Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-19 / 89. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 19. Régió 5 Öregszüle lipityinkában és bujászkodó kendőben Őseink kultúrájával ismerkedhetünk SZÁZ ILDIKÓ A Szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Szövetsége tiltakozik a kis támogatás miatt Fekete szemüveg Nyitra megye képviselőinek Érsekújvár. Április 20-ig várják az érdeklődőket, a régióbeli alap- és középiskolásokat az Érsekújvári Regionális Művelődési Központba a Felvidéki népviseletek című kiállításra. A tárlat megnyitóján Szobiné Kerekes Esztertől megtudtuk, az 1996-ban indult vándorkiállítás babáit később tájházban szeretnék elhelyezni. A felvidéki tájegységek szerinti népviseletekbe öltöztetett babákat varró lányok és asszonyok évente találkozót tartanak a Kultúráért és Turizmusért Társulás szervezésében. A következő május 6-án lesz Búcson; Méri Margit, Jókai Mária és Danter Izabella néprajz- kutatók adnak majd elő. A tizenegy magyarlakta felvidéki tájegység népi kultúráját, szokásvilágát bemutató tárlatot MagyarorÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. Az EU házhoz jön Révkomáromba címmel április 20- án szakmai konferenciát rendez kis- és középvállalkozók, valamint önkormányzati képviselők részére a Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség „KISZÖV” és a révkomáromi Regionális Fejlesztési Ügynökség. A Tiszti Pavilon dísztermében 10 órakor kezdődő rendezvényen szó lesz többek között a határon túli vállalkozások felzárkóztaszágon is bemutatták már, 2000- ben pedig a hannoveri világkiállítás látogatói is megcsodálhatták. Egy: egy viseleti csoportba egy-egy héttagú család tartozik (nagymama, nagyapa, fiatalember, fiatalasz- szony, kislány, kisfiú és újszülött). Az érsekújvári vendégek közül többen megcsodálták a ma már nem létező Mohi település egykori népviseletébe öltöztetett babákat. Az öregszülét, aki lipityinkában, csipkés pentőben, bujászkodó kendőben áll. A fiatalembert, aki priccses nadrágban, selyem lajbiban feszít kedvese mellett, menyecskéje meg rakottfarkú, csipkés ujjú pruszlik- ban mosolyog. Hasonlóan kedvesek Kisgyarmat, Ipolyvarbó, Martos népviseleti babái, mint ahogy csodálnivaló az Ipoly völgyi Pinc, Rapp, Kalonda és Vilke hagyományos viselete is. tását gyorsító gazdaságfejlesztési és munkahely-teremtési keretprogramról, a kis- és középvállalkozások nemzetközivé válását elősegítő Parmer Hitelprogramról, az Új Kézfogás Közalapítvány vállalkozástámogató stratégiájáról, az Interrreg program 2005-ös szlovák-magyar pályázati lehetőségeiről. A konferenciát a magyar gazdasági és közlekedési minisztérium támogatja, a részvétel ingyenes. Tájékoztatás: 035/7733 106 vagy director@rrakn.sk . (vkm) Nyitra. Tiltakozó tüntetést szerveznek a Szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Szövetségének tagjai Nyitra megye képviselőtestülete legközelebbi ülésének idejére, ha a megyei önkormányzat nem növeli a szövetség idei támogatásának összegét. VRABEC MÁRIA Josef Zbranek, a szövetség elnöke elmondta, tavaly egymilió koronából segítették tanácsadással, a tájékozódást és önellátást segítő képzéssel, valamint a braille-írás oktatásával a tagjaikat. Idén is legalább ennyi pénzre lenne szükségük, hogy feladataikat el tudják látni. Ezzel szemben az idei megyei költségvetésben - amelyben 655,8 millió korona szerepel a szociális szolgáltatások kategóriájában - csupán 350 ezer korona jut a látáskárosodottaknak és vakoknak. „Valamennyi megye közül mi vagyunk a legrosszabb helyzetben, Nagyszombatban 1 FELHÍVÁS Az egegi Honfi Borút - Naturpark polgári társulás meghirdeti a Honfi Borút nagydíjáért rendezendő nemzetközi borverseny V. évfolyamát. A kiértékelést - kultúrműsorral és borkóstolóval - május 21-én tartják. A szakbizottság május 6-án értékeli a borokat. A részvétel feltételei: a jelentkezést május 5-ig leadni; borfajtánként 50 korona részvételi díj befizetése (lehet a minták leadásakor is); fajtánként 4 x 7 dl mintát leadni május 5- ig a következő címre: Príboj Mária, Egeg 211. A palackra kérik feljegyezni a bor fajtáját, évjáratát, a borász nevét és címét. A verseny, a régió, a fehér borok, a régió fehér bora, a vörös borok és a régió vörös borának bajnoka címet (évjárattól függetlenül) a legnagyobb pontszámot elért bor nyeri. A 20 pontos rendszerben legalább 17 pontot elért borok oklevelet kapnak. Információk: Príboj Mária, 036/749 12 90, mobil: 0903/591 334. (ú) millió 350 ezer koronát kap a szervezet, Kassán 1 millió 250 ezret, Pozonyban egymilliót, Besztercebányán 825 ezret, Trencsénben 500 ezret, Zsolnán 500 ezret és Eperjesen még tárgyalnak az összegről” - mondja Josef Zbranek. „Mi is felkerestük az egyes frakciók képviselőit, és megígérték, emelik az összeget. A testület azonban március 29-i ülésén mégsem foglalkozott a kérdéssel. Ezért döntöttünk úgy, hogy a legközelebbi ülés idején tüntetni fogunk a hivatal épülete előtt, és minden képviselő kap tőlünk egy fekete szemüveget, hogy ha felteszi, legalább egy pillanatra bele tudja élni magát a helyzetünkbe.” Nyitra megyében 1500 vak és gyengénlátó embert segít a szövetség hat munkatársa, de ha csupán 350 ezer koronából kell működniük, akkor hármat közülük kénytelenek lesznek elbocsátani. Ez azt vonja magával, hogy ott, ahol eddig hetente tartottak fogadóórát, majd csak havonta kereshetik fel őket a rászorulók, Ipolyságon, Párkányban és VágÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A vállalatoknak nem lehet egyedüli célja a jó gazdasági eredmény elérése, hanem közvetlen és távolabbi környezetükért is felelősséget kell vállalniuk - állítja a Pontis Alapítvány, mely idén is meghirdette a Bona Via díjat. „Azokat a cégeket szeretnénk jutalmazni, amelyek anyagilag is hozzájárulnak környezétük élet- körülményeinek javításához” - mondta Lenka Surotchak, az alapítvány igazgatója. Külön jutalmazzák a nagy és a kisebb vállalatokat, mivel egy adott régión belül a kisebb segítség is lehet olyan hasznos, mint a nagy cégek országos szintű programja. Ugyancsak jutalmazzák a cégek Sellyén teljesen megszűnne a tanácsadás. Veszélybe kerülne a terepen, vagyis az otthonokban végzett munka is, amely elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a látáskárosultak és vakok el tudják látni magukat, sőt, ki merjenek lépni az otthonukból. „Nagyon sokan bezárkóznak közülünk, mert félnek az ismeretlentől, azok pedig, akik régebben láttak, szégyenük az állapotukat” - mondja a szövetség alelnöke. - Szlovákiában a vakok kilencven százaléka nem ismeri a braille-írást és a korábban látóknál már a többi érzékszerv sem fejlődik ki olyannyira, hogy segítse a tájékozódásukat. Ez egy zárt világ, amelyből nagyon kevés út vezet ki a látók világába, és ha a megyei képviselők nem változtatnak a döntésükön, akkor még ezeket az utakat is elzárják.” és nonprofit szervezetek hosszú távú együttműködését, valamint azokat a vállalatokat, melyek új, eddig még nem alkalmazott programokat támogatnak. A cégek és az egyéni vállalkozók olyan projektekkel jelentkezhetnek a felhívásra, melyek célja egy adott közösség fejlesztése, az emberi jogok, a környezet, a műemlékek védelme és a hagyományok őrzése, a szociális segítségnyújtás és az egészséges életmód népszerűsítése. A pályázatokat április végéig lehet elküldeni az alapítvány e-mail címére, az értékelés május végén várható. Pontosabb információkat az alapítvány honlapján - www.na- daciapontis.sk - kaphatnak az érdeklődők, (lpj) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Iskolakerülésért a szülőt büntetik Nagyszombat. Gyermekének iskolakerülése miatt vettek őrizetbe egy 38 éves asz- szonyt - tájékoztatott Martina Kredatusová nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő. Az anyának tudomása volt róla, hogy nyolcadik osztályos kislánya tavaly januártól júniusig 439 óráról hiányzott, mégsem tett ez ellen semmit. Ha a bíróság bűnösnek találja a nőt, akár kétéves szabadságvesztéssel is sújthatja, (ú) Betörtek a múzeumba Tegzesborfő (Brhlovce). Mintegy 150 ezer korona értékben loptak el régiségeket a Lévai járásban lévő település egyik hétvégi házából. Az őrizetbe vett két tizenéves fiú múlt héten hétfőn tört be a múzeumnak berendezett épületbe, ahonnan sárgaréz és kovácsoltvas értéktárgyakat, egy motort és huzalokat vitt el - tudtuk meg Renáta Čuhákovától, a nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő helyettesétől. (ú) Nem fizette a részleteket Aranyosmarót. Csalással gyanúsítanak egy 47 éves asszonyt, aki még 2003 áprilisában részletre vásárolt számítógépes felszerelést. A kezdőrészletet kifizette, majd a kereskedelmi társasággal megkötötte a szerződést a további részletek törlesztésére, ám rendszertelenül fizetett. A kár 35 ezer korona, (ú) Autótolvaj bukott le akció közben Nyitra. Autófeltörés közben kaptak rajta szombaton hajnalban a rendőrök egy férfit, akit már régóta kerestek - közölte Renáta Čuhá- ková nyitrai kerületi rendőrségi szóvivőhelyettes. Az illető éppen egy kalapáccsal verte szét egy Škoda Felicia szélvédőjét, és kiszerelte a 2500 koronát érő autórádiót. (ú) Cseri Roger nem állta meg, hogy meg ne ringassa a bodrogszer- dahelyi népviseletbe öltöztetett, bölcsőben fekvő kisbabát (Csuport István felvétele) Komáromi konferencia kis- és középvállalkozóknak Az EU házhoz jön Ipolyságon, Párkányban és Vágsellyén megszűnhet a tanácsadás. Számos szakterületről várják a tervezeteket Pályázatot hirdet a Pontis Alapítvány Az Eötvös utcai óvoda pedagógusai szeretnék, ha a Bóbita Hírmondót nagyobb szerzőgárdával készíthetnék, s a kiadvány a lehető legtöbb magyar óvodába eljutna A magyar nevelésben részesülő legkisebb gyermekek lapja lehet V. KRASZNICA MELITTA Komárom. A tavalyi év 50. regionális sajtótermékeként regisztrálták a Duna Menti Könyvtárban az Eötvös Utcai Magyar Nyelvű Óvoda pedagógusai által készített Bóbita Hírmondó óvodai lapot. Az eddig megjelent számokat a napokban az óvodások kis ünnepség keretében adták át Eva Ďurčovának, a könyvtár igazgatóhelyettesének, aki a regionális sajtóval foglalkozó részleg vezetője is egyben. .Járásunkban az első, óvodásoknak íródott lapról van szó, amit nagy örömmel fogadtunk és vettük fel a jegyzékbe” - mondta az igazgatóhelyettes. „Legalábbis az első olyan, amelyről tudomást szereztünk” - pontosította. A rendszeresen, azaz évente legalább két alkalommal megjelenő kiadványokat a könyvtár feltérképezi, archiválja, de sajnos nem mindegyikről van tudomásuk. Pedig a kiadók kötelesek lennének a periodikák egy-egy példányát eljuttatni a könyvtárba, ahol aztán korlátlan ideig megőrzik azokat. „A kiadók érdeke is ezt kívánná, hiszen itt bárki számára hozzáférhetővé válnak a kiadványok, tanulmányozhatók, és nem utolsósorban kordokumentumként szolgálnak. Ezért ezúton is arra kérném azon lapok készítőit, akik esetleg még nem vették fel velünk a kapcsolatot, mihamarább tegyék ezt meg” - tette hozzá Eva Ďurčová. Érdemes néhány szót szólni a félszázadik regionális kiadványnak számító Bóbita Hírmondóról is, amely 2003 szeptemberében indult útjára, tavaly 4 alkalommal sikerült megjelentetni, idén pedig már nyomdában van a második szám. Nagy segítséget jelent számukra, hogy a KT Komáromi Nyomda ingyen készíti számukra a 150 példányban megjelenő újságot. A hatosztályos, 120 gyermeket nevelő óvoda lelkes pedagóguskollektívája Trenčík Katalin igazgatónő vezetésével rajzolja a szép kivitelezésű, sokoldalú lapot. Egyelőre csak belső használatra, de terveik messzebbre mutatnak. „Úgy érezzük, hiányzik egy kimondottan óvodásoknak szóló, magyar nyelvű kiadvány a hazai piacról. Ezért szeretnénk, ha a lapot idővel nagyobb szerzőgárda készítené, és eljutna a lehető legtöbb hazai magyar óvodába” - vázolta elképzeléseiket Trenčík Katalin. A lapban verseket, meséket, foglalkoztató feladatokat, kifestőket találnak a gyerekek, részben az adott időszak ünnepköréhez kötődően, de nagy szerep jut a természet szeretetére, védelmére való nevelésnek is. Állandó rovatnak számít a Süssünk-főzzünk, amely azonban nem hagyományos receptklub. „Olyan egyszerű ételeket közlünk itt, amelyeket a gyerekek egy kis szülői-nagyszülői segítséggel maguk is meg tudnak csinálni - magyarázta az igazgatónő. - A lap egyik nem titkolt célja éppen az, hogy közös munkára, szórakozásra ösztönözze a család tagjait, például az előbb említett ételek, vagy éppen a készségfejlesztő feladatok, hajtogatok elkészítése által. Ezért is ajánljunk, hogy otthon dolgozzanak belőle a gyerekek, akik aztán nagy örömmel hozzák vissza a közösen készített munkákat, a kivágott, kiszínezett figurákat.” A lap szakmai tanácsokat is közöl, segítséget nyújtva a szülőknek egy-egy probléma kezeléséhez. Akik érdeklődnek a Bóbita Hírmondó iránt, a 035/7725 795-ös, vagy a 0907/187 298-as telefonszámon kaphatnak tájékoztatást. A Bóbita Hírmondó eddig megjelent számait kis ünnepség keretében adták át az óvodások a könyvtár munkatársainak (Vas Gyula felvétele)