésével számolnak az idén Csehországban. Miroslav Jirovský, a mezőgazdasági termelők szövetségének elnöke szerint az idei termés bruttó értéke változatlan árakon számítva mintegy 67 milliárd cseh korona lesz, ami 10 milliárddal kevesebb a tavalyinál. Jirovský szerint különösen az állattenyésztés eredményei nagyon gyengék, mégpedig olyannyira, hogy az már veszélyezteti a Csehország önellátását bizonyos élelmiszerfajtákban. Az első félévben a marhahústermelés több mint 20%kal 39 900 tonnára, míg a disznóhústermelés 16,2%-kal 168 000 tonnára esett vissza. Disznóhúsban Csehország már nem önellátó, s most ez a helyzet a marhahús területén is bekövetkezik. A szárnyasállatok száma az első negyedévben 3%-kal csökkent. A tejtermelés terén felesleg mutatkozik, de Jirkovský szerint ez csak annak eredménye, hogy visszaesett a tejfogyasztás. A gazdák egyre inkább csak azt termelnek, ami közvetlen nyereséget hoz, holott a mezőgazdaság „ér-. dekszférája” ennél szélesebb. A gabonatermés az idén is jónak ígérkezik, bár nem éri el a tavalyi rekordszintet. A hozam várhatóan alacsonyabb lesz, mint a korábban jelezett 7,3 millió tonna, ez egymillió tonnával kevesebb a tavalyinál. Folyó árakon számítva az idén a mezőgazdasági termelés értéke várhatóan 109 milliárd korona lesz a tavalyi 121,5 milliárddal szemben. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A holnap kezdődő és augusztus 23-ig tartó nyitrai 32. Agrokomplex mezőgazdasági szakkiállítás és vásár 544 kiállítójából 170 külföldi. Az utóbbiak közül 82 érkezik Csehországból, nyugati szomszédunk a 25000 négyzetméternyi kiállítási területből több mint 3800 négyzetmétert foglalt le - mondta tegnap Ján Švehlík, a hivatalos cseh delegáció vezetője. A legnagyobb külföldi résztvevő az agrárszektor teljes spektrumát bemutatja, különösen a Klasa minőségi védjeggyel rendelkező termékeket érdemes megszemlélni, mivel ezek magas színvonala garantált. A prágai ipari és kereskedelmi tárca adatai szerint a két ország külkereskedelmi forgalma tavaly 236,5 milliárd cseh koronára rúgott, ebből a cseh export 144 milliárdot, a szlovák pedig 92,5 milliárdot tett ki. A külkereskedelmen belül a hozzánk irányuló cseh agrárkivitel 14,5 milliárd cseh koronára rúg, míg a mi mezőgazdasági exportunk volumene tavaly 8,1 milliárd volt. Az Agrokomplex vásárral párhuzamosan rendezik meg a Coopexpo 2005, vásárlással egybekötött szövetkezeti seregszemlét, az iparosok és kézművesek vásárát, a sörfesztivált, a Lovak és gmberek, valamint a szlovákiai régiókat bemutató kiállítást. A rendezvény miatt a vásárváros környékén átmenetileg egyirányúsítják a forgalmat, parkolóhelyeket az Olympia szálloda, az Akadémiai utca, a helyi mezőgazdasági egyetem és az Agrokomplex előtt alakítanak ki. (shz) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Nem fenyeget a madárinfluenza Pozsony. Szlovákiát nem fenyegeti a madárinfluenza, mivel az érintett országokból, vagyis Oroszországból és Kazahsztánból nem hozunk be csirkét - állítja Martin Chudý, a Szlovák Állategészségügyi Felügyelet irodavezetője. Szerinte Szlovákiába csak külön engedéllyel lehet behozni csirkét, és ezzel egyelőre sem Oroszország, sem Kazahsztán nem rendelkezik. Az orosz madárinfluenza esetekért az a vírustörzs felelős, amely korábban Ázsiában mintegy 50 ember halálát okozta A hétfői bejelentés óta, miszerint Oroszország újabb térségében bukkant föl a madárinfluenza, további 497 szárnyas elhullását észlelték. Embert még nem betegített meg a vírus. Július közepe óta Novoszibirszk, Tyumeny, Omszk, Ktygan vidékéről, az Altájból és Kazahsztánból jelentettek eseteket. (t, m) Visteon Nyitrán és Vágújhelyen Nyitra. Az autóalkatrészeket gyártó Visteon a jövő év elején kezdi meg a gyártást a nyitrai gyárában, ahol 400 embernek kínál munkát. A cég 40 millió eurót, vagyis mintegy 1,544 milliárd koronát fordít a gyár építésére, amely többek között a nagyszombati PSA Peugeot Citroen beszállítója lesz. Az amerikai cég Vágújhelyen is épít egy gyárat, amely a zsolnai Kia Motors számára szállít majd alkatrészeket, és 2006 végén kezdi meg a gyártást. Az alkalmazottak számát ez esetben egyelőre nem tették közzé. (TASR) Már 29 millió utas az easyJet járatain London. Csaknem 3 millió utas vette igénybe 2005 júliusában a Pozsonyból is felszálló easyJet járatait. A fapados légitársaság ezzel az elmúlt egy évben 28 725 408 utast szállított 219 vonalon Európa 63 városa között. Ez 22,7%-kal több, mint az egy évvel ezelőtti hasonló eredmény, akkor 23 404 812 utas utazott az angol fapadossal. A légitársaság forgalma 22,6%-os növekedést mutat, bevételük 1 289 millió angol font volt, szemben az egy évvel ezelőtti 1051 millióval. Az easyJet járatainak kihasználtsága átlagosan 85,2%. (szí) Olcsóbban telefonálhatunk Pozsony. Tovább csökkenhetnek a távközlési díjak, miután a távközlési hivatal olyan határozatot adott ki, amely értelmében arra utasítja a Slovak Telecomot, mint a domináns szolgáltatót, hogy a kapcsolási díjba nem számíthatja bele az olyan tételeket, amelyek nem függenek össze a hálózat működtetésével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy csökkenhetnek a távközlési díjak, ugyanis az alternatív operátorok ez alapján állapítják meg a díjat. A távközlési hivatal határozata egyelőre nem jogerős, az ellen fellebbezhet az ST. (szí) MAI VALUTAARF0LYAM0K Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta______ Árfolyam EMU - euró Angol font Cseh korona Horvátkuna Japán jen(100) Kanadai dollár 38,438 Lengyel zloty 56,445 1,312 5,220 28,532 25,944 Magyar forint (100) Svéd korona Svájci frank USA-dollár 9,528 15,749 4,132 Szlovén tollár (100) 16,048 24,774 31,193 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,47 39,47 30,43 32,09 1,28 1,34 15,13 16,43 OTP Bank 37,46 39,41 30,37 32,06 1,28 1,34 15,19 16,36 Postabank 37,47 39,41 30,42 31,96 1,28 1,34 13,95 17,55 Szí. Takarékpénztár 37,45 39,37 30,35 31,94 1,27 1,34 15,06 16,48 Tatra banka 37,42 39,42 30,37 31,99 1,28 1,34 15,14 16,38 Uni Banka 37,43 39,39 30,38 31,97 1,27 1,34 15,35 16,16 Általános Hitelbank 37,44 39,44 30,39 32,02 1,271,35 15,19 16,36 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS ÉG, ESŐ; 18 - 24 FOK A Nap kel 05.50-kor - nyugszik 20.00-kor A Hold kel 19.16-kor - nyugszik 01.53-kor A Duna vízállása - Pozsony: 430, árad; Medve: 340, árad; Komárom: 260, árad; Párkány: 170, árad. KIJEV26 TUNISZ 3á\_ ELŐREJELZÉS ORVOS METEOROLÓGIA Sok felhőre számíthatunk a nap folyamán, helyenként eső, zivatar is előfordulhat. Reggel helyenként köd képződhet. Délután nyugati irányból fokozatosan csökken a felhőzet, a hőmérő higanyszála mindössze 18-24 fokra kúszhat fel. Állandósul a szél, helyenként erősebb széllökésekre is számíthatunk. Éjjel 12 és 16 fok között alakul a hőmérséklet, holnap is felhős éggel és gyakori esővel számolhatunk. Az időjárásra érzékenyek nehézségei némileg csökkennek a nap folyamán. Enyhülnek a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők fájdalmai, csökken a depresszióra való hajlam. A mozgásszervi betegségekben szenvedők továbbra is sok problémával szembesülnek, az időjárás kimondottál rossz hatással van a reumára. A légnyomás változása miatt gyakrabban fordulhat elő fejfájás, kiújulhatnak a bőrproblémák.