Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-26 / 95. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ MAIL ON SUNDAY Cáfolta a brit miniszterelnök a sajtót ismét elöntő értesülést, miszerint a kormány jogi főtanácsadója saját, ellenkező korábbi véleményét megváltoztatva minősítette az iraki háború előtt törvényesnek a készülő katonai beavatkozást. Állítólag Lord Goldsmith 2003 elején, a háború kitörése előtt arra figyelmeztette a kormányt: a fegyveres intervenció később több vonatkozásban is illegálisnak minősülhet. Hivatalosan kiadott állásfoglalásában azonban törvényesnek ítélte az újabb ENSZ-határozat nélküli katonai beavatkozást.- Fülorvoshoz kellene küldeni a szlovák politikusokat. Azonnal megsüketiilnek, amint a Beneš- dekrétumokról van szó. (Peter Gossánmyi rajza) Kuba a szocializmus egyik utolsó bástyája, bár talán találóbb lenne a „skanzene” kifejezést használni Jobb egy távoli barát... Fidel Castro kubai államfő szerint két hete vasárnap a világ legdemokratikusabb választását tartották az országban. A voksolást a demokráciákban (Svájc kivételével) elképzelhetetlen 92%-os részvételi arány jellemezte. ÁNYOS BERTALAN A kampány valóban visszafogott volt, hiszen ajelöltek, akik 169 ön- kormányzati vezetői tisztségért versengtek, nem adhattak tudomást magukról másképp, mint életrajzaik kifüggesztésével a szavazóhelyiségekben. Castro büszkén jelentette be, hogy a választások mentesek voltak mindenféle csalástól és részrehajlástól, amit könnyedén elhihetünk, hiszen vajon mi szükség lenne erre egy olyan országban, amely rendíthetetlenül halad tovább a kommunista nirvána felé, Ebben a törekvésében olyan „komoly” partnerekre, számíthat, mint Vietnam, Észak-Korea és Laosz (hivatalosan ide kellene még sorolni Kínát is, bár annak berendezkedése sokkal inkább tekinthető egyedülálló modellnek, miután feltalálta az egypártrendszerű kapitalizmus egyedi változatát, mely a demokratikus elveket a „párton belül valósítja meg”). A felsoroltak közül éppen Vietnammal írt alá Castro márciusban egy kétoldalú szerződést, miszerint tovább segítik egymást a szocializmus építésében. Igazán érdekes perspektíva egy volt cukorgyarmat számára, a maga több mint negyven éve tartó amerikai embargójával, amely elvesztette szinte összes szövetségesét és felvevőpiacai döntő többségét. Mindennek ellenére a sziget- ország a szocializmus egyik utolsó bástyája, bár talán találóbb lenne a „skanzene” kifejezést használni, mert aki járt már Kubában, megerősítheti: itt valóban megállt az idő. Omladozó házfalak, az élelmet jegyre adják, gőzerővel dolgozik a cenzúra, nem lehet külföldre utazni, a közlekedés pedig sokkal inkább a mágikus realizmussal írható le, mint a szocialistával. Rengeteg kritikát és puccskísérletet túlélt már ez a rendszer. Sokat kritizálták és kritizálják az emberi jogok megsértése miatt - legutóbb épp az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, természetesen jogosan. De a gondos szemlélő azt is láthatja, hogy egyáltalán nem olyan egyértelmű a megállás nélkül sulykolt negatív kép, mivel Latin-Amerikában igencsak jellemzőek a kubainál sokkal rosszabb gazdasági és társadalmi viszonyok. Ebben a viszonylatban példásnak tekinthető Kuba oktatási rendszere és egészségügyi ellátása, mely a szűkös anyagi lehetőségek ellenére még komoly szakmai eredményekre is képes, például a szívsebészet, plasztikai sebészet (nem egy híresség itt „készíttette” arcát) és a genetika területén. De Fidel csakúgy, mint a többi szocialista ország vezetője, manapság komoly engedményeket kénytelen térmi, ha azt akarja, hogy országa talpon maradjon - ennek példája a külföldi tőke egyre növekvő mértékű beáramlása. Európai és kanadai cégek sokasága építi fel a tengerparton luxusüdülőit, hiszen szocializmus ide, amerikai embargó oda, mégiscsak Kuba büszkélkedhet a vüág egyik leggyönyörűbb tengerpartjával. Úgy tartják, kétféle kubai van: az egyik csoportot az idősebb generáció alkotja, akik még mindig istenként tisztelik az öreg forradalmárt, és a fiatalabb generációk, amelyek változást akarnak - sokkal jobban szeretnének élni. Sokan és sokszor mondogatták már, hogy Castro napjai meg vannak számlálva, de a maratoni szónoklatok bajnoka mindig meg tudta találni az aktuális válságból kivezető utat. Nemrég például megszüntette az 1994-ben bevezetett konvertibilis pezó dollárhoz való kapcsolását, helyettesítve ezt egy valutakosárral, ami azonnal a nemzeti fizető- eszköz nyolc százalékos felértékelését eredményezte. Másfél éves feszült viszony után januárban rendezte diplomáciai kapcsolatait az EU-tagországokkal, melyhez elég volt „egy olyan csekély gesztus”, mint 14 ellenzéki szabadlábra helyezése tavaly novemberben. Nagyon kell Kubának az európai segítség, nem csak azért mert Castro mindig is a ,jobb egy távoli barát, mint egy közeli” politikáját folytatta, hanem azért is, mert a farizeus amerikai embargó egy jelentős gazdasági és kulturális potenciállal rendelkező országot tart folyamatosan nyomorban. Mellesleg, még ilyen körülmények között is, az utóbbi években 5% körüli éves gazdasági növekedést volt képes produkálni. Miért farizeus? Mert különböző mércét alkalmaz. Míg a „kínai óriással” szemben a békülékenység és a szemhunyás politikáját folytatja, addig Kubának folyamatosan szorongatja a torkát, épp csak annyi lélegzethez hagyja jutni, hogy meg ne fulladjon. Sajnos a Bush-kor- mányzat nem volt képes túllépni prűd görcsösségén, nem volt hajlandó a furkósbot-politika megváltoztatására Kuba vonatkozásában. Inkább kivár, és készítgeti a Castro utáni rendezési terveit. A múlt év folyamán a Roger Noriega - az amerikai külügy latin-amerikai ügyekkel foglalkozó államtitkárhelyettese - által vezetett bizottság több mint ötszáz oldalas jelentést készített, amely pontról pontra leírja az USA számára a Castro- korszak utáni időszak teendőit, amit bárhogy is olvasgatunk, távlatokban eléggé szomorú sorsot szán a szigetországnak. Reménytelenül rabszolgájává válik majd az amerikai fogyasztói társadalomnak. Noha igaz, hogy a kubai emigráció is ugrásra készen várja a maga nagy lehetőségét, egyes becslések szerint több mint húszmilliárd dollár vár számláikon arra, hogy belőlük „újjáépítsék” a szabadság szigetét. Ám nem valószínű, hogy az emigránsok újjáépítési elképzelései nagyban különböznének a Noriega-bizottságétól - szállodák, kaszinók, Cuba Libre, Daiquiri - minden, ami szem szájnak ingere. Castro No! Viva consumismo! A szerző doktorandus Amerika más mércét alkalmaz Kubával és Kínával szemben. A BBC televízió tizenegy munkavállaló sorsát dolgozta fel, akik a bővítés után indultak Angliába Nyomorgó munkavállalók az új tagországokból MTI-FIGYELŐ Rendkívül kedvezőtlen kicsengésű dokumentumfilmet mutatott be a BBC tévé a kelet-európai új EU-tagországokból érkező munka- vállalók sorsáról; a műsor szerint a bővítés utáni kevesebb mint egy évben tízszer annyian jelentkeztek nagy-britanniai munkahelyekre a térségből, mint amennyit a kormányvárt. A BBC heti politikai magazinja 11 kelet-európai munkavállaló sorsát dolgozta fel. Közülük egy magyar orvosnak alakult legjobban a sora: először egy brit kórházban talált állást, évi 42 ezer fontos fizetésért, majd fél év múlva egy még jobban fizetett körorvosi állásba került. Egy kelet-magyarországi faluból származó fiatal cigány házaspár ugyanakkor szállás és állásígéret nélkül, kétéves kisgyermekét otthon hagyva érkezett tavaly ősszel Londonba 290 fonttal a zsebében. Ebből a pénzből két felnőtt - rendes étkezést és emberi körülményeket biztosító szállást feltételezve - Londonban három napig tudja fenntartani magát. A házaspár hölgytagja három hónapos terhesen érkezett Angliába. Éjszakai buszokon aludtak, mivel szállásra nem volt pénzük, nappal állást kerestek. Végül egy afgán menekült pizzériájában kaptak szórólapterjesztői állást, napi két órára 10 fontért, de a dokumentumfilm szerint végül hazatértek Magyarországra. A film szereplői közül többen az utcán vagy pincékben kötöttek ki, és ha szerencséjük volt, egy-két napra szóló alkalmi megbízatásokra elvitték őket valamelyik londoni „emberpiacról”, pár fontért. A BBC szerint az EU-bővítés utáni első nyolc hónapban 130 ezren jelentették be munkavállalásukat Nagy-Britanniában a nyolc új keleteurópai EU-tagállamból. A brit kormány - egyedüliként a nagy uniós tagállamok közül - annak a becslésnek az alapján nyitotta meg a bővítés pillanatában a brit munkaerőpiacot, hogy ezekből az országokból éves átlagban összesen 13 ezer munkavállaló várható. Des Browne, a munkáspárti kormány bevándorlási kérdésekért felelős belügyi államminisztere - arra a kérdésre, hogy a 130 ezresre becsült kelet-európai munkavállalói sereg nem túl sok-e a kormány szerint - azt mondta: a befogadó- képesség határát a brit gazdaság érdekei határozzák meg, ezt azonban pontos számmal nem lehet kijelölni. Browne nem tett utalást arra, hogy a brit kormány élni kíván-e a csadakozási szerződésben lehetővé tett átmeneti korlátozásokkal. KOMMENTÁR A koreabarát Paroubek KAREL STEIGERWALD Vicces egybeesés vagy párhuzam, hogy az új cseh kormányfő pozitívan értékeli a cseh kommunistákkal való szövetség lehetőségét. Úgy tűnik, realista. Kijelentése idején a cseh kommunisták 32 ország kommunista pártjának vezetőit látták vendégül Prágában. A leghangosabb vendégek: Kuba és Észak-Korea. Az ülés legfontosabb határozata: a terjeszkedő kapitalizmus idején rehabilitálni kell a szocializmust. A rehabilitáció kedvelt sportja a kommunistáknak, de nem a rendszert kéne rehabilitálni, hanem elsősorban annak áldozatait. Belőlük Csehországban is elég sok van. A kommunisták e világtalálkozójának témája nem Kuba volt, és nem is Észak-Korea, hanem a kapitalizmus. Mert Paroubek számára vonzó e vörös kritikusokkal való szövetség, persze a megfelelő pillanatban. Hiszen ott vannak a cseh parlamentben, szavazatokkal bírnak, politikai partnerekké válhatnak. Grebeníček, a kommunisták vezetője is azt mondja: demokratikus kommunista párt vagyunk. Az észak-koreaiaknak nem mondja ezt. A világ kommunista mozgalmai nem azért jöttek Prágába, hogy a demokráciát dicsérjék. Akkor a koreaiak nem jöttek volna el. Grebeníček másképp beszél Paroubekkel, és másképp az észak-koreaiakkal. Paroubek számára ugyanis a koreaiak elfogadhatatlanok, míg a „soft-koreai” Grebeníček, aki jobbra így, balra úgy beszél, elfogadható. Paroubeknek nem kellene dicsérnie a kommunistákat, hiszen éppen azért lett ő a miniszterelnök, hogy a szocialisták a kommunisták nélkül is fel tudják támasztani a kormányt. Amit a kommunisták nem szerettek, azt mindig a süllyesztőbe küldték. Most ők tartanak arrafelé. Paroubeknek tudnia kéne, hogy a velük való szövetség nem használ. Csehország különös ország. A lakosság húsz százaléka támogatja az észak-koreaiak barátait, és azt szeretné, ha a megjavult szocializmus visszatérne. A második világháború előtt is körülbelül ugyanennyi ember támogatta a kommunista pártot. Ötven év létező szocializmus nem változtatott a kommunisták támogatásán. A különbség az, hogy a kommunisták akkor megjelentek a politikai palettán, most pedig távozóban vannak. Csehországban viszont épp oly ovációval várják, mint akkor. Csehországban a történelem feleslegesen történik. A szerző a Mladá fronta Dnes kommentárírója JEGYZET Érettségizők melegítőben RÁCZ VINCE A diákok fantáziája nem ismer határokat. Erre utal egyrészt a mostanság mind gyakoribbá tiltakozó megmozdulásaikon elhangzó, rengeteg elmés,, frappánsan kiötlött, Martin Frone oktatási tárcavezető lemondását követelő rigmus, melyek többsége sajnos többnyire lefordíthatatlan. Ízelítőül talán csak annyit, hogy az elégedetlen diákok nemes egyszerűséggel leginkább a froncba kívánják a minisztert, mivel végső soron őt tekintik felelősnek a fiaskóért. Ugyancsak bizonyítéka az érettségizők gazdag képzeletvilágának, hogy egy részük bizony nem öltönyben jelenik meg a mai ismétlővizsgán, mint illenék, és ahogy az évtizedes hagyomány diktálná, hanem melegítőben. A kétség- beesett végzősök végső elkeseredésükben így próbálnak tiltakozni a miniszter számukra már-már kíméletlen döntése ellen. Persze kérdés, igazából kit is háborítanak fel sajátos öltözékükkel, mivel központi küldöttség nem vesz részt az érettségin. így legfeljebb saját - a matúra felügyeletével megbízott - tanáraik orra alá törnek borsot, akik többsége viszont kimondva-kimondatlanul velük, a tiltakozókkal ért egyet. A sokat szidott Francot meg - valljuk meg - aligha érdekli, rendesen áll-e a diákokon a zakó és a pantalló, a lényeg, hogy a maturandusok az utolsó pillanatban fejet hajtanak, még ha mackószerelésben is. Mindenesetre kuriózumnak nem rossz. Az idei, hogy mást ne mondjak, „tyeplákis” érettségiként vonulhat majd be a hazai kisbetűs történelembe. Egyébként észrevették, hogy az egyik hazai kereskedelmi televíziócsatorna - szerintem kitalálják, melyikre gondolok - a jelek szerint mintha a kelleténél nagyobb szolidaritást vállalt volna a tiltakozó diákokkal? Ez egyértelműen kiviláglik a tudósításokból. Tán csak nem a jól ismert ANO-KDH-vita jegyében, kérdezem halkan. Az oktatási minisztérium szókimondó szóvivőjére is ez a bizonyos tévé próbálta ráhúzni a vizes lepedőt meggondolatlan, a tanulókra nézvést méltán sértő kijelentése miatt. Ez sem lehet véletlen, mondom még halkabban. FIGYELŐ THE NEW YORK TIMES Az Egyesült Államok olyan biztonsági tanácsi határozattervezet kezdeményezését fontolgatja, amely minden országot felhatalmazna, hogy feltartóztassa és átkutassa az Észak-Kore- át elhagyó, vagy oda tartó hajókat és repülőgépeket. A „karantént” azért vezetnék be, hogy ellenőrizzék, a szállítmányok tar- talmaznak-e nukleáris technológiai alkatrészeket vagy hasadóanyagot. A legfontosabb célkitűzés, hogy Kína politikai hivatkozási alapot kapjon a közös határ szigorúbb ellenőrzésére.
