Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)

2005-07-04 / 154. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 4. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ NÉMET LAPOK A Gerhard Schröder kancel­lár által szándékoltan elvesz­tett bizalmi szavazás uralja a német lapokat. A Frankfurter Allgemeine Zeitung rámutat: csupán két további igenre lett volna szükség ahhoz, hogy az államfő megállapíthassa, Schröder - minden állítása el­lenére - rendelkezik a kor­mányzáshoz szükséges több­séggel. Úgy pedig a karlsruhei alkotmánybírák is egyértelmű­en kimondhatták volna, hogy „valójában ál-bizalomvesztés történt”. A Nürnberger Nach­richten úgy véli, „Schröder po­litikailag helyesen cselekedett, amikor a hatalom végső birto­kosához, a néphez fordult, hogy új legitimitást kérjen tő­le. Tény, hogy kormányának mozgástere leszűkült a CDU/CSU felsőházi többsége miatt, valamint a megosztott­ság következtében, ami a koa­líción belül alakult ki a reform- politika helyességének meg­kérdőjelezése miatt.” A Die Welt szerint eljött az ellenzék órája. „Nem elégedhetnek most meg a nyers hatalom­szerzéssel. Valódi politikavál­tást kell bátran meghirdetni, másfelől pedig bátran ki kell mondani, hol áll az ország és mire van szüksége. Ez nem to­vábbi taktikai válaszokat kí­ván. Ez most az ellenzékre ne­hezedő teher, s nekik most - mint egyetlen korábbi kor­mánynak sem - bölcsen ki kell állniuk a német demokrácia hitelessége és stabilitása érde­kében.” BLIC Vojislav Kostunica szerb mi­niszterelnök 2001-ben, jugo­szláv elnökként jelentést ka­pott a háborús bűnökért körö­zött Ratko Mladics boszniai szerb hadseregparancsnok tar­tózkodási helyéről, de meg­akadályozta letartóztatását. Goran Petrovic titkosszolgálati tiszt szerint már tíz nappal a parancs kiadása után megta­lálta Mladicsot, ám Kostunica azt mondta, ne bántsák őt. Pár napja a szerb katonai hírszer­zés vezetője ismerte el, hogy a boszniai szerb haderő volt fő- parancsnoka 2002-ig belgrádi otthonában, sőt időnként az ország különböző részein lévő katonai létesítményekben tar­tózkodott, élvezve a hadsereg nyújtotta védelmet. LE JOURNAL DU DIMANCHE Először szenteltek Francia- országban katolikus pappá nőt, aki az aktussal automati­kusan kizárta magát az egyház kötelekéből. Az 56 éves Genevieve Beneyt az a három, a Vatikán által az egyházból ki­közösített dél-afrikai, osztrák és német katolikus érseknő avatta fel, akik korábban részt vetlek az egyház karizmatikus­nak mondott érseke, Romulo Braschi szertartásán, amelyen az argentin tiszteletes hét nőt szentelt pappá 2002-ben. „Sok férfi és nő elhagyja a római ka­tolikus egyházat, amely hal­doklik. De mi nem hagyjuk el, ahogy egy beteg barátot sem hagy el az emberi’ - nyilatkozta a szentelést vezető Gisela Forster, egykori dominikánus apáca. Hozzátette: a világon eddig 12 nőt szenteltek pappá, és további 65 vár erre- Nővérke, én megyek, lefekszem. Ha valamelyik betegnek fájdalmai vannak, ezzel hallgattassa el! (Kiss Tibor rajzaj A sztároknak köszönhetően talán végre változik a helyzet Afrikában Live8 - zene és politika Szombaton zenetörténeti esemény zajlott - ennyi elő­adó és együttes még sose fogott össze egy közös cél érdekében. Az afrikai sze­génység felszámolásáért lé­pett színpadra 10 helyszí­nen a zenészvüág színe-ja- va. PUHA JÓZSEF A 20 évvel ezelőtti segélykon­certtel ellentétben most elsősorban nem pénzzel, hanem a G8-akra va­ló nyomásgyakorlással akarják el­érni céljukat. Napokon belül kide­rül, hogy az ipari nagyhatalmak és Oroszország vezetői mivel vála­szolnak. A nagyvilágban általános jelen­ség, hogy a zenészek többsége nem adja nevét politikai színezetű ren­dezvényhez, ugyanis ez komoly kockázattal jár. Olyan ez, mint a magyar humoristák helyzete a Ká­dár-kommunizmus alatt - csak egy­két nevettetőnek volt megengedve, hogy a kormányt a szájára vegye. Zenei berkekben is van né­hány kiválasztott - például Bono vagy Bruce Spring­steen -, akik belemélyed­hetnek a politikába, és ked­vükre szidhatják a rendsze­Geldof tavaly ősszel összecsődí- tette az angol popzene legjobbjait, hogy elkészítsék a Do They Know Iris Christmas? című ‘84-es segély­dal új változatát, ezzel tesztelte a zenészek hozzáállását, akik addig megbarátkoztak a gondolattal, és a felkérésre egytől egyig igent mond­tak. A maxi cédé teljes bevétele a Band Aid Trust számlájára került, onnan pedig Szudán nélkülöző la­kosságához. Geldof hivatalosan csak akkor hozta nyilvánosságra a szerveződő segélykoncertet, miu­tán nyilvánvalóvá vált, hogy a fel­vétel új változata beváltotta a hoz­zá fűzött reményeket. Elmondta, már semmi értelme nincs egy ugyanolyan rendezvénynek, mint húsz évvel ezelőtt. A probléma túl mély ahhoz, hogy szimpla segé­lyekkel megoldható legyen - Afri­kában ugyanis folyamatosan rom­lik a helyzet, a kontinens gazdasá­ga 25 százalékkal esett vissza az el­múlt 20 évben. „A problémát a po­litikusoknak, a leggazdagabb or­szágok vezetőinek kell orvosolni­uk. Mi nem tudjuk felszámolni a szegénységet, mindössze ráéb­resztjük a közönséget az áldatlan A nyomort nem tudják felszámolni a zenészek, de figyelmeztetnek rá. reket. Ugyan a többiek is „büntetlenül” hangoztathatják vé­leményüket, de vállalniuk kell a kö­vetkezményeket is, így jobban te­szik, ha hallgatnak. A tavalyi ame­rikai elnökválasztás előtt sokkal több muzsikus kapcsolódott be a kampányba, mint korábban bármi­kor. A Busht Jogosulatlanul” kriti- zálókról azóta mintha megfeled­keztek volna... Alig kapnak teret a médiában, dalaik jóval ritkábban csendülnek fel a rádiókban. Zenei berkekben már tavaly nyá­ron suttogták, hogy Bob Geldof, a ‘85-ös Live Aid főszervezője az Afri­ka megsegítésére rendezett segély­koncert húszéves évfordulójára va­lami hasonlót tervez, de már nem elsősorban segélykoncertben gon­dolkodik, hanem egy politikai ren­dezvényben. A fent vázoltakból ki­folyólag a megszólított előadók többsége nem fogadta kitörő lelke­sedéssel a hírt - időbe telt, amíg tu­datosították, hogy ebből nem szár­mazhat hátrányuk. A két ‘85-ös koncert: a londoni Wembley Stadi­onban és a philadelphiai JFK Stadi­onban a pénzgyűjtést tűzte ki célul, a politikai felhang minimális volt. állapotokra. Tömegeket mozgósí­tunk, és megértetjük az emberek­kel a támogatás jelentőségét, a töb­bi már a politikusok dolga lesz” - mondta. Eredetileg öt helyszínen hirdet­ték meg a koncertet, később továb­bi öt nagyváros csatlakozott, Moszkva az utolsó pillanatban. Pél­dátlan összefogás lett úrrá a ze­nészvilágon - több mint 160 előadó és zenekar lépett fel. Az esemény zenetörténeti szenzációkkal is szol­gált: például 24 év után újra együtt zenélt a legendás Pink Floyd négy tagja: David Gilmour, Nick Mason, Roger Waters és Richard Wright. Az esemény időpontját a szerve­zők tudatosan választották ki, szer­dán ugyanis a kis skóciai városban, Gleneaglesben találkoznak az ipari nagyhatalmak és Oroszország ve­zetői, a G8-ak. A koncert a gazda­sági csúcstalálkozóra kíván nyo­mást gyakorolni - ezért kapta a Live8 nevet, aminek kiejtése egy­ben hasonlít az eredeti Live Aidhez. A rendezvény legfontosabb célkitű­zése: az afrikai országok adósságá­nak eltörlése, további 50 milliárd dollárnyi segély kiosztása, a gazda­sági védővámok felszámolása, a ke­reskedelmi igazságtalanságok megszüntetésére, és olyan folya­matok elindítása, amelyek segítik önfenntartóvá válni ezeket az álla­mokat, hogy bejuthassanak a gaz­dagok piacára. A csúcstalálkozó alatt a Long Walk To Justice prog­ram keretében a Live8 szervezői Skóciába várnak több tízezer em­bert, hogy jelenlétükkel tiltakozza­nak a tarthatatlan helyzet ellen. Geldof szombaton külön felszólí­totta a londoni Hyde Parkban tar­tott koncert közönségét, hogy utaz­zanak Skóciába, és nyomatékosít- sák a Live8 üzenetét a G8 vezetői­nek. Az egyik nemzetközi honlapon az olvasható: Afrikában az összes probléma megoldódna, ha az Egye­sült Államok minden polgára egy nap lemondana reggeli kávéjáról, és az árát bedobná a közösbe. „El­képzelhető, hogy ennyi pénzről van szó, csakhogy a probléma jóval összetettebb. Nem a pénzzel van gond, hanem az elosztással, sokkal nagyobb odafigyelést igényel a jö­vőben. Afrikában sok a korrupt kormány, a múltban sokszor nem jutott el a segítség a rászorulókhoz. Ahhoz, hogy megoldható legyén a harmadik világ problémája, az ő közreműködésük is szükséges. Szeptemberben találkoznak az ENSZ tagországainak államfői, az értekezleten is ez lesz a központi téma. Szlovákia szintén bekapcso­lódik a programba. Első lépésben elengedjük két ország: Szudán és Afganisztán adósságát. - Én na­gyon örülök, hogy a zenészek ösz- szefogtak és hiszek abban, hogy a politikusokkal együtt elérhetik a céljukat, idővel felszámolhatóvá válik a szegénység - mondta a dön­tés után lapunknak Berényi József külügyi államtitkár. Különböző adatok láttak napvi­lágot, megközelítőleg hányán vet­tek részt az egyes koncerteken, há­nyán nézték világszerte a tévében. Talán a számoknál is fontosabb Geldof csillogó szemmel tett nyilat­kozata. Azt mondta, sose volt ilyen boldog, az első lépés tökéletesre si­került, az összefogás és annak visszhangja minden várakozást fe­lülmúlt. Most már tényleg a politikuso­kon a sor. Ahogy Berlinben egy di­ák nyilatkozta: a zenészvüág jeles­re vizsgázott, de ő már azzal is be­érné, ha a fejlett országok vezetői csupán egy dicséretest hoznának össze. KOMMENTÁR Garasoskodók és tékozlók SIDÓ H. ZOLTÁN Ha más nem, az 1985-ös Live Aid utáni hétvégi Live8 elnevezésű újabb jótékonysági megakoncert rávilágít Afrika, és még néhány or­szág mérheteüen nyomorára. A politikusok időnként meghallják az idő szavát, érzik a közvélemény nyomását. Talán ennek is köszönhe­tően a világ legfejlettebb országait tömörítő G8 csoport eheti skóciai csúcstalálkozóján brit kezdeményezésre várhatóan mintegy 40 milli­árd dollárnyi adósságot enged el a reménytelenül leszakadó, találó­an negyedik világnak nevezett országoknak. Ha igaz, a most 18 álla­mot érintő nagyvonalúság másfél éven belül kiegészül néhány to­vábbival, együttesen 70 milliárd dollárra rúghat a segítség. Ez már csinos összeg, megfelel Szlovákia közel kétévi gazdasági összteljesít­ményének. Elég ez, vagy a fejlett világ többet is tehet az éhezőkért? A választ két részre kell osztani. Először is nyüvánvaló, még az emlí­tett 70 milliárd dollár sem hoz érdemi javulást, mivel ez eltörpül Af­rika mintegy 300-320 milliárd dollárra becsült teljes külföldi adós­ságához viszonyítva. Afrikát azért kell külön hangsúlyozni, mert ez az egyeden kontinens, amely az utóbbi negyed században szegé­nyebb lett. Szkeptikus vélekedések szerint a Nyugat most csupán ar­ról az adósságállományról mond le, amit a leginkább leszakadók úgysem tudnak visszafizetni. Bőkezűségről azért sem beszélhetünk, mert a fejlettek korábban ígéretet tettek, hogy nemzeti jövedelmük 0,7 százalékát fordítják segélyekre, ám az ígéretet csupán a skandi­náv államok, részben Hollandia és Japán teljesíti, így jelenleg az arány 0,25 százalék. Becslések szerint a legszegényebbek a fejlettek -részéről megmutatkozó protekcionalizmus, a korlátozott migrációs lehetőségek, de az eladósodás miatti tőkekiáramlás, a magasra hú­zott vámfalak, a technológiatranszfer korlátozottsága miatt évente több 100 milliárd dollártól esnek el. Végezetül említsük meg, hogy még soha nem volt ilyen nagy, több mint négyszázszoros a vagyoni különbség a világ legfejlettebb és legelmaradottabb országai között. Az érem másik oldala, hogy a gyarmati sorból az 1960-as években felszabadult afrikai, vagy a gyarmati múltra már alig emlékező latin­amerikai államok az elmúlt évtizedekben néhány kivételtől eltekint­ve katasztrofálisan gazdálkodtak javaikkal. Az oktatásügy és az inf­rastruktúra fejlesztése helyett inkább fegyverekre költöttek. A Világ­bank szerint csak Afrikában évente 150 milliárd dollár tűnik el a kor­rupció csatornáin. S ha már az 1985-ös Live Aid koncertet említet­tük, tegyük hozzá: az akkor összekalapozott közel 70 millió fontnak csak egy része jutott az éhezőknek, a többit Mengisztu Hailé Mariam etióp diktátor több mint egymillió fő kitelepítésére fordította, ami később százezrek lassú halálát jelentette . Vagyis ha csak jótékonyko­dunk, nem konkrét fejlesztési programokra adunk és a segítség gya­korlati felhasználását nem követjük nyomon, akkor feneketlen kút nyeli el a bőkezűnek éppen nem mondható anyagi forrásainkat. Az egyszeri fellángolása, pénztárcanyitás nem elég, hogy megállítsuk az Afrikából érkező illegális menekültáradatot, amely az EU-ban nö­vekvő társadalmi és szociális feszültséget okoz. A probléma ugyan orvosolható, ám csak akkor, ha mind a fejlett, mind a fejlődő világ felelősen áll hozzá a nyomor és az éhezés felszámolásához. JEGYZET Mi legyen a koldusokkal? KOCUR LÁSZLÓ Nemrég összejövetelt tartott Bu­dapesten Az Utca Embere elne­vezésű civil szervezet. Az aktivis­ták az ellen tiltakoztak, hogy Pécs, Kaposvár, és Szeged után Budapest székesfőváros is kitil­taná belvárosából a koldusokat. A szlovákok megint vállon vere­gethetik magukat: nemcsak be­fektetői paradicsom vagyunk, nemcsak adórendszerünkkel pi­páltuk le a térséget, nemcsak az egy négyzetméterre eső autó­gyárak számában járunk az élen, a kolduskérdés megoldá­sában is megelőztük Magyaror­szágot. Talán sokan emlékeznek még a tavalyi nyár egyik kedély­borzoló fővárosi rendeletére, mely arra utasította a városi rendőröket, hogy a belvárosból szállítsák el a koldusokat, haj­léktalanokat, hasonló elemeket. A kékinges testületből ki is ala­kítottak egy osztagot, mely tal­pig feketében járta a belvárost, és fehér mikrobuszba rakta a célszemélyeket. A busz ülései fóliával voltak beburkolva, hogy könnyebb legyen majd tisztíta­ni. A delikvenseket aztán vala­hol a külvárosban kirakták. Tor- zonborz külsejük miatt, ha idő­ben kiszúrta őket a sofőr, városi tömegközlekedési eszközre nem szánhattak, így jó eséllyel aznap már csak este értek vissza a bel­városba, vagy akkor sem. Az ön- kormányzat hideget-meleget egyaránt kapott a polgári jogi szervezetektől. Voltak, akik egyenesen azt állították, hogy az érintettek szabad lakhely vá­lasztáshoz való joga sérült. Mert lakhely lehet ugyebár egy parki pad is, emberi és alkotmányos jogai meg egy hajléktalannak is vannak. Egyelőre nem tudni, tervez-e idén hasonló „óvintéz­kedést” a szlovák főváros. Lát­szólag nem. Ezt mutatja az is, hogy az egyik, szerkesztősé­günktől karnyújtásnyira levő té­ren lehetetlenség szabad padra bukkanni, mindegyiken ül vagy fekszik egy hajléktalan. Néme­lyik bódul tságából józanodik, van, aki rezignáltan bámul elő­re, a leleményesebbje egy sap­kát vagy margarinos dobozt is tesz maga elé, mérsékelt siker­rel. A turistákban így bizonyo­san nem a leghízelgőbb kép ala­kul ki Pozsonyról. Az ideális persze az lenne, ha az embereknek nem kellene az ut­cán élni. De koldusok már az ókorban is voltak, a probléma csaknem az emberiséggel, de legalábbis a városiasodással egy­idős. És egyik társadalmi rend­szer sem volt elég erős ahhoz, hogy a kiváltó okofkajt meg tudja szüntetni. így maradnak a Patyomkin-megoldások, leg­alább a turistaszezonra.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents