Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-25 / 94. szám, hétfő

Külföld ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 25. 4 RÖVIDEN Körvonalazódik a cseh megoldás Prága. Várhatóan csak hol­nap reggel írja alá a cseh koalí­ció három pártja az új együtt­működési szerződést. Stanis­lav Gross kormánya azonban már ma lemond. A szociálde­mokraták (utolsóként a koalí­cióból) a hétvégén jóváhagy­ták Jin' Paroubek kormányfő­jelölt személyét. (MTI) Berlusconi új kabinetje Róma. Felállt szombatra Silvio Berlusconi új kormánya. A kabinetnek a héten bizalmi szavazásokat kell átélnie a tör­vényhozásban. A Nemzeti Szö­vetség (AN) vezére, Gianfran­co Fini megőrizte miniszterel­nök-helyettesi posztját és kül­ügyminiszteri tárcáját, míg a másik kormányfőhelyettes Giulio Tremonti lesz. A tárcák vezetői között csak hat új név van, ugyanakkor a keresztény- demokrata Rocco Buttiglione kulturális miniszter lett. (MTI) Porondon Haider vetélytársa Bécs. Salzburgi kongresz- szusán Jörg Haider volt ve- télytársát, Heinz-Christian Strachét választotta elnökéül a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). A FPÖ új elnökét pontosan három héttel azután választották meg, hogy Haider kiválásával kettészakadt az FPÖ. A 35 éves Strache a szabadságpárt bécsi szervezetének vezetője, s a legkeményebb jobboldali szárny képviselőjének tartják őt a párton belül. (MTI) Ámokfutó Burgenlandban Lajtafalu. Szombaton este a Fertő-tó melletti Neusiedl am See járásbeli Potzneusiedl vá­roskában három nőt, köztük egy szlovák állampolgárságút lelőtt egy 45 éves osztrák férfi. A tettes áldozatai között van a saját nővére is. A rendőrség szerint valószínűleg családon belüli örökösödési ellentétek­ről van szó. Az osztrák rendőr­ség a speciális Cobra egységeit is bevetette a gyilkos kézre ke­rítésére, akit Bécsben fogtak el tegnap. (SITA, MTI) Kínai-japán megbeszélések Jakarta. Japán töprengjen el második világháborús ag­resszióján, bocsánatkérését pedig tettekkel támassza alá - szorgalmazta Hu Csin-tao kínai elnök, miután megbe­szélést folytatott Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszter- elnökkel, hogy megpróbálják elsimítani a két ázsiai hata­lom között az elmúlt hetek­ben kialakult feszültségeket. Ez volt az első japán-kínai csúcsszintű megbeszélés az­óta, hogy az elmúlt hetekben Kína több nagyvárosában is erőszakos tüntetésekkel tilta­koztak egy olyan japán törté­nelemkönyv jóváhagyása el­len, amely pekingi vélemé­nyek szerint elhallgatja a ja­pán megszálló erők által a második világháborúban el­követett tömeggyilkosságo­kat és más kegyetlenkedése­ket. (MTI) Ki tudja, milyen tejet ad ez a tehén? Szavicsi község 340 kilométerre délkeletre van Minszktől. A csernobili katasztrófa után a falu lakosságát kitelepítették, néhányon azonban az évek során visz- szaszivárogtak. Holnap lesz 19 éve, hogy a csernobili atomerőmű felrobbant. (Reuters-felvétel) Bűnösnek vallotta magát Zacarias Moussaoui az alexandriai bíróságon Halál vár a terroristára Washington. Bűnösnek val­lotta magát a bíróság előtt Zacarias Moussaoui, az egyetlen személy, aki ellen az Egyesült Államokban hi­vatalosan vádat emeltek a 2001. szeptember 11-i Ame- rika-ellenes terrormerény­letekkel összefüggésben. Az amerikai kormányzat halál- büntetés kiszabását kéri. ÖSSZEFOGLALÓ A marokkói szülőktől származó, francia állampolgárságú Moussa­oui a Washington közelében fekvő Alexandria bíróságán kijelentette: egy széles körű összeesküvésben vett részt, amelynek célja azt volt, hogy eltérített repülőgépeket tö­megpusztító fegyvert gyanánt ves­senek be az Egyesült Államokban. Azt mondta, őt személyesen Osza- ma bin Laden, az al-Kaida nemzet­közi terrorszervezet vezetője vá­lasztotta ki amerikai célpontot megtámadó öngyilkos merénylő­nek. „Egy (Boeing) 747-es irányítá­sára képeztek ki, hogy adott eset­ben egy ilyen gépet neki vezessek a Fehér Háznak” - mondta a férfi, aki bűnösnek vallotta magát az al- Kaida tagjaival való konspirálás- ban. Leszögezte azonban, a közel háromezer ember életét követelő, 2001. szeptember 11-i merényle­tekhez nincs köze, ő a tervezett ter­rorakciók második hullámában vett volna részt. A 36 esztendős vádlott előzőleg a bírónak határozott igennel vála­szolt arra a kérdésére, bűnösnek vallja-e magát az ellene felhozott hat vádpontban. A bíró, aki mind a hat vádpontot külön-külön ismer­tette, és külön-külön megkérdezte, elismeri-e bűnösségét, elfogadta Moussaoui beismerő vallomását. A hat vádpont közül négy esetében - összeesküvés terrormerényletekre, repülőgép eltérítésére, repülőgép megsemmisítésére, tömegpusztító fegyverek bevetésére - halálbünte­tés is kiszabható. Röviddel a vallo­más elhangzása után Alberto Gonzales amerikai igazságügyi mi­niszter közölte, a kormányzat ha­lálbüntetés kiszabását kéri Moussaouira. A vádlott, aki a múlt héten még szintén halálbüntetés kiszabását kérte magára, időköz­ben megváltoztatta véleményét. Moussaouit okmányainak hiá­nyossága miatt még a terrortáma­dások előtt három héttel őrizetbe vették az egyesült államokbeli Minnesota államban, ahol pilóta­képzőbe járt. Az amerikai hatósá­gok később azt gyanították, hogy ő lett volna a huszadik gépeltérítő, de őrizetbe vétele miatt nem csatla­kozhatott a New York-i és washing­toni terrortámadást elkövető társa­ihoz. Moussaoui az utóbbi közel négy év alatt gyakran kiszámítha- tadannak és következetlennek mu­tatkozott, többször is megváltoztat­ta vallomását. Viselkedése számos kérdést vetett fel mentális egészsé­gét illetően a hosszú, és bonyolult eljárási folyamatban. Tízezrek emlékeztek meg az örmény népirtás kezdetének 90. évfordulójára Gyász másfélmillió emberért ÖSSZEFOGLALÓ Jereván. Tízezrek emlékeztek meg tegnap Örményországban az örmények ellen elkövetett első vi­lágháborús népirtás kezdetének 90. évfordulójáról. Robert Kocsar- ján államfő hangsúlyozta a jerevá­ni központi megemlékezésen: az örményeknek fontos, hogy az egész világ elismerje és elítélje a népirtás tényét. Hozzátette: Jere­ván kész jó viszonyt kialakítani Tö­rökországgal, de ehhez Ankarának el kell ismernie, hogy az Oszmán Birodalom 1,5 millió örményt gyil­koltatott meg az első világháború­ban. Az örmény főváros lakói hosz- szú sorokban vonultak végig az ut­cákon, sereglettek a népirtás áldo­zatainak emlékére emelt emlék­műhöz. Országszerte egyperces néma csönddel és lobogó gyertyák ablakba helyezésével fejezték ki gyászukat. Számos állam tényként kezeli az örmények ellen elkövetett népirtást. Török részről azonban tagadják. Ankara szerint igaz, hogy török katonák megöltek az első vi­lágháborúban mintegy 250-300 ezer örményt, de nem szervezett népirtás részeként, hanem a hábo­rús ellenséget, Oroszországot tá­mogató, törökellenes felkelésük le­verése közben. Azt sem zárják ki, hogy a vüágháború végén, az Osz­mán Birodalom felbomlásának za­varos állapotai közepette is sok ör­mény veszthette életét. Törökországban törvény tiltja, hogy török állampolgár a nyilvá­nosság előtt elismerje az örmény népirtást. Ugyanakkor nagy nem­zetközi nyomás nehezedik Ankará­ra a népirtás elismerése érdekében, különösen Törökország európai uniós csatlakozási törekvésével összefüggésben, (mti) Tegnap gyakorlatilag befejeződött a szíriai katonák kivonulása Libanonból Még egy díszszemlére futja MTI-HÍR Bejrút. Gyakorlatilag befejező­dött a szíriai csapatok kivonulása Libanonból tegnap; pár katona maradt csak, akik holnap búcsú­zóul még tartanak egy díszszem­lét. Az utolsó katonák dokumen­tumokat égettek el, és leszerelték, lebontották az ellenőrző álláso­kat, lőszert rakodtak fel teherau­tókra a Bekaa-völgyben, a határ közelében. Damaszkuszban egy kormánytisztviselő délután beje­lentette, pár órán belül a csapatok mind távoznak Libanonból, csak az marad, aki részt vesz a hivata­los búcsúztatáson. Szíria 1976- ban, az Arab Liga felhatalmazásá­val vonult be Libanonba, hogy vé­get vessen a polgárháborúnak. Annak lezárulta, 1990 után is 40 ezer katonája maradt Libanon­ban, ami lehetőséget adott Da- maszkusznak arra, hogy övé le­gyen a döntő szó a libanoni politi­kában. Tavaly szeptemberben az ENSZ Biztonsági Tanácsa határo­zatot hozott, hogy a szíriaiaknak távozniuk kell Libanonból. Partra emelték a Tiszába zuhant buszt a Vajdaságban Nincs holttest a roncsban MTI-TUDÓSÍTÁS Belgrad. A Nagybecskereknél történt buszbaleset után kilenc nappal, tegnap partra emelték a Tiszába zuhant busz roncsait, de nem találtak benne egyeden holt­testet sem. Ez várható volt, mivel a túlélők arról számoltak be, hogy a becsapódás pillanatában a buszba tóduló víz valósággal katapultálta őket a jármű kitört ablakain ke­resztül. Az áldozatok elkeseredett hozzátartozói azzal fenyegetőztek, hogy követelni fogják mindazok fe­lelősségre vonását, akik részt vet­tek az eltűntek felkutatásában és az autóbusz kiemelésében. Az Újvidék és Versec között köz­lekedő autóbusz április 15-én zu­hant a megáradt folyóba a nagy- becskereki Tisza-hídnál. A balese­tet egy kamion okozta: szabálytala­nul előzött egy traktort a hídon, ek­kor a szembe jövő busz nekiütkö­zött a kamion pótkocsijának, és a híd korlátját áttörve a Tiszába zu­hant. A balesetet heten élték túl; közvetienül a tragédia után három holttestet emeltek ki a vízből a kör­nyékbeli nyaralók tulajdonosai, s a hatóságok 13 személyt soroltak az eltűntek közé. Szakértők korábban azt jósolták, hogy a holttestek a tra­gédia után 8-10 nappal bukkannak fel a folyó felszínén, így a hadsereg és a rendőrség mentőosztagai foly­tatják az elkövetkező napokban a kutatást a Tisza több kilométeres szakaszán. A hatóságok tegnapig hasztalan próbálták kiemelni a roncsokat, mivel azok mélyen az iszapba fúródtak, s nem tudtak hozzájuk férni. Virginia legfelsőbb bírósága jóváhagyta az ítéletet Halál a washingtoni rémre MTI-HÍR Richmond. Az egyesült álla­mokbeli Virginia állam legfelsőbb bírósága jóváhagyta a washingtoni rém, vagy sniper néven elhíresült John Allen Muhammadra gyilkos­ság elkövetése miatt kiszabott halá­los ítéletet. Muhammad és társa, az akkor még fiatalkorú Lee Boyd Malvo 2002 októberében három hét leforgása alatt tíz embert lőtt le az amerikai fővárosban és környé­kén, áldozataikat találomra kiválo­gatva, s rettegésben tartva az ott élőket. A Virginia Beachben tartott elsőfokú tárgyaláson a tíz gyilkos­ság közül egyben emeltek vádat Muhammad ellen. Az esküdtek bű­nösnek mondták ki a 45 éves férfit gyilkosság, terrorcselekmény elkö­vetése, összeesküvésben való rész­vétel és tiltott fegyverhasználat vádjában. Virginiában az első két vádpont önmagában is elégséges a halálos ítélet kiszabásához. Lee Boyd Malvo életfogytiglani börtön- büntetést kapott. Elmarasztalták Abu Graib dandárparancsnokát Négy nap Romániának ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Bagdad/Buka- rest. Az amerikai szárazföldi had­erő tisztázott három tábornokot és egy főtisztet az iraki Abu Graib bör­tönben elkövetett fogolykínzások ügyében, így őket nem büntetik meg. A hírhedtté vált börtön őrsze­mélyzetét adó dandár parancsno­kát azonban elmarasztalta, és le­váltotta tisztségéből. A szárazföldi hadsereg tízfős vizsgálóbizottsága összesen tizenegy tábornok és fő­tiszt ügyében folytatott vizsgálatot a múlt év októbere óta. Közülük Ricardo Sanchez altábornagy a leg­magasabb beosztású, 2003 júniu­sától 2004júliusáig ő töltötte be az Irhkban állomásozó szárazföldi erők parancsnoki tisztségét. Lázadóhullám Hatvannál is több ember halálát vagy sebesülését okozták szomba­ton és tegnap, egyetlen nap alatt Irakban a lázadók újult erővel fel­lángolt fegyveres támadásai és po­kolgépes merényletei. Síita vezetők a szunnitákat tették felelőssé az erőszakcselekményekért, és meg­torlással fenyegetőztek. Bizonyíték az al-Dzsazírában A román válságstáb által kért bi­zonyíték az a tévéfelvétel, amelyet előző nap sugárzott az al-Dzsazíra nevű hírtelevízió a március végén Bagdadban eltűnt három bukaresti újságíróról. A katari arab nyelvű te­levízió által sugárzott és a román tévéállomások által átvett felvétel megfelel azoknak a bizonyítéktípu­soknak, „amelyeket ilyen helyze­tekben kémek”. Traian Basescu, Románia elnöke elmondta: a tú­szok már nem eredeti elrablóik, ha­nem egy másik csoport kezében vannak. Az al-Dzsazíra a három ro­mán újságíró iraki elrablóitól szár­mazó felvételt sugározva közölte: a túszejtők négy napot adtak Romá­niának, hogy kivonja csapatait a közel-keleti országból, különben végeznek az újságírókkal. (MTI) Az USA aggódik Észak-Koreai közleményei miatt Korea terelgeti Koreát MTI-HÍREK Washington/Jakarta. Az USA tájékoztatta Kínát és többi tárgya­lópartnerét arról, hogy súlyos ag­gályokat keltettek benne Észak-Ko- reának az atomfegyverprogramjá­val kapcsolatban „nemrégiben tett provokatív közleményei”. Az észak­koreai válságról folyó hatoldalú tárgyalásokon Phenjan kijelentette, képes atomfegyvereket előállítani és ezt be tudja bizonyítani. A The Wall Street Journal olyan értesülé­seket közölt, hogy Washington sze­rint Észak-Korea atomfegyver-kí­sérlet végrehajtására készül. Dél-Korea miniszterelnöke és Észak-Korea második számú veze­tője megegyezett a két Korea közti tárgyalások felújításáról. Ri He Csan dél-koreai kormányfő és Kim Jong Nam, a phenjani parlament elnöke Jakartában, a békés egymás mellett élés öt elvét megfogalmazó, 1955-ös bandungi értekezlet 50. évfordulója alkalmából rendezett Affika-Ázsia csúcsértekezlet szü­netében folytatott eszmecserét. Ab­ban is megállapodtak, hogy a két fél megbeszéléseket tart az észak­koreai atomfegyverprogram kap­csán kialakult nemzetközi válság kérdéseiről.

Next

/
Thumbnails
Contents