Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-30 / 176. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 30. Lehetséges, hogy a Discovery egyik szárnyával ütközött a leszakadt szigetelőhab-darab Rendkívüli kárfelmérő űrséta Stephen Robinson (baloldal) Eileen Collins parancsnok asszony és James Kelly látszólag teljesen gondtalanul pózol a kamera előtt (TASR/AP-felvétel) RÖVIDEN Moszkva nagyon dühös Washington. Oroszország washingtoni nagykövetsége éles hangú nyilatkozatban fejezte ki felháborodását amiatt, ■ hogy az ABC amerikai televíziós csatorna csütörtök este interjút sugárzott Samil Bászá- jev csecsen hadúrral. „Ezáltal ' az ABC News nyilvánvalóan megsértette a felelős újságírás és az emberi értékek valamennyi normáját. Arról van szó, hogy megszólalási lehetőséget biztosítottak az ártatlan áldozatok terrorcselekményekben történt meggyilkolásáért felelős al-Kaida védelmezőjének, amely cselekmények megtervezésében és végrehajtásában ő is személyesen részt vett. A legszörnyűbb és legvéresebb közülük a dél-oroszországi Beszlánban tavaly több száz gyermek hidegvérrel történt lemészárlása volt” - áll a nyilatkozatában. Az ügyben tegnap az orosz külügy bekérette az amerikai nagykövetség ügyvivőjét is. Az interjúban Bászájev elismerte, hogy ő rosszfiú, bandita és terrorista, de ugyanezt mondta az orosz hatóságokról is. (MTI) Amerikai-orosz szóváltás Washington. Éles amerikai-orosz diplomáciai szóváltást idézett elő az ENSZ BT- ben az, hogy a moszkvai küldött ellentmondást nem tűrő hangnemben visszautasította az üzbég menekültek ügyének megtárgyalását. Ezt előzőleg Anne Patterson amerikai nagykövet javasolta. Patterson úgy reagált, az USA az orosz ellenállás dacára is azon lesz, hogy az üzbég kérdés téma legyen a BT-ben. Egyébként tegnap délelőtt Romániába, Temesvárra érkezett az a 440 üzbég menekült, akik Kirgizisztánban kerestek menedéket a májusi andizsáni zendülést követő megtorlások elől. Ideiglenesen egy táborban helyezik el őket, amíg nem sikerül letelepedniük egy harmadik országban. (MTI) Állítólag fél a család Pale. Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök felesége azt üzente háborús bűnökkel vádolt, szökésben lévő férjének, családja érdekében jelentkezzen önként az ellene vádat emelt hágai törvényszéknél. Lüjana Karadzsics, aki mindig támogatta az igazságszolgáltatás elől menekülő férjét tíz éve tartó bujkálásában, az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban beszélt erről. (MTI) Liljana Karadzsics: „Életünk és egzisztenciánk veszélynek van kitéve” (SITA/AP) Houston/Moszkva. Lehetséges, hogy a Discovery egyik szárnyával ütközött az a szigetelőhab-darab, amely a hét eleji indítás után két perccel szakadt le az űrrepülőgép külső üzemanyagtartályáról. ÖSSZEFOGLALÓ Ennek ellenére a jelenlegi adatok ismeretében ez nem lehet akadálya annak, hogy augusztus 7-én az űrsikló visszatérjen a Földre - közölték a houstoni repülésirányítás vezetői. Wayne Hale, az űrrepülőgép-program vezetőjének helyettese elmondta: a szakértők továbbra is tüzetesen elemzik a levált anyagdarabról készült felvételeket, egyesek szerint igen, mások szerint nem ütközött a keringőegységgel. Egészen biztosat körülbelül három nap múlva tudnak majd mondani a szakértők. A központ másik vezető munkatársa úgy vélte: egyelőre nincs ok aggodalomra. A leszakadt szigetelődarab miatt a NASA csüÖSSZEFOGLALÓ London/Róma. A brit rendőrség tegnap bejelentette, letartóztatott három személyt a július 21-i londoni merényletkísérletekkel összefüggésben. A SJcy News hírte- Íevízió azt közölte, mind a három letartóztatott a robbantásos merényletkísérletek feltételezett elkövetője volt, míg a BBC közszolgálati csatorna úgy tudja, a lefogottak közül csak ketten gyanúsítottjai a július 21-i terrorcselekményeknek. Mindkét adó rendőrségi forrásokra hivatkozva tette közzé értesülését. A merényletkísérletek négy gyanúsítottja közül az egyik - egy 24 éves Szomáliái születésű férfi - már szerdán rendőrkézre került Bir- minghamban. Yacine Hassan Omar kihallgatása a The Times szerint nagyon lassan halad, Omar vallomástételét hátráltatja, hogy á férfi időnként szünetet kér, fejfájásra és hányingerre panaszkodik, amit az elfogásakor bevetett, elektrosokkot okozó pisztolynak tulajdonít. A 13 éve Nagy-Britanniában élő Szomáliái születésű Omar tolmácsot és orvosi felügyeletet kért a lap szerint. Nagy-Britanniában terrorista-gyanús személyeket 14 napig lehet letartóztatás elrendelése nélkül őrizetben tartani. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Vatikánváros. Éles hangú diplomáciai nyilatkozatban közölte a Szentszék Izraellel: nem tűri el, hogy bárki parancsolgasson neki. A csütörtök este nyilvánosságra hozott vatikánvárosi közlemény arra az izraeli magyarázatkövetelésre volt válasz, amelyben a zsidó állam sérelmezte, hogy a pápa nem ítélte el a palesztin terrorizmust. XVI. Benedek a hét végén, az Alpokban töltött vakációja során több száz zarándok előtt elítélte ugyan a „halált, a pusztítást és a szenvedést, ami többek törtökön ismét repülési tilalmat vetett ki az űrrepülőgépekre. Tegnap délután azt közölték a repülésirányítók, hogy a Discovery legénysége megkezdte egy rendkívüli, hat és fél órás űrséta előkészületeit. Feladatuk az lesz, hogy felmérjék az űrsikló külső palástján keletkezett esetleges károkat. A két kozmonauta, Nogucsi Szoicsi és Steven Robinson középeurópai idő szerint ma 10.44-kor lép ki a világűrbe. Ha a Discovery egy esedeges meghibásodás esetén nem kap engedélyt a hazatérésre, hétfős legénysége egy hónapig a Nemzetközi Űrállomáson maradhat, s- ennyi idő alatt kell a szakértőknek és politikusoknak a visszatérésükkel összefüggő számos bonyolult problémát megoldaniuk - közölték a moszkvai repülésirányítási központban. Az űrállomásnak jelenleg két állandó lakója van az orosz Szergej Krikaljov és az amerikai John Phillips személyében. Ha az amerikai űrsikló hét kozmonautája velük marad, akkor az élelmiszer- és ivóvízkészlet megközelítőleg egy hónapra lesz elegendő. A Scotland Yard terrorelhárító egységei tegnap egyidejűleg több, nagyon jelentősnek nevezett műveletet hajtottak végre London több pontján. Rajtaütés célpontja volt két nyugat-londoni lakás Not- ting Hill és North Kensington negyedekben. Az egyik címen két férfit, a másik helyszínen további egy személyt fogtak le a rendőrök. Rendőrségi akciót hajtottak végre a Liverpool Street vasút- és metróállomáson is. Ott két nőt tartóztattak le. Eddig húsznál is több személyt fogott le a brit rendőrség. Tegnap kora este az olasz belügyminiszter bejelentette, Rómáközött Egyiptomban, Irakban, Nagy-Britanniában” bekövetkezett, de nem tett említést a július 12-i netanjai merényletről, amely öt izraeli életét oltotta ki. Izrael azt is nehezményezi, sem XVI. Benedek, sem elődje, II. János Pál pápa eddig még nem ítélte el az Izraelben tevékenykedő szélsőséges palesztinokat. A vasárnapi úrangyala imádság miatt másnap az izraeli külügyminisztériumba kérették a Vatikán izraeli nagykövetét, és magyarázatot kértek tőle. Az izraeli külügyi nyilatkozat szerint „az egekbe kiált, hogy a pápa kihagyta (ezt a A nehézségek közül talán az a legkisebb, hogy a Szojuz három férőhelyes, így három darabra lenne belőle szükség. Ahhoz azonban, hogy a Discovery legénysége a Szojuzzal utazzon vissza, speciális, méretre szabott öltözékkel kellene rendelkezniük. Méretet venni azonban lehetetlen a világűrben. Azt is figyelembe kell venni, hogy a Szojuzon az űrhajósoknak sokkal ban letartóztatták a július 21-i londoni merényletkísérletek egyik elkövetőjét, a Szomáliái származású Osman Hussaint. A Scotland Yard időközben spekulációnak nevezte, és visszautasította azokat a jelentéseket, melyek szerint elfogták a Londonban július 7-én elkövetett véres pokolgépes merényletek koordinátorát, egy 30 éves indiai származású brit állampolgárt, bizonyos Harún Rasíd Aszuatot. Az amerikai sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a Dél-afrikai Köztársaságban nyomára akadtak a férfinak, akit jelenleg Zambiában őrizetben tartanak, (m, t, ú) támadást). Az erkölcsi szégyenfolton túl ezt nem lehet másként értelmezni, mint a zsidók elleni terrorista támadások legitimációját”. A dokumentum felszólította a pápát, a zsidók elleni támadásokat éppúgy ítélje el, mint a nem zsidók ellenieket. A Szentszék szokatlanul rideg hangvételű válasznyilatkozata leszögezi: semmilyen hatóságtól sem tűri el, hogy kioktassa őt, miről milyen véleményt formáljon. Egyben cáfolja, hogy az áprilisban elhunyt II. János Pál nem emelte volna fel szavát a palesztinok szélsőséges cselekedetei ellen. nagyobb terhelést kell elviselniük, mint az űrsiklóval utazó társaiknak. Ilyen terhelésre viszont nem készítették fel a Discovery legénységét. További probléma: az amerikai törvények tiltják orosz űrtechnika, így a Szojuz típusú űrhajók megvásárlását is. Ha a Discovery nem repülhet, akkor az amerikai kongresszusnak felül kell vizsgálnia ezt a korlátozást. (MTI, TASR) MTI-JELENTÉS Washington. Az USA a maga és európai szövetségesei nevében nemzetközi büntető intézkedéseket helyezett kilátásba Irán ellen. Mohammed Hatami leköszönő iráni elnök szerdán kijelentette: hazája folytatni fog „bizonyos nagyon kényes” nukleáris tevékenységeket, bármilyen ellenszolgáltatást is kínál az EU annak fejében, hogy azokról lemondjon. Közölte: az isz- faháni nukleáris létesítményben mindenképpen folytatják az uránátalakítást. A Nyugat feltételezi: a kilátásba helyezett uránátalakítási folyamat Irán azon titkos törekvésének a része, hogy atombombát Moszul. Az első jelentések sze- rint legkevesebb huszonöt ember halálát okozta tegnap délután egy öngyilkos merénylő az észak-iraki Moszul közelében. A tettes egy katonai toborzóközpont területén Kijev. Az ukrán hatóságok megkezdték a Julia Timosenko kormányfő elleni merényletkísérlettel kapcsolatos információk vizsgálatát. Ezt a biztonsági szolgálat (SZBU) szóvivője jelentette be. A merényletkísérletről nyugati országok titkosszolgálatai tájékoztatták ukrán partnereiket, s Kijevben már megtették a szükséges intézkedéseket. Arról a szóvivő nem volt hajlandó nyilatkozni, mikor és hol kellett volna a merényletnek megtörténnie, továbbá arról sem, hogy ki áll(hat) a háttérben. Julia Timosenko a tavalyi narancsszínű forradalom egyik vezéralakja, Viktor Juscsenko elnök szoros szövetségese kormányfőként is rendkívül népSalzburgi Fórum Bővülés hatról hétre Graz. Magyarország tegnap átadta Lengyelországnak a Salzburgi Fórum soros elnöki tisztségét. A fórum tagja hat közép-európai ország: Szlovákia, Magyarország, Ausztria, Csehország, Lengyelország, és Szlovénia. A kétnapos grazi találkozón a fórum résztvevői megállapodtak abban, összehangolják azokat a schengeni akcióterveket, amelyeknek célja, hogy az eredetileg kitűzött időpontban, vagyis 2007-ben a schengeni szerződéshez csatlakozhasson a Salzburgi Fórum valamennyi tagországa. A másik fontos cél az volt, hogy elindítsanak egy közös tanúvédelmi programot. Harmadik célként a közlekedésbiztonság javítását tűzték ki; ennek keretében a tagországok rendőrsége közös közúti ellenőrzési akciókat szervez. Ilyen volt a júniusi Sólyom-akció. A mostani tanácskozáson Románia csatlakozott a Fórumhoz. Eredetileg úgy volt, hogy Bulgária is ezen az összejövetelen válik a csoport állandó részvevőjévé, de mivel Szófiában még tart a kormányalakítás folyamata, rövid időre elhalasztották befogadását. (MTI) szerű. Főleg azért, mert határozottan fellép az ukrán oligarchák, a jó politikai kapcsolatokkal bíró befolyásos nagyvállalkozók ellen. Februárban lett miniszterelnök, a parlament meggyőző többséggel támogatta. Julia Timosenko (Képarchívum) Újabb feltételezett tettesek londoni őrizetben, Hussaint Rómában fogták el Cáfolta a Yard a zambiai nyomot Végső búcsú a véletlenül lelőtt braziltól Gonzaga. Jean Charles Menezest tegnap búcsúztatták hazájában. A hatezer fős Gonzaga település csaknem összes lakója lerótta kegyeletét honfitársa emléke előtt, akit a londoni rendőrség tévedésből terroristának nézett és agyonlőtt. Ezrek özönlöttek a kisváros utcáira, sokan,transzparenseket emeltek a magasba, amelyeken olyan feliratok álltak, mint London: ne terrorral harcolj a terrorizmus ellen! A foglalkozására nézve villanyszerelő Menezes erőszakos halála dühöt és felháborodást váltott ki Brazíliában. A fiatalember barátai és munkatársai ugyanakkor azt állítják, hogy a munkahelyére tartó Menezes nem a rendőrök elől futott, hanem azért rohant, mert késésben volt. A brit belügy most közölte: a brazil fiatalember diákvízuma lejárt, ezért elképzelhető, hogy emiatt menekült a rendőrök elől. (MTI) A Szentszék kemény válasza: nem tűri el, hogy a zsidó állam kioktassa őt Élesedik Izrael és a Vatikán vitája Nem újíthatja fel nukleáris tevékenységét Komolv intelem Iránnak Moszul közelében huszonötén haltak meg Újoncok az áldozatok MTI-HÍR Nem tudni hol és mikor, azt sem, hogy ki Volt merényletkísérlet? TASR-HÍR állítson elő. Ha Teherán megsérti vállalt kötelezettségét, hogy felfüggeszti az urándúsítási és -feldolgozási tevékenységet, akkor az USA európai szövetségeseivel minden valószínűség szerint az ENSZ BT- hez fordul - jelentette be Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője. Nagy-Britannia, Franciaország és Németország olyan csomagot kíván felajánlani Iránnak a nukleáris, gazdasági és politikai együttműködés terén, amelyért cserébe az urándúsítás, a nukleárisüzema- nyag-gyártás és a kapcsolódó tevékenységek határozatlan idejű felfüggesztését várja el. Teheránnak az az álláspontja, hogy joga van nukleáris üzemanyag előállítására. röpítette magát a levegőbe. A támadásban, amelyet a szíriai határtól nem messze fekvő Rabía városában hajtottak végre, harmincöt további személy sérüléseket szenvedett. A merényletet a központ őrzött udvarán hajtották végre, újoncok között.