Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-06 / 104 szám, péntek
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 6. RÖVIDEN A Böngésző nyertesei A Vasárnap 17. számában feltett kérdésre Vojtech Červenka a helyes válasz. E héten az 500-500 koronát Pásztor Valéria nyitrai, Valkó Anna kéméndi és Gaál Viktor lekéri olvasónk nyerte. Gratulálunk! Négy magyar filmet mutatnak be 58. Cannes-i Filmfesztivál MTl-HÍR A világ egyik legrangosabb filmszemléjén, a cannes-i fesztiválon a magyar filmgyártást egy játék- és három rövidfilm képviseli; a filmes szakma képviselői tegnap „markánsnak” nevezték a magyar alkotások évek óta tartó jelenlétét a mustrán. „Úgy tűnik, hogy a nemzetközi fesztiválokon a köztudatban benne van, a magyar film (...) minőségi dolog” - mondta Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója á budapesti sajtótájékoztatón. A május 11-én kezdődő 58. Cannes-i Filmfesztiválon négy magyar filmet mutatnak be. A hivatalos programban, a rövidfilmek versenyében Kenyeres Bálint munkája, a Before Dawn szerepel, míg az „Egy bizonyos tekintet” szekcióban versenyez Mundruczó Kornél Johanna című filmje, amelynek világpremi- eije lesz a vetítés. A hivatalos program mellett Kardos Sándor Résfilm című munkájával mutatkozik be, a korábbi fesztiválokon elismerést kapott kelet-európai rövidfilmek között pedig Tóth Barnabás Vonaton című alkotását vetítik. A Magyar Filmunió és a MOKÉP Cannes-ban ismét magyar pavilont állít, ahol a külföldi érdeklődők tájékozódhatnak a legfrissebb magyar filmtermésről. Az úgynevezett filmvásáron Mundruczó Kornél filmje mellett Mészáros MártaAtemetetlen halott, Pejó Róbert Dallas Pashamende és Gauder Áron Nyócker! című filmjét vetítik. „Valószínűleg Kusturica jobban észnél lesz” - mondta Mundruczó Kornél, arra utalva, hogy a zsűri - amelyet tavaly politikai állásfoglalással vádoltak - az idén a neves rendező elnökletével dönt majd a legjobb játékfilmről. (2004-ben az Arany Pálmát Michael Moore Fahrenheit 9/11 című, Bush-ellenes filmje nyerte.) A Pátria rádió kétnapos kínálatából válogathatnak Hétvégi programok MŰSORAJÁNLÓ Szombaton 7 órakor a Hétről hétre c. zenés, publicisztikai magazinnal kezdjük közvetítésünket. 8 és 9 óra között a hét legfontosabb belpolitikai eseményeire tekintünk vissza. A héten a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságában tárgyaltak a határon túli magyarok politikai képviselői, köztük Bárdos Gyula az MKP frakció- vezetője. A megbeszélések központi témája a magyar-magyar kapcsolatok további alakulása volt. Foglalkozunk azzal is, hogy mit hozott az ország intenzív propagálása a turizmus alakulásában. A Hétről hétre negyedik órájában a II. világháború befejezésének utolsó mozzanataira emlékezünk. 11.30-kor a Délidő vendége Vojtek Zoltán, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége brünni szervezetének elnöke, akivel többek közt arról beszélget Miklósi Péter, vajon magyar szempontból mi változott az elmúlt másfél évtizedben Csehországban. 13 órától a Téka témája a háború - versek, prózarészletek hangzanak el, megszólal Csanda Gábor, valamint Tóth László költő. 15 órától a rádió hangarchívumából válogatunk, leforgatunk egy 1973-ban készült beszélgetést Gejza Troperczer zeneszerzővel, és részletek hangzanak el az 1992-es és 1997-es szilveszteri műsorainkból. A 16 órai hírek után Köszöntő, utána Hogyan mondjuk? - nyelvművelés egy percben. Közvetítésünk utolsó félórájában, a Napzártában összefoglaljuk a nap eseményeit. Vasárnap hírekkel és sportösszefoglalóval indul a Pátria rádió műsora 7 órakor. A műsorajánlat után a Kalendárium jelentkezik, majd visszatérünk a hét politikai eseményeihez. 8.05-kor kerekasztal-beszélgetést hallhatnak a második világháború befejezésének 60. évfordulója alkalmából. A történelem talán legsúlyosabb hadviselése a Föld lakosságának 80 százalékát érintette, hiszen a háborúban szinte minden földrész részt vett, s a világégés 52 millió ember életét követelte. Stúdiónk vendége lesz Cséfal- vay Ferenc hadtörténész, Kiss József történész és Vajda Barnabás irodalomtörténész, tanár, az ő segítségükkel elevenítjük fel az 1935 és 1945 közötti időszakot. A 9 órai hírek után katolikus egyházi műsorral jelentkezik a Világosság. Orosch János, a Pozsony- nagyszombati egyházmegye segédpüspöke szolgál igehirdetéssel. 9.40-től A zenei szerkesztő ajánlatában a közelmúltban elhunyt Pásztory Zoltánra emlékezünk az Illés együttes legnagyobb slágereivel. A 10 órai hírek után Randevú. Ezen a héten folytatódik A kis hableányról szóló mese, majd hallgatóink megismerkedhetnek Csutka Manóval és weboldalával, ízelítőt kapnak a Komáromi Napokból, szót ejtünk a Megasztár múlt heti döntőjéről, és vendégünk lesz Bándy György történelem szakos hallgató. 13 órakor a Térerő a II. világháború befejezésének 60. évfordulója alkalmából idős emberek emlékeinek ad teret. Beszélgetünk a 87 éves jókai Süli János bácsival, aki megjárta a Don-kanyar poklát. 14 órakor hírek, majd Kaleidoszkóp, melyben felidézzük a második világháború eseményeit korabeli hangfelvételek, szemtanúk és résztvevők segítségével. Megszólalnak olyanok is, akik a témával történészként vagy publicistaként foglalkoznak. 15 órától nyugdíjas hallgatóinkat várjuk a készülékekhez, az Őszidőben a nyagyma- mákat köszöntjük. Beszélgetés hangzik el Szabóné Soós Lillával, aki verseket ír és Katona Ferencné Katalinnal, akinek hét unokája van. A fél négykor kezdődő Hazai tájakon q. néprajzi összeállításban májusi Mária- énekeket mutatunk be a péterfalai Pápista Anna tolmácsolásában. Vasárnapi közvetítésünk a Köszöntő és a Napzárta után, 18 órakor ér véget, (culka) „A könyv nem csupán az én családom tragédiájáról és az én személyes holokausztomról szól” A 151-es számú katona története (Horváth Árpád felvétele) Alexander Breuer magyarul is megjelent, A 151-es számú katona című könyve a szlovák zsidóság megmentésének számos kísérletét tükrözi. Kegyetlen élmények, borzalmakkal teli események, amelyeket ki kellett írnia magából, hogy megismerje az ifjú nemzedék is. Ezért is tartották a * könyv bemutatóját a pozsonyi Duna utcai gimnazisták előtt. TALLÓSI BÉLA A ma Izraelben élő, aranyosma- róti születésű Alexander Breuer megmenekülése - ahogy a könyv előszavában olvasható - kivételes menekülés volt: „egy zsidó gyereknek mint fajtiszta árvának a megmenekülése a Hlinka-gárda Készültségi Különítménye tíztagú gyilkos csoportjának a védőszárnyai alatt.” 12 éves volt, amikor a zsidóknak megtiltották, hogy ruhájukon sárga csillag nélkül mutatkozzanak nyilvános helyen, s a szüleitől, akiknek csemegekereskedésük volt, elvették az üzletet. Két évvel később Pozsonyba került, ahol már nem viselte a sárga csillagot, s először fogyasztott olyan ételt, amely nem volt kóser, s attól a naptól tulajdonképpen megszűnt zsidóként élni. Ahogy visszaemlékezéseiben vallja: „Élettörténetem szempontjából a külsőm, a habitusom kulcsfontosságú, ugyanis soha senki nem tartott zsidónak. Mindenki keresztény fiúként fogadott el, és semmi kétségem afelől, hogy éppen ez mentette meg az életem.” Magyarországra menekült, de amikor a németek betörtek az országba, visszatért Szlovákiába. Szülei akkor már a nyitranováki munkatáborban voltak. Neki Pozsonyban sikerült Janko Kováč névre hamis igazolványt szereznie, amely szerint Zólyomban született. Mivel a szlovák nemzeti felkelés kitörése után a városban egymást érték a razziák, a 17 éves fiú felült a Besztercebánya felé tartó vonatra, hogy átjusson a partizánok által ellenőrzött területre. Sikerült neki, s kapott egy partizánigazolványt. „Magamra húztam az egyenruhát, és azzal szlovák partizán lettem - írja a könyvben. - Janko Kováč néven vettek nyilvántartásba, de mindenki csak Šaninak szólított. 17 éves voltam egy 13 éves gyerek fizimiskájával.” Mivel úgy vélték, túl fiatal, nem küldték a lővonalba, hanem kinevezték egészségügyisnek. Elmesélte, hogy a szörnyűségek között a legszebb pillanata az volt, amikor a kórházban meglátogatta az édesanyja. A többi zsidóval együtt megszöktek a nyitranováki táborból, és Besztercebánya külvárosában éltek. Ám amikor a városba behatoltak a németek, menekülniük kellett. Alexander Breuer egy 13 fős csoportot vezetett az erdőben, s bár lőttek rájuk, sikerült eljutniuk a Hédeli barlangig, ahol meghúzták magukat. Egy hét után rájuk találtak, s elvezényelték őket. Az ifjú Breuernek azonban ismét sikerült megmenekülnie, mivel - ahogy vallja egész életét csodák láncolata kísérte. A gárdisták nem zárták össze a zsidókkal, hanem maguk közé fogadták a gyerekképű kamaszt, és azt mondták neki: „Te leszel az ezred fia. A mi szakaszunk fia leszel.” Ő pedig úgy gondolta, a legbiztonságosabb hely éppen a gárdisták között lesz számára. „Néhány perc alatt már a Hlinka-gárda Készültségi Különítményének egyenruhájában feszítettem, és én is egy lettem közülük” - írja. A csapat 150 katonából állt, s ő lett a 151-es számú. Megbízták, hogy vigyázzon a raktárba zárt zsidókra. Alexander Breuer elmesélte, hogy akkor látta édesanyját utoljára. Kapott tőle egy értékes órát, azzal: „Lehet, hogy egyszer még megsegít. Meg kell tenned mindent, hogy legalább te megmenekülj.” És valóban, később egy pár csizmára cserélte, s megmenekült a fagyhaláltól. Még ma is elszorul a torka, ha arról beszél, hogy a legvérengzőbb gárdista miként ecsetelte neki a Breuer szülők halálát. „Az elfogott zsidók között volt egy Breuer nevű idősebb házaspár. A nőnek megparancsoltam, hogy menjen le az árokba, a férfinak pedig, hogy ölelje át az asszonyt, aztán egyetlen lövéssel mindkettőjüket elintéztem.” Alexander Breuer beszélt a gyilkosok ellen folytatott későbbi perről is, amelyen ő volt a koronatanú. Mi lehet egy üyen megrendítő kötet végszava? „A saját felnőtt gyermekeim és unokáim sem ismerték a teljes élettörténetemet... Szeretném, ha ez a könyvem világos nyomokat hagyna bennük, de remélem, hogy ugyanez lesz a helyzet másokkal is, akik veszik a fáradságot, és elolvassák... A történet ugyanis, melyet önök elé tárok, nem csupán az én családom tragédiájáról és az én személyes holokausztomról szóló vallomás” - írja Alexander Breuer. A zsidótörvényekre hivatkozva megfosztották tanári állásától, könyveit kitiltották az iskolákból Szerb Antal sorsa életében és halála után DR. BÁN ERVIN JÁNOS Voltak huszadik századi magyarok, akiket antidemokratikus ideológiák - nemcsak egy! - próbáltak kivetni a nemzetből, a magyar szellem övezetéből. Ha csak az ismert neveket szedném össze, listát készíthetnék belőlük. A listán szerepelne, másokéval együtt, Szerb Antal író és irodalomtudós neve is. Zsidó nagyszülők unokája volt, de katolikusként született, piarista diákként jutott el a felnőttség kapujáig. Nem üzleti foglalkozást választott, tanár lett, magyar-né- met-angol szakos. Irodalomtörténészként két nagy munkát adott ki, egy magyar irodalomtörténetet és egy kétkötetes nagy világirodalmi krónikát. Mind a kettő esszészerű, eleven, olvasmányos, anélkül, hogy a tudomány szintjéről az ismeretterjesztésére szállna le. A nyugati irodalomtörténet-írás egyik nagy vonulatába illesztette a maga szellemi útirajzát. Ez a konzervatív irodalmi közéletnek nagyon nem tetszett. Frivolnak, idegen „szellemiségű”-nek ítélték. Ám a könyvkiadás magánvállalkozók kezén volt, azok meg csak a jövedelmezőséget nézték, így a két nagy munka megjelent, több regénnyel (Utas és holdvilág, A Pend- ragon-legenda stb.) és novellával együtt. Addig, amíg el nem következett az értelemmel való nyílt szakítás korszaka. A zsidótörvényekre hivatkozva megfosztották az írót tanári állásától, majd kitiltották könyveit az iskolai könyvtárakból. Végül behívták munkaszolgálatra. Századát a nyugati határszélre hurcolták, ott pusztult el a szerencsétlen ember, Balf község közelében, nyomorultul. Halálának körülményeit többféleképpen írták meg. Némelyek szerint a szörnyű körülmények miatti leromlás és betegség végzett vele. De akadt olyan vélemény is, amely szerint egy „hazafias” keretlegény agyonlőtte vagy puskatussal agyonverte. Annyi bizonyos csak, hogy a tragédia 1945 elején történt, a nyilas rémuralom negyedik hónapjában. Idén hatvan éve. Akkori veszteségeink sorába tartozik, nem a legkisebbek közé. A háború befejezése után Budapestre szállították földi maradványait; szép temetést kapott, az egyházi szertartást egykori gimnáziumi tanára, Sík Sándor végezte. Ezt követően azonban nem sokat gondoltak emlékének őrzésére. A kommunista uralomnak nem kellett, ugyanúgy, mint az 1945 előtti hatalomnak - ideológiai okok miatt. Irodalomfilozófiája és a marxizmus között „antagonisztikus ellentét” volt. Amikor - állítólag - özvegye állásért folyamodott, a káderes azt mondta neki: „Á, a maga férje értékelte helytelenül Petőfit?” - és elzavarta. Megtörtént-e vagy sem, ki tudja, de igen jellemző. Kádárék aztán békében hagyták, az irodalom haladó munkásainak alkalmuk nyílt, hogy újra kiadják műveinek egy részét (a magyar irodalomtörténetet kissé megcsonkítva), de hivatalos tiszteletet nem kapott. (Posztumusz Kossuth-díj vagy más elismerés nagyon a helyén lett volna.) Olvastam egy félig novellaszerű Szerb Antal-megemlékezést, amelynek a szerzője feltette a kérdést: mi lett volna, ha hőse megmenekül. A történet végén az elképzelt Szerb Antal önmagát kérdezi: érdemes volt megmaradni? 1990 után jött a harmadik elvet- tetés. Hivatalosan nem foglalkoztak vele, de jelentkeztek közbeszólók, bizonyosan nem ideológiai indíték nélkül. Megint kísérlet történt a kirekesztésre. Budapest egyik külvárosában van egy Szerb Antalról elnevezett gimnázium. A sajtóból arról értesültünk, hogy el akarják venni tőle az író-tudós nevét, hogy egy hajdani grófnőről nevezzék el, mert a hölgynek ezen a területen volt a birtoka. Ugyan miféle agyban foganhatott meg ez a kultúraellenes ötlet? A névcsere szerencsére nem történt meg - súlyos szégyen lett volna. Később valamiféle irodalmi társaság kijelentette, hogy Szerb Antal irodalom- történetei tudománytalanok, csak társasági eszmecserékre valók. A haladó oldal a megtámadott védelmére kelt, mondván, hogy ezeknek a könyveknek éppen az olvasmányosság a fő érdemük, az, hogy az olvasó számára hozzáférhetővé teszik - és rokonszenvessé is - az elmúlt századok irodalmát. Pártolói és a sajtó egy része 2001-ben, születésének századik évfordulóján tisztelgett az ember és a mű előtt. Bőven elég érdemet szerzett ahhoz, hogy halála hatvanadik évfordulójának esztendejében megint gondoljunk és hivatkozzunk rá.
