Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-11 / 135. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 11. Családi kör 13 Otthon ülve utazás • A világ legrégibb köztársaságában A legtöbb, Olaszországban tartózkodó külföldihez ha­sonlóan jómagam is elláto­gattam a Riminitől mind­össze 24 kilométerre dél­nyugati irányban fekvő kis, független városállamba, San Marinóba. KOHÁN ISTVÁN Ezzel a látogatással ugyanis régi vágyam teljesült, merthogy a Vati­kán és Monaco után ez Európa leg­kisebb állama, hiszen területe mindössze 61,13 négyzetküométer, míg lakóinak száma alig éri el a 22 500 főt. Ezenkívül a világnak ez a legkisebb, s feltehetőleg legré­gibb köztársasága, melyet északról Emilia Romagna, délről a Marche nevű tartomány határol. Földrajzi­lag a mintegy 739 m magas és há­rom sziklacsúccsal díszített Monte Titano hegység lejtőin terül el, mely sziklacsúcsokat ódon várfalak körnek össze. Az állam hasonló ne­vű fővárosa San Marino az alig 4200 lelket számláló lakosával ugyancsak mini város, viszont rendkívüli látogatottságnak ör­vend; egyrészt az Olaszországba utazó külföldiek, másrészt pedig a közeli Rimini üdülőközpont lakói­nak és vendégeinek részéről. Miután kiszállunk az autóbusz­ból, a Porta S. Francescón (Szent Ferenc-kapun) áthaladva máris a város területére lépünk. A hagyo­mány szerint egy Marinus, olaszo­san Marino nevű dalmáciai kőfara­gó alapította a IV. században. Az említett hagyomány szerint az egy­kori keresztény üldözések elől menekült el a már em­lített Titano hegyre, ahol aztán hasonló sorsú társai részvételével egy kis ke­resztény közösséget alakí­tott. Az első, 885-ből szár­mazó hiteles oklevél is igazolja léte­zését, teljes függetlenségét, melyet mind a mai napig, tehát több mint egy évezreden át sikerült megőriz­nie. Talán nem érdektelen megje­Kilátás a városállamra gyezni, hogy 1631-ben maga IV. Urbán pápa is elismerte, ami tekin­tettel az akkori társadalmi és politi­kai viszonyokra, bizony, igen nagy jelentőséggel bírt. Ugyancsak emlí­tést érdemel, hogy a második világ­háborúban is sikerült semlegessé­gét megőriznie, sőt ezen túlmenő­en csaknem százezer embernek nyújtott menedéket. A jelenlegi Olasz Köztársaság is maradéktala­nul tiszteletben tartja San Marino függetlenségét, amit több, Olaszor­szággal kötött szerződés is garan­tál. A kis köztársaság legfőbb tör­vényhozó szerve a nagytanács, míg a tényleges végrehajtó hatalmat a tizenkettek tanácsa gyakorolja, a félévenként megválasztott két capitano reggente, vagyis kor­mányzó kapitány vezetésével. Az ország gazdasági és politikai szem­pontjából nagy jelentősége van az Marinus hasonló sorsú társaival egy kis keresz­tény közösséget alakított Olaszországgal kötött pénz- és vámuniónak. A mezőgazdaságilag hasznosítható területeken túlnyo­mórészt búzát, kukoricát, gyümöl­csöt és szőlőt termesztenek, míg az A kormányzósági palota neogótikus épülete A Cesta erőd tornya ország legfőbb bevételi forrása az idegenforgalomból és bélyegek ki­adásából származik. A városállam egykori és jelenlegi békeszeretetére jellemző, hogy a már említett Szt. Ferenc-kapu, amely 1451-ből való, boltozatán egy felirat figyelmezteti a látogató­kat, hogy fegyverrel ne lépjenek be a város területére, különben szigo­rú büntetésre számíthatnak. Az említettek tudatában mi is fegyver­telenül indulunk el gyalogosan, hogy megismerkedjünk a város ne­vezetességeivel, mindenekelőtt a XIV. századból való, s a XVII. szá­zadban átépített Szt. Ferenc-temp- lommal és kolostorral, amelyhez egy kisebb képtár is tartozik. A Via Carduccin álló Museum épületé­ben viszont a képgyűjtemény ter­mében többek között Guercino és Palma Giovane műveit csodálhat­juk meg, de megszemlélhetjük az etruszk és római régészeti lelete­ket, fegyvereket, valamint Garibal­dinak, aki 1849-ben itt talált mene­déket, számos emléktárgyát. A vá­rosállam alapítójának és névadójá­nak, Szt. Marinusnak csontjai ugyanakkor a róla elnevezett bázi- lika kriptájában nyugszanak. A tu­risták által leginkább látogatott épület a Kormányzósági palota (Palazzo del Governo), melyet a hí­res római építész, Francesco Azzuri tervezett, ma is ott áll a Szabadság téren, hirdetvén a neogótikus épí­(A szerző felvételei) tészeti stílus szépségeit. S ha már itt járunk, ugyancsak megtekintjük a palota belső termeit is, ahol vi­szont áhítattal vegyes érzéssel cso­dáljuk meg az ott kiállított műem­léktárgyakat. Szintén a Szabadság téren emelkedik Galletti szobrász híres alkotása, a Szabadságszobor, melyet a berlini Wagner grófnő ajándékozott a városnak 1876-ban, valamint egy márványtábla, amelybe a négy világtáj irányát véste be alkotója. Csupán a teljes­ség kedvéért jegyzem meg, hogy e tér alatt találhatók azok az óriás víztárolók, amelyekbe a város lakó­inak ellátását szolgáló esővizet gyűjtik össze. A legszebb élményben viszont akkor volt részünk, amikor alkal­munk adódott megtekinteni a há­rom, egymáshoz közel fekvő szikla­csúcson épült erődöt, nevezetesen a Rocca Guiata, a Cesta és a Mon­tale tornyos bástyáit, amelyeket a X-XI. század folyamán építettek az őket összekötő várfalakkal együtt, s amelyeknek teraszairól gyönyörű kilátás nyílik az Appeninek csúcsai­ra, valamint a Földközi-tengerre. Beszámolónk azonban nem len­ne teljes, ha megfeledkeznénk a vá­ros lakóinak irántunk tanúsított emberi magatartásáról, valamint a kereskedők szolgálatkészségéről, az ott tapasztalt hihetetlen árubő­ségről és a számunkra valóban igen kedvező árakról. ÍRÓ OLVASÓK Egy lépés előre, kettő hátra... MEGYERI MARGIT Álldogálok a piaci asztalnál, né­zegetem a kirakott árut, s az árusí­tó már a műanyag zacskót készíti számomra, amikor hangosan fölki­áltván, jaj, csak azt ne!, kiveszem a táskámból az otthon már elkészí­tett zacskókat, és a kezébe adom. Borzalommal nézek a nagy be­vásárlóközpontokban arra a tömér­dek műanyag üvegre, és főképpen az utcán meg a parkokban elszór- takra. Az utóbbinak sem Budapes­ten, sem pedig Prágában nem vol­tam szemtanúja. Az ipar fejlesztésével az volt a cél, hogy könnyebbé váljék az életünk. És bizonyos szempontból úgy is lett. Ám pontosan ez a „fejlődés” súlyos­bítja a környezetszennyezést. Örül­tünk a találmányoknak és az előre­lépéseknek, de némelyik termék előállítása és használata ahhoz já­rul hozzá, hogy földünk egyes ré­szei tönkremenjenek. Különösen fáj a szívem, amikor a szép szódás- és alkoholosüvegeket látom szétszór­va. Micsoda gazdálkodás - az anyag, a fuvar, és ha csak egy-két koronát adnának a nem tipizált üvegekért, a szegényemberek mind összegyűjtenék (mint pl. a szóróla­pokat), így az éhezők is vehetnének itt-ott legalább pár kiflit. Nem tudom, mi ennek az oka. Talán bizonyos esetben kormány­zatok vagy testületek nem akarják vállalni a környezet megtisztításá­val, járó költségeket. Szerintem er­re egyszerűen a kapzsiság a ma­gyarázat - hogy a környezetvéde­lem anyagilag hátrányosan érinte­né őket! SZ0 MI SZ0 Mi lesz a mesélőkből GRENDELÁGOTA KT i Ballagunk hazafelé, tavaszi bujkáló napsütés- ‘ ben, a gyerek locsog-fecseg, ebben nincs is semmi w™', B különös, még álmában is beszé. Elég furcsa lenne, " ha néha csöngetne egy picit, bár úgy vélem, még erre is képes volna, csak hogy ő legyen a világ kö- zePe' H°lott valóban ő a világ közepe - legalábbis ISBMk nekünk. Jó, a pontosság kedvéért: nekem. Perce­ken belül megtudom, mit nem reggelizett az óvodában és miért, illet­ve miért nem, valahol a génjeiben hordozza a nem reggelizést, ami­nek nem örülök, sötét, rózsaszínszemüveg-mentes szememmel már látom sanyarú jövőjét, gyomorbaj vagy valami hasonló fogja kerül­getni. Vannak ugyan tartalékai pocakban és izomban, de ő makacs, mint mindenben. Az is kiderül, hogy Fülöppel megint összevesztek. Verekedtek is, és bár igyekezett kihasználni karatetudását, Fülöp két fejjel magasabb, tíz kilóval nehezebb, leteperte a földre. Végigmérem, keresem a nyomokat, találok is a nadrágján egy piros foltot.- Ez mi?-Vér-feleli, de úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egy ötödfél esztendős gyereknek véres a nadrágja. - Amikor Fü­löp letepert, térdre estem, lenyúztam a bőrömet, a nadrágom is véres lett, az óvó néni lemosta.- Fájt? Sírtál?- Neeem, én már nagyfiú vagyok, és a nagyfiúk, a majdnem iskolá­sok nem sírnak.- Mutasd a térded. A gyerek fölhúzza a nadrág szárát, a térde érintetlen, egy karcolás nyoma sincs rajta.-Te, hol a seb?- A seb? Az már eltűnt, fölszívódott. Az óvó néni úgy, de úgy meg­mosta, hogy nyoma sem maradt. A turpisság később derül ki, amikor azt meséli, megfeledkezve az előbbi valódi meséről, hogy festettek, vízfestékkel, és ő, az autóbo­lond, piros autót pingált. Ezek után beindul az emlékezet gépezete. Fehér Klárával beszélget a riporter a tévében, természetesen a gye­rekkoráról is faggatja. És természetesen rajta már kislánykorában je­lentkeztek az íróság tünetei. Arra már nem emlékszem pontosan, ha­za ért-e későn vagy az iskolát bliccelte el, mindenesetre nagy kaland­ban volt része, egy elefánt ült a cseresznyefán, és ennek a látványnak nem tudott ellenállni. Ott állt a fa alatt órák hosszat, és nézte, hogyan csipegeti ormányával a ropogós cseresznyeszemeket. Szegény gye­rek, ha így folytatja, mi vár rá? Lőttek az ügyvédi, a menedzseri és egyéb hasznos, jól menő és jól jövedelmező pályáknak. Ha csak nem könyvelem el a történetet sima füllentésként. CSALÁDI KÖNYVESPOLC Egy mai foltozóvarga meséi BODNÁR GYULA Olvasgatom Bereck József mese- enciklop, avagy a foltozóvarga cí­mű, külső megjelenésében is tet­szetős könyvét, és vidul a lelkem. Úgy érzem magam, mint nemrégi­ben egy patchworkkiállítás szivár- ványos világában, csak annyi a kü­lönbség, hogy itt nem színes szö­vetdarabokból készültek a mozgás, az élet érzetét keltő kézimunkák, hanem a magyar ábécé harminc­nyolc betűjére manőverezett rövi- debb-hosszabb szövegekből, hely­zetképekből, poénra kihegyezett gondolatfutamokból, mesévé, miniatűr no­vellákká kerekedő történetekből áll ösz- sze a kellemes, bájos mű. Születésének kö­rülményeiről annyit árul el a hatvanadik születésnapját minap ünneplő szerző; akit saját bevallása sze­rint „találóbb e ku­sza, csapongó szöve­gek foltozóvargájá­nak nevezni”, hogy a felnőtteknek szóló könyvek írójaként eddig elke­rülte a mese, legalábbis azt hitte, e műfajban „nem rúghat labdába”, szomorú közjátékoknak következ­ményeként elsősorban, ugyanis nagyszüleinek korai elhalálozásá­val, rokonainak Magyarországra történő kitelepítésével eltűnt szá­mára szűkebb környezetéből meg­annyi emberi, erkölcsi érték, él­mény és „mennyi-mennyi mese, meskete, monda, találós kérdés!”, s ebbe „gyerekkori jussában megkur­tított felnőttként... nem akart bele­törődni”. És teremtett új meséket Bereck József, a saját örömére, s ta­lán leírhatom, nem kevésbé a mindnyájunkéra. Méghozzá mai meséket, lakótelepből, toronyház­ból, sétálóutcából, szökőkútból, te­levízióból is, sok-sok szereplőt fel­vonultatva, valóságos emberi lé­nyeket, állatfigurákat, megeleve­nedő tárgyakat a harmincnyolc címszó alatt, de egy olyan világnak az értékrendjét emelve be velük vagy hozva vissza a jelenbe finom humorral, olykor lírai hangon, melyben még előkelő helyen szere­peltek az egyén, a család, a tágabb közösség életét, egyál­talán az emberi kap­csolatokat meghatá­rozó és szabályozó elemek: a jóság, a sze­retet, a barátság, a megértés, a tapintat, az udvarias magatar­tás. Ezek után aligha­nem fölösleges hang­súlyoznom, hogy eb­ben az Óperencián in­nen és túl egyedülálló enciklopédiában melyet a fiatal Csanda Máté tehet­séges, fantáziát sem nélkülöző szí­nes iniciáléi díszítenek - a gondolat játssza a vezető szerepet, szervesen épül s minden didaxist mellőzve válik - divat, nem divat, leírom - mondanivalóvá valamennyi törté­netben. Egyikük-másikuk Örkény István némely egypercesére emlé­keztetve, például a Nincs kegye­lem, A kisfiúvá változott bolha, Bo­tok sorakozója vagy az Elment a busz. A NAP Kiadó gondozásában megjelent könyvet ajánlom a fel­nőttek könyvespolcára is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents