Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-09 / 133. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 9. RÖVIDEN Új kampányfőnök az MKP-nál Pozsony. Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter lett az MKP új kampányfőnöke. A kormány tegnapi ülése után lapunknak elárulta: a párt már kidolgozta kampánystratégiáját az őszi megyei választásokra, először azonban az MKP elnöksége vitatja meg. „Nem tartanám jó ötletnek, ha az újságírók előbb megismernék” - tette hozzá Gyurovszky. (dp) Titkosszolgálati törvény: egy hét halasztás Pozsony. Az MKP javaslatára a kormány tegnap nem foglalkozott a titkosszolgálatokról szóló törvényjavaslattal. A magyar miniszterek szerint kulcsfontosságú jogszabályról van szó, s legalább egy hetet kértek alapos áttanulmányozására. „Csáky Pál miniszterelnök-helyettes elmondta, még nem győzték elolvasni a normákat, s azt kérte, egy héttel halasszuk el a vitát ” - mondta Juraj Liška védelmi miniszter. „Elmúlt egyéves tapasztalatom alapján úgy vélem, a titkosszolgálat már nem is annyira titkos. Ezért kell tüzetesen átnéznem és szakértőkkel megtárgyalnom a javaslatot” - magyarázta Simon Zsolt földművelésügyi miniszter, (dem) Hazahozták a halott hegymászót Pozsony. Hazaszállították a Himalájában elhunyt hegymászó holttestét - közölte Eduard Kukán külügyminiszter, aki ezt a szlovák diplomácia sikerének tartja. „Az elhunyt hegymászókat mindig a hegyekben hagyják. A család külön kívánságára azonban sikerült néhány önkéntest szerezni, és lehozni a holttestet” - tette hozzá Kukán. Ľuboš Stacha májusban vesztette életét a világ hatodik legmagasabb hegycsúcsának megmászása közben, (dem) Rudolf Zajac válaszba majd el Martin Franctól Tóth a kinevezésére vár ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A kormány tegnap visszahívta államtitkári tisztségéből František Tóthot, akit hamarosan kulturális miniszternek neveznek ki. Mikuláš Dzurinda kormányfő erre még tegnap javaslatot tett Ivan Gašparovič államfőnél, erősítette meg Martin Maruška kormányszóvivő. Marek Trubač, az államfő szóvivője ezt az információt alátámasztotta. Ivan Gašparovič már korábban kijelentette, a kormányfő kérésére kész kinevezni Tóthot, kérdéses azonban, mikor teszi ezt meg. Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint Tóth a kormányban képes lesz együttműködni egykori főnökével és riválisával, Martin Frone oktatási tárcavezetővel. „Rudolf Zajac egészségügyi miniszter szerencsére kettőjük között fog ülni. Remélem, hogy a jobb és baloldalt egyaránt védeni fogja, és kommunikációs hidat, nem pedig gátat alakít majd ki” - pontosított Rusko. Tóth-ot Stanislav Kropilák helyettesítette a parlamentben, akinek tegnap lejárt pótképviselői mandátuma. Lelépőre is jogosult, Rusko szerint azonban a párt megegyezett, hogy a teljes összeget jótékonysági célra fordítják, (dem) Évekig eltart, míg meghonosodik a javaslat A buszon is kötelező lesz a biztonsági öv használata ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Ez az Európai Parlament egyik friss döntése. Az újabb uniós irányelv hamarosan Szlovákiában is hatályos lesz, végrehajtását most készítik elő. Brüsszel célja a biztonságosabb buszközlekedés, az övék használata a helyközi, távolsági és nemzetközi járatokon lesz kötelező, a városi buszokon minden marad a régiben. Jelenleg a távolsági buszokon néhány ülésen van biztonsági öv - a sofőrén kívül még legfeljebb három-négy helyen, de az ott ülőn nem köteles becsatolni. Az Európai Parlament abban bízik, az új normának köszönhetően jelentősen csökken a tragikus kimenetelű közúti balesetek száma. A közlekedési tárca nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mondván: az elképzelésre még az Európai Tanácsnak is rá kell bólintania. „Természetesen minden olyan rendeletet támogatunk, amely növeli az utasok biztonságát. De csak elfogadása után foglalunk állást” - nyilatkozta érdeklődésünkre Tomáš Šarluška szóvivő. Övék csak az újonnan vásárolt járművekben lesznek, a régiekbe lehetetlen beszerelni. A rendelet elsősorban a gyártókat érinti: nem a közlekedési vállalatoknak (SAD), hanem a gyártóknak kell a járműveket felszerelniük. Emil Binda, a pozsonyi SAD elnöke lapunknak elmondta: a biztonságot ugyan növelné az övék használata, ám az új előírásnak nem lesz különösebb hatása. „Hatályba lépésekor az országban pár ilyen busz lesz. Az emberek életükben legfeljebb egyszer utaznak majd ilyen busszal, vagyis nem lesz módjuk hozzászokni, enélkül viszont nincs értelme” - magyarázta érdeklődésünkre Binda. Ennek ellenére a rendelemek mégis lenne pozitív hatása: csak annyi utas szállhatna fel, amennyi szabad ülőhely van - állva, tolakodva nem lehetne utazni. „Sajnálatos dolog, hogy az Európai Unióban azt törvény szabályozza, hogy hány malacot lehet egy teherautón vinni, azt viszont nem, hogy hány embert gyömöszölhetnek fel egy buszra” - jegyezte meg Binda. A személygépkocsikhoz hasonlóan az autóbuszon is a rendőrség fogja ellenőrizni a biztonsági övék használatát. Csehország meg is előzte az EU-t, ott már egy éve kötelező a biztonsági öv, s a rendőrök véletlenszerűen kiválasztott buszokat ellenőriznek. „Nagyon hosszú időbe telik, mire a közutakon természetessé válnak az ilyen buszok. Azt hiszem, gyakrabban találkozunk majd amerikai elnökkel az utcán, mint biztonsági övékkel a buszban” - tette hozzá a pozsonyi SAD vezetője, (dem) A szlovák rendszer állapota az unió régi tagállamai 1987-es szintjének felel meg Kié a legbetegebb egészségügy? Pozsony. A lengyelek után Szlovákia lakossága a legelégedetlenebb országa egészségügyi rendszerének működésével: a tízes skálán (10 a legjobb) a lengyel 3,8-as, a szlovák egészségügy pedig 4,4-es osztályzatot kapott. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Szlovákiát Magyarország és Németország követi egyformán 5,1-es értékeléssel, a legelégedettebbek a franciák, egészségügyük 6,9-es átlaggal végzett az élen. A Stockholm Network, az európai fejlesztő és elemző csoportok hálózata által készített Poles Apart? (Ég és föld?) című kiadványában, mely Lengyelország, Magyarország és Szlovákia egészségügyi rendszereit hasonlítja össze más uniós tagállamok rendszereivel. „A szlovák rendszer állapota legfontosabb mutatóit tekintve az unió régi tagállamai 1987-es szintjének felel meg” - állítja Peter Pažitný, a pozsonyi Egészségpolitikai Intézet (HPI) munkatársa. - Ez vonatkozik a demográfiai mutatókra éppúgy, mint az egészségügy fenntartására fordított összegre.” Szlovákia a többi visegrádi országhoz hasonlóan, mintegy 2-3-szor kevesebbet fordít erre a célra, mint a régi tagállamok. „Ez azonban megfelel a gazdaság teljesítőképességének” - véli Pažitný. Szerinte azonban a visegrádi országoknak nem szabad másolniuk a gazdagabb uniós tagállamok egészségbiztosítási modelljeit. „A kilencvenes évek elején ezt megpróbálták Magyarországon, de rá kellett jönniük, hogy nincs elég pénzük a fenntartására” - állítja a gazdasági szakember. Véleménye és a kiadvány alapján Szlovákia az unió egészét tekintve is élen jár egészségügyi rendszere átalakításában. „Nemcsak az új tagállamok számára elkerülhetetlen a reform, a régiek egészségügyi rendszere is átalakításra szorul, mivel a társadalmak egyre inkább elöregednek - mondta a tanulmány bemutatóján Pažitný. - Hollandia a szlovák egészségbiztosítási modellhez hasonlót vezet be 2006-tól, Németország pedig a szlovák rendszerhez hasonlító finanszírozási elképzelésen dolgozik.” A régi szlovák egészségügyi modellt a svédasztalhoz hasonlította, melyről általában mindenki többet vesz, mint amennyire szüksége van, és olyat is megeszik, ami megfekszi a gyomrát. „Ennek a „svédasztalos” rendszernek vetett véget az egészségügyi reform” - mondta Pažitný. A tanulmányban található adatok a Populus nemzetközi közvélemény-kutató ügynökség felméréseiből származnak, melyeket idén januárban és februárban végeztek. Eszerint Szlovákia lakosságának 88 százaléka szerint szükség van az átalakításra, mert a korábbi rendszer egyre rosszabb lett volna. A legreformpártibb ország Magyarország, ott 100 emberből 95 úgy látja, hogy az egészségügy átalakításra szorul. dpj) Külföldön jobb az ellátás, mint hazájában? Jobb* Ugyanolyan* Rosszabb* Lengyelország 90 4 5 Magyarország 78 14 • 9 Szlovákia 73 12 15 Csehország 65 26 10 Olaszország 63 26 11 Nagy-Britannia 60 29 12 Spanyolország 42 35 26 Németország 38 27 35 Hollandia 34 41 25 Svédország 24 43 34 Franciaország * százalékban 20 31 48 (forrás: Poles Apart?) Ahol piszkos ügyletek folynak, ott most elkezdenek félni - állítja az önkormányzatokról a számvevőszék Több a jogkör, nagyobb lett a korrupció is ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az önkormányzatok, az egészségbiztosítók és a közhasznú szervezetek gazdálkodását is ellenőrizheti a számvevőszék, egyezett bele a kormány. Az Önkormányzatok Szigorúbb Ellenőrzéséért Kezdeményezés elégedett a döntéssel. A társulás szerint az ön- kormányzatok a korrupció melegágyai, ugyanis a hatáskörökkel együtt az állam a visszaélési lehetőségeket is decentralizálta. „Ha komolyan gondoljuk a korrupció elleni harcot, szükség van a külső ellenőrzésre” - szögezte le Daniel Lipšic igazságügyi miniszter. Ha a parlamentben a képviselők megkí- törvény elfogadásához 90 szavazat sérelnék kiegészíteni a javaslatát kell. „Nem biztos, hogy lesz elég azzal, hogy a számvevőszék a pár- voks, hiszen a törvényhozásban tok gazdálkodását is megvizsgál- sok a polgármester és önkormányhassa, ez ellen sem lesz kifogása. A zati képviselő” - mondta lapunkTiltakoznak az önkormányzatok Pozsony. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) elutasítja a számvevőszéki ellenőrzést. „Ez az önkormányzatiság létét kérdőjelezi meg, visszatérést jelentene az 1990 előtti rendszerhez ” - mondta lapunknak MichaLSýkora, a ZMOS elnöke. Szerinte az ellenőrzés a gyakorlatban is kivitelezhetetlen. „Az önkormányzatok nem vezetik külön dossziéban a költségvetésből és a személyi jövedelem- adóból befolyt pénz és az egyéb saját jövedelem felhasználásáról szóló iratokat” - állítja. Szerinte az önkormányzati főellenőröknek elég széles jogköreik vannak, (lpj) nak Bárdos Gyula, az MKP frakció- vezetője. A számvevőszék örül az új hatáskörnek, ám attól tart, nem lesz pénze, sem embere az ellenőrzése. Megpróbálják átcsoportosítani a költségvetést, és az államkasszából is nagyobb támogatást kérnek. „Évente a községek legfeljebb öt százalékát tudjuk ellenőrizni. Ettől függetlenül ott, ahol piszkos ügyletek folynak, elkezdenek félni” - mondta Tibor Tábory szóvivő. A számvevőszék szerint erősíteni kellene az önkormányzatok belső ellenőrzését is, tavaly csak a települések tíz százalékán volt községi ellenőr. (s, t, sza) Ha tetten érnek valakit, a vizsgálati fogsághoz nem kellene a parlamenti beleegyezés Ismét terítéken a képviselők immunitása ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Hamarosan a képviselői és bírói immunitást szűkítő alkotmánytörvény-tervezet is a kormány elé kerül, ígérte meg tegnap Dániel Lipšic igazságügyi miniszter. Javaslatát még áprilisban - Csáky Pál kormányalelnök kérésére - ismertette a koalíciós partnerekkel. A KDH és az MKP támogatásáról biztosította a tárcavezetőt, sőt a magyar párt további szigorítást szorgalmazott: akkor se kelljen a parlament beleegyezését kérni, ha olyan személyt akarnak vizsgálati fogságba venni, akit tetten érnek. Az ANO és az SDKÚ időt kért a tervezet tanulmányozására, s létrehoztak egy koalíciós bizottságot, mely feladata kompromisz- szumot keresni. Azóta a politikusok lényegében csak az egymás közötti viszony rendezésével foglalkoztak, az immunitásról nem mondtak véleményt. „A legutóbbi tanácskozáson sem egyeztünk meg semmiről, az ANO és az SDKÚ pedig további haladékot kért” - erősítette meg lapunknak Bárdos Gyula, a szakbizottság MKP-s tagja. Lipšic bízik benne, a Koalíciós Tanács legközelebbi ülése utáni két héten belül a kabinet rábólint a mentelmi jog korlátozására. „A magyar miniszterekre e téren számíthat. Azt sem lehet kizárni, hogy erre a témára is rányomja majd bélyegét a KDH és az ANO közötti villongás” - tette hozzá Bárdos, (sza) Az oktatási minisztérium szerint megfelelő keretet biztosítottak az önkormányzatok számára 400 millió hiányzik a pedagógusbérek emelésére ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Komárom. Az önkormányzatok szerint százmilliók hiányoznak a pedagógusbérek júliustól esedékes emelésére, melyről januárban döntött a kormány. A pénzügyminisztérium viszont azt állítja, elegendő pénzt adtak erre. Legnagyobb arányban a pályakezdő és fiatal pedagógusok bére emelkedik. „Az alap- és középiskolák pedagógusainak béremelésére még nincs meg a teljes fedezet, az iskolafenntartó önkormányzatok költségvetéséből mintegy 200- 400 millió korona hiányzik - közölte lapunkkal Olga Gáfriková, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének (ZMOS) szóvivője. - Folyamatosan tárgyalunk az oktatási tárcával a teljes keret előteremtéséről.” Szigeti László oktatási államtitkár szerint viszont biztosított az emelésre szánt mintegy 600 millió korona. „A következő két hétben a kerületi tanügyi hivatalok felmérik az iskolák idei első félévi központi támogatásának mértékére, illetve a második félévre vonatkozó igényeket. Ezután világos képet kaphatunk, mennyibe is kerül a tervezett béremelés.” Az államtitkár közölte, ha valamiért mégsem volna elegendő az előirányzott összeg, tárgyalni fognak a pénzügyminisztériummal „Megígérhetem, hogy júliusban megkapják az ígért béremelést a pedagógusok.” (érvé) Megtoldja az önkormányzat? Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere attól tart, végül az ön- kormányzatoknak kell kigazdálkodniuk a hiányzó összeget. Úgy véli, az állam ismét kellemetlen helyzetbe hozta az iskolafenntartó települések vezetését. Megnyugtatásul közölte: „Az önkormányzatok a jövőben is mindent megtesznek, hogy eleget tegyenek az iskolákkal szembeni kötelezettségeiknek, noha felesleges pénzük nincs, és a polgármestereket egyéb feladatok is terhelik.”