Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-02 / 75. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 2. MINDENNAPI KENYERÜNK A napszemüveges férfi HAĽKO JÓZSEF A kisvárosba új papnak kellett érkeznie. A híre, mely megelőzte, igen kedvező volt, középkorú, rokonszenves embert ígért, így aztán nem csoda, hogy már nagyon várták a hívek, hiszen hosszú ideje, hogy a szomszéd falu káplánja járt hozzájuk helyettesíteni. Ám amikor az újonnan kinevezett pap először lépett hívei elé, azok szinte megrökönyödtek, azt kellett látniuk ugyanis, hogy el van csúfítva az arca. Jobb oldalán mély sebhely húzódott a szemhéjától egészen a szájáig, hosszan, csúnya, már- már groteszk grimaszt alkotva. Egy véleményformáló asz- szonyság a templom előtt teli szájjal ki is mondta a kérdést: Bírunk majd egyáltalán nézni rá? Vasárnapról vasárnapra? Nap mint nap? Rosszindulatú pletykák kezdtek szárnyra kapni. Hogy állítólag egyszer, amikor ittas volt... Nem, nem, nem volt ittas - állították más, garantáltan biztos forrásból -, hanem fiatalon egy heves verekedésbe keveredett... Megint mások szerint így született, s éppen azért lett pappá, mert sehová sem kellett ilyen ábrázattal... Ennek a buta pletykabeszédnek egy nap- szemüveges férfi vetett határozott véget, amikor közvetlenül a vasárnapi mise előtt váratlanul a mikrofonhoz lépett: „Vak vagyok - kezdte -, viszont remekül hallok. Hallottam ezt a sok ostoba rágalmat is, amit itt összehordtak. Csak, hogy tudják: öt évvel ezelőtt, amikor a vakok intézetének épülete megrongálódott, lezuhant az egyik erkélyrész, éppen a maguk papja volt az, aki engem az utolsó pillanatban kihúzott a betontömb alól. Mikor már elérte a kezemet, hirtelen meg kellett, hogy rántson, s akkor döfte át az arcát egy, a roncsból kiálló hegyes acél. Térjenek már észhez! Se nem részeges, se nem heves kocsmai verekedő, de még csak nem is komplexusokkal küszködő férfi, hanem hős, a kellő pillanatban cselekvő ember az, aki itt áll, és maguknak a szentmisét szolgáltatja - mondta a vak, majd levette szemüvegét, és kenetteljesen befejezte -: és ha találkozásaink alkalmával a lelki atya megengedi, ú jaimmal végigtapogatom arcán a heget, közben a szívem telve hálával, hiszen miközben az én életemet mentette, azt akkor szerezte. .Az a sebhely tehát az ő áldozatos, cselekvő szerete- tének tanújele...” A hívek úgy ültek, mint akiket odaszögeztek. Némelyek szégyenkezve, hogy maguk is terjesztették a csúnya pletykát, mások azért, hogy felültek neki. S mikor aztán a pap megjelent az oltár előtt, hirtelen mindenki másként tekintett rá. A sebhelyes arc látványa egyszerre nem tűnt elviselhetetlennek. Már ismerték a történetét. Az áldozat szimbóluma az a heg, egy másik ember életéért cserében egy maradandó nyom. Ezen a különös napon éppen hitetlen Tamás története volt az evangélium, az, amelyet ezen a vasárnapon, holnap is felolvasnak a templomokban. Tamásé, aki szintén meg akarta tapintani Jézus sebeit, hogy azután elismerje őt Istenének és Urának. A sebhelyes arcú pap is kifejtette hívei előtt prédikációjában, hogy mit is élhetett át Tamás a Jézus testén szögek és kopják ütötte lyukak láttán. Talán szégyenérzete támadt, úgy érezhette, neki is része van benne, amiért ostobán megfutamodott a kereszt elől. Talán hálát érzett, amiért a Mester őérette is meghalt, az ő kudarcáért. És minden bizonnyal hitének elmélyülését is jelentette ez a pillanat, hiszen azok a sebek a halál valóságos bizonyítékai voltak, ugyanakkor a feltámadáséi is egyben. „Jézus halála Isten szeretetének mérőfoka - fejezte be a pap a beszédét -, Jézus feltámadása pedig ennek a szeretetnek a végső győzelmét jelenti...” A hívek, mint még soha, feszülten figyelték lelki atyjukat. Tekintetüket a sebesült arcra szegezve érezni kezdték, hogy szintén ebből az isteni szeretet- ből sugárzik valami. Bár ők csak a tekintetükkel érintették, hirtelenjében mégis mélységes hálát éreztek. Mégpedig az új papjuk iránt, aki megmentett egy emberéletet. Isten szolgája iránt, aki biztosan igyekszik majd bennük is feléleszteni, megmenteni és gyarapítani a lelki életet. A szerző római katolikus pap Sajnos, ma sem ritka az olyan gyermek, aki az anya vagy az anyai szeretet hiányával éli át egész gyermekkorát A családi élet lélektana (Lukács Erika illusztrációs felvételei) A családi élet egyrészt a magánélet színtere, másrészt a társadalmi élet előcsarnoka, hiszen a család mindenekelőtt a társadalmi törvényszerűségeknek van alárendelve. MARKÓ EMIL Lényegében olyan egyének közössége, akik házasság és leszármazás alapján tartoznak össze. Napjainkban szülők és gyermekek alkotják a családot, nem úgy, mint valamikor, amikor több nemzedék élt együtt, erre késztették ugyanis őket a gazdasági körülmények, a tulajdonviszonyok. Ezek határozták meg a családon belüli emberi kapcsolatokat is. Hatalmi, uralmi, alá- és fölérendeltségi viszonyok érvényesültek. Napjainkban azonban már más családmodell érvényes, bár ha még mindig csak kialakulóban van is: a férj, a feleség egyenrangú, közösen viselik a család anyagi, erkölcsi terheit, együtt vesznek részt a gyermeknevelésben, a háztartási munkákban. A család szellemi, kulturális hatása a gyermekek életében meghatározó. Válság? A társadalomnak legkisebb egysége a család, az egyén és a társadalom viszonyát elsődleges intézményként közvetíti. Az elmúlt évtizedekben sok szó esett a család válságáról, a házasság válsághelyzetével összefüggésben. A társadalmi változások a családot is, mint társadalmi képződményt, alaposan érintették. Nem könnyű egyeztetni a család utódnevelő szerepét mindazokkal a tényezőkkel, amelyek a jelenkorban az egyének előtt állnak. Nem egyszerű gyermeket nevelni, főleg ha az anya nem vállalhatja nemcsak anyagi, hanem más okból sem azt, hogy ne dolgozzék. Nagy ellentmondás: fiatal nők szakmát tanulnak, hivatást választanak, majd Család vagy karrier? arra kényszerülnek, hogy két gyermek mellett legalább hat éven át otthon maradjanak gyermekgondozási segéllyel. Ilyen hosszú kiesés után nem egyszerű helytállni a munkában. Gyermekintézményekre sem ajánlatos idő előtt rábízni a kicsiket, főleg olyanra, amely valójában gyermekmegőrzővé degradálódott, mint amilyenek különösen az iskolai napközik. Vannak olyan óvodák sajnos, melyek olykor mint csomagmegőrzők működnek, pedig úgymond egyetemeknek kellene lenniük, hiszen öt-hét éves korig lezárul a személyiség megalapozása. Dilemma Ilyen helyzetben mit tehet az ember? Neveljen gyermeket, vagy vállalja a hivatását? Nem könnyű eldönteni ezt a dilemmát! De nem is lehet, sőt nem is kell, hiszen mindkettő szükséges. Az embernek teljes életet kell élnie, és ebbe beletartozik a munka, a család, a gyermek. Számos példa mutatja, hogy dolgozó anyák értékes embereket neveltek fel, és otthon levő asszonyoknak is lehet haszontalan gyermekük. Mindenkinek magának kell eldöntenie, pontosabban a házastársaknak kell együtt elhatározniuk, hogy mit tegyenek, figyelembe véve, hogy mire képesek. A gyerek a házasságban új helyzetet teremt, hiszen a két ember mellé egy-két új ember kerül. Az érzelmeket éppen úgy, mint az anyagiakat, meg kell osztani közöttük. Nagyobb a felelősség, más életritmus alakul ki. Gyakran a házas felek lelkileg nincsenek felkészülve a gyermek fogadására. A férfiak egy része nem veszi jó néven, hogy a jövevény nagyobb figyelemnek örvend, mint ő. Némely esetben már a terhesség idején elhidegül az asszonytól. Az anyaság nagy érzés, és minden nő számára a teljes ember értékét adja. De nem zárja ki, hogy mint nő is teljes értékű maradjon. A gyermekágy, a szoptatás vagy a kisgyermekkel járó gondok sem tehetik szexuálisan érzéktelenné, a férj iránt közömbössé az asszonyt, a gyermek vagy a gyermekek nem állhatnak kettőjük közé. Nem úgy áll a kérdés, hogy valaki jó anya vagy jó feleség. A két szerepkör kiegyensúlyozott értelmű és érzelmi világú nő esetében nem kerül szembe egymással. Mint ahogy normális személyiségű férfi sem féltékeny a gyermekeire, és nem fordul el várandós vagy szoptató feleségétől. Családot tanulni Kevesen gondolnak arra, hogy a gyermeknevelés olyan bonyolult dolog, amit tanulni kellene. Jó lenne, ha a gyermeknevelést az iskolában éppen úgy oktatnák, mint a földrajzot vagy az irodalmat. Sajnos, mindenki úgy nevel, ahogyan tud, illetve ahogyan a szüleitől látta. De hol a garancia arra, hogy ők jól csinálták, vagy ami egykor jó volt, az jó ma is? A család nem tekinthető tehát csupán két ember magánügyét képviselő személyes kapcsolatnak, mint az ifjúkori barátság, szerelem. A család mindig társadalmi tartalmakat, érdekeket hordoz; normális esetben a társadalom egészébe illeszti be, s nem kiszakítja belőle az egyént. A családi életre ősidők óta elsősorban saját családjában, annak példája alapján készült fel az ifjú nemzedék, a fejlett társadalmak azonban egyre kevésbé elégedhettek meg a spontán nevelő hatással. E felkészítésben rendkívül fontos szerep jut az iskolának. A családi élettel kapcsolatos alapvető fogalomrendszer kialakítása már az alapiskola alsó tagozatán elkezdődik. A felső tagozaton az egyes tantárgyak tartalmához illeszkedve kell megközelíteni az ember élettársi kapcsolatainak filozófiai és biológiai kérdéseit, feltételeit, a családi élet viszonyrendszerét. A családi életre nevelés első feladata a mély emberi kapcsolatokra való képesség kialakítása. Az iskolai és az osztályközösségi kapcsolatokban számos lehetőség adódik a figyelmesség, az áldozatvállalás, a segítségnyújtás, a gyengék védelme, a kisebbek iránti gyöngédség, a közös siker örömének az átélésére. A családi életre nevelés mellett igen fontos a hazaszeretetre nevelés, a környezet és a szellemi értékek megbecsülésére nevelés; a testi és a szexuális nevelés stb. Na, most bepakolok, mint anya... KÉT KONTINENS - EGY HÉTVÉGE Brooklyn, 2005. március 12-13. MOLNÁR MIRIAM mm r'nt' Egészen az ,381 előző szombatig a fii1* IH szomszéd kora reggel felhozta az én példányomat is a sajátjával együtt, és szépen az ajtónk mellé helyezte. Sajnos ez a szomszéd már nem lakik a házban, így most nekem kellett lebaktatnom a ház elé a hidegbe. A sok rossz hír közül főleg az lepett meg, hogy a Bush-kormányzat titokban lefizet különféle PR-cégeket és tévé-, rádió- meg nyomtatottsajtó- munkatársakat, hogy propagálják a kormány programjait. A pénzek persze hivatalosan voltak kifizetve, így pontosan lehet tudni, ki menynyit kapott, és ezek az etikátlan újságírók szerencsére már nem dolgoznak régi helyükön. Ebéd után bevásárolni indultunk a helyi élelmiszer-szövetkezetbe, ahol annyian voltak, hogy majdnem visszafordultunk. Végül is megtelt a kosárkánk sok minden jóval, és a kis kocsinkkal haza is hoztuk. A délután és az este nagy részét én Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének olvasásával töltöttem. A hétfői órámra voltam köteles több mint 250 oldalt elolvasni, lejegyzetelni, mivel a professzor úr tízkérdéses gyorsdolgozatot írat velünk minden óra elején, és a kérdésekre csak az elol- vasottak alapján lehet válaszolni. Vasárnap reggel a Times Magazin mellékletét olvasgattam és néhány kedvenc jegyzetíró gondolatait. Közben egyik ismerősöm telefonált, és arról panaszkodott, hogy egy csapat közép-európai parlamenti képviselő milyen szégyent hozott magára, az országukra és az ismerősömre itt New Yorkban, amikor egy általuk kérvényezett előadás közben a tolmácsuk nem tolmácsolt, hanem szendvicset evett, a képviselők mobiltelefonáltak és nem volt kérdésük az előadóhoz, kettesével vitték viszont az ingyenes pólókat, és arra panaszkodtak, hogy nincs kávé. Megnyugtattam az ismerősömet, hogy nem ez az egyetlen olyan ország, ahol a külügyi bizottság tagjai nem tudnak angolul, kirándulni járnak világszerte az adófizetők pénzéből, akikre szégyent hoznak. Miután kitakarítottam és megebédeltem, elkészítettem az alapanyagokat az esti vacsorához, amelyre egy nagyon kedves régi ismerős volt hivatalos. Az új hétre való felkészülés jegyében egy adag lasagnát is sütöttem magamnak, mert hét közben ezt nagyon egyszerűen fel lehet melegíteni vacsorának vagy ebédnek, ha itthon vagyok. Öt órára megterítettem az asztalt, elkészítettem a gyertyákat,'a borospoharakat és a sajtokat is, s míg az ismerősünkre vártunk, aki a brooklyni híd forgalmi dugójában ült, a rádióban egy tudósítást hallgattunk arról, hogy a mozlim férfi politikusok hogyan használják fel a hívő mozlim nőket a nők érdekei ellen Irakban. Az este hasonlóan borúlátó hangulatban telt, miután ismerősünk tudatta velünk, kanadai letelepedési kérvényt adott be saját maga és fia számára, mint oly so-, kan körülöttem. Az emberek nem tudnak mit kezdeni a jelenlegi politikai helyzettel, és ha megtehetik, inkább elköltöznek. Molnár Miriam szabadúszó újságíró, négy éve él New Yorkban, szinte azóta állandó munkatársa a Családi Körnek és az ízvilágnak. Egy éve egyetemi tanulmányokat is folytat, így a független egyetemista szemszögéből tudósít az ottani mindennapok világáról, hangulatairól.