Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-19 / 89. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ FT DEUTSCHLAND Magyarország egy évvel az EU-bővítés után még nem készítette el a házi feladatait. A német lap a gazdasági-pénzügyi helyzet ismertetésén kívül beszámolt a legnyereségesebb kelet-európai bankok közé tartozó magyar pénzintézményekről. A reformok elmaradása miatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamenti választásokig hátralévő egy évben még erőteljesebben konfrontálódhat Brüsszellel, írta az FTD, és egy Gyurcsány-kijelen- tést idéz: „A választások előtt minden elődöm népszerűtlen intézkedéseket tett, és mit kaptak ezért cserébe? Elvesztették a választásokat.”-Mondja, atyám, nem lehetne besorolni a halálos bűnök közé már a beneši dekrétumok kimondását is? (Szalay Zoltán rajza) A Klapka-légió Vág-völgyi betöréséről szóló film maga is a történelmen átívelő üzenetek közvetítője Vívódásokban rejlő korigény Talán az évfordulók előre sejtett halmozódása járult hozzá, hogy a Magyar Televízió kettes csatornája a történelmi naptár adatközlésétől jóval eltérve tűzte műsorára a Komárom 185 évvel ezelőtt született hős tábornokáról, Klapka Györgyről több mint húsz évvel ezelőtt forgatott filmet. KISS JÓZSEF A film annak idején a mozikban került bemutatásra, noha a tévé- képernyő műfaji szabályait szem előtt tartva készült. Az első képsorokat követően úgy tűnt, hogy a rendező, Hajdufy Miklós olyan történelmi játékfilm elkészítésére vállalkozott, mely az események rekonstruálásával tankönyveket kiegészítő illusztrációszerepet tölt be. A néző úgy érezhette, hogy megelevenedik az 1866. évi osztrák-porosz háború időszaka, amikor a negyvennyolcas magyar emigráció - a korábbi kezdeményezések meghiúsulása után újból - ezúttal a porosz miniszterelnök, Otto von Bismarck támogatásával, Klapka tábornokkal az élen magyar légió szervezésébe kezdett. A Kossuth megkerülésével, kellő nemzetközi biztosítékok nélkül elindított akció azonban ismét csak a szembenálló felek közötti zsarolás és alkudozás eszköze lett. A légió már az előzetes osztrák-porosz fegyverszünet megkötése után tört be Magyarország területére, a Vág völgyébe, amikor is a Jablunkovi-hágó mint hátvéd terület ismét osztrák kézre került. Ugyanakkor a légió az első faluban, ahová bevonult, Turzov- kában, Turzófalván a helyi lakosság közönyével találkozott, amiről kiderült, hogy alapjában véve a kiegyezésre készülő Magyarországon uralkodó általános állapotokat tükrözi. Felforrósodik a levegő A hazaindulás melletti döntés, majd a hágón történt átkelés és a turzovkai fogadtatás jeleneteiben szinte felforrósodik a levegő, feszültséggel telítődnek a tisztek közötti párbeszédek, a politikai és történelemértelmező tézisek egyszer csak magával ragadó emberi tartalmat kapnak, a cselekmény alakulása önmagán túllépő művészi hatóerőt áraszt. Megindító a jelenet, amint a légió eléri Magyarország határát, s a komáromi oroszlánszívű Klapka tábornok el- érzékenyülve csókolja meg a haza földjét, miközben az átkelés fáradalmaitól elgyötört, hadifoglyokból újból harcra kész, a hazatérést már testközelben érző honvédek, fél térdre ereszkedve énekelni kezdik a himnuszt. Feltehetően erre a jelenetre értette a korabeli rangosnak számító művelődéspolitikai lap, a Kritika recenzense, hogy „a filmben erőre kap a nemzeti önsajnálat”. S ezt a rendező, Hajdufy Miklós által valamiféle pótszerként alkalmazott pátoszvarázsoló szándéknak tudta be. A korabeli kritikusi reagálás érthető. A film ugyanis alapvetően 56-ról szól. Már maga a puszta téma és a kezdeti hangulatteremtő eszköztár is, a maga tézisszerűségében 56-os áthallásokat idéz elő. Amikor Bismarck a könnigrätzi győzelem után visszarendeli Klapkát, önkéntelenül is felsejlik az 56- os magyar felkelés nagyhatalmak általi önmagára hagyásának fájó emléke. Amikor viszont a tisztek között fel-feltör az emigrációt választók és az otthon maradottak egymást kölcsönösen felelőssé tevő, árulást és gyáva elmenekülést emlegető önmarcangolása, már aligha lehet kétséges a film készítését körülvevő korhelyzet és korszellem elkerülhetetlen hatása. Épp ez idő tájt kezdődtek el az ellenzéki magánlakásokban tartott úgynevezett repülőegyetemeken az 1956-os felkelés elhallgatott momentumainak és meghamisításának feszegetése. Eközben már felvetődött, hogy a külföldre távozást vagy az otthon maradást választók járultak e hozzá hatékonyabban az 1956-os örökség ébrentartásához. Ebből, mint tudjuk, a rendszerváltás után komoly politikai feszültség is támadt, amelynek hullámai mindmáig meg-megélenkülnek. A viták hátterében azonban a film születése idején már egy másik, a kiegyezés korának történeti értékelésébe belevetülő nézetütközés is belevetült. Vajon az 1848-as szabadságharc fegyveres elbukása egyet jelentett-e a forradalom vívmányainak teljes elvesztésével is, avagy a feudalizmus felszámolásának és a nemzeti függetlenségnek a korlátok közé szorulása megnyitotta-e a polgári átalakulás Deák Ferenc-i útját? Modus vivendi A film önkéntelenül is belső vívódásra késztette a nézőket: akik valami kiegyezést, modus vivendit kerestek a Kádár-rezsimmel, árulók lettek-e, avagy olyan rendszer megteremtésében működtek közre, amely végül is a szovjet birodalom középeurópai fenntartásában a túlélés legelviselhetőbb modelljének számított. Ráadásul, csakúgy ahogy a kiegyezés egy polgári modernizációt indított el, a kádári rendszer is kénytelen volt hajlani a szellemi értékeknek a direkt politikától elválasztott, olyan-amilyen megbecsülésére. Épp ezen a ponton jutott kiváltképp élményszámba menő és elgondolkodtató szerep a Törőcsik Mari által alakított nemesasszony figurájának, aki annak idején Mednyánszky Sándor jövendőbelijeként végigélte a kormány Debrecenbe költözésének és a személyes menekülésnek embert próbáló viszontagságait. A film meseszövése szerint a szlovák Turzófalván jól menő fűrésztelepi vállalkozóként találkozik - az egykori jegygyűrűt őrizve - Klapka csapatának a helyi viszonyok felderítésére elindult vezérkari főnökével, Mednyánszky Sándor ezredessel. Ennek a lefojtott érzelmekkel teli találkozásnak a megrázó őszinteségét - mely egyben a történelemnek az emberi sorsokba beleszóló viharait is érzékeltette - nevezte a film recenzense 1984 júniusában a Kritika hasábjain „mesterségesen savanyú” szenvelgésnek - az egészséges nemzettudat ellenében. Furcsa egy értelmezés, de a korszellemet figyelembe véve nem érthetetlen. A nemesasszony ugyanis úgy figyelmeztetett a forradalmat csak a fegyveres ellenállás folytatásával azonosító kalandor betörés értelmetlenségére, és igyekezett indokolni saját forradalom utáni magatartását, hogy azzal a forradalom örökségének megóvása mellett is hitet tegyen. Ez volt zavaró a Kádár-rendszer számára az adott helyzetben. A Klapka-légió Vág-völgyi betöréséről szóló film maga is történelmi korszakokon átívelő üzenetek közvetítője. A modernizáció szükségszerűsége, mind pedig a szabadság kivívása iránti maradéktalan elszántság, de az alkalmazkodást kívánó kompromisszumkészség napjainkban, az európai integráció feltételei között is vívódásokkal járó korkövetelmény. FIGYELŐ KRÓNIKA Fontos fejlemény, talán áttörés, hogy a budapesti csángókonferencián a római katolikus egyház magas rangú képviselői is részt vettek - olvasható a Krónika hétfői számában. Gazda Árpád, aki egyben a Kolozsvárott megjelenő magyar nyelvű lap vezető szerkesztője, maga is részt vett a múlt heti - a Teleki László Alapítvány által az Európa Tanács védnöksége alatt tartott - konferencián, amelyről a lap hétfői számában tudósított és írt vezércikket. A szerző a Teleki Intézet igazgatóját, Diószegi Lászlót idézi, aki áttörésként értékelte, hogy a budapesti rendezvényen a római katolikus egyház magas rangú képviselői vettek részt, és a korábbinál lényegesen megértőbb módon viszonyultak a magyar nyelvű misézés moldvai igényéhez. A konferencia hallgatói közül sokan a könnyeikkel küszködtek, amikor a Bákó megyei származású Anton Cosa chisinaui római katolikus püspök nagypataki csángómagyar nyelvjárásban mondott el egy édesanyjától tanult imádságot - idézi fel a szerkesztő. A püspök megvallotta: egy ideig ő maga is fenntartásokat táplált a magyar nyelvű misézés igényével szemben, ma azonban már megérti. Fontosnak tartja a múlt ismeretét, és azt is, hogy mindenki legyen büszke az eredetére. Gazda Árpád emlékeztetőként szembehelyezi ezzel Petru Ghergheli jászvárosi püspök magatartását, aki mindeddig azt hangoztatta: csak akkor látja indokoltnak a magyar nyelvű misék bevezetését, ha meggyőződik arról, hogy a hívek legalább öt százaléka nem érti a román nyelvű misét. KOMMENTÁR Erkélyjelenet 2005-ben BODNÁR GYULA Kisvárosunk parlamentjében szeretett volna képviselő lenni egyik ismerősöm. Amikor megkérdeztem tőle, miért, azt válaszolta: ahogy múlnak az évek, úgy válnak mind életveszélyesebbé a harminc-negyven évvel ezelőtt átadott lakótelepi panelházak, s nincs az önkormányzat szintjén senki, aki törődne velük, hát ezért. Ismerősöm neve, fényképe felkerült az egyik párt listájára, sőt kampányolt is családok százait érintő szándékával, ám tovább nem jutott a legutóbbi helyhatósági választásokon sem. Bevallom, régi tömbházlakóként elcsodálkoztam. Nem azon, hogy nyomban kiszemelt jelöltem végül kívül maradt a képviselő-testületen, hanem azon, hogy akadt egy ember, akit a számtalan szokványos választási ígéret között - amelyekből általában alig valami szokott megvalósulni - mások, jelesül lakótelepi polgártársai aktuális vagy előbb-utóbb bekövetkező, esetleges tragédiák árnyékát is előrevetítő lakásrenoválási problémái foglalkoztatják. És annak ellenére, hogy a panelházak körül bizonyos feladatokat ellát még a lakásszövetkezet, illetve a városi lakásgazdálkodási vállalat, többé-kevésbé függetlenül a tulajdonformától. Ismerősömnek azonban ez a mai napig sem elég, tisztában van ugyanis azzal, hogy az egy tömbházra jutó karbantartási alapból legfeljebb ezt-azt lehet megjavítani, helyrepofozni, átfogó felújításra jóval több pénz szükségeltetik. Országos viszonylatban nem kevesebb, mint 400 milliárd korona, ehhez képest összeverhetjük a bokánkat, ha az állami, helyi, lakóközösségi forrásokból sikerül előteremteni 70 milliárd koronát a 2007-2013-as időszakra. „Szlovákia számára jól jönne, ha a felújítást uniós pénzekből is finanszírozhatnánk, hiszen nálunk teljes felújításra szorul az összes olyan lakás - vagyis több mint 600 ezer -, amelyet 1983 előtt építettek.” Uniós támogatás elnyerésére azonban vajmi kevés az esély, minthogy az Európai Unión belül nemcsak Szlovákia küzd hasonló gondokkal, melyek együttes megoldása sok-sok milliárd eurót emésztene fel a közös kasszából, másrészt a régebbi tagországok zöme elveti ezt a gondolatot. A lakásszövetkezetek, lakásgazdálkodási vállalatok, lakóközösségek mellett ezért is elkerülhetetlen az önkormányzatok szerepvállalása a szóban forgó, egyre akutabbá váló kérdésben, mely bonyolultabb, mint amilyennek első pillantásra látszik. Túlmutat egy-két leélt, lepusztult, felújíthatatlanná vált blokk szanálásán. Tudta, tudja ezt ismerősöm, aki ugyan nem lett képviselő, de mintha az ő korábbi megérzéseit igazolta volna minap az élet: tíz méter magasból lezuhant egy férfi Pozsonyban, méghozzá úgy, hogy kitört a rozsdaette vaskorlát, amikor erkélyükön paplant akart kiteríteni. Mondhatnánk erre, napjainkban sokan igyekeznek emberibb léptékűvé alakítani panellakásuk enteriőrjét, melegebb színt kölcsönözve a rideg balkonnak is, ő pedig még azt sem vette észre, hogy a korlátot már csak az imádság tartja. Tűnődés helyett maradjunk annyiban, ennek a huszonkilenc éves fiatalembernek szerencséje volt. Ő még túlélte. JEGYZET Kotorászó miniszter PÉTERFI SZONYA Nem kis izgalmaknak voltak a múlt héten kitéve mindazok, akik magánvállalkozóként fizetik a társadalombiztosítást. Úgy tűnik, nagyon az egészségügyi tárca begyében lehetnek, hiszen a reform következtében ők húzzák a rövi- debbet. Magyarul: a tárca mindent megtesz azért, hogy lenyúlja pénzüket. Mivel az állam nem képes állni az egészségügy tetemes kiadásait, és mondjuk ki, sorra dugába dőlnek a miniszter pénz- szerzési próbálkozásai is - valahogy nem sikerül eladni a pozsonyi kórházakat a remélt milliárdokért -, az egészség- biztosítási járulék emelésével kísérletezett. Amikor néhány újságíró közzétette, hogy a Rudolf Zajac által hangoztatott harmincvalahány korona a valóságban több százat jelent, begurult a drága, és sajtóértekezleten leszidta a médiát azért, mert nem tudnak számolni. Majd szokásához híven a szolidaritás elvét hangsúlyozva elmagyarázta, hogy csupán a rendszer pontosításáról van szó. A tőle megszokott stílusban, számokkal és szóáradattal igyekezett hiteles lenni, holott a tisztesség azt kívánta volna, hogy elnézést kérjen és bevallja: munkatársaival együtt tévedtek. És esetleg megnevezze azokat, akik kiagyalták az egészségbiztosítás nagyságát meghatározó kivetési alap módosításának tervét. Mert szinte biztos, a tervezet nem a „kinderreformerek” kézjegyét viseli magán, hanem sokkal erősebb pénzügyi csoportokét. Akik a háttérből - ha nem is irányítják -, de súgva befolyásolják az ágazatban történteket. Ők azok, akik nagy pénzek birtokában osztanak, szoroznak, s végső soron megszerzik, bocsánat, megvásárolják az eladósodott egészségügyi intézeteket. Nem nagyon valószínű, hogy felvirágoztatási célzattal, hiszen eleve nem az épületek a fontosak, hanem a belvárosi telkek. Ezt követően kiderülhet, nincs is szükség ezekre, hiszen az egészségbiztosítók majd úgy menedzselik a régiók lakóit, hogy az általuk pénzelt kórházakban keressék a gyógyulást. Borús jövőkép? Aligha... Jelenleg még úgy tűnik, a miniszter és csapata visszavonult, de szinte biztos, hogy hamarosan új ötlettel próbál pénzhez jutni. Nem árt az éberség, hiszen továbbra is a mi zsebünkben kotorászik...
