Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-05 / 77. szám, kedd
ÚJ SZŐ 2005. ÁPRILIS 5. 7 TALLÓZÓ JUVENTUD REBELDE Fidel Castro, Kuba kommunista elnöke is részvétét nyilvánította II. János Pál pápa halála miatt. A Vatikánnak írt levelében Castro szomorú hímek nevezte, hogy a katolikus egyházfő szombaton este elhunyt, és „a kubai kormány és nép szívből jövő részvétét” fejezte ki. „Az emberiség megőrzi a II. János Pál által a béke, az igazságosság és ai emberek közötti szolidaritás érdekében végzett fáradhatatlan munka megható emlékét” - írta a kubai elnök, s felidézte a pápának a szigetországban tett látogatását is. A havannai kormányzat több mint egy évtizede törölte az istentagadásra való utalásokat az alkotmányból. VÁLA^ZOL.Ok. Ba KMIKE Égi sajtótájékoztató CSAK TCRAi SCHiAVÓ^oL £ei<í<e^^ 05 (Lukács Zsolt rajza) A szerkesztő, Rudolf Augstein a brit megszálló hatóságokkal is közölte, hogy a Der Spiegel független hírlap lesz Világtörténelmet változtató újság Nincsen mulandóbb műfaj a hírlapírásnál, az újság egy napra, egy hétre szól. A hamburgi Der Spiegel azonban a történelem része lett fennállásának több mint fél évszázada alatt. E. FEHÉR PÁL Alapítója, Rudolf Augstein a XX. század egyik fontos egyénisége, akiről most, két évvel halála után Berlinben életrajzot jelentettek meg. 1947-ben bízta meg az angol hatóság a teljesen ismeretlen fiatalembert, a Wehrmacht obsitos főhadnagyát, a 23 esztendős Augsteint, hogy adjon ki valamilyen újságot: informatív és pártoktól független hetilapot. A vállalkozás mindjárt a kezdetek kezdetén a vártnál is jobban sikerült, az angolok nem kis meglepetésére. A szerkesztő ugyanis olvasóival és kenyéradó gazdáival a következőket közölte: „A háború véget ért. A szövetségeseknek sikerült megsemmisíteniük a hadiipar olyan meghatározó centrumait, mint a lübecki Mária-szé- kesegyház és a drezdai Zwinger. Mit tegyünk? A britek a hannoveri királyságot alapvető élménnyel ajándékozták meg. Mindenki örül, hogy Hannover a brit övezethez-tartozik, pusztán azért, mert mégsem oroszok a megszállók.” Az angol politikai tradíciónak köszönhette Augstein, hogy megúszta a botrányt, mert általában azért nem szokás a megszálló hadsereggel ekként beszélni, kivált, ha előtte pénzt fogadunk el tőle. A Der Spiegel kezdő szerkesztője azonban tudatni kívánta, hetilapja független lesz. Különben ez a história ugyancsak emlékeztet arra, amiként Ferdinand Peroutka a húszas évek elején Prágában megalapította a két világháború közötti cseh demokrácia legfontosabb orgánumát, a Prítomnost című hetilapot. Az ifjú újdondászra Ma- saryk elnök figyelt fel, s ő ajánlott fel neki magánvagyonából egymillió koronát egy mértékadó és független értelmiségi lap indítására. A Der Spiegel történetének csúcsa 1962. október 27-én lehetett - mint ezt Rudolf Augstein legújabb monográfusa, Dieter Schröder részletesen kifejti. Ezen a napon tartóztatták le Augsteint, miután előző éjszaka házkutatást tartottak a hetilap szerkesztőségében, és két munkatársát szintén őrizetbe vették. A vádnak fele sem volt tréfa. Hazaárulás és államtitkok kiadása. Augstein és lapja már hosszú ideje bírálta Konrad Adanauer kancellárt konzervatív politikája miatt, s még élesebben támadta Franz-Josef Strauss bajor pártvezért és hadügyminisztert, őt nemcsak szélsőjobboldali nézetei, hanem korrupciós ügyei okán is. Az október 10-i számban látott napvilágot az a cikk, amely a kormányzatot azért tette felelőssé, mert feltételek nélkül támogatta a NATO akkori politikáját, és atomfegyverek birtoklására készült. A Német Szövetségi Köztársaságban éppen NATO-hadgyakorlatot tartottak, és kirobbant a kubai válság. Földünk 1945 óta a legközelebb került egy új világméretű vérontáshoz. Augstein és lapja azért vállalta a valóban súlyos kockázatot, mert úgy vélték: Németországnak a háborús válság idején nem a két világ konfliktusának kiélezésére, hanem a lehetséges kompromisszumok keresésére kell törekednie. Augstein 105 napot töltött börtönben. Viszont Straussnak távoznia kellett a miniszteri bársonyszékből, a liberálisok felmondták a keresztény pártokkal a koalíciót, hogy hosszú időre a szociáldemokratákat támogassák. Az „Affár” távlati következménye volt az is, hogy alig egy év múltán Adanauernek távoznia kellett a kormány éléről. Augstein a sajtószabadságot védelmezte, és természetesen azt a német demokráciát, amely még csak születőben volt, de halálos veszedelembe került. Augstein és lapja - mint ebből a példából is kitűnhet - azért is érdemes a figyelemre, mert a bulvársajtó világméretű előretörése idején - a mértéktartó, hiteles, sőt mi több: az információk - ha tetszik - tudományos megalapozásával nyerte meg és tartotta meg olvasóit. Ebben a lapban lehetett tévednie az újságírónak, de a helyreigazítás soha nem maradt el. Alekszandr Szolzsenyicin írta meg, hogy emigrációba kényszerítése után a hetilap alaptalan információkat tett közzé. Az író ügyvédje útján helyreigazítást kért, de a szerkesztőség elutasította. Ekkor Szolzsenyicin szokatlanul kemény hangvételű levelet intézett Augsteinhez, aki meg- érezve az író indulatának igazság- tartalmát - elrendelte az eredeti forrás megbízhatóságának felülvizsgálatát, és miután kiderült az író igaza, teljes terjedelmében oroszul és német fordításban közölte Szolzsenyicin levelét. Valamikor a hetvenes évek elején Augstein mintha feladta volna politikai függetlenségét, és képviselővé választották a szabaddemokraták, az FDP színeiben. A parlamenti karrier mindössze három hónapig tartott. Aztán Augs- tein vissza sem nézve menekült a pártoktól. Természetesen a politikától sohasem. Könyveket írt, amelyeket a legpontosabban történelmi esszéknek nevezhetünk. Manapság szidják a politikusokat, szidják az újságírókat is, és legelsősorban ők szidják egymást. Érdemes azonban emlékeztetni: a Der Spiegel esetében a hatalom és a sajtó párviadalából a demokrácia és a színvonal került ki győztesen. Elsősorban a kisebbségi iskolákról, az elkobzott vagyon visszaadásáról és a kétnyelvű feliratokról van szó Jogaikat követelik a lengyelek Csehországban KOKES JÁNOS Sértőnek és megalázónak minősítik a csehországi lengyelek azt a helyzetet, hogy jogaik tiszteletben tartását a cseh állam nem tekinti magától értetődőnek, természetesnek, hanem azt a kisebbségi lakosságnak kell sokszor szinte alázatosan kérnie a hivataloktól. „Elsősorban a kisebbségi iskolákról, az elkobzott vagyon visszaszolgáltatásáról és a kétnyelvű feliratokról van szó” - nyilatkozta Józef Szymeczek, a Lengyelek Kongresszusának régi-új elnöke. Megemlítette, a múlt évben sikerült elérni, hogy az állam engedélyezze a lengyel iskolák osztályaiban az országos átlagnál alacsonyabb tanulói létszámot. Viszont a támogatás is kisebb, mert kevesebb az állami „fej- pénz”. A hivatalos álláspont szerint a különbséget a községi ön- kormányzatnak kell megfizetniük. „Ez feszültségeket kelt, mert természetes, hogy az önkormányzatoknak egyformán kellene támogatniuk a helyi cseh és lengyel iskolát. így azonban a lengyel iskola logikusan jóval többe kerül a falunak, ami nem mindenki számára elfogadható” - állítja Szymeczek. Hasonlóan gond van azzal a lengyel vagyonnal, amelyet a második világháború idején a németek koboztak el az eredeti tulajdonosoktól. A cseh kormányzat ma az esetek többségében ezt a vagyont németnek tekinti, azaz szerinte a Beneš-dekrétumok alapján jogosan kobozták el. „A lengyelek ezt már 15 éve nagy igazságtalanságnak tartják. Pedig manapság már szó sincs valamiféle nagy vagyon visszaadásáról, inkább csak gesztusról” - fejtette ki a lengyel kisebbségi vezető. Úgy véli, a probléma megoldható lenne azzal, ha a cseh állam megfelelő épületet vagy épületeket juttatna a lengyel szervezeteknek, esetleg pénzt juttatna egy alapítványnak, amelyből finanszírozni lehetne a lengyel civil szervezetek munkáját. Ami a kétnyelvű feliratokat illeti, a hatályos törvények engedélyezik őket, de a feltétel az, hogy ezt a helyi lakosság bizonyos százalékának kell kérnie. „Ezt sértőnek tartjuk. Követelni fogjuk a kormánytól, hogy a kétnyelvűség bevezetésének ne legyen feltétele semmiféle petíció” - mondta Szymeczek. Figyelemre méltó a szervezettség Prága. A Lengyelek Kongresszusa a 27 csehországi lengyel szervezet vezető szerve. A taglétszám meghaladja a 30 ezret. Bár nyilvánvaló, hogy sokan több csoportnak is tagjai, mégis figyelemre méltó ez a szervezettség. A Český Téšín környékén élő lengyelek száma hivatalosan ugyanis alig 55 ezer. (kés) ! VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR KOMMENTÁR Kísértet járja be Prágát KOCUR LÁSZLÓ A kommunisták kísértete, parafrazálhatnánk a Kommunista Kiáltványt. Stanislav Grossnak a múlt héten még elég volt a kommunisták „passzív” támogatása, most azonban úgy tűnik, az ifjú - bár az utóbbi hetek történései miatt bizonyosan sokat öregedett - szociáldemokrata kormányfőnek újra el kell látogatnia Miroslav Grebeníčekhez, mert a parlamenti matematika így kívánja. Mint ismeretes, a Polgári Demokrata Párt bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kabinet ellen, azonban azt rajtuk kívül csak a koalícióból korábban távozó kereszténydemokraták támogatták, így a kormány menesztéséhez szükséges 101 szavazat nem jött össze. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának képviselői - 41 van belőlük - úgy döntöttek, tartózkodni fognak a voksolástól. Vezetőjük ugyan élesen bírálta a baloldali kormányt, de hát a szó elszáll, és a parlamenti jegyzőkönyveket legfeljebb politológia szakos egyetemi hallgatók fogják felütni szakdolgozatíráskor; ami a lényeg: nem mondtak nemet. De ez a pillanatnyi siker (?) újabb szöget vert a Gross-kormány koporsójába. A miniszterelnök még pénteken hetykén üzente Václav Klaus köztársasági elnöknek, ugyan ne akarja már tőle, hogy kérjen bizalmi szavazást, mert ezzel túllépné hatáskörét, de a hét végén kisebbik koalíciós partnere falhoz állította őt. A Szabadság Unió-Demokratikus Unió képviselői úgy vélekedtek, az lenne a legjobb, ha a kormány lemondana. Az egykori hármas koalíció legkisebb pártja nyomatékként hozzátette, ha ez egy héten belül nem történik meg, a kereszténydemokraták példáját követve ők is távoznak a kabinetből. De ők nem Gross, hanem a kommunisták miatt. Ráadásul néhány szociáldemokrata miniszter is a távozást fontolgatja. Stanislav Gross tehát kénytelen bizalmi szavazást kérni. S mindezt egy lakás miatt. „Hát megérte, fiatalember? - kérdezhetnénk az egykori mozdonyvezetőtől. - Ugyan nem bírta volna ki a kormányfői ülep a ciklus végéig a régi lakásban?” Hipotetikus kérdésünkre a válasz természetesen: nem, nem érte meg. A világ magasabb politikai kultúrával rendelkező országaiban ennél lényegesen kevesebbért is távoztak már vezető politikusok. De Csehországban már rég nem az a kérdés, hogy a nagybácsi adott- e pénzt a luxuslakásra, vagy valaki más. Visszatetsző, hogy a változatos pénzszerzési történetekkel előálló kormányfő úgy kezeli az országot, mintha a tulajdona lenne, és görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz. Ebbéli igyekezetében odáig süllyedt, hogy a cseh politikai palettán politikai hullaként számon tartott kommunistákkal is lepaktált. Pedig a szavazóktól nem arra kaptak mandátumot, hogy az ultraortodox baloldali párttal karöltve vezessék az országot. Ugyan politikának és erkölcsnek sok köze nincs egymáshoz, de ha Stanislav Grossban még maradt szemernyi tisztesség, tiszteletben fogja tartani a választók akaratát, mivel a tartós bizonytalanság nem tesz jót az országnak. Egyelőre azonban úgy látszik, Csehország érdekei háttérbe szorultak a kormányfő érdekei miatt. JEGYZET Átmegy-e a megye? JUHÁSZ KATALIN Akiknek eddig beszéltem a dologról, mind elismerően bólogattak. Az SDKÚ a fejébe vette, jobban mondva: máig nem verte ki a fejéből az elhatározást, hogy a hajdani Sze- pes vármegye ismét önálló megye, vagy egy járási hetilap szerint: „felsőbb területi egység” legyen. A szakemberek ugyanis rájöttek, hogy a nyolcmegyés modell mesterséges adminisztratív egység, hogy elvagdosták a történelmi kötelékeket, hogy a meglévő utak sem úgy kanyarognak, ahogy a mostani felosztás kívánná, és hogy mindez akadályozza a gazdaság kivirágzását. A legfőbb érv azonban az, hogy az érintettek periférián érzik magukat, számos jel mutat arra, hogy mostohagyerekként kezelik őket a megyeházán. Mi tagadás, ebben van ráció, Ig- lóról valóban keveset hallani mostanában, Poprádról is jobbára csak a magas-tátrai katasztrófa kapcsán esett szó. Aztán vannak olyan anomáliák, hogy például a szepesi vár Kassa megyéhez tartozik, Szepesváralja község viszont Eperjes megyéhez, vagy hogy a szepesiek már csak kirándulni mehetnek a Tátrába, a hegység jövőjének alakulását nem befolyásolhatják. Az viszont már elgondolkodtató, hogy az SDKÚ Kassa megyei elnökjelöltje erre építi kampányát. Megígérte a választóknak, hogy „leválasztja” Szepes megyét, sőt ha kell, Zemplén megye mellett is kardoskodik. A dologban tehát máris túl sok a politika. Mert az ország újrafelosztásához nem elég egy párt elhatározása, a konszenzus pedig nehezen születik. Talán ezért (is) vonta vissza az erre vonatkozó beadványt az SDKÚ egyik keleti parlamenti képviselője, aki nem mellékesen iglói polgár- mesterként került a törvény- hozásba. Azt mindenesetre el kell hinnem neki, hogy a népakarat Szepes megye mellett van. Mert akiknek eddig beszéltem a dologról, mind elismerően bólogattak. Sőt akár egy referendumban is Szepes megyére voksolnának.
