Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-20 / 142. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 20. Kultúra - Hirdetés 2000 novembere óta először vezeti angol zenekar egyszerre Nagy-Britannia és az USA lemezeladási listáját Coldplay: mélypontról a csúcsra Világszerte tarol a Coldplay új korongja - huszonkét országban nyitott az eladási lista élén (Képarchívum) Fel kéne hívnom az egyik szlovák kereskedelmi rá­dió zenei főnökeként dol­gozó ismerősömet. Bár az volna a legjobb, ha ő ke­resne. Jól összevesztünk tegnapelőtt. Pedig én csak ártatlanul megkérdeztem, hogy miért olyan ritkán adnak Coldplay-t. Azt felel­te, hogy a hazai közönség­nek az tül alternatív. Nem tudtam türtőztetni maga­mat. Hiszen az együttes popzenét játszik! ízig-vérig rádióbarát popzenét! PUHA JÓZSEF A környékünkön szélesebb körben csak 2003-ban derült ki, hogy létezik egy Coldplay nevű banda, amikor a frontember, Chris Martin feleségül vette a hollywoodi sztárszínésznőt, Gwyneth Paltrow-t, miközben már akkor világszerte a zenei élet egyik fontos együttese volt. Nálunk azóta is mostohán bánik vele a média. A sikertörténet 2000-ben in­dult - a zenészek ekkor adták ki az akusztikus hangzású Parachu­tes című korongjukat. Világszer­te népszerűvé és keresetté a má­sodik, 2002-ben megjelent A Rush Of Blood To The Head című albummal vált a londoni kvar­tett, illetve a hozzá kapcsolódó világkörüli turnéval, amelyet koncertlemez és DVD is megörö­kített. A szekér tehát egyre job­ban futott. Csakhogy zenei ber­kekben az a mondás járja, hogy minden előadó életében a har­madik stúdiólemez vízválasztó, az születik meg a legnehezeb­ben, és ez a Coldplay esetében is így volt. A zenészek hónapokig szenvedtek, görcsösen zajlott a stúdiómunka. Folyamatosan azt hangoztatták, hogy kizárólag tö­kéletes albumot akarnak kiadni, az sem érdekelte őket, hogy köz­ben a késés miatt feszültté vált a viszonyuk az EMI kiadóval. Vé­gül - felrúgva minden határidőt - tizennyolc hónap alatt készült el a korong. A megjelenése után bevallották, hogy egy ponton még a feloszlás is komolyan fel­merült. A munkálatok során le­cserélték hűséges producerüket, Ken Nelsont a korábban a keve­résben segédkező Danton Supp- le-re. A június hatodikén megjelent X&Y című album az elsőtől az utolsó hangig teljesen rádióba­rát. Optimistán melankolikus felvételeket vonultat fel, a szöve­gek visszafogottan lelkizések - a szerelem, vágy, félelem, hiány, kétségek és remény témakörben íródtak. Martin fenyegetőzött ugyan azzal, hogy elektronikus lesz a lemez, mert a dalszerzés­ben a Kraftwerk jelentette a fő inspirációt, ez azonban mégsem következett be - csak helyenként csempésztek elektronikát a da­lokba. A hangzás leginkább a U2 nyolcvanas évekbeli munkáival mutat hasonlóságot. A több mint ötven rögzített dalból tizenkettő került fel a lemezre - valamint bonuszként az eredetileg Johnny Cashnek szánt ’Til Kingdom Co­me című akusztikus ballada. Az első kislemezdal, a Speed Of So­und kísértetiesen hasonlít az előző album legnagyobb slágeré­hez, „Az év felvétele” kategóriá­ban 2004-ben Grammy díjat ka­pott Clocks címűhöz. A Coldplay már az albumot beharangozó dallal hatalmas bravúrt hajtott végre az Egyesült Államokban, a Billboard maga­zin kislemezlistáján. A Speed Of Sound az eladási és a rádiók ját­szási adataiból összeállított lista nyolcadik helyén debütált - ed­dig a The Beatlesen kívül egyet­len angol zenekarnak sem sike­rült az első tízes mezőnyben nyitnia. Igaz, a gombafejűeknek ez négyszer is összejött. Ahogy várható volt, a nagylemez is vi­lágszerte tarol. Nagy-Britanniá- ban és az Egyesült Államokban egyaránt az eladási lista csúcsá­ra iratkozott fel. Az angol együt­tesek közül legutóbb 2000 no­vemberében a The Beatles 1 című válogatáskorongja állt egy­szerre az élen az óceán mindkét oldalán, ha pedig a sorlemezeket vesszük alapul, akkor utoljára a Radiohead hajtotta végre ezt a bravúrt a Kid A című albummal 2000 októberében. Az X&Y című lemezből a megjelenés hetében Nagy-Britanniában 464 ezret ad­tak el - ennél az elmúlt másfél évtizedben csak egy hanghordo­zó kelt el nagyobb példányszám­ban az első héten: 1997-ben az Oasis harmadik, Be Here Now című korongjából 695 ezer fo­gyott. A Coldplay az USA-ban 737 ezer darab albumot adott el hét nap leforgása alatt. Érdekes­ség, hogy a tengerentúlon meg­vásárolt lemezek nyolc százalé­kát a legálisan letöltött, digitális formátumú albumok teszik ki - ez rekord, hivatalosan még nem töltöttek le ennyit egy héten. A közelmúltban a világ leg­jobb zenekarának tartott U2 frontembere, Bono azt nyilat­kozta, hogy a Franz Ferdinand jelenti nekik a.legnagyobb kon­kurenciát, és még az is előfor­dulhat, hogy a skót négyes leta­szítja őket a trónról. Szerintem az ír zenészeknek Chris Marti­nékkai is számolniuk kell. Várha­tóan a közeljövőben az együttest alkotó összes zenész nevét meg­tanuljuk - ugyanis valamiért még mindig Martin zenekara­ként tartjuk számon a Coldplay-t, holott a többiek is alaposan ki­vették részüket a korongból: Jón Buckland gitáros, Guy Berryman basszusgitáros és Will Champion dobos. Amíg a Legyen Ön is mil­liomosban a U2-tagok nevére vo­natkozó kérdést illendő a vetél­kedő elején feltenni, mivel ez már-már az alapműveltséghez tartozik, addig a Coldplay felál­lására csak a végén lehetne rá­kérdezni - legalábbis egyelőre. De egy-két év múlva bizonyára ők is előrébb kerülnek, s talán a U2-t is megelőzik. A Megasztár első szériájának rangidőse élete legnagyobb álmát váltotta valóra: szólóénekesként is befutott Szabó Leslie: Van hova és van miért LEMEZAJANLO Többször elmondtam, hogy az elején nem szimpatizáltam a Me­gasztárral. Előítéleteim többsé­géről később beigazolódott, hogy megalapozatlanok voltak. Ma már tudom, hogy sokat nyertünk a versennyel. Ha nincs, valószínűleg sosem de­rült volna ki (egyebek mellett), hogy a zenei berkekben előkelő helyen jegyzett szövegíró: Sza­bó Leslie előadóként még erősebb. Bár előtte is sokszor fellépett, az egyik budapesti klub volt a törzshelye, ez azon­ban a lemezszerződéshez ke­vésnek bizonyult. így hát je­lentkezett, hogy megvalósíthas­sa álmát: énekesként is befut­hasson. Harmincöt évesen meg­mérettette magát a kezdő indu­lók között. Utólag egyértelmű, jól tette, hogy benevezett. A le­mezét hallgatva semmi kétség, ő a Megasztár egyik legnagyobb felfedezettje! A Van hova és van miért című album tavaly novemberben ke­rült a boltokba, de a nagy lemez- dömpingben csak valamikor feb­ruárban hallgattam meg az ele­jétől a végéig. Lenyűgözött. Tud­tam, be kell mutatni, csak azt nem, minek apropóján, mivel akkor már a legnagyobb jó­indulattal sem ne­vezhettük újdonság­nak. Idáig kellett várnom. Leslie a közelmúltban leforgatta az első videoklipjét az Utazás című dalhoz - a maxi cédén is ki­adott felvételt a legtöbb magyar kereskedelmi rádió az elmúlt he­tekben műsorára tűzte, és egyre nagyobb rotációban játssza, en­nek köszönhetően az album is­mét reflektorfénybe került. Az apropó tehát megadatott. Két legendás előadó jutott az eszembe a lemez hall­gatása közben: Chris Rea és Eric Clapton - leginkább velük lehet behatárolni Leslie ze­nei stílusát. Becsuk­tam a szemem, és egy kis klubban éreztem magam, karnyúj­tásnyira az előadótól. Mintha csak nekem ját­szott volna, mintha dalba foglalva négy- szemközt szto- rizgatott volna az életéből. A szer­zemények mindegyike mély mondanivalót hordoz, ezért a közel egy óra alatt sokkal jobban megismerhetjük őt. A hangszerelés teljes mértékben a szövegvilághoz idomul, vissza­fogott, mindvégig a gitár a főszereplő. Leslie végig leköti a hallgató a figyelmét, rendkívül hiteles - valószínűleg azért, mert az összes dal szövegét és zenéjét ő írta. A Megasztár döntőjébe a Két perc című dallal jutott be, az al­bumra viszont átdolgozta Már nem csak 2 perc címmel, mivel azóta sok minden megváltozott, már nem csak 2 perc a világ, és nem is mondja el 2 percben azt, amit nem lehet - ezzel indul az album. Nehéz kiemelni dalokat, mert egységes az egész, talán két felvétel: az édesanyja emlé­kére íródott szívszorongató Fé­nyünk összeérhet... és a fülbe­mászó Bakelit című emelkedik ki egy kicsit jobban a többi kö­zül. „Volt, amikor még nem jegyez­ték a krónikák az énekek regéit, és lehet, olyan is lesz majd egy­szer, hogy feledésbe merülnek a régen megzenésített históriák, de hiszem, hogy most még a dal­nokok idejét éljük, és szükség van a muzsika erejére!” - ezt írta a cédé borítójára a szerző. Bi­zony, nagy szükség van a muzsi­ka erejére, és köszönjük Leslie- nek, hogy élhetjük a dalnokok idejét, (péjé) 7 ZENEZÓNA Nagylemez után irány a nagyvilág A Depeche Mode legutóbb 2001-ben adott ki stúdióalbumot Ex­citer címmel. 2003-ban egy ideig (ismét) kérdőjel lebegett a zene­kar jövője felett, Dave Gahan a Paper Monsters című szólólemezé­nek megjelenése kapcsán ugyanis többször elmondta, hogy amennyiben Martin L. Gore a jövőben nem enged neki több bele­szólást a zenébe, kiszáll az együttesből. A rajongók azóta felléle­gezhettek - sikerült a megegyezés. A zenészek csütörtökön sajtó- tájékoztatót tartottak, amelyen bejelentették, hogy új lemezük ősszel lát napvilágot, ezt követően világkörüli turnéra indulnak - ősszel az Egyesült Államokban, 2006 első negyedévében pedig európai helyszíneken láthatja őket a közönség. A Depeche Mode Magyarországon is fellép - március 21-én a Papp László Budapest Sportarénában.(pj) A Depeche Mode slágerei tavaly új változatban, egy remixle- mezen láttak napvilágot (ČTK/AP-felvétel) HETI 7 ♦ Ma jelent meg a Jamiroquai ha­todik lemeze Dynamite címmel - Jay Kay és együttese az albumot este a budapesti Petőfi Csarnok­ban mutatja be. ♦ A Roy és Ádám nevű duó új, Fullánk című lemezére neves előadókkal készített közös felvéte­leket - Oláh Ibolya, Charlie, Emi­lio, Novák Péter és Presser Gábor is közreműködik a korongon. ♦ Phil Collins szerint elképzel­hető, hogy a Genesis rövidesen eredeti felállásban tér vissza - az újjáalakulásra már Peter Gab­riel is rábólintott. ♦ Toni Braxton visszatér - az éne­kesnő ősszel jelenteti meg a Libra című albumát, amelynek felve­zető dalát, a Please-t már játsszák az amerikai rádióállomások. ♦ Feloszlik Destiny’s Child - a trió a barcelonai koncertjén jelentette be, hogy a mostani turnéjuk után külön utakon folytatják. ♦ A Magna Cum Laude ősszel ad­ja ki második albumát - a gyulai zenekar a napokban megjelenő Te légy most... című dallal haran­gozza be a korongot. ♦ Sting a Time magazinnak el­árulta, hogy a következő albumát szűkített zenekari felállásban rög­zíti - csupán két gitár, basszusgi­tár és dob lesz hallható a leme­zen. (p) S; Acŕ.lllMtztk, • lil tlŐNimdutink! i' PW» ti70O2p škridplech 200*5. aug 113. Ésffc*9 ARÉNA SPORTCENTRUM A jegyek már megvásárolhatók elővételben 200 koronás' áron a kijelölt helyeken, e-mailben ( koncert@arenasportcentrum.sk ) és SMS-ben: 0903 744 069. Az árusítóhelyek pontos listája megtalálható a www.arenasportcentrum.sk címen. * - E-mailes és SMS-es rendelés esetén a postaköltséget is számlázzuk! •T-5-12251

Next

/
Thumbnails
Contents