Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-20 / 142. szám, hétfő

ÚJ SZŐ 2005. JÚNIUS 20. Régió 3 Negyven évvel ezelőtt, a mentési munkák idején - ásóval és kapával a kezében - ezer és ezer hős született Amikor a víz volt az úr Apáti gátszakadás helyén a 40. évforduló alkal- Németh Zoltán (jobbról) emlékplakettet ado­mából emlékművet állíttatott a Szlovák Vízgaz- mányozott Ľubomír Parízeknek, Szénié polgár- dálkodási Vállalat komáromi részlege mesterének (Vas Gyula felvételei) Pat. „A hősök a háborúban születnek, ám az 1965-ös árvizet követő mentési munkálatok idején meg­mutatkozott, hogy ezer és ezer hős született, akiknek legfőbb fegyvere a kapa és az ásó volt” - szólt az egy­begyűltekhez Németh Zol­tán, Pat polgármestere a szombaton délután meg­tartott megemlékezésen. V. KRASZNICA MELITTA A Duna két hónapig tartó áradás után 1965. június 15-én, kedden délelőtt fél kilenc tájban 80 méter­nyi hosszúságban szakította át a meglazult gátat Pat mellett, köz­vetlen veszélybe sodorva további falvakat is, Izsát, Marcelházát, Hetényt, valamint a gyulamajori állami gazdaságot. A szomorú esemény 40. évfor­dulóján a patiak a Duna partján gyűltek össze felidézni az akkori történéseket; a megemlékezésre meghívták Szenic (Senica), Hodonín és Prága-Kelet városrész képviselőit is. Ezeknek a települé­seknek a lakói ugyanis oroszlán- részt vállaltak a helyreállítási munkákban, az akkori segítséget a patiak oly módon is meghálálták, hogy utcákat neveztek el e váro­sokról. Szombaton Ľubomír Parízek, Szenic polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy az újjá­építésből magánszemélyek, válla­latok, szövetkezetek és a hadsereg tagjai egyaránt kivették részüket. Lévai Péter, a Duna túloldalán fek­vő Dunaalmás polgármestere megjegyezte: az 1965-ös árvízből Szlovákia jobban leszűrte a tanul­ságot, és kitűnő árvízvédelmi rendszert épített ki. Ennek is kö­szönhető, hogy a 2002-es áradás nem okozott jelentősebb károkat a térségben, szemben a magyaror­szági partszakasszal, ahol bizony ismét meg kellett küzdeniük az ár­ral. Az árvízvédelmi munkákból a diákok is kivették részüket, a Jó­zsef Attila Ifjúsági Klub és az Ady Endre Diákkör tagjai 40 évvel ez­előtt hívás nélkül érkeztek, hogy segítsenek. Az egykori diákok kép­viseletében Duka Zólyomi Árpád, Gágyorné Bilik Ildikó és Gágyor Péter is megjelent az ünnepségen, és Ľubomír Parízekkel együtt át­vették Németh Zoltántól az erre az alkalomra készített emlékplaket­tet. Szenic polgármestere ugyan­csak emlékplakettet adományozott páti kollégájának. Az ünnepségen a Patkó Irodalmi Színpad tagjai az árvízi események kronológiáját elevenítették fel, fel­lépett a helybéli Pirostulipán és az izsai hagyományőrző csoport, s volt standardtánc-bemutató is. Délután meg lehetett tekinteni a 108 éves Szivattyú Múzeumot is, amelyet Fekete György, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat komáro­mi részlegének igazgatója szerint a jövőben - a kerékpárút kiépítésé­vel egyidejűleg - a turisták előtt is szeretnének megnyitni. A vállalat egyébként júniús 15-én emlékmű­vet avatott a gátszakadás helyén, amelyet Patról Dunaradvány felé vezető út bal oldalán láthatnak az arra haladók. Tegnap délután Csicsón is tar­tottak megemlékezést; a község határában június 17-én szakította át a gátat a Duna. A már meglévő emlékmű mellett egy újabb emlék­oszlopot avattak, amelyet a Csalló­köz, Csilizköz és Csicsó Kultúrájá­ért és Hagyományaiért Közhasznú Társaság állíttatott. A csicsói ün­nepségről lapunk szerdai számá­nak Szülőföldünk mellékletében (a nyugat-szlovákiai kiadásban) számolunk be részletesen. EZ ITT A KÉRDÉS Szavazna-e tisztségeket halmozó politikusokra, képviselőjelöltekre? Levický László szerkesztő, Zselíz: Törvénnyel nem szabá­lyoznám a funkciók halmozását, szerintem ugyanis minden köz­életi posztot betöltő személynek, tehát a parlamenti képviselőnek is eleve rendelkeznie kell annyi ön­kritikával, hogy tisztségéből adó­dóan eldöntse: hány funkciót ké­pes maradéktalanul betölteni. Ugyanakkor a választóknak is el kell gondolkodniuk minden egyes voksoláskor, hogy ajelölt mennyit ér: csak a posztokat halmozza, s ezzel a saját anyagi javait hajtja, vagy pedig valóban képes és tud dolgozni a választók érdekében. Lovasné L. Enikő, szabad­foglalkozású, Királyhelmec: Nem hiszem, hogy szavaznék ilyen jelöltre. Különben sem ér­tem a funkcióhalmozásra törek­vő emberek motivációit - hacsak nem a pénz és a hatalom szere- tete ezek. Finoman szólva ezek közül egyik sem kifejezetten lo­vagi erény, így együtt pedig ko­moly torzulást okoznak az em­beri lélekben. Varga Irén nyugdíjas, Ekecs: Ha belátásom szerint el tudná végezni a munkáját azon a posz­ton, amire megszavazom őt, ak­kor igen. A túl sok funkció min­den bizonnyal hátrány, egyikre sem jut elég idő. Másrészt meg­győződésem: minden funkció sok elfoglaltsággal jár, legtöbb­ször csak a protokollról és a mi­nél több cím megszerzéséről szól- minden. Egyébként amikor sza­vazunk, még nem tudjuk, kinek milyen egyéb elfoglaltságai van­nak, és a funkciókat is csak a vá­lasztások után osztogatják. Ép­pen ezért úgy gondolom, ez a párt belügye, amihez nekünk, szavazóknak nincs túl sok kö­zünk. Schwartz Jolán hivatalnok, Kassa: A funkcióhalmozást ve­szélyes dolognak tartom. Nem­csak azért, mert a több helyütt te­vékenykedőknek egy dologra sincs elég idejük, hanem az érde­kek „összesimulása” miatt is. Ha például valaki egyszerre polgár- mester és parlamenti képviselő, vagy egy kulturális intézmény vezetője és megyei képviselő, óhatatlanul igyekszik olyan ja­vaslatokat jóváhagyni, amelyek a másik funkciójában segítik őt. Még rosszabb a helyzet, ha egy cég vezetője kerül a törvényho­zásba, aki papíron megbízza va­lamelyik rokonát a vállalat veze­tésével. Gyakran az az érzésem, a törvényjavaslatok mögött konk­rét csoportérdekek állnak, ami egy magát demokratikusnak val­ló országban megengedhetetlen, (buch, leczo, jóm, kzs) JOGI TANÁCS Problémás szomszédság Családi házban lakunk. Kö­rülbelül 8-10 évvel ezelőtt a szomszédaink nagy virágker­tészetet hoztak létre a kert­jükben, hosszú fóliasátrak­kal, amelyek közel vannak a házunkhoz. Gázzal fűtenek, s több ka­zán és nagy ventillátor nyom­ja a hőt a sátrakba. A nagy ka­zánok szeptember elejétől mindaddig, amíg hideg az idő, óriási zajjal ki- és bekap­csolnak. A legszomorúbb, hogy a fű­tést leginkább igénylő palántaneveidét tették a há­zunk közelébe. Itt olyan óriá­si a lárma, zúgás, hogy szinte kibírhatatlan. Se éjjelünk, se nappalunk, egyik helyiségből a másikba hurcolkodunk. Nincs nyugalmunk, teljesen kivagyunk idegileg. Ők olyan ravaszak, hogy bár a nagy ud­varuk tele van fóliával, az ő házuknál alig hallani a zajt. Mindehhez jön az elhasznált gáz szaga, ami a két hatalmas fólia között ömlik ki. Se szellőztetni, se az udva­ron tartózkodni nem lehet. Egy délelőtt átmentünk, és kértük őket, helyezzék át a kazánokat a házukhoz. Meg­hallgattak bennünket, de nem változott semmi. Mit tegyünk, hogy megol­dódjon a helyzet? Azért kérek tanácsot most, hogy legyen idejük eltávolítani a kazáno­kat. Ne az legyen a kifogásuk télen, hogy nem szóltunk idő­ben, mert ilyesmi is előfor­dulhat. Hová, kihez fordulhatnánk segítségért? Hol kezdjük el az intézkedést? Jelige: Virágkertészet Az egyes ingatlanok, földte­rületek vagy épületek használa­tuk során közvetlen vagy közve­tett kihatással vannak a szom­széd ingatlanokra és azok hasz­nálóira. Ebből az okból kifolyólag szükséges az ingatlantulajdo­nosok jogait egymás érdekében korlátozni. Az erre vonatkozó rendelkezések, az úgynevezett szomszédjogok a polgári tör­vénykönyvben találhatóak (a 127. paragrafus és az azt követő rendelkezések). Ezen előírás értelmében a szomszédok az egymás tulajdo­nosi érdekkörébe való szükség- szerű beavatkozásokat kötele­sek eltűrni. A másik oldalon vi­szont minden ingatlantulajdo­nosnak tartózkodnia kell attól, hogy ez a beavatkozás megha­ladja a szükséges mértéket. E korlátozás a gyakorlatban vo­natkozik a tűréshatárt megha­ladó zaj-, por-, hamu-, füst-, gáz-, bűz- és mindenfajta hulladékkibocsátásra, a háziál­latok átjutására a szomszédos területekre, a túlzott megvilágí­tásra vagy árnyékolásra, vibrá­ció előidézésére. Vonatkozik to­vábbá a saját területen vagy épületen végzett munkálatokra, amelyek nem veszélyeztethetik a szomszédos ingatlanokat. A fent leírt esetben feltétele­zőén sérülnek a szomszédjo­gok, mert a fóliasátrak fűtése következtében nagy zaj keletke­zik és nagy az égéstermék-kibo­csátás. Az ilyen jellegű problémát ta­nácsos elsősorban peren kívüli megegyezéssel megoldani. Mi­vel a szomszéd a szóbeli megke­resésre nem reagált, következő lépésként a községi hivatalhoz vagy közvetlenül a polgármes­terhez kell fordulni. A hivatal közvetíthet a felek között. Ha így sem sikerül megoldani a problémát, és a hivatal megál­lapítja, hogy a panasz jogos (te­hát a szomszéd valóban a meg­engedett mértéket meghaladó­an zavarja a környezetét a zajjal és az égéstermék kibocsátásá­val), határozatot adhat ki, amelyben megtiltja az érintett­nek az ilyetén rendzavarást. A panasz jogosságának elbí­rálásához, tehát a zajszint, a gázkibocsátás és a bűz intenzi­tásának, károsító hatásának megállapításához mindenkép­pen szükséges szakember és az illetékes regionális közegész­ségügyi hivatal (Regilonálny úrad verejného zdravotníctva) bevonása. A község jogerős ha­tározata hivatalos úton végre­hajtható. Ha a település önkormányza­ta nem hoz döntést az ügyben, vagy ha a panaszos nem ért egyet a a községi hivatal hatá­rozatával, akkor végső megol­dásként ügyvéd segítségével a bírósághoz kell fordulni. A be­adványban kérheti, hogy tiltsák meg szomszédjának a szóban forgó berendezések használatát a fóliasátrakban. A bíróság a községi hivatal előzetes dönté­sétől függetlenül vizsgálja az ügyet szakértő bevonásával. Bí­rósághoz azonban csak akkor tanácsos fordulni, ha az előze­tes szakértői vélemény alátá­masztja: a tűréshatárt meghala­dó zajártalomról és légszennye­zésről van szó. Gulyás Éva ügyvéd VARHAT0 IDŐJÁRÁS: DERŰS ÉGBOLT, 23-28 FOK A Nap kel 04.53-kor - nyugszik 20.54-kor A Hold kel 19.35-kor - nyugszik 02.49-kor Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 355 Dobson-egységet mértek, ami egy százalékkal kevesebb a sokéves átlagnál. Az ultraibolya sugárzás az évszaknak megfelelő. ELŐREJELZÉS Országszerte derült lesz az ég­bolt. A legmaga­sabb nappali hő­mérséklet 23 és 28 fok között alakul. Éjszakára 11 és 15 fok közé hűl le a levegő. Hol­nap is a maihoz hasonló, derűs, napos, igazi nyári lesz az időjárás. Csak helyenként növekszik meg a felhőzet, kisebb csapadék csak né­hol valószínű. Napközben 25-29, éjjel 11-15 fok közötti értékeket mutathat a hőmérő higanyszála. Szerdán is hasonló nappali hő­mérséklet várható, 25-29 fok va­lószínű. ORVOSMETEOROLÓGIA A mai időjárás kedvező hatással lehet a szerveze­tünkre. Javul a szellemi és a fizi­kai teherbírá­sunk. A szív- és érrendszeri pana­szokkal küszködök lehetőleg ke­rüljék a túlzott megterhelést és a stresszes helyzeteket! Az időjárás­ra érzékenyebb alacsony vérnyo- másúak esetében gyakoribb lehet a migrén. Megkíméli az időjárás az egyébként mozgásszervi beteg­ségektől szenvedőket is. Holnap a maiakhoz hasonló hatásokra szá­míthatunk.

Next

/
Thumbnails
Contents