Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-04 / 102 szám, szerda

8 Kultúra Évadnyitó rendezvények Alsósztregován Két kiállítás és Múzeumi Szalon a Madách-kúriában MISLAY EDIT Alsósztregova. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazga­tása alá tartozó alsósztregovai Madách-kastélyban pénteken évadnyitó rendezvényekkel vár­ják a látogatókat. „A kastély há­rom kistermében egy régebbi kiál­lításunkat újítottuk fel A Tragédia Szlovákia színpadain címmel - mondta Jarábik Gabriella, a mú­zeum igazgatója. - Nálunk Ma­dách Imre drámáját napjainkig három helyszínen, Kassán, Komá­rom és Pozsonyban hétszer állítot­ták színpadra. Kiállításunk, ame­Beke Sándor lesz a Múzeumi Szalon vendége lyet a pozsonyi Színházi Intézettel együttműködve készítettünk - és akikben kiváló partnerre leltünk -, ezeknek az előadásoknak a fénykép- és jelmezterv-dokumen­tációját mutatja be.” A Tragédia Szlovákia színpadain megnyitója 13 órakor kezdődik. Ezt megelőzően, 11 órától kerül sor a Múzeumi Szalon kihelyezett rendezvényére. Miklósi Péter ven­dége stílusosan egy színházi ren­dező, Beke Sándor lesz, aki két­szer is színpadra állította Madách Tragédiáját - először Egerben, majd a Komáromi Jókai Színház­ban. Ez utóbbi, 1993-as komáro­mi rendezése meglehetősen új­szerű volt, és nagy visszhangot váltott ki. A beszélgetés során minden bizonnyal ezekről is szó lesz. „Beke Sándor nagyon szép ajándékkal lepte meg intézmé­nyünket - árulta el Jarábik Gabri­ella. - A múzeumnak ajándékozta 1993-as Tragédia-rendezésének a videofelvételét, amelyet a kastély látogatói megtekinthetnek.” A győri Xantus János Múzeum könyvritkaságait mutatja be a 14 órakor nyíló kiállítás. A múzeum Madách-hagyatékába tartozó ki­adványok között megtalálható például Az ember tragédiájának első kiadása, a mű japán fordítá­sa, valamint a német nyelvű for­dítás első kiadása. A könyvkiállí­tást Perger Gyula, a győri múze­um igazgatója nyitja meg. Újra színházi fesztivál Rimaszombatban Holnap délelőtt kezdődik az ATRIUM ART SZÁSZI ZOLTÁN Gondolom, nem vagyok egye­dül, aki még emlékszik azokra az időkre, amikor Rimaszombatban (alig egy évvel a rendszerváltás után) komoly szakmai színvona­lú, nemzetközi színházi fesztivált rendezett néhány, a színházkultú­rát igazán a szívén viselő ember. Idén ATRIUM ART címmel újra színházi fesztivál megrendezésé­re készülnek Rimaszombatban. A fesztivál megint nemzetközi­ként indul, s gondolom, hagyo­mányteremtés - vagy inkább új­rateremtés - a szándéka a rima- szombatiaknak. A helyszín min­denesetre figyelemreméltó: az egykori városi Vigadó (vagy más néven a Fekete Sas Szálló) csodá­latosan szép klasszicista épülete­gyüttesének belső udvarára ter­vezik az előadásokat. Az előké­születek már napok óta gőze­rővel folynak. A leghálásabb közönségnek, vagyis a gyerekeknek kedveske­dik holnap délelőtt a beszterce­bányai AU csoport A csintalan manó című előadásával. Ezzel in­dul a fesztivál. A felnőttek ér­deklődésére számot tartó előadá­sok sorát a brünni AGADIR társu­lás Kövek című előadása nyitja kora délután. Rimaszombatban a Városi Művelődési Központ mel­lett működik a DIVOSUD elneve­zésű csoportosulás, ők Ľubo Sárik rendezésében Csehov egy- felvonásosait mutatják be. Nem ismeretlen a rimaszombati kö­zönség számára Vladimír Sadílek neve sem, hiszen ő a több min tíz évvel ezelőtti fesztivál egyik osz­lopos tagja volt. Vlado Sadílek Gogol Egy őrült naplója című műve nyomán készült előadása valószínűleg komoly érdeklődést vált majd ki. Este a tiszolci Daxner Színkör Csehov Sirály című darabját adja elő; információink szerint szin­tén egy igen érdekes felfogásban készült előadást láthat majd a közönség. Ezen az estén a buda­pesti Misztrál együttes a Mezőn széllel járók című, középkori bal­ladákból összeállított, nagy si­kerű koncertjét is meghallgathat­ja a színházi fesztivál közönsége. Május 6-án, pénteken délután egy besztercebányai színinöven­dékekből verbuválódott társulat az Új férj kerestetik című komé­diát mutatja be, ezt követően pe­dig a losonci Kármán Színház Disznójáték című komédiáját lát­hatja á nagyérdemű. Pénteken este a rimaszombati Városi Művelődési Központ mel­lett működő ALTERNA színjátszó csoport előadásában egy alterna­tív színjátékot láthatnak az ér­deklődők, melynek címe Koldu­sok. A középkori zene rajongóit valóban elkényeztetik ezen a szín­házi fesztiválon, ugyanis pénte­ken az esti órákban a budapesti MUSICA HISTORICA koncertjére kerül sor. A rendezők természetesen gon­doltak arra is, hogy a májusi eső könnyen elmoshatja az előadáso­kat és a koncerteket, ezért a Feke­te Sas Szálló egykori báltermében mintegy 150 néző számára terem- ' tettek helyet. így aztán egyetlen előadás sem maradhat el a ked­vezőtlen időjárás miatt. Abban csak reménykedhe­tünk, hogy az idei Városnapok keretében első ízben megrende­zésre kerülő ATRIUM ART szín­házi fesztivál új hagyományt te­remt, és ezek után évente sikerül majd megrendezni a színház sze­relmesei számára igazi csemegé­ket kínáló nemzetközi színházi találkozót. ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 4. Margócsy István nagy sikerű előadása A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában A költő és (posztpatetikus) kora Tőzsér Árpád, Margócsy István, Tóth László és Hodossy Gyula (ifj. Papp Sándor felvétele) A Szlovákiai Magyar írók Társasága Pozsonyi Páholy címmel évek óta rendez irodalmi délutánokat. A Páholy soros ülésének előadója Margócsy István, házigazdája pedig a beszél­getés- és előadássorozat öüetgazdája, Tőzsér Árpád volt. A rendezvényen Tóth László Átváltozás avagy Az „itt” és az „ott” című gyűjteményes verskötete került górcső alá. HIZSNYAI ZOLTÁN Tőzsér Árpád először az elemzés tárgyául választott kötet szerzőjét, „Tóth László költőt, könyvkiadót, a szlovákiai magyar irodalom utazó nagykövetét” köszöntötte, majd a felkért előadó munkásságát ismer­tette röviden, elmondva egyebek mellett, hogy Margócsy István iro­dalomtörténész-kritikus, a mai ma­gyar költészet legjobb értője és ér­telmezője, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem tudós kutatója, je­lenleg pedig a Bécsi Egyetem Finn­ugor Tanszékének vendégtanára. Margócsy a bevezetőben az anyaországi és a határon túli ma­gyar irodalomrészek reciprocitásá­nak kérdésével kapcsolatban tett néhány megszívlelendő megjegy­zést. „Ha elgondolkodunk arról, hogy mit is jelent tulajdonképpen az anyaországi irodalom és a ki­sebbségi irodalom fogalma, akkor rettenetesen zavarba jövünk. Mert hát egységes magyarországi iroda­lom nem létezik, és az úgynevezett kisebbségi magyar irodalmakban sincsenek egységes tendenciák. És ez a világ legtermészetesebb dolga, hiszen ha az irodalom történetét megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy a magyar irodalom sohasem volt egységes, hanem a régi korokban is nagyon sokféleképpen tagolt volt, és elsősorban nem földrajzilag, ha­nem szellemileg, az irányzatokat, az írói törekvéseket tekintve. Nem volt egységes hosszmetszetében sem, hiszen tudjuk, milyen hatal­mas változások következtek be, mi­lyen hatalmas viták voltak koráb­ban is, hogy hihetetlenül éles elkü- lönböződések uralkodtak az iro­dalmi csoportok között. Az iroda­lom történeti szellemének megidé- zése mégis azt az ideologikus víziót sugallja, mintha egy nagy egység uralná a magyar irodalmat, ami­nek lenne valami közös nevezője, amely minden különbözőség ellen­ére is fennáll.” Margócsy szerint ennek az irodalomszemléletnek a legimpozánsabb kifejeződése volt Horváth Jánosnak az életműve, aki úgy képzelte el a sok száz éves ma­gyar irodalom fejlődését, „mintha a Halotti beszéd kilőtt nyila töreden ívpályán szállva beleállt volna Arany Jánosba. Holott pontosan látszik, hogy ez egyáltalán nem igaz.” Margócsy István emlékeztetett arra, hogy egy olyan, ma már har­monikusnak tűnő korszakban, mint a 19. század közepe, elké­pesztően éles viták zajlottak Petőfi befogadása körül, és hogy Eötvös, Jókai, Kemény mennyire külön­böző regénytípusokat hozott létre, hogy eltérő írói stratégiával éltek, különböző módon viszonyultak „a történelemhez, a nyelvhez, az iro­dalom funkciójához”. Majd felhívta a figyelmet, hogy később a Nyugat körül is éles viták voltak, hogy Ady fogadtatása iszonyatos provokáci­ókkal volt terhes, és hogy Kassákék fellépése is rettenetes bonyodal­makkal járt. „Természetesen a mai magyar irodalom sem egységes, hanem nagyon különböző csopor­toknak és irányzatoknak a folya­matos vitája. Nem csoda. Minden ember, minden baráti társaság bi­zonyos értelemben egészen mást akar, mert más az ízlése, a kedély­állapota, a világnézete, más az egész életstratégiája, mért lenne akkor az irodalmisága hasonló?” Mindez természetesen a kisebb­ségben élő irodalmárokra és az ő műveikre is érvényes, annak ellen­ére - mondta Margócsy István -, hogy a kisebbségi irodalmakkal kapcsolatban is nagyon sokszor fel­vetődött az egységességnek az igé­nye. Mint ahogy az is érthető, hogy Tóth László indulásának idején az ő avantgárd típusú költészete az egy­séges kisebbségi irodalom ideológi­áját vallók számára - mint ahogyan ez az Átváltozás recepciótörténeti részéből szépen ki is tűnik - nyílt sértésnek tűnhetett. Másrészt Tóth nemzedékének egy másik dologgal is szembe kellett néznie. Ebben az időben ingott meg ugyanis a költői beszédmódnak az a mindaddig igen szívósan öröklődő hagyomá­nya, amelyet még Petőfi fogalma­zott meg: „egy ember szól, de milli­ók nevében”. Ráadásul a József At- tila-i megszólalásmodell - amely­nek alapja az a vélelem, hogy a költő képes énjét a világegészre ki­terjeszteni - szintén , ebben az időszakban került válságba. Margócsy Tóth László költészeté­nek első szakaszában is felfedezni véli a megszólalásmód dilemmáját. Ki vagyok én, és ki az, aki beszél - szerinte ez a kérdéskör adja Tóth és nemzedéktársai sok költeményé­nek a témáját. „A közösségi-képvi­seleti elvnek (Petőfi) és a személyi­ség szubsztanciális felfogásának (József Attila) a megingása vezet ahhoz, hogy a költészet lemond ar­ról a nagyszabású emelkedett­ségről, amely a magyar költészeti hagyománynak a nagy részét jelle­mezte, és az alapkategóriáknak a kifordítására kezd törekedni” - ál­lítja Margócsy. Az előadó szerint Tóth és a korszak számos fiatal író­ja a válságmenedzselést akként végzi el, hogy egyrészt gyorsan igyekszik megszabadulni a pátosz­tól, másrészt elharapódznak a köl­teményekben a groteszk mozzana­tok, és belopódzik a versbe a tréfa, a játék, a gúny mint antipátosz. Mindez azonban Margócsy István szerint egyáltalán nem jelenti azt, hogy a versek elvesztenék a ko­molyságukat. Lehetetlen itt kitérnünk a tartal­mas előadás minden fontos mozza­natára (a szerző figyelemreméltó költői önvallomásáról nem is be­szélve), valószínűleg azonban még ez a rövid és igencsak csonka is­mertetés is egyértelművé teszi, hogy a Kalligram Kiadó gondozá­sában két évvel ezelőtt megjelent impozáns Tóth László-kötet talán eddigi legfontosabb recepciójával gazdagodott a Brámer-kúriában. NÉZEM A DOBOZT Vészmadár, hírhatár, fekete doboz Z. NÉMETH ISTVÁN Nézem a dobozt. A fekete do­bozt. Ami amúgy szürke, és csak azért nevezem fekete doboznak, mert úgy tűnik, egy szűrő van ben­ne, amely egy jó ideje csupán és ki­zárólag a halálhíreket tartja hírek­nek. A híradókban százával, olykor ezrével mutatják be háborús cse­lekmények és balesetek áldozatait, ha ehhez még hozzávesszük az ak­ciófilmekben különféle módokon ártalmatlanná tett statisztákat, a Halálmédia hullatermelése bizony napi több ezer tetemet jelent. És ak­kor még nem számoltuk a politiku­sok szájtépését és bevált(hat)atlan ígérgetéseit, amely rengeteg áldo­zatot és lemondást követel a lakos­ság tetemesebb részétől. Csőrében jó hírekkel szinte sosem kopogtat be a fekete elektronikus halálma­dár. És mintha a nézők megszokták volna, mi több: ezt tartják termé­szetesnek. Mi lenne, ha egyszer bekapcsol­nánk a tévét, és éppen azt jelente­nék be, hogy sok-sok év kellett hoz­zá, sok millió tudós, sok müliárd dollár, de végre megtörtént! Ör­vendjünk, mert a hír valóban igaz. Hogy mi? Például megvan a rák el­lenszere. Vagy az AIDS-é. Vagy a testi, de akár a lelki szegénységé. (Igaz, akkor kié lenne a Mennyek Országa?) Vagy a hajhullásé. Vagy bármié. Valamit, mondjuk, felfe­deznének. Valamire érkezne meg­nyugtató válasz. Eljutnánk például a Marsra. Vagy a Titánra. Vagy el­jutnánk egyről a kettőre. Delta ide, Magellán oda - az em­beriség mintha megrekedt volna a bevásárlóközpontok fel- és megta­lálásánál. Vagy tényleg minden fej­lesztés csak titokban történik, s mi­re megtudjuk, már régen kipróbál­ta a hadiipar? A tudósokat titkos la­boratóriumokban fogva tartó Vi­láginkvizíció arctalan kiszolgálói­nak és őreinek is eszébe jut néha, hogy illene már valamit mutatni a tömegeknek, akik nagyon elfoglalt emberek ugyan - ha nem a falansz­terben robotolnak, éppen a média által rájuk fröcskölt fekáliát nyalo­gatják le a szájuk széléről -, de kap­janak azért valami morzsát a pén­zükért. Valami kicsinységet, ami nagy. El kéne engedni már valami nagy-nagy galambot ebben az iszo­nyú légköri és lelki penetranciá- ban, csak hogy mozduljon a levegő. Persze a változás szele azért ne­hogy kibújjon a palackból. És íme. A franciaországi Tou- louse-ban fölszállt minden idők legnagyobb galambja. Negyven ország csaknem félszáz stábja vár­ta a héten a nagy gépmadarat. Oda kellett figyelni rá, azt mond­ták, Európa versenyzett itt Ameri­kával. A médiaszörny nyálcsor­gatva halálszagot szimatolt: tudta jól, hogy a tesztrepülésben benne van egy esetleges katasztrófa le­hetősége is. No de győzött a szár­nyas busz, a levegő behemótja, amely akár majd nyolcszáz utast is elnyelhet egyszerre. Egymás sarkát tapossa a sok tévéstáb: a halálos hírversenyben mindenki­nek saját felvétel kell. Show ez is! Azt mondják, a rep­téri mérnökök azt is megtervezték, hogy az A380-as éppen a stábok előtt emelkedjen a levegőbe. Sze­rencsére nem tévedtek. És nem fe­lejtik el többször hangsúlyozni, hogy ez a gép akár tizenötezer kilo­métert is képes repülni leszállás nélkül, maximális felszállási súlya pedig ötszázhatvan tonna. Meg­rendelés van akármennyi, potom kétszázmillió euróért nemsokára kapható. A vevők természetesen kérhetnek a fedélzetre büiárdsza- lont, bárt vagy üzletet. Esetleg úszómedencét, báltermet, génla­bort vagy miniállatkertet. Lehet, hogy Noé új bárkája majd a levegőtenger hullámain fog rin­gatózni?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents