Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-27 / 96. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 27. RÖVIDEN Pozsonyi Páholy Margócsy Istvánnal Pozsony. A Szlovákiai Magyar írók Társasága vitadélután-soro- zatának, a Pozsonyi Páholy következő rendezvényének holnap 14.30-tól a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma ad otthont. Margócsy István irodalomtörténész, kritikus tart előadást az anyaországi és a határon túli magyar irodalomrészek reciprocitásának kérdéseiről, különös tekintettel Tóth László személyére és az Átváltozás avagy Az „itt” és az „ott” című rendhagyó verseskönyvére. A vitadélután ötlet- és házigazdája Tőzsér Árpád, (ú) Magyarország képes történelmi kronológiája a neten Tizennyolcezer kép MTI-HIR Budapest. A magyar történelem nevezetes évszámaihoz, eseményeihez kapcsolódva mintegy 18 ezer kép, illusztráció között kereshetnek az érdeklődők a Magyarország képes történelmi kronológiája című internetes adatbázisban, amelyet tegnap az oktatási tárca vezetője mutatott be a sajtó képviselőinek. A http://www.kepido.oszk.hu címen elérhető adatbázisban először ismerheti meg a nyilvánosság az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os röplapgyűjteményét, valamint a XVI-XVII. szazad magyar vonatkozású nyomtatott röplapjait. Az oldalra kattintok számos metszet, képeslap alapján kereshetnek a magyar vár-, város- és színháztörténet fontos helyszíneire is. Az adatbázisban háromezer időpont és 5000 esemény található, s mintegy ezer kulcsszó alapján lehet keresni. Az oktatási, az informatikai tárca és az Országos Széchényi Könyvtár közös projektjeként kifejlesztett adatbázis kapcsolódik a , Subnet Digitális Tudásbázisához. A nu dzsessz és a drum’n’bass éteri keveréke Léván A Nikki Trezor-érzés FORGÁCS MIKLÓS Ha az érdeklődő a www.goog- le.sk keresőprogramba beírja azt, hogy „nikki trezor”, arról olvashat, hogy egy új amerikai filmben egy Nikki nevű nő kinyit egy trezort, és... A többi maradjon titok. No és mi történt azzal a lévai zenekedvelővel, aki nemrég kinyitotta az új S-klub ajtaját, s a pozsonyi Nikki Trezor koncertjén találta magát? A koncertközönség zavara idővel visszafogott ámulattá változott. A plakátok azt hirdették, hogy lesz bár nu, de talán mégiscsak dzsessz, és lesz drum’n’bass. A középgeneráció és Léva fanatikus dzsesszrajongói természetesen rögvest bemozdultak, a fiatalokat pedig valószínűleg a táncritmusok vonzották a koncertre. Az idősebbek feszengtek, mert sok volt az elektronikus, szemplerezett alap, a végtelenített motívumismétlés, a visszahangosítás, a gépi dobritmusokból kinőtt, parkettre csábító ritmus, a helyenként agresszív futam. A fiatalok nem táncoltak, mert nekik a hangszeres zene volt sok, a belefeledkezős improvizációk, a dallamok pimasz csűrés-csa- varása. S az egész zenei örömvarázslatot a négy zenész nyakon öntötte valami pszichedelikus nyugtalansággal, harmóniára vágyó, feszült lebegéssel. Az együttes 2004-ben alakult. Martin Žiak a métáitól a dzsesz- szen át a minimalista kortárs zenét idéző stílusig mindent expresszíven játszik. Andrej Hruška gitárjátékától nem idegen a dzsessz-rock gondos, kifinomult hangmodulációja, de a játékosabb, fésületlenebb hangzás sem. Robert Rist dobjai maguknak kevés mozgásteret engedve, fegyelmezett gyorsasággal, a hirtelen ritmusváltások csendes bravúrjaival biztosítják a drum’n’bass alapkiindulópontot. Lubor „Umelec” Priehradník pedig három társa sűrű, tömör zenei szövetébe hasítja bele misztikusan rekedtes hangú trombitájával egy ismeretlen tartomány derengő fényeit. Az opálos rézzel az ezerarcú gitár incselkedik, a basszus pedig időnként brutálisan beleszól a finom áradásba. Finom, nagyon finom - a legtöbbször talán ez jut az ember eszébe. A dobok nem cifrázzák, de ha jobban odafigyelünk nagyon részletgazdag, precízen rafinált hanglabirintus rajzolódik ki. Úgy szól az egész, mintha a szomszéd szobából szűrődne át valami tompán viliódzó zene. Majd lassacskán a szomszéd szoba a koponyánkba költözik... A szólóban a dobok és a basszus is kimutatta a foga fehérjét, bekeményített, váltogatta a zenei stílusokat, bár a basszus ösztönös, szinte állatian érzéki és a dob kultivált, visszafogottan alázatos alapjellege megmaradt így is. A zsigerekből ra- fináltan felszakadó zene következetesen zavarba ejtette a hallgatót. A Nikki Trezor zenéje egyszerre volt kocsonyaszerű anyag és húsból hasított cafatokból szőtt szövet. A Nikki Trezor (A szerző felvétele) Több mint negyvenötezer kiállított kötet a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon A minőségi irodalom ünnepe A szlovákiai magyar könyvkiadók standja ' (Horváth Árpád felvétele) Minden korábbi látogatói csúcsot megdöntve zárult vasárnap a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, melyen a minőségi irodalom és az olvasás szere- tete került a középpontba. Közel 1600 négyzetméteren több mint 550 magyar és külföldi kiadó kínálta portékáját, a négynapos rendezvényre 61 ezren látogattak el. HORVÁTH ERIKA A zárónapon adták át a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése díjait. Az Év Kiadója díj nyertese a Vince Kiadó lett, az Év Kereskedője pedig a Libri Kereskedelmi Kft. Az idén Spiró György monumentális regényét, a Fogságot kísérte megkülönböztetett figyelem. Az Év Gyermekkönyve Lackfi János A buta felnőtt című könyve lett, mely a Móra Kiadó gondozásában jelent meg. A legjobb oktatásban használható könyv, illetve CD-ROM díját a DFt Hungária által kiadott Érettségizők nagy tesztkönyve - Honfoglaló érettségiző kiadás, illetve a Wass Albert összes munkáit tartalmazó DVD kapta, amely az Arcanum Műhely Kft. és a Kráter Műhely Egyesület gondozásában jelent meg. A zsűri az illusztrátori kategóriában két művésznek, Szegedi Katalinnak és Kállai Nagy Krisztának ítélte oda a díjat. Az év legjobb gyermekkönyv-fordítója Tótfalusi István lett, ő Henning Mankell skandináv író ifjúsági műveinek fordításáért kapta ezt a megtisztelő címet. Boldizsár Ildikó mesekutató az elemzéseket, könyvkritikákat és recenziókat tartalmazó Mesepoétika című munkájáért kapott elismerést. A több mint 45 ezer kiállított kötet közül mintegy 300-at a kiadók kifejezetten a fesztiválra időzítettek. A négy nap alatt a magyarországi és a határon túli magyar szellemi élet több mint 200 képviselője lépett pódiumra és dedikálta könyveit. Bár az idei könyvfesztivál díszvendége Oroszország volt, az orosz szerzők mellett közel 50 külföldi, zömmel európai íróval is találkozhattak az érdeklődők. A fesztivál ötödik alkalommal adott otthont az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának, amelynek létjogosultságát jól bizonyítja, hogy a Budapesten eddig bemutatkozó több mint hatvan tehetséges szerző közel egyharmadának van már magyar nyelvű könyve, és a partnerországokban is sorra fordítják le műveiket. A fesztiválon részt vett a kassai születésű Gazdag József is, akinek 2004-ben Pozsonyban a Kalligram Kiadónál jelent meg Kilátás az ezüstfenyőkre című, kilenc elbeszélést tartalmazó kötete. A fesztivál díszvendég írója a brazil Paulo Coelho volt, aki korunk egyik legjelentősebb szerzője, művei 59 nyelven, több mint 56 millió példányban jelentek meg. Legutóbbi könyvét, a Tizenegy percet 2003 legjobb bestsellereként tartják számon a világban. A nyitónapon Coelho megjelenését óriási ováció kísérte, akár a pódiumbeszélgetésen szerepelt, akár könyv- bemutatót tartott vagy dedikált. A brazil szerző eredetileg száz kötetet akart dedikálni a fesztivált közvetlenül megelőzően piacra dobott A Zahír című új regényéből, de sorszámot kellett osztani, és meg sem állhatott ezerig. „Ilyen siker még nem volt Magyarországon - összegezte az eseményeket Kolosi Tamás, a Magvetőt is magában foglaló Líra és Lant elnök-vezérigazgató-, ja. - Két hét alatt huszonötezer példány fogyott el a regényből.” A szlovákiai magyar kiadók standján is nagy volt a mozgás, a látogatók érdeldődve lapozgatták a kiállított könyveket. Vasárnap késő délután Grendel Lajos Kos- suth-díjas író dedikálta a Kalligram Kiadónál megjelent legújabb regényét, melynek címe: Mátyás király New Hontban. A szlovák irodalmat nemcsak szlovákiai magyar, hanem szlovák kiadók és szerzők is képviselték. Az Irodalmi Központ standján 30 szlovák kiadó mintegy 300 könyvet állított ki, melyet az érdeklődők meg is vásárolhattak. A zárónap délutánján két szlovák kötetet, mégpedig Rudolf Sloboda Színésznők című könyvét, valamint Jana Juráňová A vén kandúr szenvedelmei című regényét mutatták be. Mindkét kiadvány az AB-ART Kiadónál jelent meg, a könyveket Milan Resutík, a budapesti Szlovák Intézet igazgatója méltatta. Cselényi László új könyvének bemutatója a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban Nem győzünk virágozni (Horváth Gitta felvétele) HIZSNYAI ZOLTÁN Cselényi László életművének szerves részét képezik azok a „művelődéstörténeti-ismeretterjesztő” írások, amelyekből az avantgárd elkötelezettségű irodalom lelkes híveként számon tartott szerző az utóbbi években három kötetet is összeállított. A trilógia most tetralógiává bővült. Az új kötetnek már a címe is elmondja, hogy az életraj- zilag Szlovákiához köthető magyar írók szubjektív mikroportréit és egyéb, elsősorban az irodalmi kánon torzulásairól szóló rövid eszmefuttatásokat tartalmazó válogatással mely kérdésre kíván választ adni'a szerző. A beszédes cím így hangzik: Negyedvirágzás avagy van-e (volt-e, lesz-e) hát cseh/szlo- vákiai-felvidéki magyar irodalom? A tetralógia írásainak keletkezéstörténetéről Cselényi a következőket mondta a Vámbéryben: „Mindenki azt hiszi, hogy akkor és azért kezdtem el ezeket az ismeret- terjesztő dolgokat írni, amikor Nyitrára kerültem főiskolára tanítani, de az igazság a fordítottja: én talán azért kerültem Nyitrára 1990 után, mert már írtam ezeket a dolgokat. A gyökerei egyrészt 1978-ba nyúlnak vissza, amikor hosszú, majdnem tízéves várakozás után megjelent a Krétakor című kötetem, és általános értedenség fogadta. Akkor azt mondta nekem Dobos László: »No öregem, megépítettél egy épületet, most már építsd meg a hozzá vezető lépcsőket is.« Ez volt az egyik impulzus. A másik viszont az volt, hogy ilyen vad avantgárd kísérletekkel eléggé háttérbe lettem szorítva, és ráadásul szabadúszó voltam, de valamiből azért nekem is élni kellett. Fordítottam tehát, és ezeket az írásokat is elkezdtem publikálni.” A Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent kötethez Duba Gyula írt előszót, amelyet a könyv- bemutatón is meghallgathattunk. Duba jellemzésében egyrészt a szerző „csapongó képzeletét”, „véleményalkotó szenvedélyét”, „vállalt személyességét” emeli ki, s azt állítja, „Cselényi kevésbé elemző, inkább rácsodálkozó alkat”, és hogy „nem az elméletileg alapozott, elmélyült kritika bizonyító módszere ez tehát, hanem szubjektív értékítélet, személyes vélemény!”. Másrészt viszont azt is nyomatékosan leszögezi Cselényi prózai opusairól szólva: „Érezni bennük a hozzáértést, az igazságkereső avatottságot, a kompetenciát.” A könyv hátsó borítóján olvasható kedvcsináló ismeretterjesztő munkának nevezi a kiadványt (ezt a jelzőt használja maga a szerző is), ami Duba némileg önmagában is ellentmondásos megállapításainak („nem az elméletileg alapozott, elmélyült kritika bizonyító módszere” versus „hozzáértés”, „avatottság”, „kompetencia”) is ellentmond. Az ismeretterjesztés ugyanis nem alapulhat „csapongó képzelettel” összerendezett „szubjektív hozzászólásokon” (ettől még persze ezeknek is lehet létjogosultságuk). Ahhoz ugyanis mindenekelőtt tudományosan alátámasztott, széles körben elfogadott (szakmai vitákban kikristályosodott) friss ismeretek szükségesek, amelyeket az ismeretterjesztő mű írója közérthető formában tálal a laikus érdeklődők számára. CsakDuba Gyula és Cselényi László hogy a hátsó borító tanulsága szerint Cselényi új könyve „alighanem indulatos vitákat vált majd ki”, ugyanis „nem kevesebbet állít, mint azt, hogy felvidéki magyar irodalom volt, van és lesz is (...) Felvidéki magyar irodalom ezer éve létezik (a Halotti beszéddel kezdődött)”. Nos, igazán nem akarom elszomorítani a vitára éhezőket, de nem tartom valószínűnek, hogy abban az értelemben, ahogyan Cselényi gondolja el a különálló cseh/szlo- vákiai-felvidéki magyar irodalmat, akadna ember, aki tagadná annak létét. Merthogy ezeken a tájakon nyilvánvalóan élnek és éltek magyar írók, születnek-születtek magyar nyelvű művek. Legfeljebb az kétséges, miként lehet (lehetsé- ges-e egyáltalán, s feltétlenül szükséges-e) a felvidékinek mondott írókkal kapcsolatban egységes és sajátságos irodalmi couleur lócáiéról beszélni úgy, hogy éppen a rendezőelv alapja, az adott terület (Felvidék) kiterjedése ponto- sít(hat)lan. Ami pedig a Halotti beszédet illeti, annyit tudunk róla biztosan, hogy 1192-1195 között, vagyis legfeljebb 813 éve jegyezték le, de hogy a szóban forgó aktus hol történt vagy hogy a lejegyzőjének milyen kapcsolata volt azokkal a tájegységekkel, amelyek összefoglaló (de mindig is meglehetősen homályos) elnevezéseként ma vagy korábban a „Felvidék”-et használták, arról sajnos az irodalomtörténészeknek halvány fogalmuk sincs. Az is lehetséges persze, hogy a szerző olyan adatoknak van a birtokában, amelyeket rajta kívül senki más nem ismer. Aki alaposan beleszagolt Cselényi Negyedvirágzásába (és részt vett a dunaszerdahelyi könyvbemutatón is), annak, sajnos, bele kellett nyugodnia, hogy a kötet számos más kategorikus megállapítását is csupán ilyen gondosan eltitkolt tények, adatok és érvek támasztják alá. Persze az is könnyen meglehet, hogy valóban minden másképpen van, mint eddig hittük, és Cselényi összeesküvés-elméletre alapozott, pofonegyszerű negatív irodalmi világképét meggyőző bizonyítékok garmadájával támasztja alá, csak éppen én nem győzök vele a megfelelő tempóban együttvirágozni...
