Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-27 / 96. szám, szerda

2 Közélet % ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 27. RÖVIDEN Daniel Lipšic kiadja Vratislav Kutalt Pozsony. Vratislav Kutal csehországi kiadatásáról hozott döntést Dániel Lipšic igazságügyi miniszter. A Blesk című magazin munkatár­sa ellen elkövetett gyilkossági kísérletért tízévi szabadságvesztésre ítélt cseh állampolgár kiadatási eljárását tavaly júliusban indította meg a cseh fél - tájékoztatott Richard Fides szóvivő. Kutalt nemzetkö­zi elfogatóparanccsal körözték, s a nyugat-szlovákiai Magyarbél köz­ségben találták meg. A szlovák hatóság a férfi kiadatásával tavaly ok­tóberben kezdett foglalkozni, ám a folyamat félbeszakadt, mivel me­nekültjogi kérelmet nyújtott be - azt azonban elutasították. (SITA) Darasz-ügy: hallgat a pozsonyi diplomácia Pozsony. Nem kíván magyarázatot fűzni a szlovák diplomácia a görög külügyminisztérium azon hétfői döntéséhez, hogy felfüggesz­ti Efsztathiosz Darasz nagykövetet tisztségéből - közölte Juraj Tomaga külügyi szóvivő. Daraszt görögországi nyaralása közben vet­te őrizetbe a rendőrség, mivel gépkocsijában hangtompítós pisztolyt és töltényhüvelyeket találtak. Diplomáciai védettsége miatt azonban szabadlábra helyezték. A görög hatóságok azóta eljárást indítottak az ország pozsonyi nagykövete ellen. (TASR) Liška szerint elképzelhető, minisztériumot váltanak Veszélyes kormánygépek Öllős a választási rendszer megváltoztatásáról Szerencsétlen kombináció? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Csaknem kétmilliárd koronába kerülne egy űj kormány­gép - állítja Ján Packa, a közjogi méltóságokat védő hivatal vezető­je. A belügyminisztérium repülőit életveszélyesnek tartja, ezért sür­gős felújításukra vagy új gépekre van szükség. Elsősorban olyan re­pülő kellene, amely köztes leszállás nélkül átrepüli az óceánt. A repülő­gépekkel kapcsolatos kiadásokat eddig az orosz adósság törlesztésé­ből fedezték - ez azonban csupán a karbantartásra volt elegendő. Egy vadonatúj gépet már az államkasz- szából kellene fizetni. A belügyi repülőegységnek je­lenleg két működőképes gépe van: egy TU-154-es és egy JAK. Az utób­bit kizárólag európai utakra hasz­nálják, a TU-154-es az Egyesült Ál­lamokba is elrepül - de útközben üzemanyagért Izlandon le kell szállnia. Egy újabb JAK a napokban érkezik Oroszországból, viszont a tengerentúlra továbbra sem lesz mivel utazni. Az elavult kormánygéppel leg­utóbb múlt héten Pavol Hrušovský házelnöknek akadt gondja, útban hazafelé az Egyesült Államokból. Meghibásodott a repülő kulcsfon­tosságú hidraulikus berendezése, így közvetlenül az izlandi leszállás előtt komoly gondok merültek fel, csak a pilóták ügyességének kö­szönhetően nem történt tragédia. Hrušovský szerint tarthatatlan, hogy a legmagasabb állami tiszt­ségviselőket minden szolgálati út alkalmával ilyen kockázatnak te­gyék ki. Ladislav Polka, a védelmi bizottság tagja úgy véli, el kelle­ne gondolkodni azon, szükség van-e egyáltalán kormánygépre. „Néhány évvel ezelőtt a belügy­minisztérium szolgálati utakra kizárólag charterjáratokat hasz­nált. Jelenleg mindent az állam­kasszából fizetünk, ami nem ol­csó mulatság. Akár a levegőben van, akár nem, a repülő mindig pénzbe kerül. Meg kell fizetni a technikusokat, személyzetet, pi­lótát. Kevés olyan uniós ország van, ahol a közjogi méltóságok­nak külön gépet tartanak fenn, ráadásul egyet európai, egyet az amerikai utakra” - mondta ér­deklődésünkre Polka. A belügy nem kívánja átadni a repülőegységet a védelmi miniszté­riumnak, egy új gépet azonban szí­vesen elfogadna - tudtuk meg Bo­ris Ažaltovičtól, a tárca szóvivőjé­től. Juraj Liška védelmi miniszter kijelentette: nem tartja kizártnak, néhány éven belül új repülőgépe­ket vásárolnak - ehhez azonban el­sősorban pénzre van szükség, mi­vel a tárca saját költségvetéséből nem tudná fedezni a kiadásokat. „Európában csupán három olyan ország van, ahol a közjogi méltósá­gokat szállító repülőegység a bel­ügyminisztériumhoz tartozik. Szlovákiában a védelmi tárca leg­hamarabb 2008-ban készülhetne fel a javasolt változásra” - véleke­dik Liška. (dp, t) Vágsellyei kórház Nem kell félni leépítéstől Vágsellye. Nem fenyegeti leépí­tés a vágsellyei kórházat - állítja Tirinda Sándor, az intézményt bérlő komáromi nonprofit szerve­zet vezetője. „A kórház léte akkor kerülne veszélybe, ha maradna a jelenlegi állapot, havonta ugyanis 2 millió korona hiányt termel” - tájékoztatta lapunkat Tirinda. A 2004-es évet 27,965 millió koro­nás deficittel zárták, és mivel 2006. január 1-jén megszűnik a kórházakra vonatkozó végrehajtá­si tilalom, az intézmény össze­omolhatna a hitelezők nyomása alatt. Az igazgató, aki egyben a lé­gi kórházat is irányítja, teljes át­alakulást ígér a jelenlegi osztályok megtartása mellett. „Csak bérlők leszünk, a szerződés nem teszi le­hetővé sem az eladást, sem az in­tézmény megszüntetését” mondta az igazgató. Ezt erősítette meg Botka Ferenc alpolgármester is, aki elégségesnek tartja a szer­vezet működésének ellenőrzését azáltal, hogy a felügyelőtanácsba a város, a megye és a kórházak al­kalmazottai is delegálhatnak ta­gokat. A felügyelőtanácsba két sze­mélyt delegálhat a megyei önkor­mányzat, tagja lesz a polgármes­ter és két orvos az érintett kórhá­zakból. Botka szerint az egyik leg­fontosabb szempont az, hogy a bérlő tőkeerős szervezet, a bérleti szerződés szerint ugyanis átvállal­ja a kórház teljes tartozását. Nem fenyeget az sem, hogy a közös üzemeltető hátrányosan kezeli majd. a vágsellyei kórházat. „A ko­máromi kórház a műit évet 5,22 millió korona plusszal zárta, így inkább azt lehet feltételezni, hogy ez a helyzet a vágsellyei kórház­nak kedvez majd” - tájékoztatta lapunkat Tirinda. A bérleti szerződés tartalmaz­za, hogy a bérlő köteles megtarta­ni a kórházi gyógyszertárat és gyógykezelést biztosítani a követ­kező osztályokon: belgyógyászat, sebészet, szülészet és nőgyó­gyászat, gyermekgyógyászat, in­tenzív osztály; maradnak a kórház laboratóriumai is. dpj) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFÖGLALÓ Pozsony. Vladimír Mečiar nem hajlandó részt venni a Robert Fico által tervezett ellenzéki találkán. A Smer elnökét a Szabad Fórum is ki­kosarazta, csak a kommunisták hajlandók szóba állni vele. A Smer és a HZDS egyébként napok óta egymásra mutogat, ki segíti jobban a kormányt, ki ajánlott először mi­niszterelnöki széket Mikuláš Dzurindának a következő kabinet­ben. Amikor a HZDS rendkívüli ülést szorgalmazott a belpolitikai helyzetről, szinte az összes párt le­szögezte: létezik egyezség Mečiar és Dzurinda között, noha korábban ádáz ellenségek voltak. A mozga­lomból távozó, a Smerrel erősen rokonszenvező Dušan Jarjabek a napokban ugyancsak megerősítet­te: a HZDS mindenáron elfogadha­tóvá párttá és a következő kormány tagjává akar válni. A cél elérése ér­dekében Mečiar még a kormányfői pozícióról is hajlandó lemondani, csakhogy ne szoruljon megint el­lenzékbe. Ezúttal a HZDS-vezér gyanúsította meg a Smert, hogy csak azért kezdeményezi a minisz­terelnök leváltását, mert így kíván­ja megmenteni az oktatási minisz­Pozsony. Kombinált válasz­tási rendszer bevezetését szorgalmazza Rudolf Žiak független honatya, ám az ál­tala javasolt megoldás Öllős László politológus szerint szokatlan, s Szlovákiában nem lenne szerencsés. ÖSSZEFOGLALÓ Žiak meghagyná a képviselők je­lenlegi számát; a honatyák fele ará­nyos rendszerben a politikai pártok országos listáin jutna a parlament­be, 75-öt pedig nyolc többmandá- tumos kerületben, többségi rend­szerben választanánk. A választó- kerületek megegyeznének a me­gyei felosztással. „A klasszikus ve­gyes rendszerben a mandátumok fele olyan körzetekből kerül ki, amelyekből csak egy-egy mandá­tum van. Žiak olyan rendszert ta­lált ki, amelyik gyakorlatilag az adott nagy körzetben győztes párt­nak juttatná a mandátumok döntő többségét. Ha nem hetvenötre, ha­ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A nyugdíjak valorizáci­ójának módosítására készül a mun­ka-, szociális és családügyi minisz­térium. A változás csak a magasabb nyugdíjakat érintené, a határ az el­ső verzió szerint az átlagbér (jelen­leg mintegy 15 ezer korona), a má­sik verzió szerint mintegy 9 ezer korona lenne. A tárca esetükben csak az inflá­ció arányában emelné a járadék összegét, a többi nyugdíjas járadé­ka a jelenlegi rendszer szerint - a béremelkedés és az infláció átlagá­nak megfelelően emelkedne. Az el­térés akár 3-4 százalékos is lehet, tért. A hét végén Mečiar leszögez­te: Fico nála hiába kopogtat, mert a kormányfő leváltására tett igyeke­zete csak színjáték, s csak azért tá­madja a kabinetet, mert ez illik el­lenzéki imázsához, miközben állí­tólagos elégedetlensége ellenére tárgyaim küldi az embereit Dzurin- dával. Bizalmas forrásból Mečiar úgy tudja, egy trencséni képviselő Fico megbízásából egyezkedett az SDKÚ elnökével, s felajánlották ne­ki, hogy a következő, a Smerrel al­kotott kormányban is - immár har­madszor - legyen miniszterelnök. „Ez hazugság” - reagált felhábo­rodva Fico, s megígérte: ha beiga­zolódna Mečiar állítása, lemond pártelnöki pozíciójáról, ami nem nem nyolc körzetre van osztva Szlovákia, akkor ez nyilvánvalóan a legnagyobbakat részesítené előnyben az adott körzeten belül. Tehát nem kell országosan, elég az adott régióban jól szerepelni. A ma­gyarok szempontjából a körzetek megrajzolása az érdekes. Ha meg­egyezne a megyei felosztással, ak­kor Közép- és Kelet-Szlovákiában az MKP-nak nem nagyon lenne esé­lye bekerülni az elsők közé” - ma­gyarázta Öllős. Szerinte a politikus az ötletet a helyi választásokból vette, ahol többmandátumos kör­zetek vannak. A klasszikus nyugat­európai demokráciákban, ahol többségi vagy részben többségi vá­lasztási rendszer működik, egy kör­zetből egy képviselő kerül ki. A po­litológus úgy véli, figyelembe véve a szlovákiai pártfejlődés vonalát, a többségi rendszer bevezetése ve­szélyes lenne. Például nagyon nagy hatalom kerülhetne a győztes párt kezébe. „Egyelőre elég az a módo­sítás, hogy az arányos rendszeren belül megerősítettek egy fontos többségi elemet, a preferenciasza­vazatokat” - tette hozzá, (sza) mivel az infláció már idén is csak minimális, mintegy 3,5 százalékos lesz, míg a bérek ennél jóval na­gyobb mértékben emelkednek majd. Az idei, júliusi nyugdíjeme­lést, mely még egységesen 8,85 százalékos lesz, valószínűleg nem érinti a módosítás. A gyermekgondozási segélyről szóló törvény módosítása szerint teljes összegű gyes járna azoknak a szülőknek is, aldk másra bízzák 3 évesnél fiatalabb gyermekük gon­dozását. A KDH szerint nagyobb mértékben kellene támogatni a gyermeküket nevelő szülőket. A parlament várhatóan májusi ülésén szavaz a jogszabályról. (1. p. j., t) fog bekövetkezni, hiszen a HZDS elnöke hazudik. Egyébként Fico már a kormány megbuktatását célzó népszavazás­sal kapcsolatban kilátásba helyez­te, hogy ha sikertelen lesz, vissza­vonul, ám ígéretét nem tartotta meg. Mindenesetre Mečiar a dolgot nem hagyta annyiban, s követelte, Fico kérjen bocsánatot, különben rá ne számítson a kormánykoalíci­óval szembeni harcban. Bohumil Hanzel (Smer) egyébként valóban találkozott Dzurindával, ám állítja: csak egy, a művészetről szóló köny­vet vitt neki, melyet ő adott ki. Elis­merte, szó esett politikáról is, ám kormányfői posztot biztosan nem ajánlott neki. (s, t, -sza) Pénzt akarnak a pilóták Válsághelyzet a légierőnél Pozsony. Hamarosan nem lesz, aki vezesse a vadászgépeket - a szlovák légierő pilótáinak többsége felmondani készül. A köztisztviselői törvény módosítá­sa miatt a pilóták csaknem nyolc­van százaléka távozni akar a had­seregből. Ha a tervezetet elfogadják, a harci pilóták ugyanolyan fizetést kapnának, mint a hasonló rang­ban lévő többi katona. A pilóták nehezményezik, hogy figyelmen kívül hagyják az általuk végzett munka kockázatait, amiért ezen­túl nem kapnának veszélyességi pótlékot. A védelmi minisztérium képvi­selői belátták: ilyen mértékű elé­gedetlenségre a pilóták részéről nem számítottak. „A nyolcvan százalék nagy arány. A rendszer teljes összeomlásához már az is elég lenne, ha a teljes állomány fe­le elhagyná a hadsereget” - nyilat­kozta Ľubomír Bulik vezérkari fő­nök, aki a napokban találkozott az elégedetlenkedőkkel. „Meghall­gattam követeléseiket, és a tárca­vezető elé terjesztettem néhány megoldási javaslatot. Erről azon­ban bővebben nem szeretnék be­szélni” - magyarázta. A vezérkari főnök cáfolta, hogy a pilóták fellá­zadtak. Szerinte követeléseiknek van valós alapjuk, ugyanakkor fi­gyelembe kell venni a hadsereg le­hetőségeit és a megvalósított re­formokat is. Juraj Liška védelmi miniszter szerint nem kell túl ko­molyan venni a problémát. „Telje­sen szokványos gondokról van szó, melyeket a tárcán belül kell megoldani” - vélekedik a tárcave­zető. Szlovákiának jelenleg 144 har­ci pilótája van. Egy MiG-29-es va­dászgép pilótájának kiképzése megközelítőleg 200 millió koro­nába kerül, és öt évet vesz igény­be. Egy főhadnagy jelenleg nettó 25-26 ezer koronát keres havon­ta. „A törvénytervezet után ez az összeg nem változna, ezért elége­detlenek. Jelenleg azonban jobb lenne, ha megvárnák a tárcaveze­tővel folyó tárgyalások eredmé­nyét” - zárta le Ľubomír Bulik vezérkari főnök, (dem, t) Kropilák balesete Vladimír Palkó szerint gyanús ügy Pozsony. Megvizsgálják azok­nak a rendőröknek az eljárását, akik Stanislav Kropilák ANO- képviselő közúti balesetének helyszínelését végezték. A belső ellenőrzést Vladimír Palkó bel­ügyminiszter rendelte el, mivel a rendőrség eljárását különösen furcsának tartja. „Elsősorban azt szeretné meg­tudni, miért nem kerültek a Joj te­levízió által közölt információk a jegyzőkönyvbe” - magyarázta Bo­ris Ažaltovič, a tárca szóvivője. Palkó azt sem érti, hogyan juthat­tak el a jegyzőkönyvben szereplő információk Pavol Ruskóhoz, az ANO elnökéhez. A rendőrségen máig nem jelentkezett az a sze­mély, akinek a Joj szerint Kropliák áthajtott a lábán. A kép­viselő kijelentette: gépkocsijával csupán megcsúszott, és nekiment egy útjelző táblának. Egyes információk szerint azonban közvetlenül a baleset előtt egy rendőrségi gépkocsi elől menekült. (TASR) LAKOSSÁGI BIZALMI LISTA A Közvélemény-kutató Intézet április 1-8-án végzett felmérése során a következő kérdést tette fel 1240 személynek: Melyik intézményben bízik a leginkább? Tűzoltóság ĽT ....... 92 (91) Sz lovák rádió CľľZ!ZZľ™™™™Tľ3 78 < w Szlovák televízió Hadsereg 8118370 pn Államfő .(56) Nemzeti bank Egyházak Helyhatóság Európai Bizottság Alkotmánybíróság Legfelsőbb Bíróság Európai Parlament HHHSHHHSHas <42) Uniós Minisztertanács 243 (40) fi— Rendőrség 340 (43) Ügyészség ESUÜMÜJJ (33) Szakszervezetek Bíróságok 2 7g ( 7ft) Parlament *324z2/J Adatok százalékban Kormány Grafikon: TASR ■ (í* K/f A megkérdezettek több intézményt is megnevezhettek Zárójelben a 2004. szeptemberi adatok Fico a sátánnal is egyezségre lépne Pozsony. Fico cáfolta, hogy a Dzurindával szembeni bizalmatlan- sági indítvánnyal Martin Francról akarja elterelni a figyelmet, így há­lálva meg, hogy a KDH támogatja a vagyon eredetéről szóló törvény- tervezetét. „A jogállamisággal kapcsolatban és a korrupcióellenes harc terén a sátánnal is szövetségre lépek” - szögezte le Fico, aki sze­rint csak azokat bosszanthatja, hogy a KDH segítségével sikerülhet elfogadtatni a normát, akiknek van rejtegetnivalójuk. Első olvasat­ban a HZDS nem támogatta a javaslatot, s bár több jogász hibásnak tartja az elképzelést, a pártok közül lényegében csak Mečiar mozgal­ma utasítja el még a gondolatát is ilyen törvénynek, (s, t, sza-) Napok óta azon vitatkozik a Smer és a HZDS, ki segíti jobban a kormányt Ellenzéki elnökök egymás ellen Teljes gyermekgondozási segély járna mindenkinek Másképp nőne a nyugdíj

Next

/
Thumbnails
Contents