Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-21 / 117 szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 21. Régió 5 RENDŐRSÉGI NAPLÓ AJÁNLÓ Elektrotechnikusokat, lakatosokat keresnek Kétszáz új munkahely V. KRASZNICA MELITTA Komárom. A jelenlegi 95-ről 2008-ig fokozatosan háromszázra növeli alkalmazottai számát az SLK Elektro Kft. A bővítést az a 150 millió korona értékű beruházás teszi lehetővé, amely egy új üzemegység felépítésével számol. Az új gyár a várostól megvásárolt, mintegy 27 hektáros területen, a hajógyár közelében épül fel. A beruházást a Siemens konszern leányvállalata, a német FEAG GmbH társaság finanszírozza, amely két évvel ezelőtt - az ugyancsak német Interschalt vállalattal közösen - vált az SLK Elektro 80 százalékos tulajdonosává. Amint azt Peter Skálától, a kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, az építési munkálatokat még az idén augusztusban szeretnék elkezdeni, és a termelés 2007 elején indulna az új csarnokokban. A társaság elsősorban elektromos elosztókat, hajókba szerelt kezelőpultokat, elosztómodulokat és -szekrényeket gyárt, tavaly éves forgalma elérte a 140 mülió koronát. Termékeik 70 százaléka külföldre, mindenekelőtt Németországba vándorol, egyedüli hazai megrendelőjük a komáromi hajógyár. Elsősorban magas szakképesítéssel rendelkező elektrotechnikusokat, lakatosokat és hegesztőket keresnek. „Már jövőre megkezdjük a munkások felvételét és betanítását, akik terveink szerint a németországi partnereink üzemeiben is eltöltenének bizonyos időt - árulta el az ügyvezető. - Tárgyalásokat folytatunk az ipari szakközépiskolával és a komáromi szakmunkásképzőkkel is, amelyek végzősei munkát találhatnak nálunk.” Kérdésünkre, hogy a németországi befektetőitek miért éppen Komáromra esett a választása, Skala úr elmondta: minden bizonnyal a sokéves jó együttműködés eredménye ez a beruházás. Az Interschalt vállalatnak már több mint 10 éve szállítják termékeiket, és a német cég megelégedését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy két évvel ezelőtt a FEAG GmbH-val közösen beléptek az SLK Elektro Kft.-be. Hagyományteremtő szándékkal indították a versenyt A vers és a költészet napja VARADY KORNÉLIA Csallóközaranyos. 2005. május 19-e a vers, a költészet napja volt. A helyi alapiskola mellett működő Kóczán Mór Polgári Társulás szavalóversenyt rendezett ezen a napon, ahová a környék iskoláinak diákjait hívták meg. A szavalóverseny apropóját az adta, hogy kizárólag szlovákiai magyar költők és írók műveivel lehetett benevezni. A zsűri, Kiss Péntek József, Balázs F. Attila, Z. Németh István a helyi iskolásokon kívül a nemesócsai és a tanyi iskola szavalok hallgatta meg. Minden diák könyvjutalomban részesült. A rendezvény szervezői hagyományteremtő szándékkal indították útjára a versenyt. Kiss Péntek József, a zsűri elnöke, záróbeszédében elmondta, szükség van ilyen - kezdeményezésekre, kell, hogy a hazai költők, írók ismertté váljanak a diákok körében. A rendezők a következő tanévben a versenyt meg szeretnék hirdetni a Komáromi járás minden magyar tannyelvű iskolájában. Halála után kétszáz évvel végre áll Csokonai szobra Komáromban. Oláh Ilona azt kívánta: hirdesse a szobor és a tér a hűség és a szeretet fontosságát az életben. (Vas Gyula felvétele) A Csemadok kezdeményezésére, és a Pro Patria 2000 Alap támogatásával készült Csokonai Vitéz Mihály visszatért Komáromba Másfél évtizedes álom vált valóra azáltal, hogy május 19-én felavatták Komáromban, a Gomba és a Tó utca kereszteződésében Csokonai Vitéz Mihály életnagy- ságű bronzszobrát. V. KRASZNICA MELITTA A Csemadok helyi alapszervezete még a kilencvenes évek elején kezdett gyűjtésbe, hogy emléket állítson a felvilágosodás legnagyobb magyar költőjének, aki komáromi tartózkodása idején ismerkedett meg Vajda Juliannával, a verseiben halhatatlanná tett Lillával. Ám a közadakozásból befolyt pénz kevésnek bizonyult a cél eléréséhez. Tavaly év végén aztán a Pro Patria 2000 Alap sietett a kezdeményezők segítségére, így készülhetett el Darázs Rozália szobrászművész alkotása, amelyet Szabó László bronzöntő öntött formába. Az ünnepségen Oláh Ilona, a szobor „keresztanyja” azt kívánta: hirdesse a szobor és a tér a hűség és a szeretet fontosságát az életben. Egyben reményét fejezte ki, hogy minél többen megpihennek a szobor körül elhelyezett padokon, ifjú szerelmesek, babakocsit tologató anyukák és ősz halántékú, idős emberek, és emlékeznek arra az ifjúra, aki több mint 200 évvel ezelőtt e kis téren keresztül sietett szerelméhez, Vajda Juliannához. Az ünnepségen a Borostyán együttes közreműködött, amely ez alkalomra megzenésített Csokonai- verseket adott elő. Történelmet írtak tegnap az Érsekújvári Magyar Tannyelvű Gimnáziumban Búcsút vettek az alma matertől Végzős növendékek munkái a művészeti alapiskolában Fiatal tehetségek SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A két négyosztályos gimnáziumi osztály mellett tegnap első alkalommal búcsúztatták el az Érsekújvári Magyar Tannyelvű Gimnázium mellett működő nyolc évfolyamos intézmény oktávás diákjait. „Hiányozni fogtok csibészek! Á 163 éves múltra tekintő, függetlenségét oly hosszú idő után kivívó magyar gimnázium három osztálytól vesz búcsút. A nyolcosztályos gimnázium tanulói különösen a szívünkhöz nőttek, hiszen ennyi év alatt már jól ismertük egymás rezdülését is, jól tudtuk, mikor kell feldobni az osztály hangulatát” - hangsúlyozta beszédében Száraz Dénes, a gimnázium igazgatója. Az iskola hírnevét öregbítő diákokat a város főtéri művelődési központjában rendezett ünnepségen az intézmény vezetősége és szülői közössége könyvjutalomban részesítette. Glucharov Rozália, a járás egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának szülői közössége nevében köszönte meg a gimnázium pedagógusainak a diákok jobb előmenetele, majdani érvényesülése érdekében kifejtett munkáját. „A gimnázium nemcsak a gyermekeinket, hanem bennünket, szülőket is egy értékes közösség tagjaivá tett, amiért ezúttal szeretnék köJÓZAN MÓNIKA Dunaszerdahely. Tizenkét fiatal képzőművészjelölt műveit állították ki csütörtökön délután a Művészeti Alapiskolában. A végzős növendékek munkáját bemutató tárlatot Kordoš Jozef, a képzőművészeti szak vezetője nyitotta meg. A tárlatnyitó után az iskola drámapedagógia szakos tanulói mutatták be vizsgaelőadásukat, majd a zeneszakos hallgatók adtak gálakoncertet. A harminchét végzősre már csak a júnusi záróvizsgák várnak, azt követően kapnak bizonyítványt. A dunaszerdahelyi művészeti alapiskolában hétszáz gyereknek nyújtanak alap- és középfokú képzést négy szakon (zene, képzőművészet, tánc és dráma), és rendszeresen részt vesznek országos és nemzetközi rendezvényeken, versenyeken. Az iskolából kikerülő diákok gyakran folytatják tanulmányaikat művészeti közép- vagy főiskolán. Az idei végzősök közül Bertók Mihály felvételt nyert a pozsonyi konzervatóriumba. „Iskolánkban a művészeti képzésen kívül a személyiségfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Kulturális rendezvények rendszeres látogatásával arra ösztönözzük a diákokat, hogy figyelmesebbek legyenek környezetükkel és az emberekkel szemben” - vallja az iskola igazgatója, Lipcsey Ildikó. A város kulturális életének fejlődéséhez is hozzájárulnak, évente megrendezik a dunaszerdahelyi zenei napokat, az iskola oktatói különféle kamarazenekarok, kórusok és táncegyüttesek tagjai. A végzős növendékek tárlatnyitóján Lipcsey Ildikó üdvözli a vendégeket (A szerző felvétele) szünetet mondani” - emelte ki Glucharov Rozália. Az Érsekújvári Magyar Tannyelvű Gimnázium szülői közössége és pedagógusai, a diákokkal karöltve mindent megtesznek annak érdekében, hogy a város magyar tannyelvű intézményei a jövőben szorosabban együttműködjenek. Ennek szép bizonyítéka volt a tegnapi ballagási ünnepség, melyre sok magyar óvodás és kisiskolás kísérte el idősebb testvéreit, rokonait és barátait. A közösen eltöltött diákévek után nagyon nehéz a búcsúzás (Csuport István felvétele) Heroinnal kereskedett Bánóc. Nagyobb mennyiségű heroint foglalt le a rendőrség Bánócon egy házkutatás során a 27 éves Marek B. lakásában. A vizsgálóbíró kábítószerek előállítása és terjesztése miatt emelt vádat a férfi ellen. A vádlott jelenleg vizsgálati fogságban tartózkodik. (SITA) Tudják, ki okozta a balesetet Zavar (Zavar). A rendőrség fényt derített arra, hogy ki okozta a múlt héten történt halálos balesetet a Nagyszombati járásban fekvő községben. A szakértők szerint a bűnös egy 18 éves szeredi fiú, aki Mazda 626-os gépkocsiját a megengedettnél gyorsabban vezette, majd egy kereszteződésnél belerohant egy letérő Seat Inca típusú autóba. A jármű vezetője a helyszínen életét vesztette. A baleset pontos körülményeit a rendőrség továbbra is vizsgálja. (SITA) Meghalt az egyik utas Diószeg. Halálos kimenetelű baleset történt Diószegen csütörtök este. A baleset okozója egy Volkswagen Golf típusú gépkocsi 49 éves vezetője, aki figyelmen kívül hagyta a közlekedési jelzéseket, és megállás nélkül kanyarodott fel a főútra. Az úton belerohant egy szabályosan közlekedő Volkswagen Transporter típusú gépkocsiba. Az ütközés során a Golf sofőrének 43 éves utastársa súlyos sérüléseket szenvedett, és a kórházba szállítása közben meghalt. A gépkocsi vezetője ellen a vizsgálóbíró vádat emelt. (SITA) Május 21. (szombat) Somorja - 18.00: A Kos- suth-díjas Amadinda Ütőegyüttes koncertje a somorjai zsinagógában az At Home Gallery fennállásának 10. és Somorja szabad királyi várossá nyilvánításának 600. évfordulójára. (jóm) Érsekújvár - 12.00: a város főterén rendezik meg az I. American Classic Rallye szlovákiai versenyének egyik fordulóját, Ivan Gašparovič köz- társasági elnök védnökségével. Az American Oldtimer Club Polgári Szövetségbe tömörülő, régi amerikai gépkocsik szerelmesei 14 óráig a nagyközönségnek is bemutatják járgányaikat. A verseny V. évfolyamának cseh, osztrák, magyar részvevői is lesznek, (száz) Királyfiakarcsa - 17.00: a Petőfi Baráti Társulás tisztelettel tudatja, hogy „Vendégváró” sorozatának májusi vendége Papp Lajos neves szívsebész professzor lesz. Az előadásra a kultúrházban kerül sor. (ú) Május 22. (vasárnap) Dunaszerdahely-18.00: Ki mit tud? - 2005 gála a művelődési központban. Szervező: Dunaszerdahely önkormányzata, a VMK és a Kondé Miklós Polgári Társulás, (jóm)