Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-30 / 124 szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 30. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 7 A profilját bővítő jászberényi Electrolux Lehel háztartásicikk-gyártó hatósugara egész Európára kiterjed Szlovákia rajta van a cég térképén A jászberényi gyár kapuját naponta több mint 13 ezer porszívó hagyja el. Egy gép összeszerelése a típustól függően 10-16 percet vesz igénybe. (TASR-felvétel) Jászberény. Villástargoncák keringőznek a végtelenbe nyúló gyártósorok között. Az alkatrészek ezreinek szállítása, a végtermékek raktározása, a 17 gyártósor ellátása folyamatos - a svéd Electrolux jászberényi gyá­rában vagyunk. SIDÓ H. ZOLTÁN A svéd Electrolux 1991-ben vásá­rolta meg a jászberényi Lehel hűtő­gépgyárat, ahol 1958 óta állítanak elő jégszekrényeket, mélyhűtőket. A Lehel már az 1970-es évektől né­met és svájci licencen alapuló ter­mékeket gyártott, exportjának je­lentős hányada nyugati piacon kö­tött ki, vagyis magánosításával a közép-európai pozícióját éppen ki­építő Electrolux jó vételt csinált. A svéd társaság az azóta eltelt idő­szakban mintegy 50 milliárd forin­tot (7,7 milliárd korona) fordított a jászberényi telephelye bővítésére, melynek eredményeként a már meglévő jégszekrény- és mélyhűtő­gyártás mellett 1996-tól porszívók előállításával bővült az Electrolux Lehel profilja. Mára a mintegy 3600 főt foglal­koztató jászberényi gyár a cégcso­porton belüli profilváltásnak kö­szönhetően Európa egyik megha­tározó porszívógyártójává nőtte ki magát, ahol közel 10 ezer négyzet- méternyi területen 17 soron napi 13 200 porszívó hagyja el a csar­nokot. A termelés felfutása na­gyon meredek: 1998-ban 327 ezer, 2000-ben 905 ezer, 2001- ben 1,1 millió, tavaly már 1,885 millió porszívót gyártottak le, az idei terv pedig 2,55 millióról szól. A svéd társaság termékfejlesztése során figyelembe veszi azt a tényt, hogy egyre több az allergiában szenvedő ember, folyamatosan nő a háztartások levegőszennyezett­sége, végezetül azt a tényt, hogy egyre kisebbek a lakásokban talál­ható szőnyegek felülete. Ezért a világ legnagyobb tisztítóhatású, minimális port a levegőbe engedő, továbbá a lehető legcsendesebb porszívókat állítja elő. „Az Electrolux Lehel számos külföldi alvállalkozóval dolgozik együtt, Szlovákiából a párkányi Kappa és a nyitrai Plastika tarto­zik a beszállítói közé, a szállítmá­nyaik éves volumene 3 és 4 millió euró között mozog” - mondta Vass Attila, a porszívógyár igazga­tója. A svéd társaság térségünk­ben még Lengyelországban és Ro­mániában rendelkezik telephely- lyel. Annak idején nálunk is ér­deklődött beruházási lehetőségek iránt. Gyárat ugyan nem telepített Szlovákiába, azonban Pozsony­ban tavaly ősszel építette ki euró­pai hatósugarú beszerzési köz­pontját - tette hozzá Peter Sokol, az Electrolux termékmenedzsere. A társaság tavaly 14148 porszívót értékesített Szlovákiában, ezzel a teljesítménnyel vezető pozíciót harcolt ki az itteni piacon. Némi ízelítőt kaphattunk abból is, hogy mi a titka a svéd minőség­nek és munkaszervezésnek. A jász­berényi telephelyen minden egyes porszívót letesztelnek, a termékek 2 százaléka totális ellenőrzésen megy keresztül, végezetül a futó­szalagokról lekerülő gépek közül havonta százat kiemelnek és azo­kat 650 órán keresztül maximális üzemmódnak vetik alá. A folyama­tos ellenőrzésekkel kiszűrhetők az egyedi hibák is, mivel a gyártás so­rán gyakorlatilag műiden alkatrész útjáról áttekintésük van, ami nem kis dolog, tekintve, hogy 16 ezer különböző alkatrészt építenek be a 266 változatban készülő porszívók­ba. Bár apróság, de jellemző, hogy az egyes gyártószalagoknál a pihe­nési időt is percre pontosan lebont­ják. Például az egyik szünet 16:08 órától 16:16 óráig tart, ami a ná­lunk szokásos időkerekítéseket is­merve meglehetősen szokatlanul hat. A tavaly 110 milliárd forintos forgalmat lebonyolító és 4,2 millió háztartási cikket legyártó jászberé­nyi Electrolux Lehel idén február­ban új csarnokkal bővült, ami akár évi 3 millió porszívó előállítását is lehetővé teszi. Az Electrolux-csoport, amelybe az AEG, a Zanussi és a Husqvarna márkák is tartoznak, a világ legna­gyobb háztartási gépgyártója. A vi­lág 150 országában évente 55 mil­lió darab terméket ad el, vüágszer- te 72 ezer főt foglalkoztat, éves for­galma pedig átszámítva eléri az 520 milliárd koronát. PÉNZPIACI TANACSAD0 A pénzvilág vigyázó tekintetét Párizsra vetette FANČOVIČ MIROSLAV Bár a franciaországi, európai uniós alkotmányról szóló nép­szavazást csak tegnap tartották, a referendum előszele már a múlt heti pénzpiaci mozgáso­kat is elérte. A hét elején a koro­na 38,960 korona/euró szinten nyitott, majd 39,050 koronára gyengült. Szerdán Közép-Euró- pa valamennyi pénzneme gyen­gülni kezdett, a legnagyobb veszteséget a forint szenvedte el. A forint kurzusmozgásához részben kötődik az a hír, hogy a világ egyik legfontosabb hitel- minősítője, a Standard and Poors leminősítette Magyaror­szág forintban vezetett közép- és rövidtávú adósságállomá­nyát. Az indok: Budapest pénz­ügyi lazasága mind több aggo­dalomra ad okot. A szerdai ár­folyamesés csütörtökön is foly­tatódott, ennek következtében 1 euró már 39,260 koronát ért. Pénteken azonban megfordult a trend, a korona erősödni kez­dett, ugyanis a nemzetközi pénzpiacokon már egyre in­kább érződött a tegnapi francia népszavazás esetleges kedve­zőtlen végkimenete miatti ag­godalom. Az elkövetkező na­pokban a korona a visegrádi né­gyek valutájával együtt fog mo­zogni, azaz sok függ a lengyel zlotytól, emellett az euró alaku­lásától is. A EU közös pénze a francia „nem” hatására akár gyengülhet is. A héten várható­an 1 euró kurzusa 39,00 és 39,350 korona közötti sávban fog mozogni. A szerző az OTP Banka Slo­vensko pénzügyi elemzője Valuta MAI VALUTAARF0LYAM0K Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Árfo lyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen(100) Kanadai dollár 39,231 1,284 24,722 Lengyel zloty Svéd korona 29,011 Svájci frank USA-dollár 9,392 57,063 Magyar forint (100) 15,460 4,266 5,270 Szlovén tollár (100) 16,378 25,367 31,287 VETEL-ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 38,12-40,12 30,38-32,04 1,25-1,31 14,79-16,09 OTP Bank 38,10-40,08 30,32-32,00 1,25-1,31 14,88-16,02 Postabank 38,05-40,09 30,34-31,96 1,25-1,31 14,74-15,96 Szí. Takarékpénztár 38,08-40,04 30,31-31,91 1,24-1,32 14,73-16,12 Tatra banka 38,05-40,09 30,34-31,96 1,25-1,31 14,74-15,96 UniBanka 38,10-40,10 30,40-31,99 1,25-1,31 15,04-15,83 Általános Hitelbank 38,01-40,03 30,30-31,92 1,24-1,32 14,53-16,22 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ * FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak Üzleti kooperációs ajánlatok 23388 Német cég rajzok alapján egyszer használatos faládákat gyártatna fenyőből 80x120x80 cm méretben (a fa vastagsága kb. 18 mm). IPPC-Standard szerint kezel­ve és szárítva, heti kb. 100 db. mennyiségben. 23389 Német gépipari cég bér­munka-lehetőséget ajánl. Szigete­lőüveg, ragasztó- és szigetelőanyag gyártásához készít gépeket és be­rendezéseket. 13427 Szőlőkarót vásárolna akácfából nagy mennyiségben egy francia cég. 13442 Nagy mennyiségben vá­sárolna bükk, tölgy, fenyő fa fűrész­árut egy németországi vállalkozó. 13370 Francia cég gépi hegesz­tésűvázakra (rajzok alapján) keres sürgősen beszállítókat. 13397 200 kg. minőségi olasz frissen pörkölt szemes kávét ajánla­nak Győrben 1 kg-os kiszerelésben. 12648001 Szlovák cég szállítási eszközök, műanyag ablakok gyár­tásával foglalkozik. Termékei: alap-paletták, .árukiszállítás céljára hálós kocsik, lemezoldalfalú ládák. 13499 Elektrotechnikai termé­kek, különösen világításkapcsolók és dugaszolóaljzatok gyártásával, illetve számos nagyvállalat elektro­technikai termékeinek forgalmazá­sával foglalkozó német cég forgal­mazót keres. 13502 Német cég a telekommu­nikáció területén használt alkatré­szek forgalmazásával foglalkozik, a nagyfrekvencia és optikai adatátvi­teli technika csúcstermékeit kínál­ja. Amerikai és ázsiai gyártók kép­viselőjeként ismert. 13509 Ukrán vállalatcsoport a következő termékek beszerzésében érdekelt: hús- és kolbászáruk; saj­tok; konzervek (zöldség és gom­ba); húsfeldolgozási alapanyagok (természetes és műbél, fűszerek); szeszes italok (konyak, brandy, li­kőr, stb.). A vállalatcsoportba tar­tozik egy édesipari vállalat, likőr- és vodkagyár, baromfifeldolgozó. Termékei terítése céljából külföldi cégképviselet, vegyesvállalatot sze­remé alapítani. A jónius 9-i (csütörtök, 13 óra, Győri Vásár) szlovák-magyar üzlet­ember-találkozón részt vesznek: 12741001 Az egyes iparágakban széles körben használatos techni­kai berendezéseket, eszközöket, tartozékokat forgalmaz partne­rünk. Viszonteladóknak, vevőknek ajánljuk termékeit. Néhány termé­kük: csövek, csőrendszerek, szállí­tócsövek, rozsdamentes csőívek, csőidomok, csőkarmantyúk, go­lyós csőváltó, pillangó- és biztonsá­gi szelepek, porleválasztó szűrők, elszívók. Mezőgazdaságban ma­lomipari berendezések, takar­mánykeverők, gabona elő- és utó­tisztítók, nedvességszabályozók, hengerszékek, pörkölő üstök, pré­sek, olajütők, olajmalmok. 12341001 Háztartási vegyi áruk gyártásával, értékesítésével foglal­kozó cég kínál mosószereket, öblí­tőket, mosogató- és tisztítószere­ket, habfürdőket, tusfürdőket. Vi­szonteladókat keres. 5500001 Tavaszi fáradtság ellen egy kiváló kanadai terméket aján­lunk. Javítja az agy oxigénellátását, stabilizálja a vérnyomást, javítja az erek vérellátását és az érfalak ru­galmasságát, hatékony a szív- és ér­rendszeri betegségek megelőzésé­ben, optimalizálja a koleszterin- és cukorszintet, a máj-, az epe- és a veseműködést, a gyomorégést és a migrénes fejfájást megszünteti. 2100002 Az FMMC váija olyan cégek jelentkezését, akik helyet tudnának biztosítani egy helyi, bel­földi és nemzetközi kereskedelem­fejlesztéssel foglalkozó üzleti infor­mációs és innovációs klub működé­séhez. Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését is vátja, akik szívesen foglalkoznának üzleti kapcsolatok létrehozásával, termékek, szolgál­tatások, találmányok menedzselé­sével. Szlovákia nemcsak magyar­lakta területeinek egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marke­tingiroda, önálló működtetéséhez keres partnereket. Munkalehetőségek belföldön Munkanélkülieket, pályakezdő­ket, pályát módosítókat keresünk Szlovákia egyes városaiból területi képviselői munkakörbe. Találmá­nyok, új termékek menedzselését, szabad kapacitások lekötését vál­laljuk. Munkalehetőségek külföldön Magyarországra keressük a kö­vetkező szakmák képviselőit: CNC- gépkezelők; 2 asztalos; asztalos műhelyvezető, faipari mérnök; Műszaki munkatárs (alkatrész- gyártás) francia nyelvtudással; vü- lanyszerelő vagy elektronikai mű­szerész angol nyelvtudással. Angol és német nyelvterület ál­láslehetőségei: Hollandiába keres­nek henteseket, húsfeldolgozókat, -darabolókat, kamionsofőröket. Londonban fröccsöntő szerszám- készítő és üzemgépész találhat munkát. Írországba bébiszitter- eket, házvezetőnőket keresünk. Ápolónőket, szakorvosokat keres­nek Anglia, az arab és skandináv országok, Németország és Svájc te­rületére. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, iparjogvédelmi tanács­adást és kedvezményes szolgálta­tást kaphatnak a lap olvasói a konkrét termékeik értékesítésé­ben, szabad kapacitásuk lekötésé­ben, bérmunka lehetőségeik me­nedzselésében. Szerkesztőségünk a kereskedel­mi ajánlatok tartalmáért nem vál­lal felelősséget és nem áll módjá­ban a felvilágosítás. Kapcsolatfel­vétel: FMMC Fax: 0036/96/ 413688, 517867, e-mail: fmmc@ mail.datanet.hu; www.ftnmc.hu . AZ ÖNÖK LEVELEI HAJ TÉMÁRA Tibor írja nekünk Miaváról, aki szívesen megosztaná velünk a SALON TEXTURES hajápoló szerrel kapcsolatos benyomá­sát. Pontosítjuk, hogy a SALON TEXTU­RES termék 690 koronába kerül és a kizárólagos forgalmazójától lehet csak megvásárolni a KVATROFIN s. r. o. cég­től, Kúpeľná 24., 932 01 Veľký Meder, tel.: 031/555 2095. Jelenleg a neve­zett terméket a pontos használati uta­sítással utánvéttel Is meg lehet ren­delni. Nagy gondot okozott nekem a hajhul­lás. Annyira ritkult a hajam, hogy né­hány helyen már átvilágított a fejbő­röm. Öt év alatt több készítményt is ki­próbáltam, amelyeknek meg kellett volna állítani a hajhullást. Az ered­mény mindig ugyazaz volt - a helyzet semmit nem javult. Csak a múlt év ok­tóberében próbáltam ki barátom ja­vaslatára a hatásos SALON TEXTURES készítményt. Pontosan a használati utasítás szerint használom már negye­dik hónapja és a problémám meg­szűnt. Örölük, hogy végre rátaláltam arra a jó minőségű árura, amely segí­tett. Ezúton szeretnék a KVATROFIN cégnek köszönetét mondani. »F-5-11254

Next

/
Thumbnails
Contents