Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-28 / 97. szám, csütörtök
ÚJ SZŐ 2005. ÁPRILIS 28. TALLÓZÓ THE AUSTRALIAN Magyarország hivatalosan kérte Charles Zentai (Zentai Károly) feltételezett háborús bűnös kiadatását - jelentette az ausztrál lap. Azzal gyanúsítják az ausztráliai Perthben élő 86 éves Zentait, hogy 1944. november 8-án a magyar hadsereg katonájaként több társával együtt megkínzott és megölt egy fiatal zsidót, mert az illető nem viselte a sárga csillagot. A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Zentai ellen, és Petrétei József magyar igazságügyi miniszter kiadatási kérelmet juttatott el az ausztrál főügyészhez. Esetlenség, fejetlenség, szervezetlenség Rimaszombatban, és az önkritika teljes hiánya a főszervező részéről A „szent tehén” bőgése Kezdjük talán egy kis terminológiai ismertetővel. A „szent tehén” olyan rendezvény, amelyről csak jót illik mondani, nem szabad észrevenni hiányosságait, nem szabad bántani vagy kritizálni, mert aki ezt merészelné, rossz ember, nem kultúrember, kötekedő, a saját fészkébe pisz- kító, janicsár, nem a mi kutyánk kölyke, tehát le kell köpni és megkövezni. DOHÁNYOS RÓBERT Egy „szent tehened’ megböködni tehát komoly felelősség és mazochista hajlamokra utaló tett. 2005. április 23-án sor került a XIV. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny döntőjére és gálájára, melyen magam is részt vettem. Egyedülálló rendezvény ez, nincs párja a Kárpát-medencében, mivel a döntőbe több mint 3000 szavaló közül jutnak be a legjobbak. A gyerekek tehetségesek és magabiztosak voltak, tanáraikat pedig csodálat és megbecsülés illeti áldozatos társadalmi munkájukért, hiszen a felkészítést mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, szabadidejükben végzik. Nem tudom, miként voltak megszervezve a rendezvény regionális fordulói, mert a főszervező nem vette a fáradtságot, hogy értesítse azok helyszíneiről főtámogatóját. Ezért most csak a „bűzlő halfej”-ről, a gáláról szeretnék szólni, melynek jellemzése rövid és egyszerű: esetlenség, fejedenség, szervezetlenség és az önkritika teljes hiánya a főszervező részéről. Igen, tudom, azt mondja majd, ez az ő részéről társadalmi munka, és a jelen helyzetben és anyagi lehetőségek között nem képes többre. Valóban, mindez enyhítő körülménynek is számítana, ha a rendezvény nem lenne immár kiemelt finanszírozású, és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma nem részesítette volna 830 000 koronás (plusz a Magyarországról érkező pénzek) támogatásban. (Összehasonlításul felvázolom, hogyan is alakult a rendezvény finanszírozása az elmúlt években: 1999 - 325 000 Sk, 2000 - 376 000 Sk, 2001 - 376 000 Sk, 2002 - 588 000 Sk, 2003 - 520 000 Sk, 2004 - 621 000 Sk). Külön elszomorít, hogy (az egyik bennfentes elmondása szerint) ebből a pénzkeretből a szervezők mintegy 200 ezer koronát szántak a regionális fordulókra, a döntőre és a gálára pedig 600 ezret. Már maga a megnyitó is kripta- szagúra sikerült (a műsorvezetők sem voltak urai a helyzetnek - nem is lehettek, hiszen alig tudtak kiigazodni a szervezők által kezükbe nyomott papírfecniken), a zsűri két elnöke elmondott egy-egy „temetési beszéded’, és csodálkoztam, hogy nem esett mély depresszióba a nézősereg. A zsűri elnöke szavalni próbált, ami kudarcba és kuncogásba fulladt, mivel először nem abból a versből kezdett idézni, amelynek címét bejelentette, és amikor végre megtalálta a kellő szavakat, csak elmonpolta azokat, mintegy megmutatva - miként nem szabad. Igen, kérem, a gyerekek a nézőtéren észrevették ezt, és csalódottak voltak. Egy kislány előttem ekként szólt barátnőjéhez: „Ez értékel itt minket, aki csak nyögi a verset?”. A gála „csúcsa” a díjkiosztás volt, valódi paródia. Mivel a műsorvezetők rohamtempóban sorolták az egyes kategóriák helyezéseit, a díjátadóknak fogalmuk sem volt, kinek is kell átadni a díjat. így aztán a gyerekek vagy egymás között cserélgették azokat, vagy úgy kellett a színpadon kérdezgetni, hogy ki kicsoda. És mindezt, bizony, a nézők is érzékelték, a szünetben és a rendezvény után sűrűn szóvá is tették. Azt hallottam, ez a kavarodás az én bűnöm. Pár nappal a gála előtt ugyanis felhívtam a főszervezőt, és megkérdeztem tőle, megengedi-e, hogy felajánljak néhány díjat. Mivelhogy szavaiból arra következtettem, kevés a díj, felajánlottam 11 különdíjat és egy minisztériumi kü- löndíjat azzal, hogy a zsűri tegyen ajánlatot ezek odaítélésére, megjegyezve, hogy örülnék neki, ha a minisztériumi különdíj próza kategóriában találna gazdára. Fél órával a gála kezdete előtt a főszervezőnek fogalma sem volt arról, mit akarok tőle. „Nem kell díj, van már elég” - szinte rá kellett erőszakolnom. Később azt is sikerült megtudnom, meg sem említette a zsűrinek, hogy ajánlatot tegyen ezekre a díjakra, így aztán az idő szorítása miatt minden kategóriában a negyedik helyezett kapta a különdíjat. A minisztériumi különdíjat, ez esetben a zsűri ajánlására, Motyka Ildikó kapta, megérdemelten. (Zárójelben jegyzem meg: nagyon örülök annak és követendőnek tartom, hogy roma gyerekek is szép számmal részt vettek a versenyben, egyes régiókban ugyanis már ők teszik ki a magyar iskolákba járók többségét, számunkra is fontos tehát, hogy azonosulhassanak a magyar kultúrával és annak értékeivel.) Summa summarum: adva van egy egyedülálló felvidéki magyar rendezvény, vannak kitűnő pedagógusok, akik ebben az elsivároso- dó és elanyagiasodó világban is hajlandóak a gyerekekkel foglalkozni, és adott a kitűnő „gyermek- anyag”, amellyel csak törődni és foglalkozni kell - meghálálja. Sajnos, mégis vegyesek az érzéseim. Egyrészt örömmel tölt el, hogy van egy kitűnő rendezvény, mely az azt életben tartó kitűnő embereknek hála, immáron tizennegyedik évfolyamát tudja maga mögött, és megvan már a kellő finanszírozási háttér is. Szervezési hanyagságok és nemtörődömség miatt mégis majdnem botrányba fulladt a rendezvénysorozat utolsó fázisa. Csorba esett a gyerekek sikerélményén és a felkészítő pedagógusok sem kaptak kellő elismerést. Ezúton is kérem az önkormányzatok illetékeseit és az iskolaigazgatókat, ne feledkezzenek meg róluk, és ha szűkös anyagi lehetőségeik lehetővé teszik, jutalmazzák meg munkájukat, mert nem csupán a gyerekek, nem is csak a maguk, hanem mindannyiunk érdekében végzik áldozatos munkájukat. Végezetül, tisztelt főszervező, hadd idézzek önnek egy, a klasszikussá válás útján haladó előadóművészt: „Nem kell ide se búcsúlevél, se szép szolid fax, itt már csak a lapát marad.” A szerző a kulturális tárca kisebbségi főosztályának vezetője Nem indul bűnvádi eljárás háborús bűnös kultuszának ápolása miatt a két Maros megyei lelkipásztor ellen Kérdéses a Wass Albert-szobrok sorsa MTI-FIGYELŐ Wass Albert Németországban élő fia jelenlétében valószínűleg még idén júliusban visszaállítanák a holtmarosi református templom előtti talapzatra az író szobrát - mondta a Krónika című lapnak Bartha József helybéli lelkész, miután kiderült, az illetékes bíróság nem indít bűnvádi eljárást ellene. Az erdélyi lap szerint a lelkész azután vette fontolóra a két éve eltávolított műalkotás visszahelyezését, hogy április 25-én megkapta Dan Damian szászrégeni főügyész hivatalos átiratát. Ebben az ügyészség a 2005. április 4-én hozott döntését közli, mely szerint nem indul bűnvádi eljárás a holtmarosi pap ellen. Ugyanezt az értesítést kapta öt nappal korábban Pakó Benedek szászrégeni római katolikus plébános is, akit szintén feljelentettek „háborús bűnös kultusza ápolásának” vádjával. Több, magyarelleneségéről ismert marosvásárhelyi szervezet azért tett feljelentést Bartha és Pakó ellen, mert véleményük szerint Wass Albert író mellszobrának még a templomban sem lett volna helye. A holtmarosi lelkész és a szászrégeni katolikus pap a hatóságok felszólítása után eltávolította kőtalapzatáról az 1946-ban háborús bűnösként halálra ítélt író szobrait, majd az egyház hajlékába menekítette azokat. Bartha József elmondta, meglepetésként érte a főügyész döntése, hiszen a legrosszabbra számított. „Azt hittem, hogy újabb meghurcoltatás következik, de úgy látszik, Románia mégiscsak Európa felé tekinget” - fűzte hozzá. Bartha értelmezésében a főügyész álláspontja lehetővé teszi a szobrok visszaállítását. Nem osztja azonban teljes mértékben a lelkész véleményét Kincses Előd marosvásárhelyi jogász, aki erről a Duna Televíziónak nyilatkozott. Az ismert ügyvéd szerint ez az értesítés annyit jelent, alaptalannak tekintik a lelkészek elleni vádat, miszerint háborús bűnösök kultuszát hirdették volna. Szó sincs azonban arról - vallja Kieses Előd -, hogy a kolozsvári népbíróság Wass Albert elleni ítéletét már ne tekintené érvényesnek a román hatalom. Hasonlóképpen nyilatkozott a lapnak Maros megye főügyésze is. „Tisztázni szeretném: mi nem azt mondtuk, hogy a szobrot ki lehet állítani közszemlére, hiszen a jelenlegi törvények ezt nem teszik lehetővé. Mi azt mondtuk, hogy a két lelkész nem hirdette a háborús bűnösök kultuszát” - szögezte le Dan Damian. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 JEGYZET Nem érezzük a javulást PÉTERFI SZONYA Az illetékesek arról igyekeznek meggyőzni a lakosságot, hogy az egészségügyi ellátás elérhetősége, minősége jobb mint valaha. A tárcát vezető miniszter sem győzi dicsérni a változásokat, mondván, a környező országok utánozni szeretnék az általa kiagyalt egészségügyi reformot. Az öndicséret szólamait sajnos beárnyékolják az elégedetlen betegek sirámai. Akik sajnos, nem érzik, hogy javult volna a beteg- és gyógyszerellátás. Egy szlovák napilap közvéleménykutatása szerint a megkérdezett nyugdíjasok 69, a rokkantak 53 százaléka azt nyilatkozta, képtelen megfizetni a szükséges gyógyszereket. A minisztérium persze túlzásnak tartja, hogy a sajtó „veszélyeztetett csoportként” emlegeti őket, mert szerintük minden diagnózisra létezik a biztosító által térített, vagyis önrészfizetés nélküli orvosság. Csak hát a krónikus betegek esetében - s melyik nyugdíjas nem az? - az orvos gyakran kényszerül arra, hogy a kevesebb káros mellékhatással járó, eredeti, tehát drágább gyógyszerrel próbálja orvosolni a bajokat. Nehéz beszélni jó minőségről és elérhetőségről akkor, ha hajléktalanok halnak meg a kórházak udvarán. Hiába bírálja a minisztérium az alulfinanszírozott és továbbra is veszteséget termelő intézetek embertelen hozzáállását, ha minden áron kiegyensúlyozott költségvetést követel?! Hiszen köztudott, a több kórban szenvedő, biztosítást nem fizető hajléktalanok (drága) kezelését az egészségbiztosítók nem térítik, és persze ők sem térítik meg a napi 50 koronás kórházi illetéket. Nehéz beszélni jó minőségről és elérhetőségről akkor, ha a szenvedélybetegek sem jutnak időben gyógyintézetekbe, mert nem titok, a kezelésükre szakosodott intézmények sorra megszűnnek. Nem érv, hogy az iszákos, kábítószeres önmaga tehet állapotáért, ha a WHO szerint betegségről van szó. Ennek ellenére az elvonok is bezártak. Míg 1990-ben 277 ággyal 34 működött, 19 éjjel-nappal, 2003-ban csupán egyetlen (négy férőhellyel), manapság viszont már egy sem. Nincs rendjén, hogy egyre gyakrabban nemcsak a gazdagok, hanem a kispénzűek is kenőpénzzel akarnak jobb, színvonalasabb, esetenként gyorsabb ellátáshoz, figyelmesebb bánásmódhoz jutni. Nincs rendjén, hogy akadnak szakorvosok, akik mások nyomorúságán gazdagodnak meg, de vajon nem a rendszerrel van baj, amely megengedi, lehetővé teszi az előtíy pénzért való megvásárlását? Ha mindenki időben megkapná a szükséges ellátást, aligha adna borítékot az orvosnak! Persze égbekiáltó az is, hogy a rászorulók előtt bezárulnak a gyógyfürdők kapui, de az is, hogy a szakorvosok - tartva a büntetéstől - nem írják fel a betegnek a drágább gyógyszert. A felsorolást lehetne folytatni. Talán helyén való a felvetés: mi jogon beszél a miniszter a betegellátás elérhetőségének, minőségének javulásáról?! Macskák a Vatikánban POLÁK LÁSZLÓ Gondban van a vatikáni protokoll. Mint kiderült, XVI. Benedek pápa két macskát is magával akar vinni a pápai rezidenciába. A macskákat Joseph Ratzinger bíborosként annyira megszokta, hogy XVI. Benedekként sem hajlandó róluk lemondani. Amikor több mint egy hete Jorge Estévez chilei bíboros bejelentette, a konklá- vé a német főpapot választotta meg a római katolikus egyház 265. pápájává, a világ egyáltalán nem lepődött meg. Pedig azt mondják, aki a konklávéba biztos befutóként, tehát pápaként megy be, az általában csak bíborosként jön ki. Nos, most a papírforma nem jött be. Ratzinger bíborosra tippeltek a pápaválasztás előtt a legtöbben, és miután felszállt a fehér füst, kiderült, hogy a befutó a befutó. A világ azonnal és sok mindent megtudott a római katolikus egyház új fejéről. Jót is, rosszat is vegyesen. Rosszakarói azonnal világgá kürtölték, hogy szemi- naristaként a Hitlerjugend tagja volt. Megtudtuk, hogy Ratzinger személyében 480 év után, nyolcadik alkalommal választottak ismét német pápát. Megválasztása után az „Accepto” kijelentéssel fogadta el a tisztet, majd felöltötte az új pápának készült ruhát. Ratzinger bíborosról tudtuk, hogy II. János Pál egyik legközelebbi munkatársa, bizalmasa, a Hittani Kongregáció vezetője. Ő celebrálta elődjéért a gyászmisét. Rajta kívül alig volt olyan tagja a konklávé- nak, akit nem II. János Pál nevezett ki. Megtudtuk azt is, hogy Vatikán konzervatív szárnyához tartozik. Rendszeresen hangoztatott nézete szerint nem reformokat, hanem a burjánzó szabadosság féken tartását kell szorgalmazni. Egy vatikáni teológus azt mondta, Luther Márton óta még nem volt német, aki ennyire rányomta volna szellemének bélyegét az egyházra, mint Ratzinger. Aki meglepetésre a XVI. Benedek nevet választotta. A sorrendben tizenötödik Benedek az első világháború idején szolgált, ő léptette hatályba a Codex Iuris Canoniciben egységbe foglalt, megújított egyházjogot, ő avatta szentté Jeanne d’Arcot. S a párizsi békeszerződések nagy kritikusa volt. Ez számunkra, magyarok számára szimpatikus előjele is lehet pontifikátusának. Elvégre: nőmén est omen. Viszont napjainkban Ratzinger meg is osztja a hívőket. Azt mondják, legkeményebb katolikus bírálói Németországban élnek, sokak szemében a dogmatizmus és a konzervativizmus jelképe. Azt is leírták róla, hogy „Isten rottweüere”. Ehhez képest szimpatikus vonás, emberi tulajdonság, hogy Róma püspöke szereti a macskákat. Ám ez már a vatikáni protokoll gondja.
