Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-10 / 134. szám, péntek
KERTESZKEDO 2005. június 10., péntek _________________________________________________________________2. évfolyam 22. szám Tava szvégi hagymás ötletek, évelők ifjítása Szedjük ki a virághagymát Időszerű permetezési tanácsadó: Fokozódik az almafa varasodás fertőzésének a veszélye Már károsítanak a molyok A borsó lombját, levelét károsítják a bagolylepke lárvái is (Fotó: Zsáki) ÖSZSEFOGLALÓ Az elvirágzott nárcisz- és tulipánhagymákat emeljük ki a földből. A legalkalmasabb időpont erre akkor van, amikor a növények zöld részei már teljesen elszáradtak. A hagymákat ezután őszig tároljuk hűvös helyen. Ha úgy döntünk, hogy a hagymákat mégsem szedjük ki a talajból, akkor azok trágyázásáról feltétlenül gondoskodjunk. Az íriszfélék az elvirágzás után tőosztással könnyen szaporíthatok. A gyöktörzset úgy kell szétvágni, hogy mindegyik darabon legyen gyökérzet, levél és csúcsrügy is. A leveleket ilyenkor érdemes visszavágni a felére, így tudjuk csökkenteni a párologtatását, ezáltal a növény biztosabban és gyorsabban meggyökeresedik. Az évek óta már csak leveleket hozó, elöregedett hagymásokat távolítsuk el. Az elöregedett növények - különösen a gyökérzónában - vonzzák a kártevőket és a kórokozókat. Ha eddig még nem tettük volna meg, most megifjíthatjuk a sziklakertünk vagy az évelőágy növényeit. Az évek folyamán az egy helyen lévő növények megöregedhetnek, a gyökerek közeléből elfogy a tápanyag. Bár az optimális időpont a szaporításra az ősz vége, tavasz eleje, de a legtöbb, főként nyáron és ősszel virágzó évelő növény még most is szaporítható tőosztással. A töveket ásóval óvatosan emeljük ki a talajból úgy, hogy minél kevesebb gyökér károsodjon. A fásodó gyö- kérzetű növények tövét daraboljuk szét kisebb darabokra. A növény csak azon részét hagyjuk meg, amelyen életerős gyökerek és hajtások találhatóak. Az idős vagy elhalt részeket távolítsuk el, és az osztott töveket az anyatővel azonos magasságban ültessük el. A földet a gyökérlabda körül bőven tömörít- sük és a megerősödéséig alaposan öntözzük. Az éppen most virágzó növényeket lehetőleg ne bolygassuk. (kertpont.hu) Az alma gazdaságilag legveszélyesebb gombabetegsége a varasodás. Ennek fertőzöttségi mértéke alapvetően meghatározza az egész évi növényvédelmi munkát. A gomba lap- pangási ideje a vegetáció elején 2-3 hét is lehet. CSERES ZOLTÁN A fertőzési tünetek csak később mutatkoznak. A termelők többsége csak a barnás fekete bársonyos foltok megjelenése után döbben rá, hogy a növényvédelmi munkát elhanyagolta. S ami még ennél is rosszabb, a varasodás nemcsak a leveleket, de a szépen fejlődő termést is fertőzi, és a foltok a mindvégig a gyümölcsön maradnak. Napjainkban fokozódik az almafa varasodás fertőzésének a veszélye, ezért a fáinkat ne hagyjuk védelem nélkül. Ugyanakkor folytassuk az almafalisztharmat elleni permetezést is. A kielégítő védelmet nyújtó kettős hatású felszívódó permetszerek a következők: Anvil 5SC (0,06%), Clarinet 20EC (0,1- 0,15%), Punch 10 EW (0,04%), Rubigan 12EC (0,045-0,06%), Score 250 EC (0,02%), Sharvit F 71,5 WP (0,2%), Systhane 12 EC (0,045-0,06%), Trifime 30WP (0,075%), Vectra lOSC (0,03%), Zato 50 WG (0,02%). Ha előzőleg kontakt hatású vegyszerrel permeteztünk, akkor 6-7 nap után ismételjük meg a permetezést, ha felszíVarasodás az almán (Csekes) vódóval, akkor csak 10-12 nap után kell a permetezést megismételni. Az almásban és a körtésben minden évben nagy károkat okoznak a molyok. A lárvakelés már megkezdődött. Kártételi szint alatt tarthatjuk őket a következő környezetkímélő per- metszerekkel: Calypso 480 EC (0,02%), Dimilin 48 SC (0,02%), Match 050 (0,04%), Nomolt 15 SC (0,075%), Rimon 10 EC (0,05%) + Agrovital (0,025%) tapadószer. A lisztharmatra érzékeny almafáinkat külön is védhetjük az olcsó, kontakt hatású kén készítményekkel Kumulus WG (0,5%), Thiovit (0,3%), Sulika 80 WP (0,4%), melyek az atkákat is gyé- rítik. A készítmények 5-7 napig kielégítő védelmet nyújtanak. Körtefáinkat a folyamatosan kelő füstösszárnyú körtelevélbol- ha lárvái ellen védjük piretroid és kitingátló hatóanyagú készítmények kombinációjával. Ilyen például a Karate (0,2%) + Rimon 10 EC (0,05%). A permetezést 7 nap után ismételjünk meg. A szőlőben a virágzás után folytassuk a peronoszpóra és a lisztharmat elleni védelmet. Használjunk felszívódó hatású permetsze- reket: Acrobat MZ (0,25%), Cur- zate M (0,25%), Eclair 49 WG (0,05%), Forum FP (0,2%), Hattrick WG (0,25%), Melody Combi 43,5 WP (0,25%), Mikai M (0,3%), Ridomil Gold Plus 42 WG (0,25%), Shavit F 71,5 WP (0,2%). Lisztharmat elleni védelemre használhatók az olcsó kéntartalmú készítmények is. Ezek hatástartalma 5-7 nap. Előnyük, hogy jól gyérítik az atkákat. A szőlőmoly folyamatosan kelő lárvái ellen használjuk az almamolynál felsorolt készítményeket. Az őszibarackfákat a betelepedő levéltetvek valamint a keleti gyümölcsmolyok lárvái ellen védjük. Használjunk Calypso 480 EC (0,02%), Mospilan SP (0,15%) stb. készítményeket, melyek hatásosak a levéltetvek ellen is. A gombabetegségek, főleg a levéllikacsosodás és monília ellen használjunk pl. Merpan 80 WDG (0,2%), Delan SC 750 (0,1%) stb. készítményt. Jó tudni, hogy a le- véllikacsosodás a gyümölcsöt is megtámadhatja. A szilvafáinkat is hasonló összetételű permedével kezeljük a monília és egyéb levélbetegségek ellen. A kártevők közül legfontosabb a levéltetvek betelepedésének megakadályozása, és a szilvadarázs elleni védelem pl. Zolone EC (0,2%) készítménnyel. Zöldségféléknél folytassuk a levéltetvek elleni védelmet az engedélyezett permetszerekkel. A most virágzó borsó érzékeny a peronoszpórára. Annak érdekében, hogy ne fertőzzön, használjunk réztartalmú permetsze- reket pl. Funguran, Champion 50 WP stb. A borsó lombját, levelét károsítják a bagolylepke lárvái is. Ha rágási nyomokat találunk a növényen, védekezzünk a következő, levéltetvek ellen is hatásos permetszerekkel: Diazol 60 EW (0,1%), Karate Zeon (0,025%), Pyrinex ME (0,4%). Fontos szempont a várakozási idő betartása. A burgonyában és a paradicsomban már a burgonyavész ellen kell védekezni. Részesítsük előnybe a réztartalmú gombaölő szereket. A folyamatosan kelő burgonyabogár lárvái ellen is védekeznünk kell. Csak az engedélyezett készítmények közül válasszunk. A szerző növényvédelmi szak- tanácsadó MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 38,605 Lenqvel zlotv 9,551 Anqolfont 57,583 Maqvar forint (100) 15,419 Cseh korona 1,287 Svéd korona 4,201 Dán korona 5,185 Szlovén tollár (100) 16,116 Japán ien (100) 29,398 Sváici frank 25,169 Kanadai dollár 25,159 USA-dotlár 31,568 VÉTEL-ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,66-39,66 30,77-32,43 1,26-1,32 14,78-16,08 OTP Bank 37,72-39,69 30,77-32,47 1,26-1,32 14,88-16,02 Postabank 37,64-39,58 30,80-32,34 1,26-1,32 13,62-17,22 Szí. Takarékpénztár 37,68-39,62 30,73-32,34 1,25-1,32 14,75-16,14 Tatra banka 37,63-39,63 30,75-32,39 1,25-1,31 14,81-16,03 UniBanka 37,66-39,64 30,78-32,39 1,25-1,31 15,03-15,82 Általános Hitelbank 37,65-39,67 30,86-32,51 1,25-1,32 14,59-16,29 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) PIACI ÁRSÉTA Pozsony Komárom Rimaszombat Zseliz Losonc Szepsi Kassa június 8-án június 8-án június 8-án június 8-án június 9-én június 8-án június 8-án sárgarépa 18-20 Sk/köteg 16 Sk/köteg 18 Sk/csomó 22 Sk/kg 12-15 Sk/kg 14 Sk/köteg 10-20 Sk/köteg petrezselyem 20 Sk/köteg 18Sk/köteg 25 Sk/kg 25 Sk/köteg MMB35 Sk/kg 20 Sk/köteg 30 Sk/kg korai burgonya 20-30 Sk/kg 25-35 Sk/kg 20 Sk/kg 25 Sk/kg 8(23)Sk/kg 20 Sk/kg 18-35 Sk/kg tojás 3,00 Sk/db 2,30-2,50 Sk/db mmmmm 2,50 Sk/db 2,10-2,20 Sk/db 2,00 Sk/db 1,20-2,00 Sk/db szamóca 88-99 Sk/kg 80 Sk/kg X X X 60-80 Sk/kg 60-70 Sk/kg fejes saláta 8-10 Sk/fej 4-8 Sk/fej 10 Sk/fej 5 Sk/db ■m 10 Sk/db 6-10 Sk/fej zöldpaprika 69-89 Sk/db 6-12 Sk/db 60 Sk/kg 5-10 Sk/db 75 Sk/kg 70 Sk/kg 60-70 Sk/kg paradicsom t 59-79 Sk/kg 55-60 Sk/kg 40 Sk/kg 66 Sk/kg 60 Sk/kg 50 Sk/kg 40-60 Sk/kg karalábé 12 Sk/db 4-8 Sk/kg 13 Sk/db X X X 6-15 Sk/kg fokhagyma 60 Sk/kg 3-5 Sk/db 75 Sk/kg 50 Sk/kg 65 Sk/kg 95 Sk/kg 83 Sk/kg borsó 59 Sk/kg 55-60 Sk/kg 100 Sk/kg 50 Sk/kg 60 Sk/kg 55 Sk/kg 60 Sk/kg újhagyma 10-12 Sk/csomó X 10 Sk/csomó X 13 Sk/csomó 25 Sk/kg 6-8 Sk/csomó salátauborka 29 Sk/kg 25 Sk/kg 25 Sk/kg 30 Sk/kg 25 Sk/kg 22 Sk/kg 20-45 Sk/kg retek 10-12 Sk/csomó 6Sk/csomó 10 Sk/csomó 5 Sk/csomó X 12 Sk/csomó 6-10 Sk/köteg alma 25-40 Sk/kg 23 Sk/kg 28 Sk/kg X 22-28 Sk/kg 20 Sk/kg 10-20Sk/kg