Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-23 / 118 szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 23. ZeneZóna 15 Magyarországot a NOX képviselte az ötvenedik Eurovíziós Dalfesztiválon - a duó a tizenkettedik helyen végzett A hírnév csupán három napig tart A papírforma érvényesült - a brit fogadóirodákban a görög Helena Paparizou győzelme a legkevesebbet, dupla összeget ér (ÖTK/AP-felvétel) Néztem, és nem értettem. Azon töprengtem, mivel jár a győzelem. Rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen semmivel. Háromnapos hírnévvel. Az Eurovíziós Dalfesztivál ugyan mindent túlélt, de közben a célját elveszítette. Évek óta nem ad sztárokat Európának. Ezért nem értettem, minek örültek olyan nagyon a versenyzők, és miért volt akkora felhajtás körülötte. A HÉT TÉMÁJA Múlt Az első versenyt 1956-ban rendezték meg tizennégy ország részvételével a svájci Luganoban. A jubileumi, ötvenediknek szombaton Ukrajna fővárosa, Kijev adott otthont, merthogy tavaly egy ukrán hölgy győzött. Azt hiszem, Rus- lananak hívják. Talán megbocsátható, hogy a nevére nem emlékszem pontosan, hiszen nem sűrűn találkoztunk vele az elmúlt egy évben. Dalai nem kerültek fel a jelentősebb európai slágerlistákra, sőt még a jelentéktelenekre sem, lemezeit hazája hátárain kívül képtelenség beszerezni, mivel sehol sem forgalmazzák. Tehát belőle sem lett sztár. Vagyis csak Ukrajnában, de ott állítólag már korábban is az volt. Az ABBA és Celine Dion is az Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönhetik a világhírnevet - olvasható a verseny honlapján. A megállapítás „kicsit” sántít. A svéd kvartett 1974- ben valóban megnyerte a versenyt a Waterloo című dalával, csakhogy már előtte is eléggé ismert volt Eu- rópa-szerte, így minden bizonnyal nélküle is befutott volna. Ugyanez mondható el Celine Dionról, aki 1988-ban Svájc képviseletében győzött. Nálunk még ismeretlen volt, de a tengerentúlon már népes rajongótáborral rendelkezett, és ha jobban belegondolunk, nem a verseny hozta meg neki a nagy áttörést a kontinensünkön, hanem a Titanic betétdala, majdnem tíz évvel később. Tehát az Eurovíziós Dalfesztiválnak már évtizedekkel ezelőtt sem volt meghatározott funkciója - ha egyáltalán volt neki valaha. Ám, amíg a nyolcvanas évekig jelentett valamit a győzelem (ha nem is sokat), addig az utóbbi időben semmit. „Ez Európa leendő sztáijainak legnagyobb seregszemléje” - nyilatkozta a közelmúltban az egyik szervező, de ne higgyünk neki! A résztvevők néhány nap elteltével a feledés teljes homályába merülnek, soha sem lesz belőlük sztár hazájukon kívül. Az utóbbi évek győztesei közül mindössze egy Dana International nevű versenyző szerzett magának szélesebb körű hírnevet, de ő sem a dalaival, hanem a felettébb érdekes magánéletével - az izraeli hölgy ugyanis néhány évvel korábban még férfi volt... Magyarország az elmúlt években nem vett részt a versenyen. A múltban többek között Szulák Andrea, a V.I.P. együttes vagy legutóbb, 1998-ban Horváth Charlie képviselte a magyar színeket. A legeredményesebb Friderika volt, akinek ‘94-ben Dublinban negyedik helyezést sikerült elcsípnie a Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával. Jelen A Magyar Televízió márciusban rendezte meg a dalfesztivál magyarországi elődöntőjét. Gondolom, vagyunk páran, akik nem szívesen emlékezünk vissza rá. A zene ugyan többé-kevésbé rendben volt, viszont a kivitelezés hagyott némi kívánnivalót maga után. Látszólag a Megasztár mintájára akarták megrendezni, de sajnos önmaga paródiájává vált. Kiderült, hogy az MTV-ben már nincs egyetlenegy, a zenéhez konyító műsorvezető sem - az erre a szerepre felkért hölgy ugyanis jelesre vizsgázott zenei hozzá nem értésből. A végeredmény is előre borítékolható volt. A zsűri harminchét jelentkező közül választotta ki azt a tizenkét versenyzőt, akik részt vettek a seregszemlén. Együtt amatőrök és profik. Nyilvánvaló volt, hogy az amatőr előadók nem tudnak labdába rúgni az ismertek mellett. így aztán Judy, Baby Gabi 8c Lányi Lala, a Crystal és a NOX kapta a legtöbb voksot a tévénézőktől. Közülük választotta ki a végső győztest a szakemberekből (!) álló zsűri. Máig nem értem, mit keresett Aczél Réka, Pindroch Csaba és Verebes István a zsűriben. Még szerencse, hogy a legjobb csapatnak, a Péter Szabó Szilvia és Nagy Tamás alkotta NOX-nak szavaztak bizalmat. Reménykedtem abban, hogy a duónak és a táncosainak sikerül jó helyezést elérnie Kijevben. Én azonban megmaradtam a realitások talaján, ellentétben azzal a néhány zenei szakemberrel, akik előre ittak a medve bőrére, úton-útfé- len hangoztatták, hogy csakis a NOX győzedelmeskedhet. Hiába a profi produkció, a hibátlan kivitelezés, 2005-ben népzenei elemekkel tarkított popzenével már nem lehet nyerni, még annak ellenére sem, hogy a NOX-é volt a mezőny egyik legeredetibb előadása. Néhány évvel ezelőtt, mondjuk az évezred utolsó éveiben egy ilyen produkció tuti befutó lett volna. Emlékszem, a kilencvenes évek derekán Anita is elindult a magyarországi elődöntőben, egy népdalénekessel karöltve adta elő a produkcióját. Duójuk akár nyerhetett volna a dalfesztiválon, mivel a stílus akkor még kuriózumnak számított! Ám a zsűri, amely akkor is szakemberekből állt (!), csak másodiknak rangsorolta Anitát, helyette Délhúsa Gjont hozták ki győztesnek, aki egyrészt messze nem hungarikum, másrészt bebizonyosodott róla, amit már a verseny előtt szinte biztosra vettünk, hogy alkalmatlan a megmérettetésre. Szerintem csak a szakemberekből álló zsűri csodálkozott azon, hogy már a középdöntőben elvérzett. A jövőben még jobban oda kell figyelni, hogy ki képviselje az országot. Szem előtt kell tartani egy fontos szabályt, amely szerint nem biztos, hogy aki nekünk jó, az Európának is megfelel. Kijevben a papírforma érvényesült, a legesélyesebbnek tartott görög énekesnő diadalmaskodott. Valamilyen Helena. Örült a lelkem. Én is örültem. De nem a győzelmének, hanem a verseny egészének. Ukrajnát dicséret illeti, a műsor hi- bádan volt. Jövő Sajnos az indulók közül ma már, két nap távlatából nem tudnék ötnél többet felsorolni. Attól tartok, hogy holnapra a győztes nevét is elfelejtem. Abban biztos vagyok, hogy a hölgy dalai nem fogják elhagyni Görögország határait. De sebaj, vigasztal az a tény, hogy nyáron a görög tengerpartra készülök, s majd ott megveszem a lemezét. Ha meg nem jutna az eszembe a neve, megkérdezem a helybéliektől. Ók tudni fogják. Legalábbis remélem, hogy országában nem háromnapos hírnév vár rá. (pejé) A NOX jelenleg Magyarország legsikeresebb együttese, az európai közönség azonban a vártnál visszafogottabban értékelte a produkcióját (AP-felvétel) Tavaly az ukrán Ruslana nyerte a dalfesztivált, ám hazáján kívül nem termett számára babér (CTKZAP-felvétel) HÍRSZOLGÁLAT Lezüllött az angol királynő A Music Television vezetősége úgy döntött, hogy csak este hét után tűzi műsorra a Basement Jaxx újdonságát. A U Don’t Know Me című dal klipjében ugyanis II. Erzsébet hasonmása szerepel - lerészegedik, letapizza egy sztriptíztáncosnő fenekét, végül összetűzésbe kerül a rendőrséggel. A duó tavasszal jelentette meg összegző albumát The Singles címmel. A korábbi kislemezdalok, azok remixei és a ritkaságok mellé felkerült két vadonatúj felvétel is - a már slágerré vált Oh My Gosh után a U Don’t Know Me június 13-án jelenik meg maxi cédén. (e, p) A gitáros nélkül nem megy Damon Albam szeretné, ha Graham Coxon visszatérne Blur nevű zenekarába. „Csakis vele képzelem el a következő korongot. Arra várok, hogy ismét szóba álljon velem. Remélem, minél hamarabb megegyezünk a vitás kérdésekben. Szégyellem magam, amiért elengedtük, nem ragaszkodtunk hozzá jobban” - nyilatkozta Albam, akinek nincs könnyű dolga, hiszen a gitáros már többször kifejtette, hogy nem akar korábbi együttesével dolgozni. Jelenleg a második szólóalbumát készíti. Mint ismert, Damon Albam egyszerre két együttes frontembere - a Blur mellett a Gorillazban zenél. A virtuális zenekar várva várt dala, a Feel Good Inc. az elmúlt héten a brit kislemezlista huszadik helyéről a másodikra került. A szigetországban nagyon ritkán fordul elő ilyesmi - a TOP 10-en kívül debütált felvételeknek szinte semmi esélyük bekerülni a legjobbak közé. A Gorillaz a második albumát élőben is bemutatja, de akárcsak négy évvel ezelőtt, az együttes most sem jelenik meg a színen, csak a zenészek sziluettje lesz látható a nézőtér és a színpad közé feszített függönyön, (z, p) A rockerek és a politika In Your Honour címmel június elején kerül a boltokba a Foo Fighters dupla albuma. A frontember, Dave Grohl elmondása szerint az egyik cédén akusztikus dalok kapnak helyet, míg a másikon a zenekartól megszokott, rockos hangzású felvételek lesznek hallhatók. „Tavaly részt vettünk John Kerry elnökjelölt országjáró kampányán. Az út során írtuk a dalok többségét. Nagy hatást gyakoroltak ránk a gyűléseken megjelent emberek, de mégsem jellemző az albumra a politika. Egyébként tök véletlenül csatlakoztunk a demokrata elnökjelölthöz. George W. Bush ugyanis a beleegyezésünk nélkül felhasználta az egyik dalunkat a kampányában, és nem akartuk, hogy vele azonosítsanak bennünket, hiszen nem értünk egyet a politikájával, így Kerry mellé álltunk” - nyilatkozta Grohl. (z, p) A Basement Jaxx gyűjteményes lemeze hetek óta a brit eladási lista élmezőnyében tanyázik - a botrány bizonyára tovább növeli az album példányszámát (Képarchívum) HETI 7 ♦ A Good Charlotte menedzsmentje közleményben tudatta, hogy egészségügyi problémák miatt a zenekar dobosa, Chris Wilson búcsút intett társainak - a koncerteken átmenetileg Dean Butterworth helyettesíti a zenészt. ♦ Visszatért a Draft - a Dombok felett című dallal befutott magyar trió újdonsága az Átutazó címet viseli; a felvétel a második album előhírnöke. ♦ A Bon Jovi tagjai búcsút intenek a szívbemarkoló balladáknak - elmondásuk szerint a szeptemberre tervezett lemezük sokkal keményebb hangot üt meg, mint a korábbiak. ♦ A Sony BMG bejelentette, hogy a Backstreet Boys május 31-én Kölnben mutatja be új, Never Gone dmű nagylemezét. ♦ Holnap este a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet Joe Cocker. ♦ Carlos Santana júniusra tervezett All That I Am című lemezének megjelenését szeptember hatodikára halasztották - Mary J. Blige, Big Boi, Sean Paul a Los Lonely Boys, a The Black Eyed Peas és a Metallica gitárosa, Kirk Hammett is közreműködik a gitárvirtuóz korongján. ♦ Magyarország lemezeladási listáját még mindig a NOX vezeti a Ragyogás dmű albumával - a magyar kereskedelmi rádiók továbbra is Natalie Imbruglia slágerét, a Shivert játsszák a legtöbbet, (p) ELŐZETES Az elmúlt héten beharangozott témáinkkal - Reflektorfényben a Garbage, Túlélni Győzikét- a jövő heti ZeneZónában foglalkozunk! A ZeneZóna felelős szerkesztője Puha József e-mail: zenezona@ujszo.com , Levélcím: Új Szó - ZeneZóna Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1