Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-23 / 118 szám, hétfő

14 ZeneZóna ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 23. HÍRSZOLGÁLAT Michael Stipe lakatot tesz a szájára Az amerikai R.E.M. enekese a napokban egy angol lapnak el­mondta, hogy soha többé nem fog előre beszélni a készülő lemeze­ikről. „Tavaly is túl korán beavattam a részletekbe a sajtó képvise­lőit. Részben ennek tudható be, hogy az Around The Sun című al­bumunk meglehetősen gyenge kritikákat kapott. Azt nyilatkoz­tam, hogy a korong kaotikus, politikai és harsány lesz. Az is volt, de nem olyan mértékben, ahogyan arra az újságírók számítottak. Ezért később csalódottan írtak róla. Ezt a hibát soha többé nem szeretném elkövetni” - mondta Michael Stipe, (z, p) Az R.E.M. jelenleg európai turnén mutatja be a tavalyi albu­mát, amelyről - ellentétben qz énekes nyilatkozatával - szin­te csak jókat írtak a kritikusok (Képarchívum) Elvis a Király Nagy-Britanniában is A Guinness World Records bejelentette, hogy Elvis Presley a brit kis- és nagylemezlista legsikeresebb művésze - eddig összesen 2.463 hetet töltöttek a dalai és az albumai az összesítéseken, (z, p) Minden idők legsikeresebb előadói és zenekarai az angol lis­tákon töltött hetek alapján: 1. Elvis Presley 6. Elton John 2. Cliff Richard 7. Shadows 3. The Beatles 8. Michael Jackson 4. Queen 9. David Bowie 5. Madonna 10. U2 A country legjobbjai Amerikában Az elmúlt héten tartották a 40. Country Music Awards ünnepsé­get, amelyen Kenny Chesneyt választották meg az év előadójának. Az est további díjazottjai között volt Tim McGraw, akit hat kategó­riában jelöltek, s végül két elismerést vihetett haza. Vetélytársa, Keith Urban A legjobb album és A legjobb énekes kategóriában di­adalmaskodott. (z, p) Az ^RSblBSw bemutatja A nyár bulija Szepsiben! A rock elefántjai újra dübörögnek! , , , ui J ..* ff is ARENA SPORTCENTRUM Ajegyek már megvásárolhatók elővételben 200 koronás* áron a kijelölt helyeken, e-mailben ( koncert@arenasportcentrum.sk ) és SMS-ben: 0903 744 069. Az árusítóhelyek pontos listája megtalálható a www.arenasportcentrum.sk címen. ' ■ É-mailes és SMS-es rendelés esetén a postaköltséget is számlázzuk! ZAN-Zl iwteé. -toőine ÍL" Ali. ~I M nj* j v&imm-nm aÄ sS R/v 1 MwSes*- • s.n.rr, - «»**<>;* «57« t»ao Az amerikai Limp Bizkit új, hétszámos lemeze egy rendkívül gyenge Rage Against The Machine-utánzat Prága sem jött be, a csoda elmaradt # A Limp Bizkit feltámadt poraiból, de az életben maradáshoz édeskevés az új korong - úgy látszik, Wes Borland és Ross Robin­son sem tudja megmenteni a zenekart (Képarchívum) A Limp Bizkit előző, Results May Vary című le­mezéből a tengerentúlon eladtak egymilliót, Euró­pában is szépen fogyott, és megszületett róla a zene­kar pályafutásának eddigi legnagyobb rádiós slágere, a Behind Blue Eyes. Mind­ezek ellenére a szakma bu­kásként könyvelte el a ko­rongot, ám az együttest nem temette el, még adott neki egy esélyt. A rajon­gókkal együtt. BUKÁS KAPUJÁBAN A szakemberek a 2003-as albu­mot összehasonlították a három évvel korábban kiadott, nagy sike­rű és zseniális Chocolate Starfish And The Hot Dog Flavored Water című lemezzel. Ez eredményezte a bukást. Való igaz, annak sikerét a Results May Vary megközelítem sem tudta, és összességében jóval gyengébb volt, mint elődje. Már csak ebből kifolyólag is nagy vára­kozás előzte meg az új, The Unquestionable Truth (Part 1) cí­mű lemezt. A frontember, Fred Durst be­látta korábbi tévedését, vissza­csalogatta zenekarába a 2001- ben elüldözött Wes Borland gitá­rost, és rábízta a zeneszerzést. Nem volt más választásuk, ki kel­lett találniuk valami eredetinek tűnő dolgot. Összedugták a fejü­ket, és úgy döntöttek, ők fogják betölteni a Rage Against The Machine megszűnése után kelet­kezett űrt, ami vállalásnak nem rossz, még ha kicsit vakmerő is. Az új lemez producere az a Ross Robinson, akinek nevéhez a nu- metal első generációjának szá­mos albuma fűződik. A gitáros és a producer dobtak valamit a vég­eredményen, de csodákra egyi­kük sem volt képes. A lemezt Prágában vették fel. „Sok mindent átéltünk már, hiszen most lesz kilencéves a zenekar. A dolgok átértékelődtek. Már nem a rádiós vagy tévés siker a mérce. A művészet számít. Az új albummal ahhoz a szellemiséghez és stílus­hoz tértünk vissza, ahogy a kilenc­venes évek közepén, a kezdet kez­detén láttuk a dolgokat. Nagyon örülök, hogy Wes újra velünk van. A lemezen bebizonyította, hogy nincs nála jobb. A dalok eléggé bo- rongósak, ami részben Prágának köszönhető, részben a hangula­tunknak. A cseh főváros egyszerre bizarr és lenyűgöző, nagy élmény volt ott dolgozni” - nyilatkozta Fred Durst. Kevés említésre méltó pillanata van a'harminc percnél is rövidebb albumnak. Három szerzemény (The Truth, The Priest, The Chan­nel) egy árnyalatnyival jobb, mint a másik négy, de ez önmagában ke­vés, hogy megmentse az amúgy tel­jesen egysíkú lemezt. A béna és de­magóg szövegek, a dühös rap és a szaggatott gitárriffek egy silány Rage Against The Machine-utánza- tot eredményeztek. Az új anyag egyelőre hatalmas bukta! Nagy-Britanniában az el­adási lista hetvenegyedik helyére iratkozott fel, és a következő héten már nem is szerepelt a hetvenöt ko­rongot rangsoroló összesítésen. Azt hiszem, a zenészszakma most már az együttest is bátran leírhatja. Úgy néz ki, a rajongók többsége már megtette ezt. (péjé, est) EGYESÜLT ÁLLAMOK - KISLEMEZEK Helyezés Múlt hét Hetek a listán Előadó Dalom Csúcspozíció 1. 1. 9. Gwen Stefani Hollaback Girl 1. 2. 3. 7. Mariah Carey We Belong Together 2. 3. 2. 10. Čiara Featuring Ludacris Oh 2. 4. 5. 10. 50 Cent Just A Lil Bit 4. 5. 4. 16. The Game Featuring 50 Cent Hate It Or Love It 2. 6. 11. 6. The Black Eyed Peas Don't Phunk With My Heart 6. 7. 6. 15. Rob Thomas Lonely No More 6. 8. 9. 24. Kelly Clarkson Since U Been Gone 2. 9. 8. 13. Bobby Valentino Slow Down 8. 10. 7. 14. Akon Lonely 4. TOP 10-es a The Black Eyed Peas új dala - a csapat előző albumáról Amerikában nem született sláger Gwen Stefani szólóban is csúcsra jutott SLÁGERLISTA Miután tavaly kiderült, hogy a No Doubt énekesnője, Gwen Ste­fani szólólemezt készít, egymásnak ellentmondó hírek érkeztek az együtteséről. A hivatalos verzió szerint a kvartett jelenleg szünetel­teti a működését. Az elmúlt héten Gwen bejelentette, elképzelhető, hogy már az év végén boltokba ke­rül a második szólóalbuma, így biz­tosra vehető, hogy a No Doubt be­látható időn belül nem tér vissza. „Úgy döntöttünk Pharrell Wil- liamsszel, hogy rövidesen újra stú­dióba vonulunk. Lemezt készítünk azokból a dalokból, amelyek nem kerültek fel az előző albumomra, és írunk egy-két új számot is. A lemez­ről lemaradt felvételek között van kettő, amit Linda Perry írt - az egyikben, a Wonderful Life For Him címűben a Depeche Mode tag­ja, Martin Gore gitározik” - nyilat­kozta Gwen az MTV-nek. Érdekes­ség, hogy az énekesnő albuma, a Love. Angel. Music. Baby, tavaly, az év végén sehol sem nyitott az el­adási listák élén, de azóta megsza­kítás nélkül vüágszerte az élme­zőnyben tanyázik, és egyre többet adnak el belőle. Az ízig-vérig mo­dern poplemez harmadüt slágere, a Hollaback Girl negyedik hete vezeti az amerikai Billboard magazin kislemezlistáját. Az elmúlt héten nagy meglepe­tésre a Nine Inch Nails új, With Teeth című lemeze került az eladá­si lista élére - több mint 270 ezret adtak el belőle a megjelenés heté­ben. Szinte biztos volt, hogy a ko­rong a héten már nem lesz listave­zető, így is történt, az ötödik helyre csúszott vissza. A várakozásoknak megfelelően a tengerentúlon nagy népszerűségnek örvendő Dave Matthews együttese került az élre a Stand Up című koronggal, amely­ből közel félmillió fogyott el hét nap leforgása alatt. A második he­lyet egy másik újdonság, a Weezer lemeze szerezte meg. A négytagú zenekar ’95-ben futott be a Buddy Holly című dallal. A Make Believe a fiúk ötödik nagylemeze - az előző négyből hatmilliót adtak el. Hazájában továbbra is tarol Mariah Carey. A The Emanci­pation Of Mimi című albuma az el­múlt héten a harmadik legkelen­dőbb korong volt, míg a róla má­sodikként kimásolt dal, a We Belong Together már a második helyen szerepel, (pj) Gwen Stefani szólóanyaga az elmúlt hónapok egyik legjobb lemeze - az énekesnő már szá­mos díjat bezsebelt vele (Reuters-felvétel) EGYESÜLT ÁLLAMOK - NAGYLEMEZEK Helyezés Múlt hét Hetek a listán Előadó Lemezeim Csúcspozíciő 1. New! 1. Dave Matthews Band Stand Up 1. 2. New! 1. Weezer Make Believe 2. 3. 2. 5. Mariah Carey The Emacipation Of Mimi 1. 4. 4. 11. 50 Cent The Massacre A4 1. 5. 1. 2. Nine Inch Nails With Teeth 1. 6. New! 1. Dierks Bentley Modern Day Drifter 6. 7. 7. 25. Gwen Stefani Love. Angel. Music. Baby. A2 6. 8. 3. 4. Rob Thomas ...Something To Be 1. 9. 10. 4. Mike Jones Who Is Mike Jones? 3. 10. 5. 3. Bruce Springsteen Devils & Dust 1. Jelmagyarázat: A2 - dupla platinalemez, A4 - négyszeres platinalemez »P-5-12251

Next

/
Thumbnails
Contents