Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-20 / 142. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 20. 18 Sportvilág - régiófoci Az egykori futballkiválóság, Szikora György is a díszvendégek között foglalt helyet a tardoskeddi kupadöntőn Sikerhalmozó mocsonokiak Tardoskedd. Szombaton a mátyusföldi községben zajlott a Nyugat-szlovákiai Fut- ballszövetség kupájának idei fináléja, melyben az immár két harmadik ligás kollektíva, a párkányi Juh- celpap és a mocsonoki El- dus küzdött a serlegért. ŠTEVO KORMÁN A serleggyűjtő mocsonokiak sikereinek kovácsai: Stanislav Szabó zetőedzőjük Meszlényi Tibor Szervezésből jelesre vizsgáztak a rendezők. A kupafinálét mazso- rettek fellépése vezette be. A játéktérre az utánpótlás korosztály képviselői kézenfogva vezették példaképeiket. A helyi hangosbemondó külön üdvözölte a focicsemege illusztris résztvevőit. Köztük az irányító szövetség elnökét, Štefan Sa- párt, illetve a dél-szlovákiai községből elszármazott egykori sokszoros válogatott futballistát, később sikeres edzőt, Szikora Györgyöt. A Duna-parti együttes szakvezetője csupán egyetlen csatárt küldött a kezdőtizenegyben pályára. Ennek ellenére az első negyedórát a párkányiak mezőnyfölénye jellemezte. Előbb Moravčík, majd két ízben Tárnyik veszélyeztette az ellenfél kapuját, ám Jašík hálója érintetlen maradt. A 16. percben a mocsonoki Maga remekbe szabott indításával Jenes lódult meg, aki az ellenfél kapusát kicselezve higgadtan gurított az üres kapuba. Öt perc elteltével Bernáth volt eredményes. A kétgólos hátrányba került, Juhcelpap trénere cserével reagált a bekapott gólokra, a 28. percben Bábskyval erősítette védencei offenzíváját. A 32. percben büntetőt reklamáltak a játékvezetőnél a vendégek, szerintük ugyanis Andrášik kézzel hárította Bábsky kapuba tartó lövését. Farkas játékvezető azonban nem látott okot a közbeavatkozásra. Fordulás után a párkányiak nagy igyekezettel támadtak, a mocsonokiak viszont szervezetten védekeztek, gyors kontrákkal kísérleteztek. Éppen egy ilyen ellenakcióból növelte előnyüket az 51. percben Pavlik, aki Bernáth mintaszerű átadásából húzott hasznot. A párkányiak vert helyzetben sem csüggedtek. Bábsky fejese a léc fölött szállt el, Kamas lövését Jašík a kapufa seklub tulaj donos (balról) és ve- (Michal Homický felvétele) gítségével hárította, Tárnyik kapáslövését pedig nagy bravúrral védte. A 75. percben Saláta fejesével megszerezték a becsületgólt. Az összecsapás hajrájában a kupagyőztes hálóőre kiütötte Bábsky lövését, a lepattanó labdára Tárnyik csapott le, aki azonban a kapu fölé durrantott. Megérdemelten szerezte meg az értékes trófeát a IV. liga délkeleti csoportjának szuverén győztese, mely minden alakzatban kiváló képességű játékosokkal rendelkezik. Ezen a párharcon vezette utoljára csatába a mo- csonokiakat leköszönő sikerkovácsuk, Meszlényi Tibor, aki a folytatásban az V. ligába jutott perediek- nél edzősködik. ELDUS MOČENOK-JUHCELPAP ŠTÚROVO 3:1 (2:0). Gólok: Jenes (16.), Bernáth (21.), Pavlík (51.), ill. Saláta (75.). Sárga lap: .Palié, Jenes, Palo, ill. Mankovecký, Vrtiel Urban. Játékvezető: A. Farkaš, 800 néző. MOČENOK: Jašík-Marcel Palic, Guláš, Andrášik, Erik Jenes, Paľo - Havran (66. Tomaček), Pavlík, Erik Palic, Maga - Jenes (85. Vidra), Bernáth (82. Oláh). ŠTÚROVO: Prohászka-Mankovecký, Marsai (70. Mišicák), Urbán, Vrtieľ, Sováb, Támyik, Kamas, Saláta, Moravčík, Harhovský (28. Bábsky). ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Pozsony III. LIGA, 30. forduló: Rača-PŠC Pezinok 4:0 (0:0), g.: Kováčik (55.-ll-esbôl), Kuťka (62.), Paliatka (70.), Michal Nagy (88.); Dunajská Lužná-Slovan Bratislava B 4:1 (1:0), g.: Kšiňan (53., 67.), Katušin (45.), Radačovský (64.), ill. Škurek (82.); ŠKP Dúb- ravka-Zohor 2:1 (0:0), g.: Hajas (60.), Kurejko (90.), ill. Rybár (68.). VTJ Ružinov-Inter Bratislava B 3:2 (2:0), g.: Šimáček (17., 62.), Višňovský (45.), ill. Žifčák (64.), Záhorský (83.); MŠK Iskra Petržalka-Veľké Leváre 10:0 (7:0), g.: Gubancok (9., 18., 71.), Bician (37., 4L), Kafún (79., 88.), M. Ha- baj (10.), Kostolanský (29. - 11-es- ból), O. Habaj (42.); Lamač-Láb 2:1 (0:1), g.: Šogor (70.), Szitáš (90.), ill. Zifčák (35.); SFM Se- nec-Jablonec 4:1 (3:0), g.: Futó (33., 36.), Radošovský (28.), Mucha (63.), ill. Špánik (78.); Vra- kuňa-Svätý Jur 4:1 (2:1), g.: Moravčík (18., 25.), Žák (71., 85.), ill. Achberger (36.). 1. Lamač 30 21 7 2 58:14 70 2. VTJ Ružinov 3016 10 4 52:21 60 3. Slovan B 3018 6 6 80:32 60 4.1. Petržalka 3016 7 7 54:23 55 5. Rača 3016 7 7 90:29 55 6.SFMSenec 3015 9 6 71:24 54 7. Inter B 3015 6 9 63:29 51 8. Dun.Lužná 3015 6 9 52:34 51 9.Svätý Jur 3014 1 15 54:57 43 10.ŠKP Dúbravka 3010 9 11 47:41 39 11. láb 30 8 8 14 29:51 32 12. PŠC Pezinok 30 8 6 16 38:63 30 13. Jablonec 30 7 6 17 33:80 27 14. Vrakuna 30 7 4 19 42:66 25 15. Zohor 30 4 6 20 27:76 18 IV. LIGA, A-csoport, 30. forduló: PVFA-Kráľová pri Send 3:0 (1:0), g.: Brezovský; BCT Bratislava-FK Dúbravka 5:1 (2:0), g.: Hošek, Nemčák, Salay 2, Antošik, ill.Svrček; Rovinka-Devínska Nová Ves 0:0; Čunovo-Malinovo 3:0 (2:0), g.: Ko- vasich, Gábriš, Mareček; Blatné-Ja- rovce 6:1 (2:0), g.: Kučera 3, Konečný, Fiajala, Milošovič, ill. Novák; Chorvátsky Grob-Vajnory 1:2 (0:1), g.: Čemaj, ill. Matejčík, Dúška; Da- nubia Bratislava-Tomášov 3:11 (1:7), g.: Burza, Struhár, Barta, ill. Valik 8, Gostič, Babala, Škorec; SFM Senec B-Tmávka 1:2 (0:0), g.: Ma- zuch, ül. Burda, Drinka. 1.Čunovo 30 19 8 3 65:19 65 2. Blatné 30 20 4 6 62:32 64 3. Tomášov 3018 6 6 83:31 60 4. Vajnory 30 16 5 9 64:39 53 5. Dev. N. Ves 30 16 5 9 45:41 53 6. Rovinka 30 13 10 7 55:31 49 7. Trnávka 30 13 7 10 49:32 46 8. Malinovo 30 14 4 12 69:53 46 9.Jarovce 30 11 10 9 47:48 43 10.PVFA 30 11 7 12 50:49 37 11. Králová p/S. 30 11 4 15 46:45 37 12.SFMSenecB 30 9 5 16 40:68 32 13. BCT 30 8 5 17 49:69 29 14. Danubia 30 5 6 19 35:78 21 15. Ch. Grob 30 6 3 21 36:82 21 16.FK Dúbravka 30 3 5 22 26:104 14 Kelet-Szlovákia III. liga, 30. forduló: Spišská Nová Ves-Nižná Myšľa 1:1 (0:1), g.: Melničuk (60.), ill. Kalmár (42.); Ličartovce B-Veľký Šariš 2:3 (1:2), g.: Valkučák (30.), Kandráč (98.), ill. Župa (8.), Hritz (34.), Maroš Vasiľ (60.); Stropkov-Vra- nov nad Topľou2:0(l:0),g.: Fečko (31., 90.); Sabinov-Turňa nad Bodvou 5:1 (3:1), g.: P. Karafa (9., 18.), Lupták (30.), Pták (60., 67.), ill. Račák (20.); Čaňa-Barca 2:1 (1:1), g.: Török (41.), Nagy (60.), ill. Palkovič (28.); Svidník-Lipany 2:1 (1:0), g.: Jurč (31.), Bučko (57.), ill. Štofan (79- 11-esbôl); Stará Ľubovňa-Bardejov 3:1 (1:0), g.: Lipčák (21.), Puhák (57.), Madárik (61.), ill. Pisárik (87); Hu- menné-Prešov B 2:0 (1:0), g.: Šalata (13.), i Soták (76 u). 1. N. Myšia 30 15 6 9 39:27 51 2. Ličartovce B 30 15 5 10 49:24 50 3. Svidník 30 15 5 10 49:38 50 4. Stropkov 30 14 7 9 64:39 49 5. Lipany 30 15 4 11 48:38 49 6. St. Ľubovňa 30 17 2 11 42:37 46 7. Bardejov 30 13 7 10 38:33 46 8. Vranov 30 12 8 10 33:25 44 9. V. Šariš 30 12 7 11 36:35 43 10. Prešov B 30 12 5 13 47:38 41 11. Barca 30 12 5 13 39:43 41 12,Humenné 30 11 5 14 37:39 38 13. Sabinov 30 12 2 16 52:58 38 14. Sp. N. Ves 30 10 8 12 38:54 38 15.Turňa 30 9 5 16 36:56 32 16.Čaňa 30 4 3 23 23:86 15 A Stará Ľubovňa csapatától a bajnokság végén 6 pontot levontak. Területi bajnokságok Komárom, 14. forduló: Zlatná na Ostrove-Bátorove Kosihy 3:0 (3:0), g.: Mészáros, Susik, Farkas; Svätý Peter-Kolárovo B 6:1 (2:1), g.: Vörös 2, Major 2, Urbánek, Belob- rad, ill. Tánczos; Chotín-Nesvady 6:1 (4:0), g.: Hubík 2, Židek, Lucza, Hencz L., Szalai B., ül. Zácsik; Pribe- ta-Zemianska Olča 8:1 (3:0), g.: Sýkora 2, Keszi 2, Gábor, Lakatoš, Kocsis, Jakab, ill. Cseh; Dulov- ce-Moča 3:0 (0:0), g.: Bilko, Hegedűs, Gábor; Búč-Modrany 1:0 (1:0), g.: Sánta. 1. Pribeta 2416 1 7 78:43 49 2. Šrobárova 2413 6 5 52:29 45 3. Zlatná na/0. 2412 3 9 57:36 39 4. Modrany 2413 0 11 52:48 39 5. Chotín 2411 5 8 72:44 38 6. Moča 2411 2 11 51:64 35 7. Bát. Kosihy 24 9 7 8 42:55 34 8. Nesvady 24 8 5 11 50:56 29 9. Zem. Olča 2411 1 12 54:55 28 10. Kolárovo B 24 8 4 12 51:67 28 11. Svätý Peter 24 8 7 9 48:43 25 12. BÚČ 24 7 3 14 37:56 24 13. Dulovce 24 6 2 16 39:87 20 A bajnokság végén a Svätý Peter és a Zemianska Olča csapatától 6-6 pontot levontak. Galánta, 30. forduló: Šinta- va-Vinohrady 3:2 (2:1), g.: Janko 2, Králik, ill. Kocúr (11-esből), Re- menár; Horné Saliby-Pusté Úľany 11:1 (5:0), g.: Hovorka 3, Lénárt 3, Bobor 2, Szabó, Csandal, Kontár, ill. Ondrovič; Čierny Brod-To- mášikovo 1:0 (1:0), g.: Marafkó; Matúškovo-Topoľnica 6:1 (2:0), g.: Bosák 2 (mindkettőt 11-esből), Brizlák, Panyik, Ondrejo, Ma- rušinec, ill. Faragó (11-esből); Ka- jal-Čierna Voda 0:2 (0:0), g.: Gas- parovics (11-esből), Lelkes; Veľký Grob-Váhovce 2:7 (2:3), g.: Kocz- ka 2, ill. Borš 5, Šulan, Adamko; Dolné Saliby-Veľká Mača 1:1 (0:1), g.: Morovics, ill. Chudý; Šoperňa-Jelka 2:5 (2:1), g.: Javor 2, ill. Németh 2, Bíró 2, Lovász. 1. Čierna Voda 3025 3 2 92:25 78 2. Matúškovo 30 24 3 3 98:23 75 3. Váhovce 3022 4 4 101:33 70 4. H. Saliby 30 19 3 8 106:55 60 5. Šintava 30 16 5 9 73:42 53 6.Jelka 30 13 6 11 64:53 45 7. Vinohrady 30 12 5 13 77:68 41 8. Velká Mača 30 10 8 12 41:55 38 9.Tomášikovo 30 11 3 16 59:78 36 10. Topoľnica 30 10 2 18 50:69 32 11. Čierny Brod 30 9 3 18 37:65 30 12. Pusté Úlany 30 9 3 18 40:70 30 13. Kajal 30 8 5 17 38:75 29 14. D. Saliby 30 7 5 18 45:97 26 15. Šoporňa 30 7 4 19 41:105 25 16. Veľký Grob 30 5 4 21 37:86 19 Bajnokiból barátságos meccs lett fordulás után Döntés nyolc perc alatt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szene. Játszi könnyedséggel nyerte a szombati bajnoki idényzárót a III. liga pozsonyi csoportjában játszó SFM együttese. Igaz, a szenciek ellenfele a gyenge játékerőt képviselő Jablonov együttese volt, mely nem tette próbára Marián Tibenský edző tanítványait. Az első helyzetet ugyan a vendégek dolgozák ki, ám Moravec ziccerét Vencel, a vendéglátók kapusa remek vetődéssel hárította. Ezt követően már az esélyesebb hazaiak irányították a játékot, nyolc perc leforgása alatt döntésre vitték a dolgot. A gólgyártást a 28. percben Radošovský kezdte, az előkészítésben Mucha és Futó jeleskedett. A 32. percben a gólszerző növelhette volna találatai számát, fejese azonban a kapufán csattant. Szögletrúgást követően Futó fejjel célzott a hálóba. Négy perc elteltével Futó újabb fejesgóllal növelte csapata előnyét. A félidei pihenőt követően barátságos jelleget öltött a találkozó. A 63. percben Mucha is betalált a vendégek hálójába, akik a 78. percben Špánik révén megszerezték a becsületgólt. SFM SENEC-JABLONEC 4:1 (3:0). Gólok: Radošovský (28.), Futó (33., 36.), Mucha (63.), ill. Špánik (78.). Sárga lap: Glasa, Čuperka (mindkettő Jablonec). Játékvezető: Čado, 120 néző. SFM SENEC: Vencel-Kopriva, Čambal, Mucha, Csémy (46. Pet- rovič)-Bozsik (81. Szolgay), Krajčovič (78. Orlík), Radašovský, Futó-Poór, Kocian. (am) Harmadszor rendeztek ififoci-fesztivált a Zoboralján Megérdemelt imelyi elsőség ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nyitra. Az elmúlt hét végén harmadik alkalommal került sor négy Nyitra menti település (Nyitracsehi, Golianovo, Veľké Janíkovce, Nagycétény) társrendezésében a diákok nemzetközi focifesztiváljára, melyen a négy helyszínen tizenöt kollektíva küzdött a győzelemért. Szombaton körmérkőzéses rendszerben a csoportmeccsekre, a vasárnapi folytatásban pedig a helyosztókra került sor. A zoboralji csapatok számára nemzetközi konkurenciát ezúttal a balatonfűzfőiek jelentettek. A vándorserleget azonban mégsem az esélyesnek tartott nyitraiak szerezték meg, a nagy- cétényi futballpályán rendezett döntőben ugyanis az imelyiek utánpótlása diadalmaskodott. Alapcsoportok eredményei - Nagycétény: Veľký Cetín-Bala- tonfűzfő 1:0, V. Cetín-Vinodol 3:0, V. Cetín-ZŠ Fatranská Nitra III. 0:1, Balatonfűzfő-Vinodol 5:0, Balatonfúzfô-ZŠ Fatranská Nitra 4:0, Vinodol-ZŠ Fatranská 111.2:1. Veľké Janíkovce: Veľké Janí- kovce-FC Nitra C 0:3, Branč-V. Janíkovce 0:1, FC Nitra C-Branč 5:0, V. Janíkovce-Veľké Zálužie 1:1, V. Zálužie-Branč 0:1, V. Janí- kovce-FC Nitra C 0:3. Nyitracsehi: Čeľadice-Fatrans- ká II. 0:4, Fatranská Il.-Čechynce 4:0, Čechynce-Čeľadice 1:1. Golianovo: Golianovo-ČFK Nitra 0:0, Chrenová-Imeľ 0:0, ČFK Nitra-Imeľ 0:0, Goliano- vo-Chrenová l:4.Chrenová-ČFK Nitra 0:0, Imeľ-Golianovo 8:0. Helyosztók: 13-16. helyért: Go- lianovo-V. Zálužie 0:2; 9-12.: Fatranská I.-Fatranská III. 9:0; Čechynce-Bränč 3:0, Čechyn- ce-Fatranská 1.1:7, Branč-Fatrans- ká III. 1:1 (büntetőkkel: 4:5); 5-8.: Balatonfűzfő-CFK Nitra 0:0 (büntetőkkel: 2:4), V. Janíkovce- Čeľadice 3:0, Balatonfűzfő-Ce- ľadice 2:0, V. Janíkovce-ČFK Nitra 0:0 (büntetőkkel: 4:5); 1-4.: Fatranská II.—FC Nitra C 1:1 (büntetőkkel: 3:1), V. Cetín-Imeľ 0:6, V. Cetín-FC Nitra C 0:4; a 3. helyért: FC Nitra C-V. Cetín 4:0; a döntőben: Imeľ-Fatranská 1.3:0. A torna végeredménye: 1. Imeľ, 2. ZŠ Fatranská Nitra II., 3. FC Nitra C, 4. Veľký Cetín, 5. ČFK Nitra, 6. Veľké Janíkovce, 7. Bala- tonfűzfő, 8., Čeľadice, 9. ZŠ Fatranská' Nitra L, 10. Čechynce, 11. Branč, 12. ZŠ Fatranská Nitra III., 13. Veľké Zálužie, 14. Golianovo, 15. Vinodol. (mf) Örzsik Ödön illusztrációs f elvétele