Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-27 / 96. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 27. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- Könnyebb Zsolnán földet felvásárolni, mint téged randira elcsalogatni! (Peter Gossányi rajza) Hovatovább egyre kevesebb pénz akad a nehezen nyíló páncélajtók mögött Mórul járt miniszterek TALLÓZÓ CSEH SAJTÓ A régi koalíció új kormánya a cseh belpolitikai válság második legjobb megoldása. Az idő előtti parlamenti választás ugyan jobb megoldás lett volna, de a Cseh Szociáldemokrata Párt akarata ellenében nyilván lehetetlen volt ezt keresztülvinni - írja a cseh kormányválság ■ megoldását kommentálva a Hospodáŕské noviny. Leszögezi: az új kormány legfőbb érdekessége Jin' Paroubek, az új miniszter- elnök, akinek sok tapasztalata van a hatalmi harcban, sikeresen. tud egyezkedni, s a prágai tanácsban végzett tevékenysége alapján nyilvánvaló, hogy képes megegyezni még az ellenzéki Polgári Demokratikus Párttal is. Nincs tehát semmi ok azt várni, hogy Paroubek a volt miniszterelnök, Stanislav Gross által irányított bábu lenne. Lényegbevágó döntések ugyanakkor nem várhatóak el ettől a kormánytól. A kabinet örülni fog, ha sikerül elfogadtatnia a parlamentben a jövő évi költség- vetést. A Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter által jelzett adócsökkentési és takarékos- sági tervek megvalósítására nincs semmiféle biztosíték - írja a tekintélyes gazdasági és politikai lap. „Sorsfordító” döntéseket az új kormánytól nem lehet várni - véli szintén a baloldali-liberális Právo. Felhívja a figyelmet arra, hogy a 2002-ben hatalomra került koalíciós kormányzatnak eddig sem sikerült teljesítenie a nyugdíjrendszer reformját, az új egészségügyi koncepciót vagy a lakbérek felszabadítását érintő ígéreteit, s nem reális, hogy ez a helyzet most megváltozna. A helyzet okait nem a korábbi miniszterelnökökben, Vladimír Špidlában vagy Stanislav Grossban, hanem a szociáldemokraták egymással vitatkozó két szárnyának vetélkedésében kell keresni - írja az újság. Az új miniszterelnöknek jóval nagyobb és szabadabb mozgástere van, mint elődjének. Jirí Paroubek már az új koalíciós szerződés megkötésekor nagyon ügyelt arra, hogy ne legyen megkötve a keze ideológiai elvekkel. Hosszabb távon ezért Parou- bektől szinte minden elvárható, csupán a jólétet ígérő szavainak beváltása nem. A jólétet ugyanis nem az olyan politika biztosítja, amely mindig szélirányba fordul - állítja a Lidové noviny, (-kés) A hadak útja! - szokták a Kárpát-medencéről és Magyarországról mondani. Igen is, nem is. ZELEI MIKLÓS A csehországi születésű Fejér- váry Géza hihetetlen ideig, 1872- től 1903-ig, összesen harmincegy évig volt a monarchia honvédelmi államtitkára és minisztere. Egyetlen ember ért a nyomába, ő se rohanva, hanem csak lassan, csak csöndben, hogy senki meg ne hallja: Czinege Lajos, aki a világszocializmus idején huszonnégy esztendeig, 1960-tól egészen 1984-ig lehetett Budapesten honvédelmi miniszter. Sokat változott a világ e két tábornok óta, azonban a köznapi szóhasználatban hadügyminiszternek is nevezett honvédelmi miniszterek az 1990-es rendszerváltás utáni magyar kormányokban is mind kitöltötték az idejüket: Für Lajos, Keleti György, Szabó János és most Juhász Ferenc. Pénzügyminiszterből ellenben nagy a fogyasztás. Az Antall-Bo- ross-kormány pénzügyminiszterei: Rabár Ferenc, Kupa Mihály, Szabó Iván. Horn Gyuláé: Békési László, Bokros Lajos, Medgyessy Péter. Orbán Viktor kormányában Járai Zsigmond és Varga Mihály volt tárcafő. A Medgyessy-Gyurcsány- kormányban eddig László Csaba és Draskovics Tibor, most pedig Veres János. Ebből azért úgy tűnik, hadiösvények inkább a kassza körül kanyarognak, a csaták a csöndes irodák mélyén, a kasszakulcsért folynak, a győztes pedig mind kevesebb pénzt talál a nehezen nyíló páncélajtók mögött. A nagyrendszerekhez nem nyúlt hozzá ugyanis 1990 óta egyik magyar kormány sem; tizenöt éve késik az államháztartási reform. Ezek ugyanis hosszú folyamatok, hosszú távú politikai gondolkodást, gazdasági terveket igényelnének. Olyan hosszúakat, amelyek akkor is átnyúlnak a négyéves kormányzati ciklusokon, ha egy új kormány a választások után megvalósításukba azonnal belekezd. De nem lehet azonnal belekezdeni, s nem lehet a ciklus végére látványos eredményeket fölmutatni. És hogy nyer választásokat az, aki ott áll az új rajtvonalon, háta mögött a régivel, egy félútján tartó programmal?! A pártoknak a saját fejük fölött, a nagykoalíciós gondolatoktól sem idegenkedve kellene ezekben az alapvető ügyekben megegyezniük. Elszakadva a baltól és elszakadva a jobbtól - föntben meg lemben lehetne gondolkodni. Ha nem sikerül megegyezni, Magyarország lefelé megy. Ha sikerül, fölfelé halad. A földet, amelyen az élet terem, nem tartjuk fontosnak, hanem - sajnos - csakis a pénzt, amelyből élünk - holott nem abból élünk. És az már szinte föl sem tűnik, hogy földművelésügyi miniszterből egy híján ugyanakkora a fogyasztás, mint pénzügyminiszterből. Aki figyelte a csúcsokon a mozgást, annak feltűnhetett az utóbbi időben, hogy a miniszterelnök a két menesztett tárcavezetővei milyen következetesen nem szerepelt együtt semmilyen közéleti fórumon sem. Mindkettő mórul járt. Drasko- vicsnak mentenie kellett a kasszát: hosszan késtek az áfavisszatérítések, lelassult a pályázati pénzek kifizetése, befékeztek a támogatásoknak. És már meg is jött utóda, Veres János, pénzügy- miniszterből a tizenegyedik. Németh Imre utóda, Gráf József a tizedik földművelésügyi miniszter 1990 óta. Németh végigizzadta a tárgyalásokat az agrártüntetőkkel. Túl sokat nem tudtak elérni se a kormányerők, se a tüntető gazdák: az európai uniós támogatások ugyanis abba az irányba nyomják Magyarországot mint új belépőt, hogy inkább nyersanyagbeszállító legyen, s minél kisebb mértékben jelenjen meg az uniós - és ebbe értsük bele azt is, hogy a hazai! - piacokon minőségileg feldolgozott késztermékkel. Ennek tükrében volt lehetetlen a küzdelem, amelyet Németh Imre és a gazdák harcoltak. Németh már mehet, a gazdák még maradnak. És az összes gond is marad, mert azokat a távozók nem vitték, nem vihették magukkal. A szerző író, újságíró Úgy tűnik, hadiösvények inkább a kassza körül kanyarognak. Dórin Florea marosvásárhelyi polgármester törvénytervezetet szeretne benyújtani a romániai parlamentbe Csak 12 év után adnák ki az egyházi iskolákat GARZÓ FERENC A restitúcióról szóló döntés időpontjától számítva nem öt, hanem tizenkét év elteltével szolgáltatná csak vissza az egyházi iskolákat Dórin Florea marosvásárhelyi polgármester most készülő törvénytervezetében - írta tegnapi számában az erdélyi Krónika. Florea ezzel kapcsolatosan a megyei jogú városok szövetségének nevében kíván törvénytervezetet benyújtani a román parlamentbe, javaslata minden visszaszolgáltatandó ingatlanra vonatkozna. A marosvásárhelyi iskolák esetében Florea szerint azért lenne szükség tucatnyi esztendőre a valós visszaszolgáltatásig, mert - mint emlékeztetett - ennyi idő alatt végez egy teljes évfolyam. A marosvásárhelyi elöljáró ugyanakkor a városháza által végeztetett javítási és beruházási költséget is felszámolná a tulajdonosoknak. A Krónika felvetésére, hogy ennek fejében a polgármesteri hivatal hajlandó lenne-e visszamenőleg ötven évre házbért fizetni, Florea elutasítóan válaszolt. A polgármester szerint ugyanakkor a városnak más ingatlant kellene építenie a Bolyai Farkas, az Unirea és a Művészeti Gimnázium helyett, ami legkevesebb 17 millió euróba kerülne. A polgármester ismét aggodalmát fejezte ki, mondván: az egyházak esetleg papneveldét vagy szállodát hoznának létre a visszakapott ingatlanokban. Az erdélyi napilap emlékeztetett: a visszaigényelt iskolákban mind a római katolikus, mind a református egyház a kommunizmus által megszakított, évszázados hagyományokra visszatekintő oktatást szeretné folytatni. Florea peres úton támadta meg a restitúciós bizottság tavalyi, az iskolaépületek visszaszolgáltatásáról rendelkező döntését, és a marosvásárhelyi táblabíróságon megnyerte a pert. Markó Attila, az Országos Restitúciós Bizottság alelnöke a Krónikának elmondta, értesítették Monica Macovei igazságügyi minisztert a táblabíróság kedvezőtlen döntéséről. A tárcavezető a végleges, legfelsőbb bírósági döntés után vizsgálatot indít az ítéletet meghozó vásárhelyi bírák ellen - olvasható a Krónikában. A szerző az MTI bukaresti tudósítója KOMMENTÁR Tokió, Ankara, Pozsony MALINÁK ISTVÁN Fura dolog a történelem, lépten-nyomon utánunk nyúl. A szakma jeles tudorai szerint soha nem lehet lezártnak tekinteni a régmúlt korokét sem, hát még a közelmúltét. Még inkább nem lehet valamely fejezetét egyoldalúan lezártnak nyilvánítani, ahogyan ezt a Beneš-dekrétumok ügyében a szlovák politikai elit tenné - ezt igazolják az utóbbi napok nemzetközi tapasztalatai is. Azt most kár lenne boncolgatni, hogy a politikai elitek a világon mindenütt öncélúan, azaz úgy viszonyulnak a szakmai kérdésekhez, mint tyúk az ábécéhez. A japán példa az egyértelműbb. Az nyilvánvaló, hogy Kína politikai indíttatásokból lihegi túl a tankönyvvitát. Például azért, mert Tokió nemrégiben Washingtonnal közösen saját érdekszférájába vágónak nyilvánította mindazt, ami a kínai-tajvani viszonyban történik, s még inkább azért, mert mindkét ország Ázsia első számú hatalma'szeretne lenni: elkeseredett küzdelem folyik Kína és Japán között gazdasági, politikai és katonai téren is. A tokiói külügy legutóbbi állásfoglalása szerint nincs olyan japán tankönyv, amely mentegetni próbálná a japán hadsereg Kínában elkövetett rémtetteit, de a lényeg az, hogy a múlt hét végén Koidzumi megkövette az ázsiai országokat azokért a bűntettekért, amelyeket Japán a II. világháborúban elkövetett ellenük. Bonyolultabb a török-örmény viszony. Eddig több mint egy tucat ország parlamentje fogadott el hivatalos nyilatkozatot arról, hogy a törökök kilencven évvel ezelőtt népirtást követtek el az örményekkel szemben (1-1,5 millióra tehető a főleg deportálásokban elhunyt örmény áldozatok száma). Az újságolvasók számára talán a francia példa a legemlékezetesebb, az ilyen értelmű nyilatkozat után Ankara hetekig csípőből lövöldözött Párizsra, és persze önmagának ártott vele a legtöbbet. Ezért elég nagy szó, hogy az a Törökország, ahol pár évvel ezelőtt például a kurdok a legalapvetőbb emberi és szabadságjogokat sem élvezhették, most már legalább arra hajlandó, hogy valamiféle közös történészbizottságot hozzon létre a kérdés tanulmányozására. Azt mindenki tudja, hogy Ankarát nem a józan belátás, az őszinte megbánás vezérli, hanem az EU-tagság elérésének vágya hat rá kényszerítő erővel. De a kis elmozdulás is elmozdulás. A Beneš-dekrétumok ügyében egy japán típusú nyilatkozatra még feltehetően évtizedekig lehet várni, ráadásul Po- zsonyra olyan kényszerítő erő sem hat, mint Ankarára. Sőt. Mint ahogy bizonyos fokig Németországnak is felelősséget kell vállalnia az örmény népirtásért azon a címen, hogy akkoriban Törökország szövetségese volt, úgy néhány európai hatalomnak is közvetett felelősséget kellene éreznie a Beneš-dekrétumok nyomán bekövetkezett deportálásokért - a rajtunk, ellenünk elkövetett bűnökért. Még akkor is, ha például az örmények tragédiája összehasonlíthatatlanul nagyobb volt. Az európai realitásokat figyelembe véve pillanatnyilag ennek szinte semmi esélye. Pillanatnyilag. Ironikusan: majd ha felnő a török emberjogi aktivisták új nemzedéke, talán ők is besegítenek nekünk. JEGYZET Könyvek a csúcson MISLAY EDIT Megvan Magyarország száz kedvenc könyve, összeállt A nagy könyv Top 100-as listája szombaton este. Igaz, a százas könyvdöntő menete nem nyújtott olyan izgalmakat, hogy a tíz körmünket kellett volna lerágnunk tőle, de gondolom, sokan kísérték figyelemmel csak azért, hogy megtudják, kik lesznek a „továbbjutók”. Bevallom, nekem furcsa volt kicsit, ahogy a vendégek egy- egy könyvért lobbiztak, és „hát X. Y. ilyen és ilyen regénye azért mégsem maradhat ki, tegyünk valamit azért, hogy bekerüljön” felkiáltással próbálták szavazásra serkenteni a nézőket meg az olvasókat. Mert a magyar olvasók száz kedvenc könyvének listája mégiscsak úgy állhatna össze a „legvalósághűbben”, ha teret hagynának az olvasónak, ő döntse el, a kínálatból neki melyik a kedvenc regénye, és ne próbálják meggyőzni arról, hogy mi legyen a kedvence. És amikor bejelentik a tévé képernyőjén, hogy egy adott regénynek mennyi szavazata hiányzik ahhoz, hogy bejusson a százas kapun, akkor lehet, hogy a regény és az író rajongói nagy elszántsággal és az ügy sikere érdekében „ráülnek” a mobiltelefonra, és szakadásig küldik a sms-t meg tárcsáznak. Csak az a kérdés, mennyire objektív így a 100 kedvenc regény listája, ha egy személy akármennyi szavazatot leadhat. E kifogások persze amolyan szőrszálhasogatásnak is felfoghatók. Én tulajdonképpen a 100-as listát illetően elégedett vagyok. Jó néhány kedvenc könyvem van a magyar és a külföldi regények kategóriájában is. De akkor sem történik hatalmas tragédia, ha valamelyik közülük a következő fordulóban, a regények csatájában kiesik. Attól még a kedvencem marad. Még a 150-es lista lezárása előtt beszélgettem nagy könyvfaló hírében álló kollégámmal, és arról faggattam, melyik regényekre szavazott. Közölte, dilemmában van, mert ha egyre szavaz, akkor mi lesz a többi regénynyel, amit ugyanolyan fontosnak és jónak tart. És igaza van. Sok nagy könyv van, nem csak egy. Nem is az fontos igazán, melyik könyv lesz a győztes, hanem az, hogy ezekről a „nagy könyvekről” most sokat beszélünk. Ami remélhetőleg ahhoz vezet, hogy ennek hatására jó páran kapnak kedvet elolvasásukhoz. Mert a játék igazi célja tulajdonképpen ez. A Nagy Könyv kedvcsináló a Nagy Olvasáshoz.
