Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-17 / 191. szám, szerda

2Közélet ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 17. RÖVIDEN KIA: a földtulajdonosoknak adtak igazat Zsolna. A Zsolnai Járásbíróság tegnap négy olyan földtulajdonos­nak adott igazat, akinek parcelláján keresztül vezetne Hyundai/KIA autógyárhoz tartozó infrastruktúra. Maroš Uhal, a földtulajdonosok ügyvédje szerint ez azt jelenti, a Žilina Invest beruházó nem léphet az érintett parcellákra, vagyis a földmunkáknak, vezeték- és útépítésnek el kell kerülnie a területet. A bírósági döntés nem jogerős. (TASR) Mečiar és Fico „xedik” pengeváltása Pozsony. Folytatódnak a kölcsönös vádaskodások a HZDS és a Smer között. Vladimír Mečiar tegnap azt állította, a HZDS-ből eltávo­lított személyek többsége a Smerbe lépett be, és komoly befolyással van a párt politikájára - szép példája ennek Renáta Zmajkovičová je­lölése a nagyszombati megyefőnöki posztra. Mečiar szerint a Smer csak nevében baloldali tömörülés, hiszen a mögötte álló személyek többsége a keményvonalas, jobboldali politika híve. A HZDS mind­ezektől függetlenül hajlandó az együttműködésre, ha az szigorúan le­fektetett szabályok alapján történik. Fico az állításra reagálva kifejtet­te, a pártot nem tartja politikai ellenfelének, Mečiar azonban mást sem csinál, mint Dzurindát védi, őt pedig támadja. (TASR) Rezník jelöltetheti magát, vagy nem? Pozsony. Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy jelöltetheti-e magát a Szlovák Rádió élére Jaroslav Rezník, jelenlegi igazgató. Rezník a régi közszolgálati törvény értelmében második megbízatási idősza­kát tölti ebben a tisztségben, 2003-tól azonban új szabályok léptek érvénybe. A Szlovák Rádió tanácsának álláspontja szerint az igazga­tó harmadszor már nem pályázhat a tisztségre, ugyanakkor a kultu­rális minisztérium, valamint egy Rezník által felkért szakértő az új­bólijelölés mellett foglalt állást. (SITA) Ma tárgyal a kormány a négymilliárd elosztásáról Mire költenék a többletet? Magyarországról a Tátrába, téli síelésre próbálják csábítani a turistákat Egy lepke nyarat csinál? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A pénzügyminisztéri­um a mintegy négymilliárd koro­nás, szabadon elkölthető költség­­vetési keretéből aligha tehet eleget az egyes tárcák anyagi többletköve­teléseinek. A szétosztásra váró pénzcsomagot némi túlzással akár egészében is el tudná költeni egy­­egy minisztérium. Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának veze­tője elmondta, Ivan Mikloš javasla­ta csupán kiindulási alapot képez a későbbi tárgyalásokhoz: „Mivel egy választási év költségvetését kell jó­váhagyni, nemcsak gazdasági, ha­nem politikai szempontok is felme­rülnek. Az MKP értelemszerűen sa­ját tárcáinak a büdzséjét szeremé növelni. Kiemelten fontosnak tart­juk a gazdák hathatósabb támoga­tását, a lakásépítési programra, az árvízmegelőzésre és a kisebbségi kultúrára szánt keret bővítését.” A földművelésügyi tárca szóvivője, Czajlik Katalin közölte: „Az agrá­­rium legfőbb prioritásának a köz­vetlen kifizetések kiegészítését tartja. Élnünk kell azzal a lehető­séggel, amelyet az uniós csatlako­zási szerződés nyújt. Az EU-tól ka­pott 23%-hoz biztosítanunk kell a nemzeti forrásokból való kiegészí­tést az idei 65%-os szintre. A jelen­legi pénzügyminisztériumi javas­latban 42%-ig való kiegészítés sze­repel. A különbség a 65%-hoz ké­pest 3,2 milliárd korona.” A KDH vezette oktatási minisztérium szin­tén súlyos követeléssel állt elő. Martin Frone 3,5 milliárddal sze­remé növelni a reszort költségve­tését. Idén az oktatásra 44,7 milli­­árdot költhet az állam, jövőre 46,6 milliárdot tesz ki a minisztérium költségvetése. Frone a pedagógus­­bérek további emelését fedezné a kiegészítő támogatásból. Jelenleg a pedagógusi átlagbér 16 200 ko­rona. A tervek szerint jövőre elér­hetné a nemzetgazdasági átlagot, a 18 200 koronát. Ezért van szük­ség a 3,5 milliárd koronás költség­vetés-kiegészítésre. A minisztéri­um távlati célja, hogy az oktatás­ban kifizetett átlagkereset elérje a nemzetgazdasági átlag 1,2-szere­­sét, vagyis a 21860 koronát. Szabó Mónika, az építésügyi és vidékfej­lesztési minisztérium sajtóreferen­se közölte, abszolút elsőbbséget a lakásfejlesztési program élvez: „525 millióval kérnénk többet er­re. A régiófejlesztési ügynökségek támogatására 60 millióra volna szükség.” A gazdasági, az egész­ségügyi és a kulturális minisztéri­um csak a mai kormányülésen je­lenti be többletkövetelését, (érvé) Pozsony. Csaknem 650 millió koronát kapott Szlovákia az Európai Uni­ótól arra az országimázs­­kampányra, melynek el­sődleges célja: külföldön népszerűsíteni a turista­központokat. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az ország egyúttal saját állam­polgárait is arra próbálja ösz­tönözni, nyaraljanak itthon. Az első reklámfilmeket már két szlo­vák tévéadó sugározza, valamint Csehországban, Hollandiában és Lengyelországban is elindították a kampányt. Magyarország egy­előre kimaradt - a reklámszakér­tők állítólag a téli idényre várnak. A magyar turisták jelentősen hoz­zájárulnak a dél-szlovákiai turiz­mus fejlődéséhez, ezenkívül köz­kedvelt célpontjuk a Magas-Tát­­ra. Alexandra Očkayová, a Szlo­vák Idegenforgalmi Ügynökség munkatársa lapunknak elmond­ta: a magyar turistákat a legjelen­tősebb célcsoportnak tartják, na­gyobb reklámkampányt azonban csak később indítanak. „Mivel nagy valószínűséggel jó minősé­gű téli felvételeket csak január­ban tudunk készíteni, elképzelhe­tő, az igazi kampányra csak az új évben lehet számítani” - magya­rázta Očkayová. Magyarország látszólag más stratégiát választott: a londoni vagy az amszterdami repülőtéren ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Módosították Pavol Rusko gazdasági miniszter va­­gyonbevallását az ANO honlap­ján. A titokzatos váltók miatt ki­robbant botrány után a honlapról eltűnt a párt elnökének aprólékos vagyonbevallása, melyet még 2002-ben önkéntesen tett fel a vi­lághálóra. „Az elmúlt hetekben néhány újságíró összetévesztette a régi adatokat a 2004-es vagyon­­bevallással. A jobb áttekinthető­ség érdekében ezért csak az aktu­ális adatokat hagytuk meg” - kö­zölte sajtónyilatkozatában Magda Krasulová, a párt szóvivője. A 2004-es vagyonbevallások, melyek a parlament honlapján is szabadon hozzáférhetőek, azon­ban csak általános információkat tartalmaznak. Megtudhatjuk, ki­nek hány lakása, szántóföldje és erdőterülete van - a vagyon való­di értékét azonban már nem lehet megismerni. Az egyedüli konkrét adat csupán a politikusok tavalyi bevétele. Rusko esetében ez a mi­niszteri funkciójáért járó fizetést ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Közbeszerzési eljá­rást hirdetett a belügyminiszté­rium a szlovák-ukrán határsza­kasz biztosítására. A keleti határ tökéletes védelmének szavatolá­sa után Szlovákia 2006 végére a schengeni rendszer részévé vál­hatna. óriásplakátokkal csábítják az em­bereket a magyar pusztára ós Bu­dapestre, ezzel szemben Szlová­kiában még csak röplapokat sem osztogatnak. A Szlovákiát népszerűsítő rek­lámfilmekben hegyeket, barlan­gokat vagy aquaparkot látni - el­sősorban fiatal családokat szeret­nének megszólítani. Az új ország­­imázs ellenzői elsősorban azt ne­hezményezik, hogy az anyagból hiányzik Pozsony. Očkayová sze­rint a fővárossal kapcsolatban patthelyzetbe került az ügynök­ség, mivel rá nem vonatkozik a strukturális alapok támogatása. „A főváros történeti és kulturális szempontból is kulcsfontosságú, mégis az összes programból ki kellett hagyni” - jegyezte meg Očkayová. Számos ország népszerűsítő filmjében szerepelnek közismert személyiségek. A magyarországi reklámkampányban például Tony Curtis amerikai színész vett részt, ráadásul ingyen. A sztár állítólag jelenti, amely meghaladja az 1,2 millió koronát. A parlamenthez benyújtott va­­gyonbevallásokon a politikusok­nak nem kell feltüntetniük ingó vagy ingatlan vagyonuk pontos értékét. Rusko eredetileg 10,5 millió korona értékben részvé­nyeket és bankszámláin 34 millió koronát tüntetett fel, viszont az új bevallásból csak annyi derül ki, hogy van bankszámlája, adóssá­ga és kölcsöne is. A többi parla­menti párt sem tett közzé aprólé­kosabb információkat. A KDH honlapján ugyan több évre visz­­szamenőleg is megtekinthető az „Az összes feltételt teljesíteni akarjuk ahhoz, hogy a belső hatá­rokon megszüntethessük a vámel­lenőrzést. Polgáraink így a schen­geni egyezmény tagállamaiba szabadon utazhatnának anélkül, hogy a határon meg kelljen állni­uk” - pontosított Vladimír Palkó belügyminiszter. A közbeszerzési eljárás győzte­csak azért vállalta a dolgot, mert édesapja Magyarországról szár­mazik. Az Egyesült Államokban indított kampánynak nagy sikere volt, lényegesen több amerikai turistát vonzott Budapestre. Egy­előre nem tudni, mikor fogja kép­ernyőkről híres filmcsillag invi­tálni Szlovákiába a turistákat. Az uniós pénzekből egy új lógó finanszírozását is fedezték: Szlovákiát egy pillangó jelképe­zi. Ez fogja az országot jelképezni a külföld előtt, miként Párizst az Eiffel-torony vagy Londont a Big Ben. A háromszínű lepke szár­nyain népművészeti elemek fe­dezhetők fel. Érdekessége, hogy szinte ugyanolyan lepkével pró­bálja már jó ideje népszerűsíteni saját országát egy japán ügynök­ség is. A különböző világkiállí­tásokon így legkevesebb két ha­sonló lepke lesz. Reklámszakér­tők szerint ez jellemzi a legjob­ban kis országunk sokrétűségét, a hagyományokat, a kultúrát és a természetet, (dem) egyes képviselők vagyonbevallá­sa, de a konkrét értékek onnan is hiányoznak. Az MKP és SDKÚ honlapján nem szerepel a va­­gyonbevallás - képviselőik beval­lását a parlament honlapján lehet megtekintem. Hasonló módszert választott a két legerősebb ellen­zéki párt, a Smer és a HZDS is. Rusko, aki a váltókkal kapcso­latban már többször is megváltoz­tatta a véleményét, kijelentette: többé nem nyilatkozik ez ügyben senkinek. „Ezzel kapcsolatban már mindent elmondtam, többé nem fogok ehhez visszatérni” - közölte az ANO elnöke, (dp, p) sének elsősorban az illegális be­vándorlókkal szemben kell jól biz­tosítania a keleti határt, hathatós elektronikai és mobilrendszerrel, valamint hardware- és software­­rendszerrel is el kell látnia. A köz­­beszerzési tender győztesét no­vember végén teszik közzé, 2006 végére pedig a rendszernek mű­ködőképesnek kell lennie, (dem) Az olajár következménye Drágul az ital és a kenyér Pozsony/Prága. A történelmi rekordokat sorra döntő olajár egyik következménye, hogy drágul a te­herszállítás. Erre már figyelmezte­tett több autóbusz-közlekedési vál­lalat és a fuvarozók szövetsége is. A 40 korona körüli benzin a későbbi­ekben főleg a rendkívül fuvarigé­nyes termékek árát emeli meg, ezek közé tartoznak a péksütemények is. A sütőipari szövetség még konkrét követelésekkel nem rukkolt elő, csupán jelezte, hogy a jelenlegi árak nem tarthatóak sokáig. Az üzemanyagár továbbgyűrűző hatá­sa a tömény alkohol végösszegében is megmutatkozhat. A Patria Fi­nance cseh pénzügyi elemző társa­ság szerint ugyanis az olcsóbb ége­tett szesz alapanyagai közé tartoz­nak a kőolajszármazékok, (t, shz) Fiatalítana a törvény Elöregedő professzorok Pozsony. Miközben egyre nő az egyetemi tanárok száma, mind magasabb az ádagéletkoruk. Az Oktatási Információs és Prognosz­tikai Intézet adatai szerint tavaly a hazai egyetemeken belső munka­társként 1324 professzor oktatott. Három évvel ezelőtt számuk épp­hogy meghaladta az ezer főt. Az át­lagéletkoruk 59,4 év. A szomszé­dos Csehországban csupán 53 esz­tendő. 1993-ban 58 év volt az egyetemi tanárok átlagéletkora. A pozsonyi Comenius Egyetem professzori gárdája is elöregedő­ben van. František Gahér rektor szerint jelenleg 62,7 év az átlag­­életkoruk; az előző esztendőben „csak” 61,7 év volt. A legtöbb 65 év feletti professzor az orvostudomá­nyi karon oktat. A jelenségnek az a magyarázata, hogy az utóbbi évek­ben az említett karon csökkenő tendenciát mutat a frissen kineve­zett professzorok száma. A komá­romi Selye János Egyetemen jelen­leg kilenc professzor oktat. Átlag­­életkoruk mintegy 55-58 év, tájé­koztatta lapunkat Olajos Ibolya személyzeti felelős. Az egyetemek anyagi juttatások­kal próbálják leszorítani a profesz­­szorok átlagéletkorát. Egyszeri ju­talomban részesül az az egyetemi oktató, aki 45 éves kora előtt meg­szerzi a professzori címet. A fiatalí­tást a hatályos felsőoktatási törvény is célozza. A jogszabály szerint a képzést garantálni hivatott szemé­lyek életkora nem haladhatja meg a 65 évet. (t, érvé) Maradnak a palotában Nem Bazinban ítélkeznek Pozsony. Mégis a fővárosban, az Igazságügyi Palotában fogják tárgyalni az ország legsúlyosabb bűncselekményeit, nem pedig Ba­zinban, a Speciális Bíróságon - melyet egyesek Szlovákia egyik legvédettebb épületének tartanak. Dániel Lipšic igazságügyi minisz­ter ezzel a döntéssel egyetért. „Kezdettől fogva tudtuk, hogy a legsúlyosabb bűnöket elkövetőkkel Pozsonyban folytatjuk le a tárgya­lásokat - ez sokkal egyszerűbb, gazdaságosabb és biztonságosabb megoldás. Elkerülhetjük ezáltal a vádlottak állandó szállítását Ba­­zinba” - nyilatkozta érdeklődé­sünkre Richard Fides, az igazság­ügyi miniszter szóvivője, (dem) PARTOK TÁMOGATOTTSÁGA A Közvélemény-kutató Intézet augusztus 1-8-án végzett reprezentatív felmérése során 1241 személynek a következő kérdésre kellett válaszolnia: „Melyik pártra, mozgalomra vagy koalícióra szavazna, ha most tartanák a parlamenti választásokat?” (az adatok száza­lékban értendők) .„".H Smer S ĽS-HZDS ftíík MKP ■ SDKÚ "T SNS ©KPH KDH ANO KSS SF Hl 4,1 (4,7) D »ZOH!,? (1,7) Más párt |0,1 (0,1) (zárójelben a júliusi adatok) 131,7 (30,3) 12,3 (13,6) 10,9 (9,1) 10,6 (9,8) H 8,2 (9,1) |7,2 (10,2) 1 6,6 (6,1) 5,0 (5,3) 13 4 nem venne részt a szavazáson TASR elmenne választani 69,4 ■ Nincs szerencsénk a hegycsúcsokkal Pozsony. Már egy félrelépésen is túl van a reklámstratégiáért fe­lelős ügynökség. A napokban ugyanis saját honlapján a Snéžka fényképével kezdte csalogatni a turistákat országunkba. Aki tehát nyugati szomszédaink legmagasabb csúcsát akarta megtekinteni, annak nem Csehországba, hanem Szlovákiába kellett volna utaz­nia. A hibát már az ügynökség is észrevette, s a képet eltávolította a honlapról. A tévedést állítólag az a cég követte el, amely a felvételt küldte az ügynökségnek. De nem először fordult elő, hogy más or­szágok természeti képződményeit jelentették ki szlováknak. Leg­emlékezetesebb Fedor Fiasík ügynökségének a félrelépése: svájci hegycsúcsot tüntetett fel szlováknak, (dp) Rusko-váltók: a 2004-es jelentések csak általános információkat tartalmaznak Eltüntették a részletes bevallást A világhálóról eltüntetett Rusko-bevallás A parlamenthez benyújtott bevallás Családi ház 990 ezer korona értékben Családi ház, lakás Építési telek 4 millió korona értékben Építkezési telek Szántóföld 97 251 korona értékben Szántóföld Lakás Pozsonyban 2,2 millió korona értékben Lakás és berendezés Audi A8 500 ezer korona értékben Értéktárgyak 11,37 millió korona Jövedelem: 1,237 millió korona Megtakarított pénz 34 millió korona Bankszámla, kölcsön Közbeszerzési eljárást hirdetett a belügy a szlovák-ukrán határ biztosítására Schengen keleten már 2006 végén

Next

/
Thumbnails
Contents