Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-11 / 108 szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZŐ 2005. MÁJUS 11. RÖVIDEN Szlovákiai szép vers és próza Dunaszerdahely. Holnap 18 órától mutatják be a Vámbéry Irodalmi Kávéházban a szlovákiai magyar próza és vers tavalyi termését közreadó két antológiát. A Honvágy - Szlovákiai szép próza 2005 darabjait Závada Pál József Attila- és Kossuth-díjas író válogatta, míg A bámész civil - Szlovákiai szép versek 2005 összeállítója Zalán Tibor, József Attila-díjas költő volt, s ők is méltatják a két kötetet. Kedvcsinálóként Závada szavait idézzük: „Egy év prózaújdonságának örömmel válogattam ki a magam ízlése szerinti javát - más talán egy másik kötetre valót gyűjtene ki -, hadd osszam meg hát ezt az örömömet az irodalomszeretők sokaságával!” Az est házigazdája Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának elnöke lesz. (m) Két pozsonyi festőművész közös kiállítása Ipolyságon Utazni jó, úri passzió FORGÁCS MIKLÓS „Örökké zuhog a jelen, s örökké / száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza / szempillantás alatt.” Rakovszky Zsuzsa szavait választottam az Időutazás című kiállítás mottójául. A két pozsonyi festő, Jana Kováčiková és Miroslav Bezák utazásaik során született képeiket rendezték tárlattá az ipolysági Simonyi Lajos Galéria termeiben. Az alkotók egyfajta kihűlt, elidegenedett jelenként mutatják be úti élményeiket, nem nosztalgia szülte képek kerültek a falakra, hanem a beteljesedett vágy remegésbe merevített teste. A kiállítás 38 képe közül 23 Bezák, 15 pedig Kováčiková alkotása, de a képek témái, stílusa és hangulati töltete alapján, mint az egymással sorsot, identitást, nevet cserélő kalandvágyó ikrek, a művészpáros is eljátszhatott volna a név- és képcserékkel. A festők kedvenc technikája az akvareli, bár a látogatót Bezák A Vil- lefranche sur Mer-i kikötő című olajfestménye fogadja. A szürkéskék tónusú kép megelőlegez valamit a tárlat arisztokratikusságá- ból, hiszen úgy tűnik, az alkotóknak az utazás a fényűzéssel, az egzotikummal ekvivalens fogalom. Legyen az hazai táj, vagy görög, török föld, mindig a rácso- dálkozás, a különbözés pillanata a kép ideje. Ebbe az irányba vezeti a nézőt az első néhány kép is, melyek nem festmények, hanem színes fényképek, melyeken a férfi idilli kertben fest komótos élvezettel, a nő pedig egy hófehér mellszobor mellett, azt idézve pózol. Harmónia uralja a képeket, kiegyensúlyozottság árad a művészekből. A kultúra mint magaslat, mint luxus. Megismerkedhetünk egy fotómontázsról Bezák restaurátori tevékenységével is, időharapdálta remekműveket állít helyre. Tökéletesít, visszaállítja a rendet. A szépség, a tökéletesség magától értetődő. Ezek után kellemes meglepetés, hogy maguk az akvareli útinaplók nem idealizálják a tájat, az alkotók nem öntik le cukormázzal a látnivalót. Bezák képei talán sietősebbek, talán inkább szól az ő meglepetéséről, lélekfeszüléséről, ecsetbizsergéséről, mint a tájról. Kováčiková hagy magának egy kis időt, rácsodálkozik a tájra, felfedezi a részleteket. Persze komisz ikerpárként gyakran cserél helyet a két alkotó, ugyanazt a témát festve sem válik kézzelfoghatóvá két alkotói habitus, két látásmód, a hangulat és a testi-lelki kondíció döntenek a tolmácsolás mikéntjéről. Mégis, úgy tűnik, Kováčiková szívesebben bolyong az utcák meredek kaptatóin, a formájától, anyagától, színétől függetlenül mindig kicsit légies, napfényben törékenyen reszkető épületek között. Soha nincs ember a városokban, falvakban. Ott vannak az életre utaló nyomok, de távoli emlékművekké válnak a bennszülöttek hétköznapjai. Bezák a tengerpartot járja leginkább, még annyira sem merészkedik a hús-vér emberekkel riogató helyekre, mint Kováčiková. Ő marad az utazóknak kínált paradicsomban, strandok, kikötők, elhagyatott tengerpartok. Nála is önmagába záródó esztétikum és érték a táj, paradox módon mégis nála bukkan föl egy kék bikinis napozó nőalak. Ezek a képek térképböngészésre sarkallnak, hiszen a térkép letisztult absztrakciója hasonlóan valóságos, mint a két alkotónak a pillanatfelvételt céllá emelő realizmusa. Bezák egzotikummá változtatja a Tátra látványát is, keleti finomságú festékfoltok jelzik a tájat. Kivillan a papír fehérsége, a rostok közül szüremlik elő a táj. Mintha egy ilyen Tátra-akvarell a festőpalettán egymást méregető színek véletlene lenne, azt bizonyítja talán a festő, hogy minden látvány táj végeredményben, s minden téma magasba emelhető, a finomság, az előkelőség örömén átszűrhető. A két festő nem azért utazik, hogy festhessen, hanem azért fest, hogy tudja, utazott, elhiggye, övé lett a táj, kisajátítsa az életet, és sajátjaként osztogathassa. A kiállítás május 14-ig látható. Jana Kováčiková: Akvareli „Magyar katonák haltak meg, mert nem volt orvos, de a zsidó orvosokkal követ fejtettek” Akikhez házhoz jött a halál Novák Tamás hosszú évek óta kutatja a magyar zsidók sorsát. Véleménye szerint az 1944-ben hatalomra került kollaboráns elit által gyűlölt zsidók kitelepítésének egyik fő mozgatórugója a könyörtelen racionalitás volt: a magyar zsidók vagyonával az SS a háború folytatását akarta finanszírozni, a magyar kormány pedig azt remélte, hogy ekként képes lesz mérsékelni az állami költségvetés gondjait. BODNÁREMESE „Azoknak, akik hajlamosak elhinni, hogy a holokauszt kizárólag a náci megszállás következménye, érdemes ezen eltöprengeniük” - mondta Novák a holokauszt emléknapján tartott előadásában a Pozsonyi Casinóban, amelyben azokról a borzalmakról beszélt, amely a csallóközi zsidósággal a nácizmus éveiben történt. Novák Tamás Komárom mellett születtet 1946-ban. Rokonainak többsége a Csallóközben élt, de egytizedük sem jött vissza a haláltáborokból. „Úgy érzem, a későn születés kegyelméből vagyok itt” - mondja. Előadásának és kutatásainak hátteréről beszélgettünk vele. Gyakorolja ősei vallását? Nem vagyok vallásos ember. A szüleim gyerekkoromban nem beszéltek a történtekről, de észrevettem, hogy éjszakánként sírnak. Nem tudtam, miért. Azt, hogy zsidó vagyok, onnan tudtam meg, hogy csúfoltak az iskolában. A deformációnak tipikus jele, hogy a túlélők a szürkévé válásra törekednek: az ember ne kerüljön konfliktusba; ne veszekedjek senkivel, köszönjek előre, jó legyek, húzzam meg magam. A munkatáborokban a túlélés egyik lehetséges módja pontosan a szürkeség volt. Érdekes, hogy ezt napjainkba is átmentik. Tudomásul kell venni, hogy az itt élő zsidóság asszimilálódik, lassanként eltűnik. Eredeti állapotába már soha nem kerül. Engem sem neveltek úgy a szüleim, hogy csak Novák Tamás a Pozsonyi Casinóban (Könözsi István felvétele) zsidó lánynak udvaroljak. Az emberi értékek a fontosabbak. Lánya gimnáziumi tanárnő, unokája is van. Az ő családja tartja a vallást? Mivel a feleségem katolikus, a lányomnál úgy határoztunk, hogy ha majd felnő, eldönti, milyen val- lású lesz. Ő megismerkedett a férjével, aki katolikus vallású volt, és megkeresztelkedett. Ráhagytam, lényegében az Istenünk közös, hiszen a.Dávid király törzséből származó Mária szülte Jézust. Mit szóltak a szülei, hogy elkezdte kutatni a múltat, felfedni a komáromi és a csallóközi zsidóság tragédiáját? Az édesapám már régen meghalt, ő ezt nem érhette meg. Az édesanyámnak nem tetszett. Azt mondta, ebből csak baj lesz, meg konfliktus. Engem elsősorban történelmi szempontból érdekelt á dolog, és megpróbáltam valahol letisztítani az indulatokat. Kutatásaimban a nagyszüleim emléke is motivált, akikről semmit nem tudok. Alig van róluk fénykép. Annak lenne igazi értéke, nem az aranynak, amit állítólag eldugtak. Nem tudom oly módon megőrizni az emléküket, hogy úgy imádkozom, mint ők, mert nem tudok. De azzal igen, hogy elmondom a kálváriájukat, életüket, tanulságaikat. Azt, hogy minden ellentétes állítással szemben magyarul írtak, beszéltek, éreztek. Március 15-én kokárdával vonultak ki. A magyar nemzethez tartozó család voltak, és élték mindennapjaikat. Kutatásai során mit tudott meg a Csallóközi zsidóságról, milyen tanulságokat vonhat le? Hihetetlenül nagy vallási tolerancia volt a csallóközi falvakban. Egyszerűen befogadó nemzet volt a magyar. Az ellentéteket a nagy- politika gerjesztette, de a mindennapokban teljes konszenzus volt a Csallóközben. Magyarország lakosságának egy nagyon komoly része pusztult el. Reméljük, hogy a tankönyvekben hasonló jelentőséggel említik majd meg, mint a Mohácsi vészt, mert akkor Magyarország háromfelé szakadt, 1944-ben pedig kétfelé. Más sorsot szántak az egyiknek, és a másiknak. A zsidó származásúaknak házhoz, névre szólóan jött a halál. Nem adatott meg nekik, hogy puskával tudják védeni Magyarországot. Elzavarták a későbbi Nobel-dí- jasokat is. Hihetetlen mértékű szellemi potenciál távozott Magyarországról. Haltak meg magyar katonák azért, mert nem volt orvosi ellátás, miközben a zsidó orvosokkal követ fejtettek. Ezekben van az abszurd megmagyarázhatatlan- ság. Erről akarunk beszélni, nem arról, hogy sajnálják a nagyanyámat. Az az én magánügyem. A csallóközi zsidóság története, sorsa valójában máig feldolgozatlan... Nem látom, hogy ez valakit igazán érdekelne. Tudományos munkát kellene végezni, de a levéltárakba sem lehet csak úgy bejutni. A pedagógusok, az iskolák talán egyre jobban érdekeltté teszik magukat, holokauszt napokat szoktunk tartani. Megbeszéltük, hogy semmiféle fehér blúzos ünnepségeket nem rendezünk, tovább kell lépni azon, hogy ott a gyerekek szomorú verset hallgatva vigyázban ülnek. Megpróbáljuk beleépíteni a tananyagokba és az iskolán kívüli tevékenységbe ezeket a dolgokat, pályázatokat írunk ki. Talán ezáltal lehet ezt a traumát a legjobban kibeszélni. Mik a tervei? Folytatja a kutatatási? A kutatómunkát mindig folytatni fogom. Megpróbálok még Komáromon kívül is adatokat gyűjteni. Nagyon szívesen tartok előadást bárhol. Néhány község mutat érdeklődést. Munkatársaimmal felajánlottuk, hogy Komáromban vagy más nagyvárosok bizonyos értelmiségi köreiben nagyon kemény vitát lehetne nyitni erről. Itt nem a zsidók és a nem zsidók vitatkoznak, hanem tiszteletben tartott véleményeket ütköztetünk. Sajnos ritkán van érdeklődés ezzel kapcsolatban. Ki kellene mondani, hogy mi történt, és értelmiségi szinten beszélni róla. Lehet, hogy erre sor kerül majd. Úgy látom, a mostani gazdasági helyzet teljesen felborítja ezeket a kezdeményezéseket. Előtérbe kerültek a megélhetési gondok, a különböző napi civódások. Az alsósztregovai Madách-kastélyban évről évre új és érdekes kiállítások, programok várják a látogatókat Jó kezekben az irodalmi múzeum BODZSÁR GYULA A gazdag irodalmi hagyományokkal rendelkező Nagykürtösi járásban található Madách Imre és Mikszáth Kálmán szülőhelye. Korábban mind a két jeles irodalmi emlékhely a kékkői múzeum igazgatása alá tartozott, amelyet a kilencvenes évek közepétől báb- és játékmúzeumként jegyeznek, s ennélfogva némileg háttérbe szorult mind az alsósztregovai Ma- dách-kastély, mind a szklabonyai Mikszáth Emlékház további fejlesztése. Azzal, hogy a Szlovák Nemzeti Múzeum keretében megalakult a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, és felvállalta a térség két szellemóriása írói és szellemi hagyatékának ápolását, kétségtelenül új fejezet kezdődött az említett irodalmi emlékhelyek további életében. Ezt bizonyítja az is, hogy ígéretesen halad a Mikszáth-ház teljes belső és külső felújítása, míg az alsósztregovai Madách-kastélyban évről évre, vagy ha úgy tetszik, évadról évadra új és érdekes kiállítások és különböző múzeumi és irodalmi programok várják a látogatókat. Az idei, május 6-án tartott évadnyitó rendezvényen a meghívott vendégeken és a társrendezők képviselőin kívül részt vettek az ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákjai is. Megnyitójában Jarábik Gabriella igazgató asszony egyebek mellett elmondta, ha apró lépésekben is, de mindent megtesznek azért, hogy igazi irodalmi múzeum fogadja a kastélyba látogatókat. A múzeumi évadnyitó rendezvény résztvevői nagy érdeklődéssel kísérték a Múzeumi Szalonban Miklósi Péter beszélgetését Beke Sándor rendezővel, a kassai Thália Színház alapítójával annak gyakran ellenszélben folyó rendezői pályafutásáról. Az őszinte beszélgetést Vas Ottó előadóművész néhány kevésbé ismert Madách- költemény ihletett tolmácsolásával varázsolta még élvezetesebbé. Ezután Jarábik Gabriella két új kiállítás megnyitójára és megtekintésére invitálta a szalon vendégeit. A pozsonyi Színháztörténeti Intézet jóvoltából A Tragédia Szlovákia színpadain című kiállítás egykori színházi plakátokon mutatja be Madách világhírű drámai költeményének (cseh) szlovákiai előadásait, melyek közül az első 1925-ben Kassán volt. Fél évszázaddal később az akkori komáromi Magyar Területi Színházban Váradi György vendégrendező, majd húsz évre rá a már Jókai Színházban éppen Beke Sándor álmodta színpadra a Tragédiát. Valóban igazi könyvritkaságok szerepelnek a győri Xantus János Múzeum Madách-gyűjteményéből rendezett kamarakiállításon. Elsősorban Az ember tragédiája régebbi kiadásait és díszkiadásai tekinthetők meg néhány idegen nyelvű kötet mellett. Az új kiállításokon kívül minden bizonnyal művészi élményt nyújtanak majd a látogatóknak a világhírű magyar festő és grafikus, Zichy Mihály Tragédia-ü- lusztrációi is. Egyébként az alsósztregovai Madách-kastély nyári szezonban (május-október) keddtől szombatig 10-től 17 óráig, vasárnap 12-től 17 óráig várja a látogatókat. Téli idényben munkanapokon látogatható az irodalmi múzeum.
