Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-11 / 159. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ LA REPUBBLICA Nyereséggel zárta a tavalyi évet a Vatikán. Az egyházmegyei befizetések növekedésének köszönhetően 8 millió euró a miniállam és a szentszék nyeresége, annak ellenére, hogy a kulturális örökség fenntartása egyre több pénzt emészt fel, s a hívők is mind kevésbé adakozóak. A két éve jelentkező pozitívum az idén elhunyt Karol Wojtyla pápát és munkatársait dicséri, hisz II. János Pál nem hagyott hátra adósságokat. A Szentszéknek 2663 alkalmazottja van (1558 világi), míg Vatikán Államnak 1550 alkalmazottja (és 878 nyugdíjasa). A Vatikán pozitív mérlege a bélyegkiadásnak, az érmeverésnek, és a borsos belépőknek köszönhető. A mai srebrenicai megemlékezésen végső nyugalomra helyezik a mészárlás-613 áldozatának holttestét, amelyeket tömegsírokban találtak a város közelében (SITA/AP-felvétel A tévékben is sugárzott videófelvétel ellenére a szerb közvélemény a „másik igazságot” vallja Srebrenicáról Szerbia máig tagadja a népirtást Emlékmenet indult pénteken a boszniai Crni Vrhből Srebrenicába, ahol tíz éve, 1995. július 11-én a délszláv polgárháborúban több ezer muzulmán civilt gyilkoltak le a szerb csapatok. A több ezer emlékező a menekülők útvonalán haladt visszafelé, a ma kezdődő megemlékezés helyszínére. MTI-HÁTTÉR A srebrenicai a II. világháború óta a legnagyobb, polgári lakosság ellen elkövetett öldöklés volt Európában, melyet az ENSZ-törvény- szék népirtásnak nyilvánított. Nemrég a szerbiai közvélemény is felvételről láthatta, hogy fegyverforgató honfitársaik mily hidegvérrel gyilkolták Srebrenica város muzulmán férfilakosságát, de ez sem váltott ki szemléletváltást a társadalomban, mert Szerbia ma is egy másik „igazságot” ismer Srebrenicáról. Egy hónappal ezelőtt Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő hágai perén, majd a belgrádi tévé- csatornákon is bemutatták azt a felvételt, amelyen egy szerb félkatonai osztag fegyveresei minden ok nélkül, felfoghatatlan embertelenséggel kivégeznek hat srebrenicai muzulmánt, köztük négy fiatalkorú fiút. A videót a Humanitárius Jogi Alap nevű belgrádi civil szervezet elnöke, Natasa Kandics továbbította Hágának, a múlt súlyos bűnével való szembesülést, egyfajta katarzist akart kiváltani vele Szerbiában. A felvételek kétséget kizáróan indulatokat geijesztettek, a sajtó arról cikkezett, hogy „a valóság könyörtelenül arcul csapta a nyilvánosságot”, de Kandics asszonynak mégis csalatkoznia kell. A várt megtisztulás elmaradt, az interjúk, a tévéviták és publicisztikák tömkelegéből, a mészárlást elítélni nem képes parlamenti képviselők nyilatkozataiból ítélve a szerb társadalom még messze van a tragédiával való szembesüléstől, s ennek az az oka, hogy túl mélyen gyökerezik benne a „másik igazság”. Ha hinni lehet egy népszerű tévés vitaműsor alatt készült felmérésnek, tíz évvel a tragédia után a polgárok csupán 18 százaléka gondolja, hogy Srebrenicában a II. világháború óta méreteiben és módszereiben a legszörnyűbb európai tömegmészárlás történt, az etnikai tisztogatás legdurvább eszközéhez, gyilkossághoz folyamodva, megfontoltan és jól szervezetten, állami irányítással majd nyolcezer embert végeztek ki néhány nap leforgása alatt 1995 júliusában. A többiek a „srebrenicai érem” másik oldalát látják csupán. Nem cáfolják ugyan, hogy Srebrenicában súlyos bűntény történt, de erős túlzásnak, a szerbellenes Nyugat, Hága és Szarajevó csúsztatásának tartják azt, hogy népirtás történt, amelynek nyolcezer áldozata volt. Az áldozatok száma eszerint ennek legfeljebb harmadára-ne- gyedére tehető, vagyis nagyjából ugyanannyi bosnyákot végeztek ki Srebrenicában, mint ahány szerbet küldtek a halálba a tragédiát megelőző három évben a város környéki falvakban Naser Oric osztagai és más bosnyák gyilkológépek. Az elmúlt hetekben megszólaltatott „Srebrenica-szakértők” - akadnak közöttük szép számban szerbiai csúcsértelmiségiek és jeles nyugati Balkán-kutatók is - a korábbiaknál is odaadóbban táplálták a közvéleményben a tudatot, hogy a mészárlás Oricék vérengzésére adott válasz, egyfajta bosszúhadjárat volt, miközben Hága kizárólag a tragédia következményeit és nem okait vizsgálja. A szerbek tehát nem roszszab- bak a bosnyákoknál, és legalább mentségünkre felhozható, hogy „nem ők kezdték”, amire bizonyíték Naser Oric hágai vádirata, vagy a 3287 srebrenicai és környékbeli szerb halott nevét tartalmazó névsor, amelyet a múlt héten tett közzé mellékletében egy belgrádi napilap. Minden áldozatnak van neve, sem erkölcsileg, sem jogilag nem méltányos nyolcezer áldozatról beszélni, amíg csak 2079 azonosított halott van - így szól a másik „igazság”, amely feltételezi, hogy a nyolcezer vélt áldozat jó része bosnyák fegyveres volt, de vannak közöttük olyanok is, akik ma is élnek, vagy akik nem Srebrenicában haltak meg, vagy ha ott, akkor nem 1995 júliusában. Állításuk szerint is gyanús, hogy roppant lassan halad a tömegsírok feltárása (jóllehet amerikai kémműholdak rögzítették helyüket), miközben a népirtás mítosza villámgyorsan terjed a világban, kollektív bűnösség bélyegét sütve a szerbekre. Nos, ez a „srebrenicai ellenigazság”, amely híven él a polgárok többségének tudatában, Kandics asszony felvétele pedig nemigen javított a helyzeten. Kérdéses, hogy Borisz Tadics szerb elnök mára beharangozott bocsánatkérésének mi értelme a szimbolikus gesztuson túl, ha még mindig ilyen mélyen él a polgárokban a másik „igazság” Srebrenicáról? A szerb társadalom még messze van a tragédiával való szembesüléstől. Népesedési Világnap: 2050-ben 9,1 milliárd ember lesz a Földön, a 65 évnél idősebbek aránya megduplázódik Drámai népesedési változások előtt áll a világ MTI-HÁTTÉR Az ENSZ július 11-ét Népesedési Világnappá nyilvánította, miután 1987-ben ezen a napon született meg a Földön az ötmilliárdodik ember. A világnap célja felhívni az államok figyelmét a Föld túlnépesedésének veszélyére. A 20. századot 1,6 milliárdos lélekszámmal kezdte az emberiség, 1960-ban 3 milliárd ember élt a Földön, 1999- re viszont megduplázódott ez a szám: az ENSZ számításai szerint október 12-én született meg a hatmilliárdodik ember. A Föld lakosságának létszáma várhatóan ebben a hónapban éri el a 6,5 milliárdot. A legnépesebb ország Kína és India, lakosságuk meghaladja az egy- milliárdot. Utánuk következik az Egyesült Államok, népessége a 300 millióhoz közelít, majd Indonézia és Brazília. Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Japánban erősen öregszik a lakosság. Minden száz emberből 61 ázsiai, Afrikában él a Föld népességének 14 százaléka, Európában 11 százaléka, Latin- Amerikában 9 százaléka, Észak- Amerikában 5 százaléka és kevesebb mint 1 százaléka Óceániában. Az ENSZ szerint a 21. évszázad közepén 9,1 milliárd ember lesz a Földön, s a fejlődő országok teszik ki a lakosság 90 százalékát. A demográfusok úgy vélik, ezzel párhuzamosan a fejlett gazdasággal és alacsony születési rátával rendelkező államok - elsősorban Európa és Japán - lakossága csökkenni fog. Európa ötven éve a Föld lélekszámának 22 százalékát adta, ma az alacsony születésszám miatt csak 11 százalékot, s becslések szerint 50 év múlva 6,5 százalékot. Drámai változások várhatók a népesség korösszetételében: 2050- re a 65 évesnél idősebbek aránya a jelenlegi több mint kétszeresére: 7- ről 16 százalék fölé emelkedik. Ezzel párhuzamosan a 15 éven aluliak aránya, amely 2000-ben 30 százalék volt, 2050-ben már csak 20 százalékot tesz majd ki. A jelenség oka a születésszám csökkenésében és abban keresendő, hogy növekszik majd a várható élettartam. A korösszetételben bekövetkező eltolódások miatt 2050-ben száz aktív korú (15-64 éves) emberre huszonöt 65 vagy annál idősebb jut majd. Ez az érték jelenleg tizenegy. A világ népességének úgynevezett mediánéletkora, amely a lakosságot egy fiatalabb és egy öregebb „félre” osztja, a 2000-ben volt 27 évről 2050-ben csaknem 38 évre, sőt Európában 47 évre emelkedik. Magyarország népesedési szempontból a negatív példák közé tartozik, de egyre több ország kerül hasonló helyzetbe. Magyar- ország mai területén az 1870. évi népszámlálás adatai szerint 5 millió 11 ezer fő élt. A népesség 1941- ig töretlenül emelkedett, a II. világháborús veszteségek és a háborút követő népességmozgás következtében 1949-ben visszaesett, majd 1980-ig ismét növekedett. A halálozások számának több mint három évtizede tartó folyamatos növekedését a születések száma nem tudta ellensúlyozni, 1981-től folyamatosan fogy a népesség, 2005. április végén 10 millió 88 ezer fő volt. Az Európai Unió statisztikai hivatalának előrejelzése szerint 2050-re kilencmillió alá csökken Magyarország lakossága. VENDÉGKOMMENTÁR Miklós „kampánybírsága” BARAK LÁSZLÓ A posztkommunista Közép-Európában újabban kétségkívül az ún. „gazdagok” - értsd, a multinacionális cégek (is) - rendszeres szívatása a sláger. Ez ügyben nekünk sem kell a szomszédba, mondjuk Magyarországra mennünk példáért. Lásd a jobboldalon szinte egyeduralkodó Orbán Viktorék legfrissebben kínált, ún. „gazdagokkal” szembeni offenzíváját. Elég, ha itt vesszük szemügyre Ivan Miklós - egyáltalán nem mellékesen, ő is egy jobboldali gazdaság- politikát hirdető és ez idáig gyakorló kormány pénzügyminisztere - Slovnaft ellen folytatott lélektani csörtéit. A miniszter úr véglegesnek szánt verdiktje szerint azért kellene a részben magyar állami érdekeltségű, ám túlnyomórészt multinacionális olajvállalat itteni érdekeltségének bírságot fizetnie a szlovák államkincstárba, mert az utóbbi három évben, úgymond, az „árfegyelmet megszegve, indokolatlan nyereségre tett szert”. Mármost, ki az a közép-európai közember, akinek nem csillan föl a szeme egy ilyen intézkedés hallatán? Merthogy, úgy gondolhatnék az affér kapcsán - mi közemberekf?) -, igenis szívják meg végre a szemét gazdagok is! Ne csak a „szegény, szerencsétlen, ágrólszakadt emberek” szenvedjék meg a kapitalizmus vívmányait... A gazdaságilag mostanában oly előszeretettel „szlovák tigrisnek” aposztrofált ország háza táján nem ez a Slovnaft elleni fenekedés az egyetlen „gazdagokra” hajtó diszkriminatív állami szándék. Ugyanebben a műfajban ugyanis az alig pár napja elfogadott, vagyonere- detet firtató törvény sem semmi. A szóban forgó jogszabályt szentesítő 114 parlamenti képviselő - köztük a Magyar Koalíció Pártja képviselői - nyilván úgy gondolták a minap, hogy igenlő szavazataikkal, ha az isten lábát nem is, de megfoghatnak maguknak számtalan mezei választópolgárt, bespájzolandó őket a közelgő megyei és parlamenti választásokra. Elvégre a mindenek fölötti egyenlőséget hirdető, hivatalosan letűntnek nyilvánított kommunizmusban nevelt állampolgárok többségének épp úgy sajátja a sárga irigység, mint a mindenre kiterjedő idült önsajnálat - ezekből van aztán a jó kis ellenségkép. .. A törvény valószínűleg ezért teszi lehetővé, hogy ez év szeptember elsejétől bárki feljelentést tegyen, ha gyanúsnak vél bármely magánvagyont, amelynek értéke szerinte(!) meghaladhatja a mindenkori minimálbér ezerszeresét. (Jelenleg 6,5 millió korona ez az összeg.) Mármost, ugyanekkora összegbe lefogadható, hogy olyan feljelentgetési haddelhadd lesz itt rövidesen megint, mint annak a rendje... Persze csak azért van mindehhez köze a Slovnaft megbírságolását szorgalmazó szándéknak, mert esetében is a vagyon eredetét vizsgáló intézkedésről van szó. Történik mindez deklaráltan piacgazdasági körülmények között! A különbség ebben a hasonlóságban az, hogy míg a vagyon eredetének vizsgálatát szorgalmazó törvény tulajdonképpen az egyes állampolgárra hárítja a kutakodás felelősségét, addig a Slovnaft megbüntetését az állam pénzembere „saját ötletből” kezdeményezte. Hasonlóság még a különbségben, hogy a Slovnaftnak kirótt, közel másfél milliárd koronás bírság gyaníthatóan ugyanúgy a kiszemelt majdani választók sunyi becserkészését célozza, mint az azokat spicliségre ösztönző - egyébként nyilván vastagon alkotmányellenes - törvény. Ezenközben a benzin közel 40 koronás árának körülbelül a fele folyamatosan így is az államkincstárba kerül a plebsz zsebéből, különféle adók formájában. No most akkor, miért olyan bazi drága itten a benzin és ki is szívja ezt meg...? JEGYZET hajzat keretezte, a fűben heverő férfi meredt tekintete hirtelen az enyémbe gabalyodott. Csak pár másodpercig tartott, aztán eltűnt látóteremből. Nos, nem akarok nevetségesnek tűnni az olvasók szemében, legjobb hát, ha az őszinte megnyilatkozás védelmébe húzódom. Félreértés ne essék, láttam én már elhasalt részeget, higgyék el nekem, ez nem olyan volt. Nem tagadom, volt valami félelmetes a külseje alapján általam hajléktalannak vélt férfi látványában, ahogy mintegy lesben állva, mozdulatlanul megbújt a félméteres fűben, tekintetét pedig a mit sem sejtő, többnyire magukba feledkezett járókelőkre szegezte. Biztos vagyok benne, mostanra, sőt talán - ne legyek naiv -, azonnal elfelejtette azt a figurát, aki rajta felejtette tekintetét, és akin ő is rajta felejtette tekintetét, bennem azonban még most is gondolatokat ébreszt. Mintha az ember barlanglakó ősével találkoztam volna, amint zsákmányra les a rengetegben. Most is azon gondolkodom, vajon mit gondolt, én mit gondol hattam. Egy arc a fűben RÁCZ VINCE Bevallom, megfogadtam, hogy elvből nem említem írásaimban a koldusokat, nem mintha lenézném szerencsétlen sorsú embertársaimat, hanem mert olcso témának tartom, ha a jegyzetíró a koldusok tolakodó és szánalmat ébresztő, szomorú látványáról ír. Meg különben is, magára valamit is adó, a demagógiától irtózó firkásznak kicsit snassz ez, elvégre a koldusok iránti könyörületről vagy annak hiányáról bárki képes szívszaggató sorokat írni, bárkiben támadhatnak filantróp érzelmek a hajléktalanok, elesettek látványától. Nos, ez egyszer megszegem önmagámnak tett ígéretemet, mert különös élményben volt részem. A szerkesztőség felé tartottam reggel, s amikor az utcán oldalra néztem, tőlem mintegy húsz méternyire magasra nőtt fű ringott a szélben, a hajladozó fűszálak között pedig egy arcra lettem figyelmes. Az arcot, hosszú hamuszürke szakáll és
