Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-30 / 124 szám, hétfő

8 Magyar glóbusz ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 30. RÖVIDEN A civil áldozatokra emlékeztek A valpovói temetőben felállított emlékmű előtt a horvátországi Német Nemzeti Közösség elnöke azokra a 60 évvel ezelőtti esemé­nyekre emlékezett, amelyek következtében a német nemzetiségű lakosságot a győztes hadsereg, vagyis Tito partizánjai munkatábo­rokba hajtották. (ÚMKÚ) Legyen kötelező választani! A helyhatósági választásokat módosító két törvénytervezetet nyúj­tott be tegnap a képviselőház házbizottságához Konzervatív Párt (PC). Az egyik jogszabályjavaslatban azt kérik, hogy azokban a me­gyékben, illetve helységekben, ahol kisebbségben vannak a romá­nok, tartsanak fenn számukra egy bizonyos számú helyet a helyi és a megyei tanácsokban. A másik törvénytervezettel a Konzervatív Párt azt szeretné elérni, hogy váljék kötelezővé a voksoláson való részvé­tel minden szavazó jogú állampolgár számára. (Krónika) Boc néppárti programmal készül Néppárti programmal indul a Demokrata Párt (PD) elnöki tiszt­ségéért folyó megmérettetésben Emil Boc. A kolozsvári polgár- mester szerint ugyanis alakulata nem követhet közös utat a Szoci­áldemokrata Párttal (PSD). Az amerikai csapatok Romániában Az amerikai csapatok a Mihail Kogalniceanu légitámaszpontot, va­lamint a 34-es hadtest kaszárnyáját, illetve a babadagi lőteret és a kogalniceanui kikötői lehetőségeket használják majd, közölte Valériu Nicut tábornok. Nicut szerint a katonai létesítmények 50 kilométeres körzetben fekszenek, a lőtér is, amelyet csak gyakorlásra használnak majd, személyzet nélkül, de felújított infrastruktúrával. (Népújság) Főnyeremény bekerülni a tandíjmentes kategóriába Egy-egy szemeszter A szervezet legfőbb célja, hogy az amerikai magyarokat hitelesen képviselje Washingtonban Magyar lobbiszervezet Amerikában (Somogyi Tibor felvétele) külföldön MAGYAR SZÓ Manapság felér egy lottónyere­ménnyel az, ha valakinek sikerül a tandíjmentes kategóriában bejut­nia valamely fakultásra. A szabad­kai Közgazdasági Kar példáján ke­resztül igyekszünk ráirányítani az érettségi előtt állók és szüleik fi­gyelmét, hogy mi mindenre érde­mes odafigyelni az egyetemre való pályázáskor: Szedlák Ottíliával, a szabadkai Közgazdasági Kar dé­kánhelyettesét kérdeztük a tudni­valókról. Érdemes nagyon komolyan venni a felvételi vizsgát, mert gyakran egy-két ponton múlik, hogy sikerül-e bejutni a tandíj- mentes kategóriába. Milyen tud­nivalók vannak a felvételivel kapcsolatban? Nálunk, a szabadkai Közgazda- sági Karon a felvételi vizsgán az alábbi 5 felkínált tantárgy közül kell tetszés szerinti 2 tárgyat vá­lasztani: a gazdaságtan alapjai, ügyviteli gazdaságtan, informati­ka, matematika, filozófia és logika szerepel a választási lehetőségek között. Például a gimnazisták közül a legtöbben a matematikát és az in­formatikát választják. A vizsgával kapcsolatos tudnivalók mind az új­vidéki, mind a szabadkai jegyzettá­rukban beszerezhetők. Nem újdon­ság, hogy minden kar meghatároz­za, hogy melyek azok a középisko­lai szakok, amelyek végzősei kü­lönbözeti vizsga nélkül felvételiz­hetnek. A Közgazdasági Kar eset­ben ezek a közgazdasági-, jogi-, közszolgálati-, mezőgazdasági-, élelmiszeripari-, kereskedelmi-, idegenforgalmi-, illetve ezzel ro­kon szakok, valamint a gimnáziu­mok. A jelentkezéseket június 25- én, 27-én és 28-án fogadják. A fel­vételi vizsga július 1-jén lesz. Hány hallgatónak van esélye a tandíjmentes kategóriába bejut­ni? Érdemes nagyon alaposan felké­szülni a felvételire, ugyanis nálunk a tavalyihoz hasonlóan az idén is 400-an iratkozhatnak be tandíjfi­zetési kötelezettség nélkül. Önkölt­séges alapon 800-an juthatnak be a karra. Idén az éves tandíj 60 ezer dinár, amelyhez eddig már két bankkal sikerült megállapodniuk, hogy viszonylag kedvező feltételű hitelfeltételeket nyújtsanak azok­nak a hallgatóknak, akiknek nem sikerült bejutniuk a tandíjmentes kategóriában. A mostani elsőéveseket egy, az európai irányelvekhez igazodó képzés várja. A szabadkai Köz- gazdasági Kar az elsők között döntött, a modernizálás mellett. Mi ennek a lényege? Lecsökkent a tanulmányi idő, már három év után egyetemi szintű oklevelet kap a hallgató, négy év alatt szakosított közgazdász válhat az egyetemistából, 5 évi tanulmá­nyok után szerezhető meg a ma­giszteri cím. Kilenc szakirány közül választhatnak a hallgatók, s óriási újdonság, hogy már a beiratkozás­kor dönteni kell, ugyanis már első évben az adott szakirány egy-egy szűk szakmai tantárgyát is hallgat­ják egyetemistáink. Több választ­ható tantárgy is lesz a későbbiek­ben, s ezeket a specifkus-szakmai ismereteket az oklevél mellékleté­ben is feltüntetik. A magyar ajkú hallgatóknak már a beiratkozáskor nyilatkoz­niuk kell, hogy anyanyelvükön kívánnak-e tanulni. A tantárgyak hány százalékát tanulhatják anyanyelvükön? Első évben körülbelül 70 száza­lékát hallgathatják magyarul, de mivel a miskolci, debreceni, pécsi közgazdasági egyetemmel és más fakultásokkal jó kapcsolatunk van, az elképzelések szerint a konferenciákon alkalmazott mód­szerrel számítógépes kivetítőn ot­tani egyetemi tanárok előadásait is meghallgathatják a szabadkai hallgatók. Vendégprofesszorokat is vendégül látunk majd. Egyete­mistáinknak lehetőségük lesz az említett fakultásokon egy-egy fél­évet lehallgatni. Bár az Amerikai Magyar Kongresszusi Kapcsolatok Központja még fiatal szer­vezet, de gyorsan és sike­resen bontogatja szárnya­it, és Amerika minden ré­szében csatlakoznak a te­kintélyes támogató szemé­lyek, intézmények. AMERIKAI MAGYAR PANORÁMA A közelmúltban Nagy Sándor, a Center for Hungarian American Congressional Relations (CHACR) elnöke, Fedor Szilvia kíséretében meglátogatta a Dallas-Fort Worth metroplexi magyarokat. Többna­pos látogatásuk során, megismer­tették a szervezet hivatását, műkö­dését és a jövőre vonatkozó célki­tűzéseiket. Fedor Szilvia kíséretében meg­látogatta a Dallas-Fort Worth metroplexi magyarokat. Többna­pos látogatásuk során, megismer­tették a szervezet hivatását, mű­ködését és a jövőre vonatkozó cél­kitűzéseiket. A hallgatók örömmel fogadták az Amerikai Magyar Frakció meg­alakulásának hírét.. Az ilyen politikai infrastruktúra létrehozása lehetővé teszi a szét­szórt magyaroknak a megfelelő helyen és időben egy hangon való megszólalását. A lobbiszervezet legfőbb célja, hogy az amerikai magyarokat hi­telesen képviselje Washington­ban. Az érdekképviselet haté­ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ Borbély László középítkezés- ügyi és területrendezési miniszter egyike a kormány azon tisztségvi­selőinek, akiknek nem kell lesüt­niük szemüket, ha árvízkárosultak körébe érkeznek. Már az árvízka­tasztrófa kezdetén haladéktalanul a helyszínre sietett. Szavaiból ki­érződik, mennyire megérintette az elé táruló siralmas helyzet: „gé- szen másképp éli meg az ember a katasztrófát, ha ott van a helyszí­nen. Tragédia, ami ott történt, a magyarok által is jelentős szám­ban lakott térségekben, Óteleken és a környező falvakban...” Nyom­ban látogatása után programot dolgozott ki az árvízsújtotta hely­ségek megsegítésére, az összeom­lott házak újjáépítésére, a szó szo­ros értelmében napokra lebontva Romániában SZABADSÁG Különösen sötét képet fest az Amnesty International emberi jog­védelmi szervezet évi jelentése Ro­mániáról. A dokumentum a múlt évi választási csalásokról, az SZDP-nek a médiára és az igazság­szolgáltatásra gyakorolt politikai és gazdasági nyomásairól, a gyer­mekek, öregek, pszichiátriai bete­gek gyakran elviselhetetlen sorsá­ról jelentett. A dokumentum emlékeztet a ta­valyi parlamenti és elnökválasztási szabályzat hiányosságaira. A jelen­tés szóvá teszi,a választások előtt konyságát a magyar ajkú tagok közreműködése biztosítja. Nagy Sándor látogatásának fő célja ép­pen ez volt, hogy megismertesse a szervezetet a texasi magyar sza­vazókkal, serkentse őket a politi­a tennivalókat, határidőket, a kö­vetkező lépéseket. Az ütemtervet legutóbbi sajtó- értekezletén elő is terjesztette a rendkívül nagy számban megje­lent média előtt, amikor máris döntésekről és elfogadott tervraj­zokról is beszélhetett. Leszögezte: június 20-án megkezdődik az ár­vízsújtotta területeken az össze­dőlt lakások újraépítése. Megtudtuk, hogy az elmúlt na­pokban különbizottság elemezte az összeomlott házak újjáépítésé­re meghirdetett pályázatra be­nyújtott terveket. Volt miből válo­gatni, hiszen a pályázatra 28 cég jelentkezett, ebből kilenc nyertes. A lajstromokat ott helyben nyil­vánosságra is hozta, a sajtóérte­kezleten jelen levők kézhez is kaphatták. A miniszter bejelentette: több kirobbant jegyzőkönyvbotrányt is, a Szociáldemokrata Párt nyilvá- nosságra került dokumentumaiból világosan kiderül, hogy az akkori kormánypárt egyáltalán nem ret­tent vissza a médiára, igazságszol­gáltatásra gyakorolt politikai és gazdasági nyomástól. Az AI külön szól azokról az újságírókról, akiket többször is meghurcoltak, amikor a közpénzek nem rendeltetésszerű felhasználói ellen oknyomoztak. A jelentés élesen bírálja a volt kor­mányt, amely gyakorlatilag semmit sem tett a korrupció valós felszá­molása érdekében, ez a jelenség el­sősorban a közintézményeket és az kai érdekképviselet támogatásá­ra, és tájékozódjon a helybeli ma­gyarokat foglalkoztató ügyekről. Dallasban Paul DeCleva és Var­ga László üzletemberekkel talál­koztak, akik támogatásukat aján­A megáradt Temes mint ezer házat kell újjáépíteni, és minél körültekintőbben kell el­járni, hogy minél hamarabb tető alá kerüljenek, ne legyenek költ­ségesek, de azért megfelelő ké­nyelmet nyújtsanak. A következő lépés az építőcégek kiválasztása, ami szintén licitálás alapján tör­egészségügyet hálózta be. Emlé­keztet: Románia lakosságának egy- harmada szegénységben él, ezek többsége gyermek és magatehetet­len öreg. Ami a gyermekeket illeti, számításaik szerint Romániában tavaly 66 000 gyermeket dolgoz­tattak nagyon nehéz körülmények között. Egyeseket eladtak, „új tulaj­donosaik” pedig kemény munkára fogták őket. Másokat embercsem­pészek külföldre juttattak, ahol szexuális vagy más célokra hasz­nálták őket. A jelentés idézi az egyik ENSZ-megbízottat, akit sok­kolt az a látvány, ami Romániában fogadta. lották fel, Fort Worth-ban pedig a Fort Worth Sister Cities Internati­onal Budapest Committee vezető­je, Alan Barr látta őket vendégül. A beszélgetés folyamán Nagy Sán­dor ajánlotta fel segítségét a két város közötti kulturális kapcsola­tok bővítésében, közös érdekű kezdeményezések véghezvite­lében. A dallasi magyar cisztercita apátságon Lelóczky Gyula atya örömmel fogadta a vendégeket és a jó híreket. Odaadó támogatását ígérte a vallási jellegű problémák megoldásában, egyházak közötti kapcsolatok bővítésében. Látogatásuk során a Magyar Kulturális Kör néhány tagjával is találkoztak a vendéglátó Beluska család otthonában. A fesztelen, családi-baráti hangulatban lezaj­lott beszélgetések során véleményt váltottak az erdélyi magyarság helyzetéről, valamint más elsza­kadt területeken élő magyarok ki­sebbségijogainak ápolásáról. Ezek után a kis delegáció Texas fővárosába, Austinba utazott. Itt is alkalom adódott egy kis cso­porttal megismertetni a lobbi­szervezetet és annak hivatását. Az austini magyarok is érdeklődéssel hallgatták Nagy Sándor ismértető előadását, egyetértettek a szerve­zet időszerűségével, és anyagi, er­kölcsi támogatást kínáltak a sike­res munkához. Sajnos, a Texas fővárosában élő magyarok, sem kulturális, sem politikai téren nem alkottak szer­vezetet, és a CHACR alapításának híre bátorítóan, szinte buzdító ha­tással volt rájuk. tént. Ennek a folyamatnak június 15-ig be kell fejeződnie, hogy jú­nius 20-án hozzáfoghassanak a házak alapozásához. Hogy még a gyanú árnyéka se férhessen ah­hoz, milyen elvek alapján történt a tervező cégek, majd pedig az építők kiválasztása. Az AI szerint a pszichiátriai in­tézményekben, sokszor elégséges orvosi indok nélkül, akaratuk elle­nére tartanak őrizetben páciense­ket, olyan életkörülmények köze­pette, amelyek a nemzetközi embe­ri jogi alapnormákat sértik. Az ilyen intézményekben a túlzsúfolt­ság miatt gyakori, hogy egy ágyon többen osztoznak, de sokszor ma­guk a bentlakók költöznek egy ágy­ba, mert csak így tudják elejét ven­ni a kihűlésnek a fűtetlen kórter­mekben. Az AI értesülése szerint egy romániai kórházban tavaly té­len 18-an haltak meg alultápláltság és kihűlés következtében. Különbizottság elemezte az összeomlott házak újjáépítésére meghirdetett pályázatra benyújtott terveket Az árvíz visszavonul, kezdődik az újjáépítés (Reuters-felvétel) A jelentés szóvá teszi a választások előtt kirobbant jegyzőkönyv-botrányt, kitér a meghurcolt újságírókra is sérülnek a gyermekek jogai Nagy Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents