Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-11 / 159. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 11. A Nobel-díjas író a francia „uj regeny” úttörője volt Elhunyt Claude Simon MTI-JELENTES Párizs: Elhunyt Claude Simon Nobel-díjas író, a francia „új regény” egyik úttörője, akit sokan az emlékezés, „az eltűnt idő” megtalálása egyik legnagyobb művészének tartanak. Mintegy húsz műve jelent meg. 91 éves korában, szerdán érte a halál Párizsban - jelentette be kiadója, a legendás Minuit szombaton, temetése napján. Claude Simon 1913-ban született a madagaszkári Tananarive- ban. Anyját tízévesen elveszítette, nagyszülei nevelték tovább a délfranciaországi Perpignanban. Párizsban, Oxfordban és Cambrid- ge-ben tanult. 1936-ban fegyvert fogott a köztársaságiak oldalán a spanyol polgárháborúban, majd 1939- től a francia lovasság katonája lett. AII. világháborúban német fogságba esett, amelyből 1940- ben megszökött, és miután eljutott Franciaország „szabad zónájába”, felcsapott borásznak. Első regénye a háború után, 1946-ban jelent meg A csaló címmel. Ezt követte A kifeszült kötél (1947),' a Gulliver (1952), a Tavaszünnep (1954), majd 1957- ben jelent meg A szél, amelyet a kritika egyértelműen a noveau roman (új regény) műfajába sorolt. A flandriai út (1960) című alkotásával vált külföldön is ismertté. A hírnevet viszont a Történet megjelenése hozta el 1967-ben. A csaló, a Történet és az 1962-ben megjelent A nagyszálló - amely a spanyol polgárháború idején játszódik - együtt alkotja azt a trilógiát, amelyben Simon a saját emlékeiből dolgozott. 1973-ban jelent meg a Triptichon című regénye. A Nobel-díjat 1985-ben kapta, mert „regényeiben költői és festői kreativitás ötvöződik az emberi lét elmélyült időtudattal történő ábrázolásával”. Legutóbbi művét 2001-ben adták ki Le Tramway (A villamos) címmel. Az írás a szerző gyermekkorát és öreg éveit felidéző, megrázó intim körkép. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma meghosszabbította a Fából faragott csoda című kiállítását. A pozsonyi Brámer- kúriában egészen augusztus végéig láthatók 17 dél-szlovákiai magyar fafaragó alkotásai. (Szabó Réka felvétele) Catherine Deneuve: „A fesztiválból semmit sem láttam, Karlovy Vary mesébe illő, a vacsora csodás volt’ Háromszoros lengyel győzelem Catherine Deneuve, a francia film jéghideg mosolyú nagyasszonya is Karlovy Vary vendége volt (ČTK-felvétel) Vége. Az utolsó csillag is felkerül Karlovy Vary idei, immár 40. fesztiváljának képzeletbeli kristályglóbuszára. Az Instinkt című színes, cseh hetilap a saját vendégeként hozta el a mustra utolsó napjára Catherine Deneuve-öt, a francia film jéghideg mosolyú nagyasszonyát. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ekkora pompát talán még nem is látott a város. Este hatkor lezárták a Kolonnád több száz méteres oszlopcsarnokát, vörös szőnyeget terítettek az utca kövére, és pontban hétkor egy jókora luxusjárgányból kiszállt a földig érő fekete „habruhába” öltözött Madame Deneuve, párja kíséretében. A vörös szőnyeg végén, az oszlopcsarnok bejáratánál egy hatalmas rózsaszín csillagon keresztül jutott el a pompásan megterített asztalig, ahol Jirí Menzel és Václav Klaus között foglalt helyet, és kezdődhetett a másfél órás, parádés eszem-iszom. Húsz pincér végezte dolgát egy előre betanult koreográfia alapján, amely ugyanúgy filmbe illett, mint a sok „legyen már vége! ’’-tekintet a vacsora félidejében. Fent, az oszlopcsarnok teraszán aztán, közelebb az éghez oldottabb lett a hangulat. Dőlt a francia pezsgő, a legfinomabb francia borok és festői vászonra illő, ízes falatok várták a szűk számú vendégsereget, s akárhogy titkolta az Instinkt, a végén mégiscsak kiderült a mesés dínomdánom ára. Potom nyolcmillió korona! Igaz, ebből hármat Catherine Deneuve vágott zsebre, s ha belegondolunk, ennyiért talán nem lehetett túl fárasztó számára egyetlen este kedvéért lemondani párizsi kényelméről. Michael Pitt és Gael García Bernal már nem lehettek ott a fogadáson, hiszen előző nap elutaztak, ott volt viszont egy remek orosz rendező, Pavel Csuhraj. Igen, annak a Csuhrajnak a fia, aki sok-sok évvel ezelőtt minden idők egyik legszebb szovjet filmjével ajándékozta meg a világot. A Ballada a katonáról bizonyára nem kevésbé tehetséges fia számára is életre szóló élmény, hiszen most ő is egy hasonló, nagy ívű történettel állt elő. A Vera sofőrje a Ballada egy kiskatonáról alcímet is kaphatná, mivel itt is a Vörös Hadsereg egyik fiatal, rokonszenves, „rendkívüli feladatokkal” is megbízható „napszámosa” áll a történet középpontjában. 1962-ben vagyunk, a Krím félszigeten, ahol a lányát egyedül nevelő tábornok maga mellé veszi jó kiállású hősünket, hogy a saját, de főleg a lánya sofőrje legyen. Szolgálatteljesítése közben beszervezi őt a KGB, és egyre közelebb kerül Verához, akinek testi fogyatékossága mellett most egy kubai katonától szerzett terhesség gondjaival is meg kell küzdenie. Pavel Csuhraj szép, látványos, érzelmekkel teli filmet forgatott, amelynek Oroszországban még a Titanic hatalmas nézettségét is sikerült megdöntenie. Igor Petrenko pedig - a sofőr szerepében - olyan csodás alakítást nyújt a vásznon, hogy a nézőnek pillanatonként a lélegzete is eláll. Díjat mégsem kapott a Vera sofőrje. A zsűri bizonyára „klasz- szikusnak” találta, vagy nagyobb politikai mélységet várt tőle. Ez utóbbi azonban nem hiányzik Mészáros Márta A temetetlen halott című alkotásából, amelyet a szakma és a közönség egyaránt jól fogadott, mégsem sikerült a győztes filmek közé kerülnie. Ezen a rendezőnő és a Nagy Imrét árnyaltan megformáló Jan No- wicki is olyannyira meglepődtek, hogy a fesztivál záróünnepségére már el sem jöttek, noha az utolsó estét még a városban töltötték. Tripla győzelmet könyvelhet el a lengyel film, a négyéves előkészületi munkák után leforgatott Nikifor, amelynek hőse egy 1960-ban felfedezett lengyel naiv festő. Ez kapta a Kristály Glóbuszt, Krysztof Krauze a legjobb rendezés díját, a bravúros alakítást nyújtó Krystyna Feldman pedig a legjobb női alakítás díját nyerte el. Ez a nyolcvanéves színésznő az idős festő szerepében, ragasztott bajusszal tökéletes férfi. A zsűri különdíja az izraeli versenyfilmé, Eyal Halfon Olyan szép ország című rendezéséé lett, és ebben az opusban nyújtott játékáért (egy gengszterfőnök, aki korábban rendőr volt) nyerte el a legjobb férfi alakítás díját Úri Gavriel. De ugyanezt az elismerést mondhatja magáénak Luca Zingaretti is, aki az olaszok Fényes nappal című filmjében, egy pap szerepében győzte meg a zsűrit színészi tehetségéről. Kompromisszumoktól mentes rendezői szemléletéért a japán Sión Sono, a Vacsora Norikó- nál alkotója részesült elismerő oklevélben. Ennyire meglepő döntésekkel rég zárult a fesztivál Karlovy Va- ryban. Szabadkoztak is a zsűritagok éppen eleget: jobb versenyfilmekre számítottak, a díjakat viszont így is ki kellett osztani. 47. Gombaszögi Kulturális Fesztivál - az Omega tetőt is biztosított a fellépők feje fölé a szlovákiai magyarok országos rendezvényén Népművészet, vegyes felvágott, díszőrség A színpadon a rozsnyói Búzavirág Néptáncegyüttes (Somogyi Tibor felvétele) KOZSÁR ZSUZSANNA Gombaszög. Számomra ez a helységnév egy hangulatot idéz. Hatalmas rétet, rajta hevenyészett lócákat. Szimpatikus színpadot, ahol népviseletben ropják a táncot egész délután. Autókat, sátrakat, a vadkempingezés romantikáját. A túloldalon félig kibelezett, fájdalomról hallgató hegyóriást. Ahogy a 47. Gombaszögi Kulturális Fesztivál kapcsán újra körülnézek kamaszkorom régen feledett terepén, nem sok változást látok a régi hangulathoz képest. A rét még mindig hatalmas, a túloldali hegyóriás még mindig iszonyú a maga megbontottságában. A színpad is ugyanaz, csak szebb, látszik, gondos kezek tartják rendben, hiszen ez a darabka Gombaszög - az útról is fehérlő színpad - már a Csemadok tulajdona. Az autók száma megnőtt, a sátraké csökkent, az utakat rengeteg vásáros stand szegélyezi. Itt nem maradhat éhen-szomjan senki, és ha a nyűgös gyerek bóvliért, műanyag játékért sír, azt is megkaphatja a ragadós törökméz vagy a mézeskalács mellé. Az árusok közt botorkálva érdekességekre is bukkanok, például igazi kolompokra, melyek közül a legnagyobb szinte fület fájdító erősséggel szól. Ilyen volt régen a tehenek nyakában, volt mit cipelniük szegényeknek. Bőrcsizma is van, a rengeteg mütyürke között egyike a kevés népi értéknek. Legtöbben persze a kolbászsütögetők mellett sündörögnek, de a műveltség iránt érdeklődők is találhatnak maguknak valót a rádiózás nyolcvanéves történetét felölelő kiállítás sátrában. Itt igazi, nagyanyám korabeli rádiómatuzsálemek és felhúzós gramofon is van, meg sok régi, rossz minőségű papírra nyomott rádió- és tévéújság, melyre már én is emlékszem. Kicsit el is szorul a torkom, nem az eltelt idő miatt, csupán a régi nívós műsorokat sírom vissza, a színházi közvetítéseket, a komolyzenét, a tévé- és rádiójátékokat, az értéket közvetítő programokat, melyeknek - főleg a tévécsatornák műsorában - ma erős hiánya érződik. „A Magyar Rádió fél vezérkara itt van, Kondor Katalinnal az élen” - újságolja nekem Papp Sándor műsorrendező, és nem hangsúlyozza ki, hogy mindez voltaképp az ő érdeme. Az idő bizonytalan, elered, újra eláll, nem gondolja komolyan az eső, csak ijesztget. Vagy félezer ember kitart a lócákon, a színpadot lesve (még legalább ugyanannyi potenciális közönség található szétszórtan a vásárosok között). A fellépőknek szerencsére nem kell ázniuk. A rendezvény fénypontja az Omega-koncert, ezt mindenki tudja, ám azt talán kevesebben, hogy a neves együttes tetőt is biztosított magának a nyílt színpad fölé, és volt annyira nagyvonalú, hogy az esőt távol tartó szerkezetet az egy nappal előbb fellépőknek is kölcsönadja. A szombat délutáni hétórás műsorblokkban néptáncegyüttesek, zenekarok és éneklőcsoportok szerepelnek Dunaszerdahelytől, Lévától, Nagymegyertől Hárskú- tig, Csoltóig, Nagyidéig, sőt Ki- rályhelmecig és Kisgéresig. A tizenöt hazai csoport mellett kárpátaljai, erdélyi és magyarországi művészek is színesítik a műsort. A fellépők fegyelmezettek, a kiszabott műsoridőt nem lépik túl, Papp Sándor szerint azt és úgy csinálják, amiben és ahogy előre megegyeztek. A népművészet mellett a parádé is helyt kap, gólyalábas ember hívogatja a nézőket, gyerekcsalogató zsonglőrök veszik körül, a vasárnapi nyitókép pedig országunk fegyveres erőinek díszőrségével, fúvószenekarral és az uniós tagországok zászlainak felvonultatásával zajlott. Vasárnap a „tiszta forrás” kissé háttérbe szorult, s tegyük hozzá, az időjárás, a hatalmas zivatar is beleszólt némileg a programba. A nézők a műsorrendező jellemzése szerint „vegyes felvágottat kaptak”, hiszen könnyűzene, nóta, vers- és prózamondók és a Pátria rádió helyszíni közvetítése mellett múlathatták az időt a Kárpát-medencei gáláig. Erre nagyon büszkék a szervezők, ilyen még nem volt Gombaszög történetében, hiszen jöttek Kárpátaljáról, Erdélyből, Muravidékről és Magyarországról, a becslés szerint a gála szereplőinek létszáma a hazaiakkal együtt a hatszázat is meghaladja. Az este persze az Omegáé volt, melyre a nagyobb, akár határon túli tömeg özönlését nemcsak a viszonylag olcsó belépőjegy, hanem az éjjel kettőig nyitva tartó aggtelki határátkelő és a számtalan helyre eljutott plakát és szórólap is biztosította. A kétnapos rendezvény szponzorainak listája majdnem olyan hosszú, mint a szereplőké. Gombaszögre szükség van, Gombaszögöt továbbra is meg kell rendezni, hallható több nyitóbeszédben, a műsorszínvonalon érezhető is, hogy Szlovákia kulturális minisztériuma és kormányhivatala ezt az akciót éppannyira fontosnak tartja, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala, az Illyés Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Rozsnyón és közvetlen környékén pedig talán nem is akad magánvállalkozó, aki ne „szállt volna be” az akcióba. A zökkenőmentes szervezés, koordinálás arra enged következtetni, hogy a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányában talpraesett, ügyes és munkabíró emberek vannak, beleértve természetesen a főszervező Füzék Erzsébetet. Ahogyan azt Biró Ágnes, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának államtitkára nyitóbeszédében elmondta, „nem mindig jó, ha úgy táncolunk, ahogy fütyülnek, és nem dicséretes az sem, ha könnyen lehet minket táncba vinni”. Az idei Gombaszögről elmondható, hogy nem kell idegen füttyre táncolni, és senki nem mesterkedik azon, hogy nem kívánt táncba vigye a jelenlévőket. Feladatát mindenki önként vállalja, képessége és lehetőségei szerint. Reméljük, Gombaszög jövőjében ugyanilyen lelkes „vállalók” akadnak majd évről évre.
