Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-18 / 141. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 18. Családi kör 13 » i » » Ne feledjük, elengedhetetlen, hogy megfelelő tárolóhellyel rendelkezzen a gyerekszoba Lelke a rendrakásnak is a rend Mert valóban rend a lelke mindennek, mindig, min­denkor van aktualitása a rendrakásnak, azon kívül, hogy elvégezzük a tavaszi, a nyári, az őszi, a téli nagy- takarítást. CSALÁDNEVELŐ Most, hogy közeleg az iskolai év­vég, hogy véglegessé válnak az osz­tályzatok, még a pihenés időszaká­nak kezdete előtt tanácsos rendet rakni a mindig szaladó gyerekszo­bában is. Ezt természetesen a na­gyobb gyerekek már maguk végzik, de a kisebbeket is be kell vonni mindig az ilyen munkába, hiszen ők azok, akiket még rá lehetne szoktatni a rendszeres takarításra. A gyereknek természetesen szüksége van némi alkotó rendet­lenségre, de meg kell tanulnia azt is, hol a határ, s hogy a lustaság és a piszok nem egyeztethető az alko­tással. Hogyan tudjuk rászoktatni, hogy időnként rendet is rakjon? Először is beszélgetéssel, azzal, hogy érthető határozott kérést in­tézünk hozzá. Másodsorban tud­juk meg, miért nem szeretne ren­det rakni. Lehetséges, hogy csak, azért nem rámolja el a játékait, mert egy jól sikerült várat szeretne épségben tartani. Az is lehet, hogy nagyon nagy feladatnak érzi, s nem tudja, valójában, hogyan is fogjon hozzá. Jó ha tudjuk, hogy a gyerekek a megfelelő indíttatás mellett már kiskorukban is képe­sek és hajlandóak apró dolgokat elpakolni. Ajánljuk fel azért a segít­ségünket, hogy ne érezze úgy, mintha magára maradt volna a nagy feladattal. Ne feledjük, elen­gedhetetlen, hogy megfelelő tárolóhellyel rendelkezzen a gye­rekszoba, különben hiába kérjük, hogy tegyen rendet. Ellenkező esetben a válasz az is lehet, hogy nincs hová. Fontos az is, hogy jelöl­jünk ki egy napot a héten, amikor rendet rakunk. Ne feledjük min­den alkalommal megdicsérni, és ne küldjük azonnal rendet rakni. Nem kell mindennap! A modern pszichológia szerint a rendetlenség bizonyos mértékig még hasznos is és szükséges is, mert kiválóan fejleszti az alkotó- készséget. A gyerekek saját elkép­zeléseik szerint szeretnek játszani, az egész szobát uralni szeretnék, ennek rendelik alá. Sokszor azt sem értik igazán, miért fontos a fel­nőttek számára a rend. Aki mégis állandóan rendrakásra kényszeríti a gyermekét, gondoljon arra, hogy ezzel esedeg a meghitt légkört mérgezi meg. (méri) Néhány útmutató, jó tanács: 1. először is mutassunk jó példát; 2. sose legyünk elégedetlenek a gyerek rendrakásával; 3. mindig dicsérjük meg a rendbe rakott szobát; 4. legyünk következetesek. Aztán majd ki tesz rendet? Ugye, maci, milyen jó a rend? (Benkő Tímea felvétele) Hát ne csak állj, rakodjál te is! (Lukács Erika felvétélei-3) KÉT KONTINENS - EGY HÉTVÉGE Brooklyn, 2005. június MOLNÁR MIRIAM Egy lényegesen rö- |M[| videbb tavasz után, í ts mint amilyet az em­R Pl* bér elképzelne, nagy B erővel, sok napsütés­I sei és magas páratar- SSÜHH talommal megérke­zett a nyár Brooklynba. A női lábak­ról lekerült a szőrzet, előkerültek a rövidnadrágok, az ujjatlan pólók és a szandálok. Szombaton délelőtt, a nagy heti bevásárlás előtt még kiül­tem a sarki kávézó padjára, és la­pozgattam az újságot. Egy idősebb hölgy ült mellém. Lenor, mert így hívják, 66 éves, két gyermeke távol él tőle, ő viszont szeret itt. Megbe­széltük a környék éttermeit, a könyvesboltokat és azt is, nem na­gyon ajánlatos kint üldögélni a na­pon fényvédő krém nélkül. Lenor- nak már távolítottak el bőrrákos sejteket a karjáról, ezért hosszú ujjú blúzt viselt, sapkát és szemüveget. Nincs sok jobb hely az első káni- kulás hétvége eltöltésére, mint a brooklyni botanikus kert. Az el­maradhatatlan The New York Ti­mes hétvégi kiadásával és két üveg vízzel felszerelkezve még dél előtt sikerült megérkeznünk. Először is az éppen nyílóban lévő rózsákat tekintettük meg. Sokan fényké­pezték a növényeket, és sokan ta­nakodtak, melyiket ültessék a kertjükbe, az egyik pádon meg egy magyarul beszélő férfi magya­rázott valamit valakinek' a mobil- telefonján. Véleüenül egy rózsák­ról szóló kiselőadást is meghall­gattunk vagy negyven látogatóval egyetemben, aminek hatására so­4-5. kan azonnal indultak is rózsát venni. Mi egy fa alatti padra tele­pedtünk az egyik sétányon, így az olvasáson kívül némi szemlélődés­re is sor kerülhetett. Egy orosz tini lány el szeretett volna futni, hogy jégkrémet vásároljon magának, de az anyja nem engedte, mert nagy a kert, könnyű eltévedni benne. Egy kolumbiai család három gye­rekkel a mellettünk levő padra te­lepedett le nagy hanggal. A papá­nak komoly fényképész-felszerelé­se volt, és miután minden gyerme­kéről készített több felvételt, fel­rakta őket a fa elérhető ágára is, ami nagyon tetszett nekik. Mire el­mentek, többen hálásak voltunk a csendért, és hogy újból lehetett hallani a madárcsicsergést. Meg is éheztünk a nagy nézelő­désben, barátnőm felfedező útra indult. Vagy fél óra múlva tért visz- sza egy táskányi elemózsiával, szinte illegálisan csempészte ki a büfé területéről. A kertben ugyanis nem volna szabad enni és inni sem, kivéve a büfé teraszát, ám sokan a fák alatti padokon, vagy a japán cseresznyefák alatt a fűben szeret­nek piknikezni. Mire a szendvi­csem végére értem, ott állt előttünk a csinos feketeruhás rendőr. Meg­értőén figyelmeztetett és tovább- állt, hogy megszakítsa a füvön badmintonozókat. Közben egy rög­tönzött színpadon egy dzsessz­együttes kezdett eljátszani. A gyer­mekeknek és felnőtteknek felváltva muzsikáltak és énekeltek. Még a kora esti vihar előtt haza­értünk, én gyorsan el is ültettem a két növényt, amelyet a botanikus kert boltjában vásároltunk. Molnár Miriam szabadúszó újságíró, négy éve él New Yorkban, szinte azóta állandó munkatársa a Családi Körnek és az ízvilágnak. Egy éve egyetemi tanulmányokat is folytat, így a füg­getlen egyetemista szemszögéből tudósít az ottani mindennapok világáról hangulatairól. KÉT KONTINENS - EGY HÉTVÉGE Edinburgh, 2005. június 4. BOLEMANT ÉVA A hétvége tele van illatokkal, ízekkel, érzel­mekkel. Hazalá­togatásunk, melynek célja egy családi ün­nepség volt, teljesen felkavarta érzelemvilágunkat, elfeledtette a rutinszerű, néha nehéz hétköz­napokat. A négy hónapos önkén­tes emigráció után jólesett talál­kozni a rokonokkal, barátokkal, kollégákkal. Vissza szintén örömmel érkeztünk, hiszen pá­rom nem utazott velünk, siet­tünk hát hozzá, megosztani az élményeket. Péntek estére láto­gatóba hívtuk itteni barátainkat. Az asztalon felsorakozott a csa­bai kolbász, az itt nem kapható, klasszikus mustár, az unikum, a morva szüvapálinka és a szinte ismeretlen mákos sütemény. Egyébként egész nap sűrűn esik az eső. Néha tíz-tíz percre ki­süt a nap, ezt a kis időt használ­juk ki, hogy körülnézzünk ker­tünkben. Ahogyan a főútról be­fordulok a ház mögé a parkba, szinte elbódulok az illatoktól. Máris mesélem, hogy otthon ép­pen az akác és a bodza virágzott. Itt, az otthon megélt kánikulá­ban hiába is reménykedünk, így megelégedünk a 17-18 fokos hő­mérséklettel. Az elültetett növé­nyek szépen növekednek. Sze­dem az új, saját ültetésű spenó­tot. Az élénk zöld, esőcseppekkel teli levelek könnyeden töredez­nek a kezem alatt, szinte kínálják magukat. Újra visszük a legalább háromkilós óriáskarfiolt, néhány napig megint nem kérdés, mit fo­gok főzni... Az újhagymát holnap reggelire teszem félre. Hazaér­kezve, bőrig ázva, mágikus hatá­sa van az illatos, friss mentaleve­lekből készített forró teának. Eszembe jutott egy régi szép nyá­ri délután, amikor barátnőmet látogattuk meg szüleinél. Édes­anyja csak kilépett a teraszra, és a zöldellő, buja kertből behozott néhány mentalevelet. Akkor is ilyen íze volt a teának. Továbbra is sűrűn esik az eső. Azért elindulunk. Barátainkat lá­togatjuk meg, egy kis faluban, Smailholmban. A település Skó­cia déli részén, a fővárostól meg­közelítőleg 40 kilométerre, közel az angol-skót határvonalhoz hú­zódik meg a dombok között. Ahogyan távolodunk lakóhe­lyünktől, úgy változik a táj. A hangulatos kisvárosok és falvak között megjelennek a nem túl magas, asztal formájú, rozsdaszí­nű hegyvonulatok. Egy fát, egy bokrot nem látni sehol, csak ala­csony növényzet takarja a furcsa hegyet. Ahol nem a rozsdaszín dominál, ott a haragoszöld lege­lők táplálják kövér fűvel a legelé­sző juhnyájakat. A legelőket és a szántóföldeket kézzel épített, ala­csony kőkerítések választják el egymástól. Ahol nem tartották szükségesnek meghúzni a hatá­rokat, ott a juhokat jelölik külön­böző színekkel. Az állatok hátsó combján hol egy piros, hol kék, néha zöld festékfolt jelzi, melyik akolba tér haza nyugovóra. Művész barátainknak, néhány éve sikerült felújítaniuk egy elha­gyatott kőépületet. Lakóház, mű­hely, kiállító terem lett belőle. Az állam előnyös kölcsönt nyújtott a tradicionális házak megmentésé­re, használhatóvá tételére. Linda és Rankin házasságkötésük óta kerámiával foglalkoznak, otthon dolgoznak. Hosszú évek kemény munkája áll mögöttük. A házban érződik a rend, a harmónia és a biztonság. A napok szigorú idő­beosztás szerint telnek, mégis teljes a szabadság. Öt évvel ez­előtt jártunk náluk utoljára, az­óta a napirend nem változott, percnyi pontossággal ugyanaz - megérkezésünkkor egy csésze tea, kora délután leves otthon sü­tött kenyérrel, délután négykor a kávé és hétkor a vacsora. Közben beszélgetés, séta, munka, zene. A ház mellett nem túl nagy, de han­gulatos zöldségeskert. Az ágyú­sokat kövekkel kerítik körül, a kavicsos, kissé agyagos fekete földben jól megterem a répa, a kelkáposzta, a káposzta és a zel­ler. Az elültetett növényeket há­lóval fedik be, a madárijesztők csoportosan vigyáznak a termés­re, és mégis... Ha valaki ismeri Beatrix Potter meséjét a nyúlról, Peter Rabbitről, hűen maga elé tudja képzelni, ahogyan Rankin barátunk a mesebeli Mr. Mac Gregorhoz hasonlóan hajkurász- sza a kertjét állandóan dézsmáló nyulakat. A fészer egy része lóistállóként funkcionál. Amikor ideköltöztek, úgy döntöttek, két lányuknak, Liliesnek és Robynnak ajándé­koznak egy-egy lovat. A ház mö­götti körülkerített néhány hektár az övék. Délután lovagolunk (esőben - de kit zavar?). Kisfiam a lóhoz fagyva könyörög, hogy még ne hagyjuk abba. Benn ze­nét hallgatunk és megpróbáljuk az agyagozást is. Amikor váratlanul kisüt a nap, és egy kicsit felszárad, kisétá­lunk a tóhoz. Linda és Rankin ideköltözésük idején nem mesz- sze a háztól, a falu határában sa­ját költségre kis tavat ásattak, ami köré fűzfát, nádast telepítet­tek. Azóta a tó a falu fontos része lett, és azok is szeretik, akik, amikor készült, ferde szemmel néztek az új lakosokra, akik fur­csaságokra pocsékolják pénzü­ket és idejüket! Bolemant Éva párjával és két gyermekével február óta egy ideig Edinburgh, a skót főváros lakosa. A kis­gyermekes családok min­dennapjait élik, így ő eb­ből a szemszögből villant­ja meg előttünk a brit élet­forma sajátságos mozza­natait. „Nyitva áll az ajtó...” ... akárcsak Arany János Családi körében, így a kedves olvasó is be­leshet most rajta, mi minden várja a jövő heti számban: ♦ a Főúri családi körök sorozatunk következő részében Petrőczy Er­zsébet és Calisch Keresztély házasságáról olvashatnak ♦ Péterfi Szonya írása arra figyelmezteti a szülőket, hogy vigyázza­nak gyermekeikre, mert virágzik a gyermekkereskedelem ♦ Kövesdi Károly a pontyozással köti le a horgászok figyelmét ♦ no és a közkedvelt állandó rovatok... Mert mindenütt jó, de a legjobb Családi Körben!

Next

/
Thumbnails
Contents