Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-13 / 161. szám, szerda
20 Sport . > ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 13. Fógel Pál leplezetlen öröme Csak a legkisebb Fógel-gyerek, Ábel hiányzott a csomagbontásnál Tippelők Új Szó-fociligája: a kéméndi Ondró Ernőnek is meggyűlt a baja a postával, igaz, ezúttal egy rossz szava sem lehet a levélküldő szolgálatra Fógeléknál a családfő egy kis turpisságot is bevetett Adni jobb, mint kapni, tartja a közmondás. Ez a népi bölcselet különösen érvényes olyan családokra, közösségekre, ahol gyerekek vannak. Tippversenyünk tavaszi első díja, valamint a legjobb hölgyversenyzőnek járó szobakerékpár a négygyermekes ipolysági Fógel családnál kötött ki. A kéméndi Ondró Ernő sem egyedül örült a hűségdíjnak. SZABÓ KRISZTIÁN Csúcsbeállító szelvényküldők Fógelék a kezdettől bekapcsolódtak versenyünkbe, és csúcsot állítottak be, tíz-tizenkét szelvénnyel fordulónként senki sem próbálkozott. Csak ők. De honnan annyi szelvény? „Az egész család segített beszerezni a szelvényeket, az ismerősöktől, akik nem játszottak, is kaptunk. A kitöltésben pedig mindenki kivette a részét. Dávid fiam külön statisztikát is vezetett, de a lányok is igyekeztek. Végül is az ő nevük alatt voltunk eredményesebbek. Nincs mit tenni, a jövőben nekünk férfiaknak jobban rá kell majd kapcsolnunk - mondja Fógel Pál, a családfő. Nem csoda tehát, hogy a család egyik-másik tagja fel-feltűnt az egyes játékkörök nyertesei között. Róluk is elmondható, tavasszal kapaszkodtak meg igazán. „Magam sem tudom, hogy az ősszel miért nem ment a tippe- lés. Ezért inkább a tavaszi idényre összpontosítottunk, ahol három vasat is tartottunk a tűzben. Végül feleségem neve alatt sikerült két díjat is begyűjtenünk” - árulja el büszkén a családfő, aki egy kis turpisságot is elkövetett a család többi tagjával szemben. Tudni kell, hogy mikor értesíteni akartam Fógelékat a nyereményről, csak a gyerekek tartózkodtak otthon, a szülőket csupán mobiltelefonon sikerült elérnem. A gyerekek azért megsejtették, nem véletlenül hívtam. „Otthon azt füllentettem, a harmadik helyen végeztünk, és csak fényképezőgépet nyertünk. Még a feleségemnek sem árultam el a két díjat. Az öröm így is nagy volt, kis híján összevesztek, kié lesz a masina. Másnap, mikor a lapban megjelent a nyertesek névsora, kiderült a turpisságom” - meséli mosolyogva a házigazda, a gyerekek pedig szintén nevetnek, az apu hogyan kifogott rajtuk. Foghíjas fogadóbizottság Fógeléknál sosem áll meg az élet, hiszen két lány és két fiú veri fel a lakás csendjét. Különösen olyan jeles alkalmakkor, mikor nagy ajándék áll a házhoz. Hát igen, a televíziónak és a szobakerékpárnak is elég nagy a doboza. A családfő útmutatása alapján ügyesen eljutunk a tett színhelyére, és segítségével felcipeljük - még szerencse, hogy nem a tizenkettediken laknak - a méretes csomagokat. Az ajándékbontás örömeinek azonban csak a család egy része örülhetett. Éppen az hiányzik, akinek a neve mindkét esetben a nyertesek listáján szerepelt. „A nejem Andrea, Magyarországon dolgozik, és éppen délutáni műszakos” - világosít fel a szívélyes fogadtatás után az apró termetűnek közel sem nevezhető családfő. Barbara, Kitti, Dávid megvan, a legifjabb trónörökös, a három és fél éves Ábel azonban hiányzik. „Az örökmozgó legkisebbik biztonsági okokból most inkább a nagymamánál tartózkodik” - tudjuk meg. Mellette nem lehetne nyugodtan beszélgetni, egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni. Az apa azért hozzáteszi, szófogadók a gyerekek, és azért kellemes a gond velük. Egy rém sportos család A televíziónak már megvan a helye, a gyerekek szobájába kerül. „Egy nagy álom vált ezzel valóra. Most már nyugodtan elvonulhatunk sportot nézni, miközben a lányok a feleségemmel kedvenc műsoraikat figyelhetik. Vagy akár két meccset is figyelemmel kísérhetünk egyszerre” - árad a jó hangulat a családfőből, igazi, nem titkolt öröm terjed a lakásban. A szobakerékpár is valahol a várakozási listán szerepelt, de négy gyerek mellett más dolgok kerülnek előtérbe. Tekerésre egyelőre akad bőven jelentkező, csak nehogy gyorsan alább hagyjon ez a lendület. „Attól nem félek. Sportos család vagyunk. Most a nyáron úgy kell őket este behajtani. Barbara már volt hosszabb kerékpártúrán is. A fiatalabb Kitti atlétikában jeleskedik, több iskolai versenyen is eredményesen szerepelt. Dávid fiam pedig küzdősportnak, a karaténak hódol. A napokban szerezte meg a zöld övét - mondja nem kis büszkeséggel a családfő, aki ha lehet, maga is nyeregbe pattan. Mint mondja, szeretne egy-két kilótól megszabadulni, a gyerekek is támogatják aput elhatározásában. Felajánljuk, mi is figyelemmel fogjuk követni fogadkozásának eredményét, hogy nagyobb ösztökélésre bírjuk. Változatlan lelkesedéssel „Még nem volt alkalom megünnepelni a jeles eseményt. Először ki szeretnénk festetni, majd az után kerítünk sort egy kisebb családi ünnepségre” - tervezget a családfő, aki a tippverseny következőjátékában is komoly célokkal kíván harcba szállni, az összetett versenyben is eredményesebben akar szerepelni. Végszóként a családfő újabb látogatásra hív, rajtunk igazán ne múljon. Felszabadult hangulatban búcsúzunk a Fógel családtól: kézfogás, sziasztok. Lehet, hogy a sors újra keresztezi majd útjainkat. Én mindenesetre élveztem az ipolysági látogatást. Hűségdíj a kitartásért Mikor kisorsoltuk a hűségdíjat, a mobiltelefont, a nyertes neve ismerősen csengett a kollégáknak. Mint később kiderült, régi olvasónkról, rendszeres játékosunkról, és a lakhelyén a labdarúgást a szívén viselő Ondró Ernőről van szó. Kéménden is nagyon várták érkezésünket, azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, főleg a tízéves Marian unoka izgult a legjobban. A kocsiban uralkodó tikkasztó hőség után jól esik egy pohár üdítő ásványvíz, de a háziasszony süteményét sem hagyjuk figyelmen kívül. Le a kalappal. De térjünk vissza utunk valódi céljához, tippversenyünk hűségdíjának nyerteséhez. „El sem akartam hinni, hogy rám mosolygott a szerencse” - mondja nyertesünk, akit mellesleg nem volt olyan egyszerű elérni. Az első szelvényeken, mikor ádatbázisun- kat építgettük, nem tüntetett fel telefonszámot. Az újabb tippsoro- kon azonban ráakadtunk a fellelhetőség nyomára. „Nem is otthon talált meg a nyereményről szóló hír. Éppen kórházban voltam akkor, az ottaniak kérdezgették, csakugyan én vagyok-e feltüntetve a díjazottak között. Utána természetesen a családtagok is értesítettek a jó hírről” - emlékszik vissza nyertesünk, aki szívén viseli a helyi futballéletet, sokáig vezetői szinten tevékenykedett a csapat körül. „Most már csak kívülállóként figyelem a történteket. Nem mindig értek egyet a mostani vezetőség döntéseivel, de nem szólok bele” - mondja, bár látszik rajta, szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor nála volt a gyeplő. A megérzések nem jöttek be Hogy kié lesz a telefon? „Nekem megfelel a régi is. Kellett egy kis idő, amíg azt is megtanultam kezelni. Valószínűleg valamelyik unoka kezébe vándorol majd a hűségdíj. A mai gyerekeknek már nem gond a technika legújabb vívmányainak kezelése” - jegyzi meg mosolyogva, az unokára pillantva, akit szemmel láthatóan magával ragadott a nagyapa nyereménye. Ondró Ernő példája bizonyítja, a kitartás is sikerre vezethet. A fordulókban felemás eredményeket ért el. Néha átlagon felül teljesített, néha azonban meglepően kevés pontot szerzett. „Próbáltam menet közben változtatni a taktikámon, de nem sok sikerrel. Ha a papírformára tippeltem, felborult. Ellenben, mikor váratlan fordulatokra számítottam, elmaradtak a meglepetések. Két szelvénnyel próbálkoztam, a feleségem nevén is tippeltem, de azzal sem volt nagyobb sikerem” - teszi hozzá. Hozzáfűzi, egy-két csípős megjegyzést is kapott a család többi tagjától, eredményességére célozva. A hűségdíj azonban kárpótolja a gyengébb szereplést. Köszönet a postának Tippversenyünk során sajnos nem egy játékosunknak gondja akadt a postával. Ondró Ernő sem kivétel ez alól, bár ő most jó szívvel gondol a levélkihordókra. „Két-három fordulóval a vége előtt véletlenül bélyeg nélkül adtam fel a szelvényt. Későn tudatosult bennem, s már nem tehettem semmit. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor pontjaim megjelentek a következő forduló értékelésénél. Tippjeim ezek szerint bélyeg nélkül is utat találtak a szerkesztőségbe. Ennek köszönhetően minden fordulóban ott szerepelt a nevem a játékosok között, s részt vehettem a sorsoláson” - árulja el Ondró Ernő, aki saját készítésű borával kínált. A falu végén található szőlőhegyet a helybeliek csak Iszomfalvának becézik. Ott nem jártunk, de a kéméndi édest megkóstoltuk. Ondró Ernő: „Próbáltam menet közben változtatni a taktikámon, de nem sok sikerrel. ” (Somogyi Tibor felvételei)
