Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-24 / 119 szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 24. A titokban végrehajtott terhességmegszakításokba 10 ezer nő halt bele Ceausescu „gyermekei” TALLÓZÓ ZIUA Vége az 56 napos rémálomnak, a túszok ma visszatérnek a pokolból - írta a román napilap. Az iraki túszok kiszabadítása a román titkosszolgálatok akciójának eredménye, s Románia állítólag nem fizetett az emberrablóknak. „Bárhogy is történt, akár erőbevetéssel járó akció, akár sokmillió dolláros váltságdíj kifizetése eredményeképpen szabadultak ki, Traian Basescu államfő nem ismerhetett el semmit sem, mert veszélybe sodorhatta volna a túszokat” - írta a liberális lap. Bukaresti forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy a román fél és a terroristák megegyeztek abban, hogy cáfolni fogják „az egyezséget”. A Ziua most hozta nyilvánosságra április végi információját, mely szerint egy román katonai gép április 29- én öt lepecsételt bőröndben szállította Bagdadba a váltságdíjként kifizetett pénzt, de ezt az értesülést azért nem tette közzé korábban, hogy ne veszélyeztesse a túszokat. UBÉRATION A baloldali választókon múlik az európai alkotmányról szóló francia népszavazás kimenetele. 60 százalékuk ugyanis az alkotmány elutasítására készül. A népszavazás előtti kampányhajrában a franciák 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nemmel szavaz jövő vasárnap, az április vége óta negyedik felmérés szerint folyamatosan emelkedik az alkotmányt elutasítók száma. A parlamenti ellenzék (szocialisták, zöldek és kommunisták) választóinak 57 százaléka utasítja el a szerződést, de a parlamenten kívüli szélsőbaloldali pártok szavazóival együtt a nemek aránya eléri a 60 százalékot. A Francia Szocialista Párt (PS) szavazótábora egyenlően oszlik meg az igen és a nem között, ami a nem kétpontos emelkedését jelenti a legutóbbi felmérés óta. így elemzők szerint egyértelmű, hogy május 29-én a szocialista szavazók fogják eldönteni az alkotmány franciaországi sorsát. Megrázó, döbbenetes-dokumentumfilmet mutatott be a napokban a román televízió, amely azt térképezte fel, milyen következményekkel járt a Nicolae Ceausescu által 1966-ban kiadott államtanácsi rendelet, amely megtiltotta az országban a terhességmegszakításokat. KOKES JÁNOS Ez volt a Nagy Vezér egyik első zavaros agyszüleménye, amelynek az volt a hivatalos célja, hogy nőjön a népszaporulat, és Románia 20, majd 25 milliós középhatalom legyen. Ezzel szemben inkább tragikus eredménye lett: a titokban végrehajtott terhességmegszakítások miatt 1966 és 1989 között mintegy 10 ezer nő halt meg, és további tízezreket ez a beavatkozás egész életükre így vagy úgy megbélyegzett. A „Parancsra születtek. Rendelet-gyerekek” című hetven perces filmet az állami levéltárakban található dokumentumok és több ezer nővel, ill. orvossal lefolytatott beszélgetések alapján Florin Iepan rendező készítette több éves kutatás, előkészítés után. A dokumentumot a német Discovery Germania televízió egy széles körű európai projekt részeként hirdette meg 2000-ben, majd a román állam és a közszolgálati televízió is anyagi támogatásban részesítette. A film mintegy 300 ezer euróba került. „Ez a film a nőkről szól, a nőknek készült, de nem csak nekik. A román nők ebben az időszakban átélték a pokol minden kínját, ami történt velük, az a lehető legrosszabb volt” - mondta könnyek között a film levetítése után tartott televíziós vitában Mona Musca kulturális miniszter. A vitában elhangzott: az említett időszakban a romániai nők rendszeresen olyan nőgyógyászati ellenőrzésekre jártak, amelyek célja annak megállapítása volt, nem vetették-e alá magukat terhességmegszakításnak. „Mindez rendkívül megalázó, embertelen volt. Azokat a nőket, akik megsértették a törvényt, és az orvos feljelentette őket, nem egy esetben akár a kórházi ágyon is kihallgatták a hatóságok” - mondta az egyik asszony. Bár a törvény megsértéséért úgy a nőknek, mint az orvosoknak is szigorú büntetés járt, számos teherbe eső nő mégis kockáztatott. Nem egyszer az életét is. „Az illegális terhességmegszakítások többsége szinte a konyhaasztalokon zajlott, egyáltalán nem volt steril a környezet, a megfelelő gyógyszerek, nyugtatok is hiányoztak” - mesélte egy orvos. Romániában abban az időszakban tilos volt a fogamzásgátlás, de a negyedik gyermek után sterilizációt kérhettek a nők. A filmben szót kaptak az „aranykorszak”, a rendszer egykori kegyeltjei, például az akkori művészvilág csillagai. Elmondták: kapcsolataik révén számukra nem volt komolyabb probléma az abortusz elintézése - akár hivatalosan is. A 770/1966 dekrétum egy másik következménye, hogy az említett időszakban a nők akkor is szülni kényszerültek, amikor a terhességmegszakítás egészségügyi okokból valóban indokolt lett volna. Sok gyerek különféle rendellenességekkel jött a vüágra, s később árvaházakba kerültek. A sanyarú romániai árvaházi világ az 1989-es rendszerváltás után szintén megdöbbentette a közvéleményt, s nehéz volt elhinni, hogy ilyesmi is létezhet még Európában. Érdemes lenne ezt a dokumentumfilmet nálunk is bemutatni. Beneš szobra: Csehország most úgy viselkedett Magyarországgal, mint a győztes alegyőzöttel Paroubeket bírálja egy cseh politológus ÚJ SZÓ-FIGYELŐ Jirí Paroubek cseh kormányfőt bírálta a Benéš-szobor prágai felavatása után kirobbant cseh-ma- gyar vita kapcsán egy ismert cseh politológus a legolvasottabb cseh napilap tegnapi számában. „A cseh politikusok részvétele Edvard Beneš szobrának felavatásán nem is annyira a szobornak, a személyiségnek szólt, hanem elsősorban a cseh állami politikai doktrína melletti kiállás volt” - állítja Bohumil Doležal politológus a Mladá fronta Dnesben. Ez a doktrína a szerző szerint két csoportja osztja az államokat: az egyik oldalon vannak a II. világháborúban győztes nagyhatalmak, míg a másik oldalon a vesztesek, a „rossz tengelye”, mélyen belefúródva az Európai Unióba - Bajorország (vagy’ egész Németország?), Ausztria és Magyarország. Csehország frontállam, s a Beneš-szobor felavatása egyike a háború csatáinak. S bár a legfőbb csapás Edmund Stoiber bajor kormányfő ellen irányult, a vita jellege olyan, hogy abba a magyarok is be lettek vonva. A magyar szocialista kormánynak nem érdeke a vita Csehországgal, de a probléma lényegét (és saját országa "közvéleményét) nem hagyhatja figyelmen kívül, mutat rá Doležal, majd tényszerűen elis- métli a magyar kormányfő, külügyminiszter és kormányszóvivő egybehangzó megjegyzéseit a szoboravatással összefüggésben. Erre reagált Jirí Paroubek, akinek szavait a csehek ugyan határozottnak tartják, de a civilizáltabb országokban „inkább faragatlannak” minősítenék. Paroubek szerint a csehek dolga, hogy tisztelik-e Benešt vagy sem, s őt sem zavarja, hogy Magyarországon szobrot állítottak Horthynak, aki Hitler szövetségese volt. A magyaroknak pedig el kellene gondolkodniuk azon, hogy milyen szerepük volt Csehszlovákia szétverésében 1938-ban. Bár Paroubek szerint is a két országnak ugyan a jövőre kellene összpontosítania, de a csehek most olyasmivel rukkoltak elő, ami semmiképpen sem kötheti őket össze. Hibás az az érvelés is, hogy „tisztelitek Hitler szövetségesét, szétvertétek a Csehszlovák Köztársaságot, így legfeljebb csak tarthatjátok a pofátokat” -jegyzi meg a cikkíró. Doležal szerint jó lenne ezt a történelemszemléletet legalább egy kicsit kiszélesíteni. Csehszlovákia szétverése előtt, még 1918- ban, az alakuló új állam terjedelmes, többnyire magyarok lakta területeket annektált. A magyaroknak a cseh nemzetállam nem mondott semmit, nem is tartották a sajátjuknak, nem akartak benne élni, s erre megvolt a jó okuk is: a nemzeti önrendelkezés, amelyet az akkori győztes hatalmak hangoztattak. Ez természetesen a magyaroknak nem adott jogot arra, hogy céljaik eléréséhez később Hitlerrel szövetkezzenek, ahogy a cseheknek sem arra, hogy Sztálinnal. Ami pedig Horthyt illeti, nem kell glorifikálni, de tény, hogy megpróbálta védeni a zsidókat és megpróbált átállni a szövetségesekhez, amiért a németek internálták. Sztálin a háború után ezért nem követelte Horthy fejét. Horthynak Magyarországon csak egy szobra van, szülőfalujában, s annak felavatásán a legfelsőbb magyar vezetők nem vettek részt. Nyüvánvaló, hogy nem ez a leglényegesebb. A lényeg az, hogy az íratlan cseh állami doktrína szellemében Csehország úgy viselkedik Magyarországgal, Paroubek pedig Gyurcsánnyal, mint a győztes a le- győzöttel. A háború óta azonban eltelt hatvan év. Normális ez? - teszi fel a kérdést a szerző, (-kés) A politikusok részvétele a cseh állami doktrína melletti kiállás volt. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 KOMMENTÁR A boldogító nem GRENDEL GÁBOR Több mint fél évezrede, Mátyás halála óta sajnálkozunk, hogy oda az igazság. A sok csatavesztés, világháború, Trianon csak fokozta ezt az érzést, egészen múlt hét szerdáig. 515 évig tartott, amíg előkerült a neves király méltó utódja. Duray Miklósnak hívják. Igaz, nem járta be álruhában az országot. Nem születtek mondák híres tetteiről, bölcs mondásairól. Nem szerepel a neve a magyar, a szlovák, a cseh, a délszláv, sőt a horvát mondakörben sem. Könyvtára sincs. Elismerem. De az első lépést már megtette. Igazságot tett. Sikerült megakadályoznia, hogy néhány gazember rács mögé kerüljön. Ezt az alattomos tervet nyughatatlan kereszténydemokrata politikusok próbálták véghez vinni, nem először. Még szerencse, hogy a parlamentben vannak kommunisták, HZDS-esek, ex HZDS-esek és Duray Miklós, akik nemmel szavaztak a mečiari amnesztia eltörlésére. Büszkék lehetünk rá, mert mindössze két szavazaton múlott, hogy a parlament második olvasatba utalja az 1998-as államfői kegyelmet kétségbe vonó törvényjavaslatot. Köszönetét érdemel még az ANO- frakció fele, egy honatya a KDH-ból, kettő az SDKÚ-ból, valamint Bastrnák Tibor és Kvarda József, akik a szavazáson nem voltak jelen. (Ki oda se ballagott, még jutalmat is kapott?) Hála nekik, továbbra sem kell attól tartanunk, hogy ítélet születik ifj. Michal Kováč elrablásának vagy az 1997-es NATO-csatlakózásról szóló népszavazás meghiúsításának ügyében. Micsoda pofádanság lenne lecsukni a titkosszolgálat egykori komplett vézetését meg a volt belügyminisztert, talán még az exminiszterelnököt is, ha egyszer amnesztia van. Duray Miklós azt mondja, erkölcsileg elítéli Vladimír Mečiart, amiért 1998-ban az elnöki jogköröket gyakorolva kegyelemben részesítette a már említett bűncselekmények elkövetőit. Jogilag azonban. nem ért egyet azzal, hogy a parlament törvény által törölje az amnesztiát. Precedensgyanús - int óva az MKP ügyvezető alelnöke. Nem vagyok jogász, ő sem az. Mégis megkockáztatom, hogy az igazság keresése többet ér a jogi purizmusnál. Ha pedig az érintettek (vádlottak?) úgy éreznék, a parlament megsértette jogaikat, nyugodt szívvel fordulhatnak az alkotmánybírósághoz. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy erre sohasem került volna sor. Az amnesztia eltörlését harmadik olvasatban 90 képviselőnek kellett volna megszavaznia, aminek az esélye a nullával egyenlő. Duray Miklós és a többiek szavazata csak arra lett volna jó, hogy a parlament egyáltalán foglalkozzon a kérdéssel. Jelét adva, hogy nem felejt. A Tisztelt Ház (alkotmányos) többsége azonban továbbra is más szemmel látja az igazságot. JEGYZET Piál a Föld... PÉTERT! SZONYA Énekelte anno Hofi Géza. S mint tudjuk, nem csak azért, mert szórakoztatni óhajtotta a nagyérdeműt. Viccre fordította a nagyon komoly megállapítást: egyre többen, egyre gyakrabban isznak. Az eltelt évtizedek alatt az alkoholizálás terén nincs semmi változás, kortól, nemtől, anyagi helyzettől függetlenül nyúlnak az emberek a pohár után. Örömükben, bántukban, egyre megy. A szeszfogyasztás ugrásszerű emelkedése miatt az Egészség- ügyi Világszervezet szakértői ugyan félreverték a harangokat, de a figyelmeztető kongatást az európai, s ezen belül a kelet-európai államok kormányai nem hallják. Tájainkon sem. A nagy- politika fajsúlyos kérdései, a pártok piti csatározásai, saját érdekeik érvényesítése mellett nem érnek rá foglalkozni az egyre terjedő alkoholizmussal és annak (társadalmi) következményeivel. Pedig a szakértők figyelmeztetése nem öncélú: Európában az egy főre eső alkoholfogyasztás kétszer akkora, mint máshol a világon. A hazai fejenkénti 12,1 liter tömény szesz már önmagában is tisztes meny- nyiség, ijesztőbb viszont az alkohol egészségkárosító hatása. Mint kiderült, az alkoholizmus az összes haláleset 6,3 százalékáért felelős, a halálos balesetek 35 százaléka is alkoholos befolyásoltság miatt következik be, a mértéktelen ivás összefügg a lelki- és idegbetegségek (33 százalék) kialakulásával. Persze, az alkoholizmus káros hatását nemcsak fogyasztója érzi, hanem a családja, sőt az egész társadalom is. A gyilkosságok 50- 60 százalékánál (európai adatok), a családon belüli erőszak 50 százalékánál, valamint a kiskorúak szexuális megrontásánál is szerepet játszik az alkoholos befolyásoltság. Ha figyelembe vesszük, hogy Szlovákiában 1,5 millió ember számít problémás ivónak, nem csodálkozhatunk a következményeken: az országnak a nemzeti össztermék legalább 2-4 százalékát az alkohol okozta károk eliminálására kell fordítania. A Lelki Egészség Ligája szerint, bár a tervezetet hónapokkal ezelőtt eljuttatták az egészségügyi miniszternek, a kormány nem foglalkozott vele, tehát nem fogadta el a megelőzést célzó nemzeti programot, nem tesz semmit a tényleges alkoholfogyasztás feltérképezéséért, mi több, a rejtett reklámok ellen sem lép fel. Hiszen a sportversenyek, a fiataloknak szánt fesztiválok megnevezésében ott a sörmárka, a volt köztársági elnök szinte nemzeti szimbólummá emelte a sompálinkát, a bajnokok ünneplése pezsgő nélkül elképzelhetetlen. A fiatalok mindezt „természetes” jelenségként fogják fel, nem csoda, hogy a serdülők is rendszeresen leré- szegednek. És mert a tárca nem hajlandó finanszírozni a kijózanítókat, a hullarészegek életét a kórházak intenzív osztályain próbálják menteni. Évente négyezer ember esetében kudarcot vallanak. Ez sem ok az odafigyelésre?! (Elek Tibor rajza)- Te Riska, a bikanyakam rá, hogy ez szilikon!
